- STATUTUL UNITĂŢII ADMINISTRATIV-TERITORIALE
- „REGULAMENTELE PRIVIND PROCEDURILE ADMINISTRATIVE”
-
- Regulament de organizare și funcționare CJH
- Regulament de ordine interioară
- Dispoziție nr. 125/2024
- Dispoziția nr. 9/2025_ROI – modificare(Program de lucru)
- Dispoziție nr. 125/2024
- Integritate Instituțională
-
- HOTĂRÂRILE AUTORITĂȚII DELIBERATIVE
A helyi közpénzekről szóló törvény módosítását kéri Hargita Megye Tanácsa
Módosító javaslatot fogalmazott meg Hargita Megye Tanácsa a helyi közpénzekről szóló törvényre vonatkozóan, az intézményünk munkatársai által előkészített javaslatot elfogadta a döntéshozó testület, és eljuttatják a parlamentereknek. Komoly beruházások zajlanak a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, emiatt a személyzet egy részének átképzésére van szükség. A Haladás utca 18. szám alatti épületet megvásárolta a megyei tanács, a folyamat befejezéséhez még szükség van egy jegyzőkönyvre. Ezek voltak Hargita Megye Tanácsa január 10-i online rendkívüli ülésének legfontosabb napirendi pontjai.
A 273/2006-os számú, a helyi közpénzekről szóló törvény előírja, hogy a fő hitelutalványozók ki kell dolgozzák a következő évre szóló helyi költségvetés-tervezeteket, valamint a következő három évre szóló becsléseket az évi keretlevél, valamint a helyi közigazgatási hatóságoknak a megillető összegek alapján.
Ugyanaz a törvény 37. cikkelye előírja, hogy a Közpénzügyi Minisztérium minden év június 1-ig ki kell küldje a keretlevelet a közpénzügyi vezérigazgatóságoknak, a megyei tanácsoknak és Bukarest Municípium Főtanácsának, amelyben ismerteti a várható költségvetési tervezetek kidolgozásának alapját képező makrogazdasági kontextust, azok kidolgozási metodológiáját, az állami költségvetés egyes bevételeiből lebontott összegek határértékeit.
Az elmúlt években a június 1-i határidő nem volt betartva, leginkább év végén kapta meg a megyei tanács ezeket a dokumentumokat, emiatt a költségvetés tervezet és a következő három évre szóló becslések egybeestek az éves költségvetés kidolgozásával nehézségeket okozva a helyi közigazgatási hatóságoknak, megtévesztette őket, megzavarta munkájukat – ismertette a vonatkozó jogszabály részleteit Borboly Csaba.
Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, ezért kérik a jogszabály módosítását, az intézmény által előkészített javaslatot elfogadta a döntéshozó testület. Ezt eljuttatják a parlamentereknek azzal a kéréssel, hogy terjesszék elő a törvényalkotó testületekben, illetve járjanak közben, hogy a Közpénzügyi Minisztérium tartsa be a június 1-i határidőt.
Jelentős beruházások zajlanak a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, amelyek követése egyre több szakembert igényel, ezért az adminisztrációs személyzet egy részét átképezik, hogy műszaki végzettséggel is rendelkezzenek, erről is döntött a testület.
A megyei tanács megvásárolta Csíkszeredában a Haladás utca 18. szám alatti ingatlant, a folyamatot ma egy jegyzőkönyvvel véglegesítik, hangzott el a tanácsülésen. Mint Borboly Csaba elmondta, több lehetőség is felmerült az épület rendeltetésére vonatkozóan, mint például katonai sorozóközpont, vagy a gyerekvédelemnek lehetne egy központja. A cél az, hangsúlyozta a megyeelnök, hogy minél több bérleti szerződést felszámoljanak, hogy az alintézmények is saját épületekbe kerüljenek.
Csíkszereda, 2022. január 10.
Borboly Csaba: Adjunk hangot ellenállásunknak!
„A székelyek, ez a legharciasabb néptörzs, mint eddig voltak, úgy ezután is mentesek legyenek minden adófizetéstől, minden téli és nyári katonai elszállásolás terhétől, s birtokaik, amelyeket hadfölkelés kötelezettsége mellett bírnak, amint eddig, úgy ezután is teljesen mentesek legyenek mindenféle dézsmától.”
A Diploma Leopoldinum 14-es pontja
Évről évre összegyűlünk a székelység történetének egyik legfontosabb helyszínén, a madéfalvi emlékműnél, hogy fejet hajtsunk elődeink előtt, akik 1764 januárjában maguk is összegyűltek ebben a községben, és kiálltak őseiktől örökölt jogaikért. Összegyűlünk, hogy megemlékezzünk áldozatukról, amit a székely szabadságért hoztak. Összegyűlünk azért is, hogy útmutatásukat kérjük: mit tegyünk, hogyan gondolkodjunk, amikor a mai világban a székelységet érintő döntéseket kell meghoznunk. Madéfalva mindig jó alkalom arra, hogy emlékeztessük magunkat, milyen könnyen ellenünk fordulhat egy birodalom, amelynek azért váltunk részévé, hogy védelmet, biztonságot és békét nyújtson nekünk.
Érdemes emlékeznünk arra, hogy Erdély a maga idején, 1691-ben önként csatlakozott I. Lipót császár országaihoz. Tette ezt annak reményében, hogy a sok nemzet fölött uralkodó Habsburg-dinasztia jogara alatt békére és biztonságra lel, gazdasága fellendülhet, és újra egyesülhet a magyar nemzet többi részével, miközben jogai sértetlenek maradnak. Mindezeket gondosan írásba is foglalták. A székelység vonatkozásában a császár és Erdély között létrejött egyezség, a Diploma Leopoldinum 14. pontja konkrétan kimondta, hogy megőrizhetjük ősi szabadságunkat az addigi formájában. Telt-múlt az idő, fejlődött a világ, és hetven évvel később, amikor a Habsburgok birodalmuk egységesítésén és modernizálásán dolgoztak, megbízták Buccow tábornokot az erdélyi határőrség megszervezésével. A székelységet idegen tisztek által vezetett ezredekbe kívánták szervezni és külföldi bevetésekre kötelezni, igazodva a kor szelleméhez, ámde a megtartani ígért ősi szabadságokkal teljesen összeférhetetlen módon. Amikor eleink ebbe nem egyeztek bele, előbb jogi csűrés-csavarással és ígérgetéssel, majd anyagi nyomásgyakorlással, végül nyílt erőszakkal kényszerítették a székelyeket a határőrségbe való belépésre. Tették mindezt a jog és a fejlődés jegyében, valamint a mi saját érdekünkben, amit – szerintük – elmaradottságunkban képtelenek voltunk felismerni. Ezt nevezték felvilágosult abszolutizmusnak.
Az Erdély és az uralkodóház közötti alapszerződést a saját érdekeik szerint annyira átértelmezték, hogy eredeti valójából teljesen ki is forgatták. Őseink a határőrség szervezése során rengeteg kérelemben, feliratban magyarázták álláspontjukat Buccow-nak és az uralkodónőnek. Hivatkoztak ősi jogaikra és Lipót császár diplomájára. Az abszolutista felvilágosultak szemében ezek elavult érvek voltak. Sehogy sem értették, hogy az a határőrség, ami jó a szerbeknek és a románoknak, miért nem felel meg a székelyeknek. Továbbra is úgy vélték, nekik van igazuk, ők állnak a haladás pártján, hiszen korszerű hintókban közlekednek, és finom szalonokban beszélgetnek a legújabb trendekről, míg a székelyek csak tudatlan és babonás parasztok.
A jogi érvekből hamar kifogytak, ezért vízkereszt éjszakáján ágyúkkal és szuronyokkal támadtak az alvókra, akik Madéfalván gyülekeztek. Pár hónappal később büszkén jelentették az uralkodónőnek, hogy sikerült megszervezni Székelyföldön a modern határőrséget. Ezt nevezték haladásnak.
Azt tapasztaljuk, hogy manapság megint kezd kibontakozni egy birodalomegységesítő láz abban az Európai Unióban, amelynek azért lettünk tagjai, mert békét, biztonságot, a gyarapodás lehetőségét, a magyarokat elválasztó határok lebontását és jogaink megerősítését reméltük tőle, és mindezeket szerződésekbe is foglalta. Szólaljunk fel és adjunk hangot a „Negyedik Birodalom” és az EU-s központosítás ellen!
Azt látjuk, hogy az Unió alapszerződéseit igen sajátosan kezdi értelmezni az EU egyik-másik szerve, és az eredeti értelmüket kiforgatva, jogi csűrés-csavarással és anyagi nyomásgyakorlással akarnak minden nemzetet az általuk haladónak vélt irányba kényszeríteni. Azt érezzük, hogy távoli központokban ülő okos emberek a hatáskörükön messze túlterjeszkedve akarják berendezni az életünket, megmondani, hogy mit kell gondolnunk a családról, a házasságról, hogy ki a haladó politikus, és ki a populista, vagy éppen hogyan éljünk együtt az elszaporodott medvékkel. Modernizálni és boldogítani akarnak minket akaratunk ellenére is. Mi őseink példájából azt tanultuk, hogy az ilyenfajta nyomásnak ellen kell állni akkor is, ha ez a korszellemmel való szembefordulással és esetleg áldozatokkal jár.
Mindig is összeköt és közös gyökeret ad a múlt, hogy mi, magyarok, függetlenül attól, hol élünk, összetartozunk. Mi akarunk dönteni a saját életünkről, és kiállunk az értékeink mellett akkor is, ha más nemzetek nem állnak ki mellettünk a központtal folytatott vitában. Bízunk benne, hogy a mai kor haladó felvilágosultjai a vita során tartózkodni fognak községeink éjszakai ágyúzásától. Bizalmunkat azonban elsősorban nem távoli intézményekbe, hanem őseink nyomdokaiban maradva, a Jóistenbe helyezzük. Kérjük patrónánkat, Szűz Máriát, hogy tartsa meg nemzetünket egységben, jobb és nehezebb időkben egyaránt!
Madéfalva, 2022. január7.
4/10.01.2022-es számú Határozat
4/10.01.2022-es számú Határozat a Csikszereda municipium, a Progresului utca 18. szám alatt található, 68077 és 68071 CF számon nyilvántartott épület Hargita megye magántulajdonába és Hargita Megye Tanácsának kezelésébe való felvételének jóváhagyásáról a Hargita megye magántulajdonába tartozó ingatlanok aktualizált jegyzékének módosításával és kiegészítésével; Hot 004-2022
3/10.01.2022-es számú Határozat
3/10.01.2022-es számú Határozat Hargita Megye Tanácsának a Miercurea Ciuc Sürgősségi Megyei Kórház szervezeti felépítésének és működési állapotának jóváhagyásáról szóló 28/2013. sz. határozatának módosításáról a későbbi módosításokkal és kiegészítésekkel; Hot 003-2022
2/10.01.2022-es számú Határozat
1/10.01.2022-es számú Határozat Hargita Megye Tanácsának a Hargita Népe Kiadó szervezeti felépítésének és feladatkörének jóváhagyásáról szóló 190/2010-es számú határozatának módosításáról, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel; Hot 002-2022
1/10.01.2022-es számú Határozat
1/10.01.2022-es számú Határozat a helyi költségvetések kiegyensúlyozására a hozzáadottérték-adóból levont összegek 20%-ának és a jövedelemadó 14%-os részének megfelelő összegek 20%-ának a helyi költségvetések kiegyensúlyozására szolgáló indikatív összegek közigazgatási-területi egységek szerinti elosztásáról a 2022. évi tervezetre és a 2023-2025. évi becslésekre vonatkozóan; Hot 001-2022
Gazdasági igazgatóság
Ügyvezető igazgató: Bicăjanu Vasile
e-mail: [email protected]
Ügyvezető igazgató-helyettes: Biró Emese-Erzsébet
e-mail: [email protected]
A gazdasági igazgatóságon belül működő osztályok és azok főbb tevékenységei:
Költségvetés és alárendelt intézmények monitorizálása részleg:
- a megye költségvetés tervezetének előkészítése és kidolgozása;
- a költségvetés végrehajtásának követése;
- az országos költségvetés egyes jövedelméből való lebontott összegek (jövedelmi adó, ÁFA) leosztása a településeknek; Hasznos oldal: http://investitii.hargitamegye.ro/note-de-fundamentare
- a megyei tanács saját apparátusa és az alárendelt intézmények finanszírozásával kapcsolatos tevékenységek;
- a banki hitellel kapcsolatos tevékenységek;
- az egyházi nemklerikális személyzet fizetéskiegészítésével járó tevékenységek;
- a személyi kiadások követése.
- az alegységek költségvetésének tervezetének előkészítése és kidolgozása;
- az alegységek költségvetésének végrehajtásának követése;
- az alegységekkel való kapcsolattartás.
Könyvelőség és adósságbehajtás részleg:
- a megyei tanács jövedelmének könyvelése;
- a ki nem fizetett jövedelmekből és a közköltségekből származó adósságok nyilvántartása és azok kifizetésének állandó követése, ami magába foglalja a kimutatások és táblázatok elkészítését;
- a békés úton be nem gyűjtött jövedelmek kényszervégrehajtásának elindítása;
- a megyei tanács képviselete a bíróság előtt.
- a költségvetési és törvényes hitelezettségvállalás vezetésének és jelentésének a megszervezése;
- azoknak a műveleteketnek a végrehajtása, amelyek a költségvetéshez kapcsolódnak: lekötés, felszámolás, utalványozás és kifizetés;
- banki utalványok kiállítása;
- a bevételek és kiadások felvezetése a banki kivonatok alapján az EXTRAS programban;
- a könyvelési nyilvántartás megszervezése és vezetése a helyi költségvetéshez tartozó Közúti szállítás fejezetből;
- a közköltségek kifizetésénél felgyülemlett adósságok havonta történő megszervezése és vezetése a könyvelési nyilvántartásban.
- a saját apparátus költségeinek könyvelése (személyi, anyagi, beruházási költségek);
- a jóváhagyott programok könyvelése;
- a megyei tanács által felvett hitel könyvelése;
- negyedéves és éves pénzügyi zárszámadás elkészítése, összesítése és leadása;
- pénztári műveletek elvégzése.
- követi a személyzet jelenlétét
- összeállítja a fizetési jegyzéket
- az alkalmazottak nyilvántartásával és mozgásával való tennivalók elvégzése
- az alkalmazottakkal kapcsolatos statisztikák és nyilatkozatok összeállítása
Szervezetek és megpályázott programokat felügyelő részleg
- az uniós programok költségeinek könyvelése;
- az Irányító Hatóságok által igényelt beszámolók elkészítése;
- a programok nemzetközi pénzügyi felelőseikkel való kapcsolattartás;
- azon egyesületek, önkormányzati fejlesztési egyesületek (ADI) tagdíjának megállapítása és kifizetése, amelyekben Harghita Megye Tanácsa egyesületi tag;
- azokkal az egyesületekkel, önkormányzati fejlesztési egyesületekkel való kapcsolattartás, amelyekben Harghita Megye Tanácsa egyesületi tag, illetve az egyesületekkel kapcsolatos tevékenységek elvégzése;
- a Tej-kifli program lebonyolítása;
- azon cégekkel való kapcsolattartás, amelyekben Hargita Megye Tanács részvényes, illetve a cégekkel kapcsolatos tevékenységek elvégzése.
KULCSSZAVAK
Programok és projektek igazgatóság
Ügyvezető igazgató: Zonda Erika
E-mail: [email protected]
Ügyvezető igazgatóhelyettes: Szebeni Melinda
E-mail: [email protected]
A Programok és projektek vezérigazgatóság feladata Hargita Megye Tanácsa saját programjai lebonyolításának biztosítása, együttműködve más intézményekkel; vissza nem térítendő támogatást nyújtó finanszírozási programok kivitelezése sport-, ifjúsági, szociális, kulturális, turisztikai, oktatási, vallási, egészségügyi stb. téren.
A vezérigazgatóság együttműködik Hargita Megye Tanácsának alárendelt vagy a fennhatósága alá tartozó intézményekkel és közszolgálatokkal, valamint azokkal a szervezetekkel, amelyeknek Hargita Megye Tanácsa tagja, vagy amelyeknek anyagi támogatást nyújt programjaik, tevékenységeik megvalósítása érdekében.
A vezérigazgatóság képviseli Hargita Megye Tanácsát a tevékenységi köréhez kapcsolódó projektekben, illetve intézkedik mind a megyei infrastruktúra fejlesztését szolgáló uniós források (csatlakozás utáni programok és egyéb források) bevonása és kezelése érdekében, mind pedig a szoft, nem beruházásos vagy kisebb beruházásokat igénylő európai uniós támogatású projektek és partnerségi projektek előkészítése és megvalósítása érdekében, a jogszabályoknak és a belső szabályzatoknak megfelelően.
A vezérigazgatóság támogatja a megyében működő helyi közigazgatási hatóságok, a közösségek közti fejlesztési egyesületek és közszolgálatok közhasznú szolgáltatásainak tevékenységét, valamint koordinálja a Hargita Megye Tanácsa fennhatósága alá tartozó közszolgálatok és megyei intézmények tevékenységét azokon a szakterületeken, amelyeken az igazgatóság a feladatait és hatásköreit gyakorolja, a jogszabályoknak, illetve a belső szabályzatoknak megfelelően. E feladatok ellátása során a vezérigazgatóság az Elnök kérésére biztosítja a szakmai iránymutatást, a tevékenységek nyomon követését és az ellenőrző csoportokban való részvételt.
A vezérigazgatóság az alábbi 13 részleget foglalja magában:
1) Finanszírozási lehetőségeket követő részleg;
2) EU-s szoft projekteket előkészítő részleg;
3) EU-s szoft pályázatokat kivitelező részleg;
4) Projektbenyújtási részleg;
5) Beruházási projekteket előkészítő részleg;
6) Fejlesztési programokat elemző és javaslattevő részleg;
7) Nevelési és oktatási részleg;
8) Kultúra és turizmus részleg;
9) Egészségügyi részleg;
10) Ifjúsági és sportrészleg;
11) Programok részleg;
12) Roma kisebbség részleg;
13) Vallási felekezetekkel való kapcsolattartásért felelő részleg.
KULCSSZAVAK
HMT – Munkaszerződéses állás – meghatározott időre – 2022.01.20
Hargita Megye Tanácsa,
Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám
Versenyvizsgát hirdet munkaszerződéses állás betöltésére meghatározott időre:
a FRiDGE – Development of food industry SME competitiveness for better potentials in growth – elnevezésű pályázatban meghatározott időre
- 1 Kommunikációs felelős
A jelöltekkel szemben támasztott szakmai elvárások:
- felsőfokú végzettség záróvizsgával;
- legkevesebb 3 éves szakmai tapasztalat;
- román és magyar nyelv alapos ismerete (kiváló írás és beszédképesség ezeken a nyelveken);
- felhasználó szintű MS Office csomag ismeretek.
Előnyt jelent:
- EU-s alapokból finanszírozott pályázatokban szerzett tapasztalat;
- képzéseken való részvétel a feladatkörhöz tartozó területen.
A számunkra megfelelő jelölt rendelkezik a következő készségekkel és képességekkel:
- kezdeményező és kommunikációs készségek;
- precizitás, igényes munkavégzés;
- összetett feladatok megoldására, önálló és csapatmunkára is való alkalmasság;
- gyors problémamegoldó és szervező készség;
- felelős, határozott személyiség;
A 286/2011-es számú módosított és kiegészített Kormányzati Határozat alkalmazási keretszabályzatának 3. számú cikkelye értelmében, a meghatározott valamint a meghatározatlan időtartamra meghirdetett állások megpályázására a jelentkezők a következő általános feltételeket kell teljesítsék:
- román állampolgársággal rendelkezik, Európai Unióhoz vagy az Európai Gazdasági Övezethez tartozó ország állampolgára és romániai lakhellyel rendelkezik;
- ismeri a román nyelvet, szóban és írásban egyaránt;
- az életkora megfelel, a törvényes előírások által megállapított legkisebb korhatárnak;
- teljes cselekvőképességgel rendelkezik;
- az egészségi állapota megfelelő a megpályázott állás betöltésére, amit a családorvos vagy egy illetékes egészségügyi intézmény által kiállított orvosi bizonyítvánnyal tud igazolni;
- nincsen végleges ítélete az emberiség ellen elkövetett, állam vagy hivatalos szervek elleni, szolgálati vagy szolgálattal kapcsolatos, az igazságügyi eljárások megakadályozása, csalás, korrupciós bűncselekedetek szándékos elkövetése miatt, ami összeférhetetlenné teszi az állásban kifejtett tevékenységek gyakorlásában, kivéve azt az esetet, ha rehabilitációban részesült;
Feladatok:
- a projekt által előírt népszerűsítési tevékenységek koordinálása;
- a projekt keretében szervezett rendezvények előkészítése és szervezése, beleértve a projekt promóciós anyagok elkészítését a tevékenységek átláthatóságának biztosítása érdekében;
- a projekt népszerűsitési tevékenységeinek megvalósítása;
- online marketing tevékenységek: Facebook, Instagram stb. kezelése;
- részvétel a projekt keretében szervezett eseményeken és belső projektmegbeszéléseken;
- kapcsolattartás a projektvezetővel, a projekt-csapattagokkal, illetve a projekt külföldi partnereivel a projekt tevékenységeinek megvalósítása érdekében;
- a projekt vizuális elemei megfelelő használatának ellenőrzése a program vizuális identitási szabályainak megfelelően.
A versenyvizsga időpontja:
- 2022 január 20, 12.00 óra írásbeli vizsga
- 2022 január 27, 10.00 óra szóbeli vizsga
Helyszín: Hargita Megye Tanácsának székhelye.
A beiratkozási iratcsomókat Hargita Megye Tanácsának székhelyén kell letenni 2022 január 12-ig (is), 16.45 óráig, az eredeti dokumentumok kíséretében – 2022.01.06-2022.01.12 periódusban.
A versenyvizsga részvételi feltételeit és könyvészeti anyagát az intézmény székhelyén és az intézmény honlapján – https://hargitamegye.ro/hargita-megye-tanacsa/allashirdetesek/ – tesszük közzé.
Könyvészeti anyagot, beiratkozási formanyomtatványt, valamint bővebb felvilágosítást a 0266-207700 / belső 1408-as vagy 1406-os telefonszámon kaphatnak az érdeklődők vagy a [email protected] e-mail címen.
- A versenyvizsgához szükséges akták letölthető itt, valamint a melléklet letölthető itt
-
Az ajánlólevél minta letölthető itt.
-
Kapcsolódó könyvészeti anyag letölthető itt:
-
Dossziék kiválogatása:
-
Az írásbeli vizsga eredmények:
-
A szóbeli vizsga eredmények:
- A végleges eredmények:
Kommunikációs felelős
A betöltetlen szerződéses állások elfoglalására kiírt versenyvizsga lebonyolításának időbeli beosztása:
| Sor szám | A tervezett tevékenység | Tervezett időtartam |
| 1 | A jelöltek beiratkozása | 2022.01.06-01.12 |
| 2 | A versenyvizsga iratcsomóinak ellenőrzése | 2022.01.13 |
| 3 | Az iratcsomók ellenőrzése eredményeinek kifüggesztése | 2022.01.14 |
| 4 | Az iratcsomók ellenőrzése eredményeinek fellebbezése | 2022.01.17 |
| 5 | Az iratcsomókkal kapcsolatos fellebbezések eredményeinek kifüggesztése; A versenyvizsgára elfogadott jelöltek névsora. | 2022.01.18 |
| 6 | A versenyvizsga első próbája írásbeli vizsga | 2022.01.20 |
| 7 | Az írásbeli vizsga eredményeinek kifüggesztése | 2022.01.21 |
| 8 | Az írásbeli vizsga eredményeinek fellebbezése | 2022.01.25 |
| 9 | Az írásbeli vizsga fellebbezései eredményeinek kifüggesztése | 2022.01.26 |
| 10 | A versenyvizsga második próbája- szóbeli vizsga | 2022.01.27 |
| 11 | A szóbeli vizsga eredményeinek kifüggesztése | 2022.01.28 |
| 12 | A szóbeli vizsga eredményeinek fellebbezése | 2022.01.31 |
| 13 | A szóbeli vizsga fellebbezések eredményeinek és a versenyvizsga végleges eredményeinek kifüggesztése | 2022.02.01 |
Borboly Csaba
Elnök
01-2022-Határozat tervezet
Határozat tervezet a Hargita megyei speciális oktatási iskolahálózat 2022-2023-as tanévre vonatkozó megszervezésének jóváhagyásáról;
Főépítész igazgatóság
- urbanisztikai bizonylatok és építési/lebontási engedélyek kibocsátása:
- több közigazgatási egység területén elhelyezendő beruházások esetében;
- a községek külterületén kivitelezendő beruházásokra, amennyiben a helyi polgármesteri hivatalnál nincs főépítész által vezetett szakstruktúra;
- technikai támogatást nyújt, megvizsgálja és jóváhagyja a városok és községek önkormányzatának hatáskörébe tartozó urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kérelmeit abban az esetben, ha szakemberek hiánya miatt nem tudták létrehozni az önkormányzatoknál a szakosított struktúrát;
- véleményezi a városok és községek műemlékein, a műemlékek védett övezetében található épületeken és a területrendezési, illetve urbanisztikai tervekben megjelölt műemlék jellegű épületeken elvégzendő beavatkozások urbanisztikai bizonylatait és építkezési engedélyeit;
- biztosítja a Területrendezési és urbanisztikai műszaki bizottság tevékenységét, amely elemzi és jóváhagyja a megye területrendezési tervét (PATJ), településeinek általános urbanisztikai terveit (PUG), övezeti urbanisztikai terveit (PUZ), valamint részletes urbanisztikai terveit (PUD);
- nyomon követi a fegyelem betartását az építkezési munkálatok kivitelezésének engedélyezése terén a megye adminisztratív területén;
- kivizsgálja a részlegre beadott panaszokat;
- részt vesz a területi közigazgatási egységek határát kitűző bizottságban, amely lépésről lépésre körbejárja, felméri és kitűzi a közigazgatási egységek határát, elkészíti a végleges jóváhagyásokat a bizottság részéről valamint a szomszédos települések küldötteinek részéről és ily módon összeáll a kataszteri körülhatárolási dosszié.
- régészeti ásatások Hargita megyében program lebonyolítása – mely program a három térség (Gyergyó, Csík és Udvarhely) régészeivel folytatott együttműködésről szól, olyan régészeti kutatásokhoz való hozzájárulásról, amelyekre a múzeumoknak és helyi tanácsoknak nincs anyagi lehetőségük.
- a megyei tanács Hargita megye területén található műemlékek védelmére irányuló programjának a lebonyolítása;
- a program célja a Hargita megye területén lévő A és B kategóriás műemlékeken elvégzendő rehabilitálási és konzerválási munkálatok támogatása/résztámogatása, amelyre bármely műemlék-tulajdonos (jogi és magánszemély) benyújthatja igényét. A program alapösszegét Hargita Megye Tanácsa saját éves költségvetéséből irányozza elő.
- a Hargita megye területén található műemlékek helyzetének a követése, adatbázis bővítése;
- műemlék-tulajdonosok tájékoztatása:
- a műemlékvédelemmel kapcsolatos kül- és belföldi programok, pályázati lehetőségek állandó monitorozása;
- a műemlék-tulajdonosok tájékoztatása műemlékvédelemmel kapcsolatos aktuális programokról, pályázati lehetőségekről, illetve a műemlékekre vonatkozó hatályban lévő jogszabályokról;
- a műemlék-tulajdonosokkal és a műemlékvédelmi szakintézményekkel, szakemberekkel való állandó kapcsolattartás, együttműködés, információgyűjtés és -nyújtás;
- biztosítja a Hargita Megyei Címerelemző Bizottság titkársági munkálatait: kapcsolattartás a bizottság tagjaival és a helyi közigazgatási egységekkel a címertervek elfogadtatásáért;
- tanácsadás a helyi közigazgatási egységek képviselőinek a címertan szabályairól, a címertanra vonatkozó hatályban lévő jogszabályokról, valamint a Román Akadémia Országos Címertani, Genealógiai és Pecséttani Bizottsága által kidolgozott módszertanról.
KULCSSZAVAK
A csíkszentsimoni sörgyárat kérte fel Borboly Csaba a medveáldozatok megsegítésére
Az év utolsó napján Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a csíkszentsimoni Tiltott Csíki Sör Manufaktúrát látogatta meg. A látogatás előzményeként a megyei tanács elnöke a simoni gyár már híressé vált Medve Trutyi termékéből kapott ajándékba:
A terméken feltüntetett írás szerint az eladásból származó bevételt a medveprobléma megoldására, az erdélyi medve jóléti programra fordítják. Ezt kihasználva kereste meg Borboly Csaba a vállalkozást, bemutatva a gondokat, amelyre évről évre késik a megoldás. Mint elmondta, csaknem 40 medvetámadás volt az idén az országban, a legtöbb Hargita megyében. Az áldozatok többsége pásztor, akik a támadások következményeként nem minden esetben tudnak új munkahelyet találni. A csíkszentsimoni gyár pedig az adományozáson túl akár az alkalmazásukban is segíthetne.
– Ha már az állam nem tudta mindeddig megoldani a medveproblémát, talán ez a projekt az, amely megoldással szolgálhat az áldozatok számára. A medvetámadás áldozatainak segítségre van szükség, Hargita Megye Tanácsa hatásköre pedig nagyon korlátozott. Minden megoldási javaslat mellé pedig igyekszünk odaállni – mondta el Borboly Csaba, hozzátéve, hogy továbbra is ügyvédet keresnek, aki felvállalja a medveáldozatok ügyét.
Csíkszereda, 2021. december 31.
Amíg 2015-ben 14 millió lej, 2021-ben már csaknem 86 millió lej a megyei utakra fordított költségvetés
Kormányzati források nélkül nem lehet folytatni a Hargita megyei beruházásokat
Utolsó tanácsülését tartotta meg a Hargita megyei testület december 28-án, kedden online. A tanácsülésen a megyei utak beruházásainak számláira szavazott meg összegeket a testület. Egy millió lejt utalnak a gyergyóalfalvi járda, a Hargitafürdői út, valamint az Etéd-Maros megye határa közötti megyei beruházás számláinak kifizetésére.
Másfél millió lejt hívtak le a hitelkeretből a Hargita megye déli részén elkezdődött megyei utak építésére.
Az ülésen a jövő évi költségvetést is előrevetítették. Mint azt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke bemutatta, 2015-ben 14 millió lej volt a megyei utak beruházására fordított összeg, év végén pedig többlet összeggel is rendelkezett a költségvetés, így nem tehetetlenségről volt szó, hanem közönyről van szó. Ezzel szemben az idei évben 86 millió lej a megyei utak beruházására szánt összeg, jövőre pedig, a már megkötött szerződések szerint 120 millió lejre is rúghat ez az összeg. Mint mondta, ennek fényében a megyei utak beruházásait kormányzati támogatás nélkül nem lehet kivitelezni, ezért fontos az RMDSZ kezdeményezte Anghel Saligny program. A programba Hargita Megye Tanácsa 14 megyei útszakasz felújítására töltött fel már támogatási igénylést. Januárban elfogadhatja a testület a megyei költségvetést, amely elég szoros lesz, tekintve a beruházásokat és a különböző tagdíjak, alintézmények költségvetéseinek növelésére szűkösek lesznek a lehetőségek.
A tanácsülés Hargita Megye Tanácsa Facebook-oldalán tekinhtető meg:
Csíkszereda, 2021. december 28.
99-Határozat tervezet
Határozat tervezet a Hargita Megyei H.K.T. Hargita Megye Tanácsa útján Hargita Megye Tanácsán keresztül a Farkaslaki Község H.K.T.Helyi Tanácsán keresztül való társulásának jóváhagyásáról a „134C megyei út korszerűsítése Farkaslaka községben, Hargita megyében” című beruházás közös megvalósítására;
HMT – Köztisztviselői állás – Meghatározott időre – 2022.01.19
Hargita Megye Tanácsa,
Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám
Versenyvizsgát hirdet köztisztviselői állás betöltésére meghatározott időre:
Ellenőrző iroda:
- Tanácsos, I osztály, felső szakmai fokozat
Részvételi feltételek:
- a Közigazgatási kódex, 57/2019-es Sürgösségi kormányrendelet 465-ös szakaszának előírásai;
- gazdasági területen egyetemi végzettség záróvizsgával;
- legkevesebb 7 év szakmai tapasztalat az állás betöltéséhez szükséges szakterületen;
A versenyvizsga helyszíne a Hargita Megye Tanácsának székhelye.
- Írásbeli vizsga időpontja: 2022 január 19, 12.00 óra.
- Szóbeli vizsga időpontja: 2022 január 26 , 10.00 óra.
A beiratkozási iratcsomókat Hargita Megye Tanácsának székhelyén kell letenni 2022 január 04-ig (is), 16.45 óráig, az eredeti dokumentumok kíséretében – 2021.12.28-2022.01.04 periódusban.
A versenyvizsga részvételi feltételeit és könyvészeti anyagát az intézmény székhelyén és az intézmény honlapján – https://hargitamegye.ro/hargita-megye-tanacsa/allashirdetesek/ – tesszük közzé.
Könyvészeti anyagot, beiratkozási formanyomtatványt, valamint bővebb felvilágosítást a 0266-207700 / belső 1408-as vagy 1406-os telefonszámon kaphatnak az érdeklődők vagy a [email protected] e-mail címen.
- A versenyvizsgához szükséges akták letölthető itt, valamint a melléklet letölthető itt
- A beiratkozási nyomtatvány letölthető itt.
- Saját felelősségre adott nyilatkozat letölthető itt.
- Az ajánlólevél minta letölthető itt.
- Kapcsolódó könyvészeti anyag és a tematika letölthető itt:
Ellenőrző iroda
Ellenőrző iroda
Ellenőrző iroda
Ellenőrző iroda
Borboly Csaba
Elnök
551/28.12.2021-es számú Határozat
551/28.12.2021-es számú Határozat a 21091219831/2019 számú beruházási hitelszerződés 8. számú lehívási kérelmének jóváhagyásáról, a „DJ 131 – DJ 133 – DJ 137A tétel 3 – DJ 131 km 38-621 – 54+984; DJ 133 km 25+000 – 41+866; DJ 137A km 0+000-16+000 rehabilitációja”, SMIS kód 115755 című projekt költségeinek finanszírozására, összhangban Hargita Megye Tanácsának 315/2019 számú, a visszatérítendő finanszírozási szerződés tervezetét jóváhagyó határozatával; Hot 551-2021
550/28.12.2021-es számú Határozat
550/28.12.2021-es számú Határozat Hargita megye 2021. évi bevételi és kiadási költségvetésének módosítása; Hot 550-2021
549/28.12.2021-es számú Határozat
549/28.12.2021-es számú Határozat A 20191219831/2019. számú hitelszerződés 7. számú lehívási kérelmének jóváhagyása a helyi forrásokból finanszírozott megyei érdekeltségű beruházások finanszírozása érdekében; Hot 549-2021
2021 július 26-i rendkivüli tanácsülés jegyzőkönyve
JUDEŢUL HARGHITA
CONSILIUL JUDEŢEAN
DIRECŢIA JURIDICĂ ȘI ADMINISTRAŢIE PUBLICĂ
COMPARTIMENTUL CANCELARIA CONSILIULUI JUDEŢEAN HARGHITA
Procesul verbal al şedinţei ordinare a Consiliului Judeţean Harghita din data de 26 iulie 2021
Denumirea consiliului: CONSILIUL JUDEŢEAN HARGHITA
Data 26 iulie 2021
Subiectul şedinţei: Dezbaterea şi aprobarea proiectelor de hotărâri cuprinse în ordinea de zi.
Catalogul membrilor:
| Nr. crt. | NUMELE ŞI PRENUMELE | PARTID |
| 1. | Borboly Csaba | UDMR |
| 2. | Barti Tihamér | UDMR |
| 3. | Becze István | UDMR |
| 4. | Bíró Barna-Botond | UDMR |
| 5. | Biró Zsolt | UDMR |
| 6. | Csillag Péter | AMT |
| 7. | Conțiu Lucian | PSD |
| 8. | Dávid Lajos | UDMR |
| 9. | Dobrean Teodor-Constantin | PNL |
| 10. | Ferencz-Salamon Alpár-László | UDMR |
| 11. | Fodor Zoltán | UDMR |
| 12. | Györgyi Attila | AMT |
| 13. | György Botond | UDMR |
| 14. | Hîrlav Costin | PSD |
| 15. | Izsák Alina | PNL |
| 16. | Kántor Boglárka | UDMR |
| 17. | Kolozsvári Tibor | UDMR |
| 18. | Kolumbán Dávid | UDMR |
| 19. | Lőrincz Árpád-István | AMT |
| 20. | Márton Csaba | UDMR |
| 21. | Nagy Mária-Terézia | POL |
| 22. | Portik Erzsébet-Edit | UDMR |
| 23. | Rákossy Botond-József | POL |
| 24. | Rácz Árpád | UDMR |
| 25. | Rátz István | UDMR |
| 26. | Sándor Barna | UDMR |
| 27. | Sinka Arnold | UDMR |
| 28. | Sólyom László | UDMR |
| 29. | Szentes Antal | UDMR |
| 30. | Tőkés Lehel | AMT |
| 31. | Vaidoș Alexandru | PSD |
Şedinţa ordinară a Consiliului Judeţean Harghita a fost convocată de președintele Consiliului Județean Harghita, domnul Borboly Csaba, prin Dispoziţia nr. 809/2021, cu modificările și completările ulterioare, în conformitate cu prevederile art. 179 alin. 1, 2, lit. b din Ordonanța de urgență nr. 57/2019 privind Codul Administrativ.
Domnul președinte Borboly Csaba deschide ședința ordinară a consiliului județean din 26 iulie 2021, ora 8,30 în sistem teleconferință/audioconferință.
Domnul președinte Borboly Csaba înainte de votarea ordinii de zi, are intenția de a prezenta rapid cele mai importante puncte de pe proiectul ordinii de zi ale ședinței, iar apoi se poate accelera desfășurarea ședinței și procesul de vot.
Mulțumește colegilor pentru prezență și spune că unul dintre cele mai importante puncte este rectificarea bugetului, și în rectificarea bugetului va fi inclus acum suma care a fost obținut de la fondul de rezervă al guvernului cu ajutorul funcționarilor guvernamentali din partea UDMR. Județul Harghita a fost unul dintre puținele județe care a reușit acest fapt în proporție de 100% și dl. președinte afirmă că ”unul dintre ochi râde și celălalt plânge”. Faptul că în județ este greu să înregistrezi pagubele, că reprezentanții unor instituții care trebuie să semneze, stau ore întregi să se certe cu un primar că paguba nu este de 10 lei, ci doar de 5 lei, sau 1 leu, de aceea trebuie schimbat ceva. Vineri s-a convenit și cu domnul prefect că trebuie privit și din acest punct de vedere, fie că este vorba de supravegherea construcțiilor, de Direcția Apelor, de Direcția agricolă, de Prefectură sau de Inspectoratul situațiilor de urgență. Dacă cineva crede, prin intermediul colegilor săi, că pagubele nu sunt atât de mari, sunt mărunte sau o fracțiune din acestea, atunci ar trebui să își asume responsabilitatea, dar evaluările pagubelor trebuie să fie efectuate în timp util și trebuie acționat foarte ferm și împreună în acest sens.
Celălalt articol din rectificarea bugetară este problema orașului Borsec. Este foarte important ca acest centru să înceapă să funcționeze cât mai curând posibil și trebuie transferate fonduri către Centrul SPA și Wellness din Borsec și arată că antreprenorul lucrează la faza finală de o lună și speră că va fi gata la timp. Crede că este un antreprenor experimentat din județul Covasna, iar Centrul SPA și Wellness Borsec se poate face acum în mod corespunzător.
Se poate vedea cazul competiției de ciclism din Ținutul Secuiesc, anul acesta s-a extins și către județul Mureș și din acest punct de vedere este un lucru foarte important că bicicliștii duc mai departe buna noastră reputație.
Zona Ciucului de sus este o microregiune a cărei activitate în cooperare și de generare de proiecte comune ale comunelor din zonă este o mare oportunitate. Din acest punct de vedere este văzută ca o mare oportunitate, abatorul, pista de biciclete, dar și numeroasele proiecte ale Uniunii Europene create în comun, proiecte PNDL, care dovedesc că cooperarea din zona Ciucului de sus este o forță.
Consideră că este foarte important să fie anunțat posibilitatea creării de noi posturi medicale în spital în cadrul hotărârii adoptate astăzi. În prezent, există din ce în ce mai multe specialități care pot fi găsite doar în centrele universitare și de aceea consideră că este foarte important.
Consiliul Județean de asemenea este partener în programul construirii trotuarelor din Suseni, care este un pas următor în regiune după Remetea, Ditrău, Joseni, Ciumani, și acum urmat de Suseni. Și este de dorit realizarea acestui program.
Este un program foarte important pe proiectul ordinii de zi, în care vor fi aprobate 107 cereri de finanțare din partea cultelor religioase. Va fi și un amendament pentru Tăietura, Dobeni, cu o sumă suplimentară de 39.000 de lei. În afară de aceasta, nici un alt amendament nu a fost depus de nici un consilier sau grup politic, așa că speră că și acesta va fi votat, mulțumită colegului Biró Zsolt, care a reușit să finalizeze și el nota de fundamentare cu câteva minute înainte de ora 12.00, vineri seara, astfel încât să poată fi inclusă pe proiectul ordinii de zi. S-a încercat consultarea cu episcopii și protopopii, iar răspunsul tuturor a fost pozitiv. Suma totală în cadrul programului pentru culte va fi de 4.039.000 lei, care va fi folosită pentru a contribui la renovarea mai multor biserici, monumente și clădiri bisericești. Aici există o nemulțumire în parte, că în anii precedenți s-a reușit susținerea aproape în procent de 100% a cererilor. În acest an, au sosit mai multe cereri de finanțare. Anul trecut nu au fost atâta cereri, deci au rămas fonduri, iar în acest an sunt de 3 ori mai multe cereri față de fondurile aflate la dispoziție, așa că au primit între 30-50% din sumele solicitate. Dar au fost discuții cu reprezentanții cultelor, programul va continua și în toamnă și protopopii au spus că nu este o problemă dacă cineva primește 30% sau 50% din cei 100% pe care i-a cerut, astfel încât pot lucra cel puțin până la toamnă și mai ales acum cu prețul materialelor, cel mai important lucru pentru toată lumea este să cumpere acum fier, ciment, materiale de construcții, în cel mai rău caz va solicita finanțare pentru lucrări în toamnă. Așa au fost discuțiile cu protopopii și le-a spus că se poate să fie scoase 20-30 de cereri din 107 din lipsă de fonduri și că nu vor fi susținute cererile cu un punctaj mai mic, dar ei au spus că nu, trebuie să fie susținute și acele cereri, că toată lumea trebuie să înainteze și că lucrurile au progresat de-a lungul anilor.
În zona Ciuc vor fi create trei noi asociații, deoarece se constată că noile apeluri de proiecte ale Uniunii Europene și oportunitățile pe care acestea le oferă fac să merite depunerea proiectelor cu asociații. Una dintre ele este asociația de dezvoltare din Ciucul de Jos – Plăieșii, în cadrul căreia în fiecare miercuri dimineața este o întâlnire cu primarii din zona Ciucului de Jos și au fost formulate o mulțime de obiective, drumuri forestiere, șosea de centură, piste de biciclete și alte îmbunătățiri pe care le consideră necesare. Există o situație specială în Sântimbru Băi, unde localitatea Sâncrăieni împreună cu localitatea Sântimbru ar dori să implementeze îmbunătățiri. Există peste 2.000 de case de weekend în dezordine, cu electricitate slabă, fără sistem de canalizare și alimentare cu apă defectuoasă, cu imaginea de sat haotic. Așa că ar trebui rezolvat acest lucru în colaborare, în cadrul Planului pentru Munții Harghita. Unul dintre rezultatele ultimelor șase luni este planul urbanism zonal Hășmașu Mare care va oferi posibilitatea unei dezvoltări comune de la Lacul Roșu până la localitatea Bălan și Sândominic.
De asemenea, în ziua ședinței va fi plătită cotizația de membru al Asociației de hochei pe gheață din zona Ciucului de Sus ceea ce este considerat foarte important respectiv aceasta a dus la înființarea Academiei de hochei pe gheață. Dar, în același timp, subliniază faptul că există și o altă organizare – cooperare – cazul patinoarelor din mediul rural.
Iar în ceea ce privește cum se progresează cu cota de 6% din comune, a fost trimis și domnilor consilieri. Va fi pe ordinea de zi comuna Corund, modernizarea sistemului de apă, construcția de trotuare, sistemul de apă și drumurile din Mărtiniș, construcții în Remetea, Odorheiu Secuiesc, apă în Praid, construire de garaj pentru autospeciala de stingere a incendiilor din Ocna de Jos, drumurile și grădinița din Dârjiu, la Avrămești trotuar, Cechești Goagiu școala. A venit o propunere din Mihăileni pentru a cumpăra o mașină de cosit.
Una dintre cele mai importante decizii care vor fi luate astăzi este că pot fi continuate proiectele de dezvoltare a drumurilor. Trebuie folosit 15.000.000 de lei din credit și pot fi plătite facturile pentru construcția drumului din Tulgheș sau a drumului din Inlăceni. Cea mai bună perioadă pentru construire de drumuri în județul Harghita este vara și nu este dorit ca lucrările să se oprească. Au existat astfel de zvonuri de rea credință, cum că Consiliul Județean nu are bani și nu trebuie să lucreze la un drum sau altul. Nu există așa ceva. Informează colegii consilieri că pe toate drumurile, pe toate proiectele, lucrările trebuie făcute și nu s-a spus nicăieri vreunui antreprenor să se oprească pentru că Consiliul Județean nu are bani. Însă din ceea ce este disponibilul se poate acoperi aproximativ luna iulie, pentru luna august va trebui accesat împrumutul. Speră, și vineri a vorbit la Miercurea Ciuc cu dl. vicepremier Kelemen Hunor, că în toamnă se va lansa PNDL 3, un nou program guvernamental, care va viza în primul rând drumurile județene, și în acest sens vor primi fonduri care pot fi folosite din împrumut și cu vreo 10.000 de lei, vreo 100.000 de lei costuri de dobândă pot fi efectiv continuate investițiile. De asemenea, trebuie începute investițiile UE totul a fost pornit, este treaba executantului și nu este recomandat să se oprească nimic. Dl. vicepreședinte Biró Barna Botond și dl. președinte au fost marți, la drumul din Șiclod, unde s-a pregătit drumul și urmează să se pună stratul de asfalt, de la Atid până la Cușmed și sunt multe tronsoane de drum bine pregătite. A fost și un pic de respiro în faza a doua a proiectului, 2,8 milioane de lei din banii pentru inundații, astfel încât pagubele nu trebuie reparate din banii pentru întreținere, ci din acești bani guvernamentali, astfel fondurile sunt gestionați astfel încât să poată fi folosiți în mod corespunzător și lucrările să nu se oprească. Principalul obiectiv este ca nici o investiție din județ să nu oprească.
Dl. președinte spune că a prezentat principalele puncte de pe ordinea de zi, astfel încât se trece la votarea proiectului ordinii de zi, și întreabă pe D-na Secretar general al județului dacă sunt prezenți cel puțin 16 consilieri.
Doamna Balogh Krisztina, Secretarul general al județului spune că în momentul de față sunt prezenți 23 de consilieri județeni. În conformitate cu prevederile art. 180 alin. 1, 2, din Ordonanța de urgență nr. 57/2019 privind Codul Administrativ, cu modificările și completările ulterioare, sunt îndeplinite condiţiile pentru desfăşurarea şedinţei Consiliului Judeţean Harghita.
Domnul președinte Borboly Csaba mulțumește și întreabă dacă cineva conform art. 228 al Codului administrativ dorește să semnaleze că are o implicare, incompatibilitate în legătură cu proiectele de hotărâri înaintate, că nu va vota la oricare dintre puncte sau dacă cineva are observații poate interveni la momentul potrivit.
Domnul consilier județean Kolumbán Dávid menționează că nu va vota la punctul 14
Domnul consilier județean Tőkés Lehel menționează că nu va vota la punctul 14
Domnul consilier județean Csillag Péter menționează că nu va vota la programul de sprijinire pe anul 2021 a cultelor religioase
Domnul consilier județean Biró Zsolt menționează că nu va vota la programul de sprijinire pe anul 2021 a cultelor religioase
Domnul președinte Borboly Csaba spune că va fi scos punctul 11, proiectul de hotărâre privind aprobarea colaborării între U.A.T. Județul Harghita și unele unități administrativ-teritoriale, aflate pe traseul drumurilor județene din județul Harghita, în vederea restabilirii condițiilor normale de circulație pe drumurile județene în cazul producerii unor blocaje în traficul rutier de pe ordinea de zi, și proiectul de hotărâre privind aprobarea demarării procedurii de selecție a administratorului societății Honline Media S.R.L. și aprobarea Scrisorii de așteptări pentru stabilirea performanțelor administratorului societății Honline Media S.R.L. respectiv nominalizarea componenței comisiei de selecție pentru ocuparea postului de administrator.
Menționează că potrivit informațiilor obținute fracțiunile au indicat că ședința ar trebui ținut online și nu cu prezență. La Honline Media este timp până la jumătatea lunii august pentru mandatare și apoi va fi ținut o ședință cu prezență în prima jumătate a lunii august. Spune că se va renunța la aceste două puncte și primul ar fi bugetul, astfel încât să poate fi votat pe baza acestuia.
Domnul președinte Borboly Csaba întreabă dacă cineva are intervenții, observații legate de ordinea de zi?
Domnul președinte Borboly Csaba menționează că nu a citit procesul verbal al ședinței din 14 iulie și când se va ajunge acolo d-na Secretar general al județului să atenționeze să fie scos de pe ordinea de zi
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot proiectul Ordinii de zi modificat:
- Proiect de hotărâre privind aprobarea acordării alocației bugetară pentru cofinanţarea: „TURULUI CICLIST AL ŢINUTULUI SECUIESC – 2021”, ediţia a XV-a
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind însușirea cotizaţiei Consiliului Județean Harghita către Asociaţia „Felcsík” pe anul 2021
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind aprobarea încheierii contractului de închiriere a spațiului pentru desfăşurarea activităţii Compartimentului relații publice în zona Gheorgheni și a Actelor adiționale pentru prelungirea contractelor de închirierea a spațiilor pentru desfăşurarea activităţii Compartimentelor relații publice în zona Toplița și zona Cristuru Secuiesc ale Serviciului administrație publică locală din cadrul Consiliului Judeţean Harghita
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind aprobarea listei nominale cu persoanele care sunt propuse de a beneficia de stimulent financiar în luna iulie 2021 din cadrul Spitalului Județean de Urgență Miercurea Ciuc
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind modificarea Hotărârii Consiliului Judeţean Harghita nr. 28/2013 privind aprobarea organigramei și statului de funcţii ale Spitalului Judeţean de Urgenţă Miercurea Ciuc cu modificări și completări ulterioare
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind aprobarea Studiului de fezabilitate(SF) pentru lucrarea: „Construire trotuare în comuna Suseni”
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind aprobarea programului anual al lucrărilor și serviciilor de întreținere curentă și periodică pe timp de vară și iarnă pe drumurile județene din județul Harghita pentru anul 2021
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind trecerea pietrelor cubice rezultate în urma desfacerii pavajului la drumurile județene : DJ 153D de pe sectorul km 1+000-4+500 și DJ 135, limita județului Mureș – Atid, km 45-400-57+500 , din domeniul public al județului Harghita, în domeniul privat al acestuia, în vederea scoaterii din funcțiune,casarea,transmiterea fără plată și/sau valorificarea acestora
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind aprobarea procedurii de închiriere prin licitație publică a unor contracte de închiriere pentru amplasarea automatelor de băuturi nealcoolice calde, amplasare bancomatelor (ATM), amplasarea antenelor de telecomunicații și a unor spații comerciale în locațiile Spitalului Județean de Urgență Miercurea Ciuc
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind transmiterea din domeniul public al Județului Harghita în domeniul public al comunei Tușnad, județul Harghita a cotei părți al județului Harghita din Baia tradiţională din localitatea Vrabia , comuna Tușnad
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind aprobarea situaţiilor financiare pe anul 2020 asupra execuţiei bugetare a Judeţului Harghita
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind modificarea Hotărârii Consiliului Județean Harghita nr. 122/2018 privind aprobarea participării județului Harghita prin Consiliul Judeţean Harghita la realizarea proiectului internațional „RURITAGE – Rural regeneration through systemic heritage-led strategies” din cadrul Programului Horizon 2020, subprogramul SC5-21-2016-2017: „Patrimoniul cultural ca motor pentru o creștere durabilă”
Inițiator : Bíró Barna Botond vicepreşedinte
- Proiect de hotărâre privind aprobarea alocării sumelor ce constituie sprijin financiar unităţilor de cult în cadrul programului de sprijinire pe anul 2021 a cultelor religioase recunoscute de lege, care îşi desfăşoară activitatea în judeţul Harghita
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind aprobarea participării județului Harghita prin Consiliul Județean Harghita la constituirea Asociației de Dezvoltare Intercomunitară Alcsík – Kászon
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind aprobarea participării județului Harghita prin Consiliul Județean Harghita la constituirea Asociației de Dezvoltare Intercomunitară Büdösfürdő
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind aprobarea participării județului Harghita, prin Consiliul Județean Harghita, la constituirea Asociaţiei de Dezvoltare Intercomunitară Hășmașul Mare
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind aprobarea indicatorilor tehnico economici ai Documentației de Avizare a Lucrărilor de Intervenții pentru obiectivul de investiţii: ”Reparații capitale Dispensar Medical din str. Petőfi Sándor nr. 14, Miercurea Ciuc”
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind aprobarea execuţiei bugetului de venituri şi cheltuieli al judeţului Harghita la 30 iunie 2021
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind însușirea cotizaţiei Consiliului Județean Harghita plătibil către Asociaţia de Dezvoltare Intercomunitară „Csíki Jégkorong’’ – „Csíki Jégkorong’’ Önkormányzati Fejlesztési Társulás pe anul 2021
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind aprobarea dării în concesiune directă, doamnei Dr. Tompa Ecaterina, a spațiului medical format din 3 încăperi, camerele Nr. EI1,EI2, EI3, aflat la etajul I al imobilului Spitalul Policlinic Bălan, situat în Orașul Bălan, str. 1 Decembrie 1918, nr. 32B, județul Harghita și modificarea Anexei nr. 2 a Hotărârii Consiliului Judeţean Harghita nr. 127/2004 privind aprobarea concesionării directe a spaţiilor cu destinaţia de cabinete medicale, cu completările şi modificările ulterioare
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind repartizarea Comunei Corund a unei sume din Fondului la dispoziția Consiliului Județean Harghita constituit din cota de 6% din impozitul pe venit,pe anul 2021
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind repartizarea Comunei Mărtiniș a unei sume din Fondului la dispoziția Consiliului Județean Harghita constituit din cota de 6% din impozitul pe venit, pe anul 2021
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind repartizarea Comunei Praid a unei sume din Fondului la dispoziția Consiliului Județean Harghita constituit din cota de 6% din impozitul pe venit, pe anul 2021
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind repartizarea Comunei Dârjiu a unei sume din Fondului la dispoziția Consiliului Județean Harghita constituit din cota de 6% din impozitul pe venit, pe anul 2021
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
SUPLIMENT LA PROIECTUL ORDINII DE ZI
- Proiect de hotărâre privind modificarea bugetului de venituri şi cheltuieli al judeţului Harghita pe anul 2021
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind repartizarea Comunei Avrămești a unei sume din Fondului la dispoziția Consiliului Județean Harghita constituit din cota de 6% din impozitul pe venit, pe anul 2021
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind repartizarea Comunei Mihăileni a unei sume din Fondului la dispoziția Consiliului Județean Harghita constituit din cota de 6% din impozitul pe venit, pe anul 2021
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Proiect de hotărâre privind aprobarea modificării Anexei nr.1 la Hotărârea Consiliului Județean Harghita nr.304/2018 privind aprobarea contractării unei finanțări rambursabile interne în valoare de până la 50.000.000 lei în vederea asigurării cofinanțării și prefinanțării proiectelor de interes județean finanțate din fonduri nerambursabile de la Uniunea Europeană și/sau de la bugetul local
Inițiator : Borboly Csaba preşedinte
- Procesul verbal al ședinței extraordinare al Consiliului Județean Harghita din data de 14 iulie 2021
Inițiator : Balogh Krisztina secretarul general al județului
Rezultatul votului: 25 Da
Se trece la primul punct de pe ordinea de zi:
Proiect de hotărâre privind modificarea bugetului de venituri şi cheltuieli al judeţului Harghita pe anul 2021
Domnul președinte Borboly Csaba prezintă, primul este rectificarea bugetului, sunt două amendamente unul este cel pe care s-a primit din Fondul de intervenție din cauza inundațiilor și celălalt este cel pe care l-a formulat vineri seara la propunerea domnului consilier Biró Zsolt. Se reduc cheltuielile de funcționare cu 39.000 de lei la primul amendament, Tăietura și Dobeni, și vor fi transferate 39.000 de lei acolo.
Domnul președinte Borboly Csaba arată: al doilea amendament se referă la banii pentru inundații, este vorba de 2.850.000 de lei, și iarăși exprimă mulțumiri d-lui Kelemen Hunor și d-lui Cseke Attila și colegilor care au lucrat din greu la acest proiect, respectiv primarilor.
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea amendamentului de fond nr. 54532 /2021 privind proiectul de hotărâre privind modificarea bugetului de venituri şi cheltuieli al judeţului Harghita pe anul 2021
Rezultatul votului: 23 Da
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea amendamentului de fond nr. 54475/2021 privind proiectul de hotărâre privind modificarea bugetului de venituri şi cheltuieli al judeţului Harghita pe anul 2021
Rezultatul votului: 25 Da
Domnul președinte Borboly Csaba, înainte de votarea pe articole a bugetului de venituri și cheltuieli, precizează, că votul la fiecare articol din proiectul de hotărâre se referă la toate anexele, capitolele, subcapitolele, titlurile, articolele, și aliniatele articolului respectiv, și va fi votat în forma retrimisă, reformulată.
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea Art. 1 al proiectului de hotărâre privind modificarea bugetului de venituri şi cheltuieli al judeţului Harghita pe anul 2021
Rezultatul votului: 26 Da.
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea Art. 2 al proiectului de hotărâre privind modificarea bugetului de venituri şi cheltuieli al judeţului Harghita pe anul 2021
Rezultatul votului: 24 Da.
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea Art. 3 al proiectului de hotărâre privind modificarea bugetului de venituri şi cheltuieli al judeţului Harghita pe anul 2021
Rezultatul votului: 20 Da.
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea Art. 4 al proiectului de hotărâre privind modificarea bugetului de venituri şi cheltuieli al judeţului Harghita pe anul 2021
Rezultatul votului: 25 Da.
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea Art. 5 al proiectului de hotărâre privind modificarea bugetului de venituri şi cheltuieli al judeţului Harghita pe anul 2021
Rezultatul votului: 25 Da.
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea Art. 6 al proiectului de hotărâre privind modificarea bugetului de venituri şi cheltuieli al judeţului Harghita pe anul 2021
Rezultatul votului: 20 Da.
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea întregului proiect de hotărâre privind modificarea bugetului de venituri şi cheltuieli al judeţului Harghita pe anul 2021
Rezultatul votului: 24 Da.
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind aprobarea acordării alocației bugetară pentru cofinanţarea: „TURULUI CICLIST AL ŢINUTULUI SECUIESC – 2021”, ediţia a XV-a
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind aprobarea acordării alocației bugetară pentru cofinanţarea: „TURULUI CICLIST AL ŢINUTULUI SECUIESC – 2021”, ediţia a XV-a
Rezultatul votului: 23 Da.
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind însușirea cotizaţiei Consiliului Județean Harghita către Asociaţia „Felcsík” pe anul 2021
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind însușirea cotizaţiei Consiliului Județean Harghita către Asociaţia „Felcsík” pe anul 2021
Rezultatul votului: 24 Da
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind aprobarea încheierii contractului de închiriere a spațiului pentru desfăşurarea activităţii Compartimentului relații publice în zona Gheorgheni și a Actelor adiționale pentru prelungirea contractelor de închirierea a spațiilor pentru desfăşurarea activităţii Compartimentelor relații publice în zona Toplița și zona Cristuru Secuiesc ale Serviciului administrație publică locală din cadrul Consiliului Judeţean Harghita
Domnul președinte Borboly Csaba arată că se va continua activitatea cu colegii de la Serviciul administrație publică locală pentru a putea oferi servicii, sunt câteva schimbări cum ar fi, utilizarea cardurilor și monitorizarea prezenței în toate cele 4 compartimente, cele 3 care sunt în afara clădirii Consiliului Județean, acum sunt date condițiile tehnice. Crește domeniul de activitate al Compartimentelor relații publice zonale, astfel încât, de exemplu, programul cu cultele religioase, monitorizarea drumurilor, etc.
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind aprobarea încheierii contractului de închiriere a spațiului pentru desfăşurarea activităţii Compartimentului relații publice în zona Gheorgheni și a Actelor adiționale pentru prelungirea contractelor de închirierea a spațiilor pentru desfăşurarea activităţii Compartimentelor relații publice în zona Toplița și zona Cristuru Secuiesc ale Serviciului administrație publică locală din cadrul Consiliului Judeţean Harghita
Rezultatul votului: 24 Da.
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind aprobarea listei nominale cu persoanele care sunt propuse de a beneficia de stimulent financiar în luna iulie 2021 din cadrul Spitalului Județean de Urgență Miercurea Ciuc
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind aprobarea listei nominale cu persoanele care sunt propuse de a beneficia de stimulent financiar în luna iulie 2021 din cadrul Spitalului Județean de Urgență Miercurea Ciuc
Rezultatul votului: 24 Da, 3 Abțineri.
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind modificarea Hotărârii Consiliului Judeţean Harghita nr. 28/2013 privind aprobarea organigramei și statului de funcţii ale Spitalului Judeţean de Urgenţă Miercurea Ciuc cu modificări și completări ulterioare
Domnul președinte Borboly Csaba menționează că va fi aprobat un post de medic de planificare familială, un reumatolog, un neurochirurg și se va continua cu consolidarea spitalului din Vlăhița. Exprimă mulțumiri d-lui vicepreședinte Biró Barna Botond pentru că a sugerat acest lucru, va fi creat un post de medic șef acolo.
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind modificarea Hotărârii Consiliului Judeţean Harghita nr. 28/2013 privind aprobarea organigramei și statului de funcţii ale Spitalului Judeţean de Urgenţă Miercurea Ciuc cu modificări și completări ulterioare
Rezultatul votului: 26 Da.
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind aprobarea Studiului de fezabilitate(SF) pentru lucrarea: „Construire trotuare în comuna Suseni”
Domnul președinte Borboly Csaba menționează că este vorba despre programul de trotuare din Suseni, se va construi un trotuar lângă drumul județean în colaborare cu comuna, mulțumește domnului consilier județean Sólyom László și echipei din Gheorgheni pentru propunere
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind aprobarea Studiului de fezabilitate(SF) pentru lucrarea: „Construire trotuare în comuna Suseni”
Rezultatul votului: 26 Da.
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind aprobarea programului anual al lucrărilor și serviciilor de întreținere curentă și periodică pe timp de vară și iarnă pe drumurile județene din județul Harghita pentru anul 2021
Domnul președinte Borboly Csaba prezintă că vor fi extinse activitățile de intervenție pentru întreținerea pe timp de iarnă, este o listă cu locurile în care vor fi făcute lucrări, în principal cu firma proprie, iar apoi extinderea lucrărilor de iarnă.
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind aprobarea programului anual al lucrărilor și serviciilor de întreținere curentă și periodică pe timp de vară și iarnă pe drumurile județene din județul Harghita pentru anul 2021
Rezultatul votului: 24 Da.
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind trecerea pietrelor cubice rezultate în urma desfacerii pavajului la drumurile județene : DJ 153D de pe sectorul km 1+000-4+500 și DJ 135, limita județului Mureș – Atid, km 45-400-57+500 , din domeniul public al județului Harghita, în domeniul privat al acestuia, în vederea scoaterii din funcțiune,casarea,transmiterea fără plată și/sau valorificarea acestora
Domnul președinte Borboly Csaba arată că pietrele cubice care au rezultat în urma desfacerii pavajului în drum spre fabrica de lapte praf va fi predat comunei Remetea și pentru Atid, care au rezultat în urma desfacerii pavajului în drumul Cușmed Șiclod, are încredere că o vor folosi cât mai bine. De cele mai multe ori sunt folosite pentru proprietăți bisericești, spații bisericești, și crede că așa va fi și acum.
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind trecerea pietrelor cubice rezultate în urma desfacerii pavajului la drumurile județene: DJ 153D de pe sectorul km 1+000-4+500 și DJ 135, limita județului Mureș – Atid, km 45-400-57+500 , din domeniul public al județului Harghita, în domeniul privat al acestuia, în vederea scoaterii din funcțiune,casarea,transmiterea fără plată și/sau valorificarea acestora
Rezultatul votului: 22 Da.
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind aprobarea procedurii de închiriere prin licitație publică a unor contracte de închiriere pentru amplasarea automatelor de băuturi nealcoolice calde, amplasare bancomatelor (ATM), amplasarea antenelor de telecomunicații și a unor spații comerciale în locațiile Spitalului Județean de Urgență Miercurea Ciuc
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind aprobarea procedurii de închiriere prin licitație publică a unor contracte de închiriere pentru amplasarea automatelor de băuturi nealcoolice calde, amplasare bancomatelor (ATM), amplasarea antenelor de telecomunicații și a unor spații comerciale în locațiile Spitalului Județean de Urgență Miercurea Ciuc
Rezultatul votului: 25 Da
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind transmiterea din domeniul public al Județului Harghita în domeniul public al comunei Tușnad, județul Harghita a cotei părți al județului Harghita din Baia tradiţională din localitatea Vrabia , comuna Tușnad
Domnul președinte Borboly Csaba arată că anterior, în cadrul programului Udrea, s-a construit o baie tradițională împreună cu comuna Tușnad, acum vrea predarea, nu știe în ce stare este dar speră că în curând să fie începută din nou preocuparea de băile tradiționale, construite în urmă cu 10 ani, care sunt construite de obicei din lemn, iar timpul și-a pus amprenta asupra lor. Cum pot fi gestionate în comun, se va reveni asupra acestui lucru.
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind transmiterea din domeniul public al Județului Harghita în domeniul public al comunei Tușnad, județul Harghita a cotei părți al județului Harghita din Baia tradiţională din localitatea Vrabia , comuna Tușnad
Rezultatul votului: 22 Da
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind aprobarea situaţiilor financiare pe anul 2020 asupra execuţiei bugetare a Judeţului Harghita
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind aprobarea situaţiilor financiare pe anul 2020 asupra execuţiei bugetare a Judeţului Harghita
Domnul președinte Borboly Csaba întreabă dacă sunt observații, intervenții ?
Rezultatul votului: 22 Da, 4 Abțineri
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind modificarea Hotărârii Consiliului Județean Harghita nr. 122/2018 privind aprobarea participării județului Harghita prin Consiliul Judeţean Harghita la realizarea proiectului internațional „RURITAGE – Rural regeneration through systemic heritage-led strategies” din cadrul Programului Horizon 2020, subprogramul SC5-21-2016-2017: „Patrimoniul cultural ca motor pentru o creștere durabilă”
Doamna director general Zonda Erika menționează că aceasta este o prelungire a celei vechi în cadrul mai multor programe, extinse din cauza pandemiei Covid
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind modificarea Hotărârii Consiliului Județean Harghita nr. 122/2018 privind aprobarea participării județului Harghita prin Consiliul Judeţean Harghita la realizarea proiectului internațional „RURITAGE – Rural regeneration through systemic heritage-led strategies” din cadrul Programului Horizon 2020, subprogramul SC5-21-2016-2017: „Patrimoniul cultural ca motor pentru o creștere durabilă”
Rezultatul votului: 23 Da.
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind aprobarea alocării sumelor ce constituie sprijin financiar unităţilor de cult în cadrul programului de sprijinire pe anul 2021 a cultelor religioase recunoscute de lege, care îşi desfăşoară activitatea în judeţul Harghita
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea amendamentului privind proiectul de hotărâre privind aprobarea alocării sumelor ce constituie sprijin financiar unităţilor de cult în cadrul programului de sprijinire pe anul 2021 a cultelor religioase recunoscute de lege, care îşi desfăşoară activitatea în judeţul Harghita
Rezultatul votului: 23 Da
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind aprobarea alocării sumelor ce constituie sprijin financiar unităţilor de cult în cadrul programului de sprijinire pe anul 2021 a cultelor religioase recunoscute de lege, care îşi desfăşoară activitatea în judeţul Harghita
Rezultatul votului: 20 Da.
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind aprobarea participării județului Harghita prin Consiliul Județean Harghita la constituirea Asociației de Dezvoltare Intercomunitară Alcsík – Kászon
Domnul președinte Borboly Csaba prezintă înființarea unei Asociații de Dezvoltare Intercomunitară Alcsík – Kászon împreună cu localitățile din Ciucul de Jos, de la Miercurea Ciuc până la Plăieșii, și scopul este proiectele comune care urmează a fi implementate
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind aprobarea participării județului Harghita prin Consiliul Județean Harghita la constituirea Asociației de Dezvoltare Intercomunitară Alcsík – Kászon
Rezultatul votului: 25 Da.
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind aprobarea participării județului Harghita prin Consiliul Județean Harghita la constituirea Asociației de Dezvoltare Intercomunitară Büdösfürdő
Domnul președinte Borboly Csaba arată că Asociația de Dezvoltare Intercomunitară Sântimbru-Băi (comuna Sântimbru) și ”Előhágó”(comuna Sâncrăieni), cele două ar trebui să fie planificate împreună în mod durabil, aici intră energia electrică, apă, canalizare urbanism, gestionarea deșeurilor și construire de trasee turistice, aici sunt mai multe arii protejate și de asemenea construcția de tronsoane de drumuri la comunele învecinate din județul Covasna.
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind aprobarea participării județului Harghita prin Consiliul Județean Harghita la constituirea Asociației de Dezvoltare Intercomunitară Büdösfürdő
Rezultatul votului: 25 Da.
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind aprobarea participării județului Harghita, prin Consiliul Județean Harghita, la constituirea Asociaţiei de Dezvoltare Intercomunitară Hășmașul Mare
Domnul președinte Borboly Csaba menționează că în cadrul Asociației Hășmașul Mare, județul Harghita se va asocia cu localitățile Gheorgheni, Sândominic, Bălan, Voșlăbeni, Suseni și Lunca de Jos pentru a crea o dezvoltare care să ajungă la o consolidare semnificativă.
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind aprobarea participării județului Harghita, prin Consiliul Județean Harghita, la constituirea Asociaţiei de Dezvoltare Intercomunitară Hășmașul Mare
Rezultatul votului: 25 Da.
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind aprobarea indicatorilor tehnico economici ai Documentației de Avizare a Lucrărilor de Intervenții pentru obiectivul de investiţii: ”Reparații capitale Dispensar Medical din str. Petőfi Sándor nr. 14, Miercurea Ciuc”
Domnul președinte Borboly Csaba prezintă: Consiliul Județean are o proprietate pe strada Petőfi Sándor din Miercurea Ciuc, acolo sunt cabinete medicale, a fost un angajament pentru reparații, o renovare completă a clădirii care va fi aproape 1.000.000 de lei
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind aprobarea indicatorilor tehnico economici ai Documentației de Avizare a Lucrărilor de Intervenții pentru obiectivul de investiţii: ”Reparații capitale Dispensar Medical din str. Petőfi Sándor nr. 14, Miercurea Ciuc”
Rezultatul votului: 25 Da.
Domnul președinte Borboly Csaba întreabă dacă sunt întrebări observații?
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind aprobarea execuţiei bugetului de venituri şi cheltuieli al judeţului Harghita la 30 iunie 2021
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind aprobarea execuţiei bugetului de venituri şi cheltuieli al judeţului Harghita la 30 iunie 2021
Rezultatul votului: 25 Da.
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind însușirea cotizaţiei Consiliului Județean Harghita plătibil către Asociaţia de Dezvoltare Intercomunitară „Csíki Jégkorong’’ – „Csíki Jégkorong’’ Önkormányzati Fejlesztési Társulás pe anul 2021
Domnul consilier județean Szentes Antal salută pe toată lumea, și spune că asociația a pregătit o prezentare a activităților din ultimul an, cine sunt membrii și viziunea pe acest an, și domnul manager l-a rugat să fie prezentat, dar o vor trimite și pe e-mail tuturor consilierilor. Ideea este că, acest patinoar este singurul patinoar din toată țara care va avea gheață la 1 august și echipele se pot antrena, iar contribuția județului va ajuta foarte mult la diverse investiții: de la zugrăvirea exterioară, la renovarea vestiarelor și până la modernizarea instalației electrice. Au fost contribuții în ultimii ani și este o bază foarte importantă pentru generațiile următoare. Echipa Sapientia o să aducă echipa de hochei pe gheață să își desfășoare antrenamentele, să joace acolo meciurile, iar anul acesta s-ar putea ca și echipa din Gheorgheni să joace acolo pentru o perioadă de timp. Membrii administrației și conducerea mulțumește pentru sprijin și contează în continuare pe colaborarea cu Consiliul Județean. Raportul detaliat în ambele limbi va fi trimis mâine tuturor consilierilor. Mulțumește pentru atenția acordată
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind însușirea cotizaţiei Consiliului Județean Harghita plătibil către Asociaţia de Dezvoltare Intercomunitară „Csíki Jégkorong’’ – „Csíki Jégkorong’’ Önkormányzati Fejlesztési Társulás pe anul 2021
Rezultatul votului: 23 Da
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind aprobarea dării în concesiune directă, doamnei Dr. Tompa Ecaterina, a spațiului medical format din 3 încăperi, camerele Nr. EI1,EI2, EI3, aflat la etajul I al imobilului Spitalul Policlinic Bălan, situat în Orașul Bălan, str. 1 Decembrie 1918, nr. 32B, județul Harghita și modificarea Anexei nr. 2 a Hotărârii Consiliului Judeţean Harghita nr. 127/2004 privind aprobarea concesionării directe a spaţiilor cu destinaţia de cabinete medicale, cu completările şi modificările ulterioare
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind aprobarea dării în concesiune directă, doamnei Dr. Tompa Ecaterina, a spațiului medical format din 3 încăperi, camerele Nr. EI1,EI2, EI3, aflat la etajul I al imobilului Spitalul Policlinic Bălan, situat în Orașul Bălan, str. 1 Decembrie 1918, nr. 32B, județul Harghita și modificarea Anexei nr. 2 a Hotărârii Consiliului Judeţean Harghita nr. 127/2004 privind aprobarea concesionării directe a spaţiilor cu destinaţia de cabinete medicale, cu completările şi modificările ulterioare
Rezultatul votului: 25 Da
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind repartizarea Comunei Corund a unei sume din Fondului la dispoziția Consiliului Județean Harghita constituit din cota de 6% din impozitul pe venit,pe anul 2021
Domnul președinte Borboly Csaba precizează urmează repartizarea sumelor din cota de 6% pe care a menționat, întreabă dacă dorește cineva să ia cuvântul, dacă nu, atunci primul este localitatea Corund
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind repartizarea Comunei Corund a unei sume din Fondului la dispoziția Consiliului Județean Harghita constituit din cota de 6% din impozitul pe venit,pe anul 2021
Rezultatul votului: 26 Da
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind repartizarea Comunei Praid a unei sume din Fondului la dispoziția Consiliului Județean Harghita constituit din cota de 6% din impozitul pe venit, pe anul 2021
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind repartizarea Comunei Praid a unei sume din Fondului la dispoziția Consiliului Județean Harghita constituit din cota de 6% din impozitul pe venit, pe anul 2021
Rezultatul votului: 21 Da
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind repartizarea Comunei Dârjiu a unei sume din Fondului la dispoziția Consiliului Județean Harghita constituit din cota de 6% din impozitul pe venit, pe anul 2021
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind repartizarea Comunei Dârjiu a unei sume din Fondului la dispoziția Consiliului Județean Harghita constituit din cota de 6% din impozitul pe venit, pe anul 2021
Rezultatul votului: 26 Da
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind repartizarea Comunei Avrămești a unei sume din Fondului la dispoziția Consiliului Județean Harghita constituit din cota de 6% din impozitul pe venit, pe anul 2021
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind repartizarea Comunei Avrămești a unei sume din Fondului la dispoziția Consiliului Județean Harghita constituit din cota de 6% din impozitul pe venit, pe anul 2021
Rezultatul votului: 27 Da
Domnul vicepreședinte Biró Barna Botond menționează că a dorit să intervină și a cerut cuvântul dar probabil din cauza voturilor nu s-a observat. Este un fapt interesant că se adoptă această hotărâre cea referitor la ”hocheiști” în săptămâna care este cea mai călduroasă săptămână din an, conform Institutului de Meteorologie. În ceea ce privește repartizarea sumelor către localitățile din zona Odorhei pentru a sprijini investițiile, spune că localitățile susmenționate își exprimă mulțumiri colegilor că s-a reușit cu localitatea Avrămești, deși aproape de termen dar s-a reușit trecerea pe listă, pentru că anul trecut a fost acolo cu dl. președinte și dl. primar și domnul consilier județean Kolumbán Dávid a indicat că există lucrări care au fost începute și acolo ar fi nevoie de bani. Au fost discuții cu toți primarii localităților din zona Odorhei și având în vedere că Direcția Generală a Finanțelor Publice repartizează lunar acești bani, și nu primesc aceste sume deodată, sunt propuse totdeauna acele localități unde este necesar să încheie contracte. Acest lucru este necesar pentru că nu pot încheia un contract înainte de a avea resursele financiare necesare, respectiv unde și banii sunt deja necesari, pentru că este deja încheierea semestrului și ei primesc deja cota semestrială. Deci aceasta este logica includerii în ședința de astăzi a localităților menționate mai sus.
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind aprobarea modificării Anexei nr.1 la Hotărârea Consiliului Județean Harghita nr.304/2018 privind aprobarea contractării unei finanțări rambursabile interne în valoare de până la 50.000.000 lei în vederea asigurării cofinanțării și prefinanțării proiectelor de interes județean finanțate din fonduri nerambursabile de la Uniunea Europeană și/sau de la bugetul local
Domnul președinte Borboly Csaba prezintă ultimul punct de pe ordinea de zi, creditul s-a obținut cu referire la proiectul UE și suma mai mare este drumul din Inlăceni, tronsonul de drum Tulgheș – Ditrău, tronsonul de drum Atid-Cușmed, tronsonul de drum din Valea Uzului, tronsonul de drum Uilac și trotuare la tronsonul de drum Harghita Băi. Va fi accesat împrumutul. Sunt 11 poziții pe care nu le-a enumerat în totalitate pe cele cu sume mai mari de cel puțin 1 milion le-a enumerat.
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea de hotărâre privind aprobarea modificării Anexei nr.1 la Hotărârea Consiliului Județean Harghita nr.304/2018 privind aprobarea contractării unei finanțări rambursabile interne în valoare de până la 50.000.000 lei în vederea asigurării cofinanțării și prefinanțării proiectelor de interes județean finanțate din fonduri nerambursabile de la Uniunea Europeană și/sau de la bugetul local
Rezultatul votului: 23 Da, 4 Abțineri
Domnul președinte Borboly Csaba arată că nu a fost votat localitatea Mihăileni
Doamna Balogh Krisztina, Secretarul general al județului menționează că au rămas afară din ordinea de zi punctele 24 și 29 Mărtiniș
Domnul președinte Borboly Csaba menționează că a observat că fracțiunile AMT și POL nu susțin aceste investiții, nu e nimic rău în asta. Sau poate au votat greșit, poate să spună care este scuza? De ce să nu fie continuat construcția drumului de pe Ditrău-Tulgheș, de ce să nu continuă construcția drumului în zona Odorhei în timpul verii, de ce nu este important construcția drumului în Valea Uzului, de ce să nu se termine construcția drumului din Harghita Băi în vară? Întreabă dacă pot să răspundă la aceste întrebări? Sau doar sunt voturi fără comentarii.
Adresează întrebarea către domnul consilier Csillag Péter dacă să oprească cu drumul din Valea Rece? Sau tronsonul Atid Cușmed?
Domnul consilier județean Csillag Péter spune că a votat cu Da
Domnul președinte Borboly Csaba întreabă ce obiecții au?
Domnul consilier județean Csillag Péter spune că nu are nici o obiecție lucrările trebuie să meargă, altfel nu se poate lucra
Domnul președinte Borboly Csaba arată că tocmai a primit materialul de la primar pentru Uilac, mulți oameni s-au mutat acasă, acea parte de județ era total îmbătrânit, ori se termină lucrările ori nu. Se poate opri construcția unui drum în mijlocul lunii iulie și apoi,, când prețul materialelor va crește, atunci se poate începe din nou construcția cu mult mai mulți bani. , Întreabă pe cei care s-au abținut… Nu este necesar să fie continuate lucrările în zona Cristur? Nu ar trebui construit drumul spre Inlăceni? Nu ar trebui conectate localitățile Inlăceni -Păuleni?, Au fost urgentate lucrările, dar îi pare că este o mică neînțelegere, nu înțelege acest vot. Întreabă dacă există un motiv sau este doar o poziție politică care nu este explicată. Să nu fie terminat drumul spre Harghita-Băi?, Să fie oprit lucrările la drumul spre Eghersec? Ditrău? La Tulgheș sunt pregătite 2 din cele 4 secțiuni. Asfaltul ar trebui să fie pus la sfârșitul lunii august. Întreabă dacă să fie spus firmei să oprească pe tronsonul Ditrău-Tulgheș? Și ceea ce au pregătit, dacă nu este continuat, iarna va face treaba? A înțeles, răspunsul probabil va veni pe ”Facebook”, așa cum s-a obișnuit după ultimele ședințe de consiliu. Aici când ar trebui privit deschis și sincer în ochi, atunci este liniște, dar atunci probabil că răspunsul va veni pe ”Facebook” și critica va lua amploare. De aceea a fost bine că domnul consilier Zakariás a propus mai devreme ca ședințele să fie în direct, așa va rămâne pe rețelele de socializare și toată lumea va putea trage concluziile.
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind repartizarea Comunei Mărtiniș a unei sume din Fondului la dispoziția Consiliului Județean Harghita constituit din cota de 6% din impozitul pe venit, pe anul 2021
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind repartizarea Comunei Mărtiniș a unei sume din Fondului la dispoziția Consiliului Județean Harghita constituit din cota de 6% din impozitul pe venit, pe anul 2021
Rezultatul votului: 26 Da
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi
Proiect de hotărâre privind repartizarea Comunei Mihăileni a unei sume din Fondului la dispoziția Consiliului Județean Harghita constituit din cota de 6% din impozitul pe venit, pe anul 2021
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind repartizarea Comunei Mihăileni a unei sume din Fondului la dispoziția Consiliului Județean Harghita constituit din cota de 6% din impozitul pe venit, pe anul 2021
Rezultatul votului: 23 Da
Domnul consilier județean Szentes Antal precizează că comuna Mihăileni are o a doua cerere care este legată de comunele Ciceu și Racu, care încă nu au beneficiat de cota 6% și au un proiect european în cadrul parteneriatului ”Bogát” care este în curs de execuție și atunci este de văzut cum poate fi pus cererea lor pe ordinea de zi pentru următoarea ședință a consiliului
Domnul consilier județean Csillag Péter dorește să facă o precizare, spune că împrumutul care a fost votat despre care s-a spus că va avea o dobândă în jur de 100.000 de lei nu va fi atât de mult, ci de ordinul zecilor de mii lei.
Procesul verbal al ședinței extraordinare al Consiliului Județean Harghita din data de 14 iulie 2021
Domnul președinte Borboly Csaba cere scoaterea de pe ordinea de zi a Procesului verbal al ședinței din data de 14 iulie
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea scoaterii de pe ordinea de zi a Procesului verbal al ședinței extraordinare al Consiliului Județean Harghita din data de 14 iulie 2021
Rezultatul votului: 22 Da
Domnul consilier județean Szentes Antal menționează că voturile d-lui consilier județean Csillag Péter au ajuns la dânsul
Domnul președinte Borboly Csaba explică că dacă se întâmplă ca voturile din greșeală să ajungă la colegii consilieri, trebuie fotografiat pagina (print screen) și trimis la adresa de e-mail [email protected]
Domnul consilier județean Costin Hîrlav informează faptul că în săptămâna care a trecut între 21-24 iulie a participat în Ungaria în județul Tolna, județ, înfrățit cu județul Harghita, într-o zonă viticolă, a vizitat o cramă, o fabrică de ciocolată și au avut întâlniri cu dl. președinte al județului Tolna, cu dl. vicepreședinte, un ministru din cabinetul maghiar, și arată că aceste discuții au fost constructive, gazdele au fost foarte primitoare și le mulțumește pe această cale
Domnul consilier județean Vaidoș Alexandru salută pe toată lumea, și spune că are o întrebare. Nu a ajuns la fața locului la DJ126, întreabă care e stadiul negocierilor cu CFR-ul cu privire la acest tronson de drum care a rămas neasfaltat
Domnul președinte Borboly Csaba arată că deocamdată a venit acordul după 4-5 ani ca să poate fi intervenit ca întreținere, nu se poate efectua nici o modificare. Săptămâna trecută a sosit Procesul verbal semnat și de CFR, deci o să intervină. Acum este în curs de decizie în privința întreținerii, pietruirii în zona Gheorgheni, după cum a observat sunt 3 firme (nu sunt între cele 3 firme care se luptă, firma care de obicei face contestații), dl. președinte este optimist și speră, cum reușesc colegii să finalizeze procedura săptămâna viitoare atunci la finele lunii, începutul lunii viitoare se va interveni și se va face pietruire. Următorul pas este continuarea discuțiilor cu CFR-ul, ca să poate fi făcut și asfaltare pentru că momentan este un acord numai pentru intervenție. Nu se poate scoate fundația și pregăti noua fundație pentru asfalt, deci trebuie continuate demersurile dar cel puțin să fie practicabil deci acele gropi de jumătate de metru care sunt acolo să dispară
Domnul vicepreședinte Biró Barna Botond menționează că a așteptat ca colegii din fracțiunea liberală să se pronunțe, despre faptul că a fost o delegație din Republica Moldova, din regiunea Strășeni și pentru că 2 dintre colegi au fost acolo ar vrea să ofere ocazia să spună în 1-2 fraze cum apreciază această întâlnire. După părerea dânsului, a fost un pas important și o întâlnire într-o atmosferă plăcută.
Domnul președinte Borboly Csaba mulțumește pentru ajutor și pentru participare, crede că este o înfrățire care va avea foarte multe beneficii pentru ambele părți
Domnul președinte Borboly Csaba întreabă dacă sunt întrebări observații?
Domnul președinte Borboly Csaba mulțumește că ședința s-a desfășurat în mod operativ, luna aceasta nu se vor întâlni dar în august trebuie ținut o ședință cu prezență, și să vadă cum vor fi propunerile din zona Gheorgheni și zona Ciuc, eventual așteptă și propuneri pentru locul ședinței
Domnul președinte Borboly Csaba mulțumește tuturor pentru prezență și închide ședința ordinară a Consiliului Județean Harghita
Minuta ședinţei ordinare a Consiliului Judeţean Harghita din data de 26 iulie 2021, cu număr de înregistrare nr. ________/2021 face parte integrantă din prezentul Proces-verbal.
Drept pentru care s-a încheiat prezentul Proces-verbal.
Miercurea Ciuc, 04 august 2021
Președinte Secretarul general al județului
Borboly Csaba Balogh Krisztina
Pt. Director executiv
Vágássy Alpár
Coordonator compartiment
Szabó Zsolt Szilveszter
Întocmit,
Kiss Judit
2021 márciua 23-i rendkivüli tanácsülés jegyzőkönyve
JUDEŢUL HARGHITA
CONSILIUL JUDEŢEAN
DIRECŢIA JURIDICĂ ȘI ADMINISTRAŢIE PUBLICĂ
COMPARTIMENTUL CANCELARIA CONSILIULUI JUDEŢEAN HARGHITA
Procesul verbal al şedinţei extraordinare a Consiliului Judeţean Harghita din data de 23 martie 2021
Denumirea consiliului: CONSILIUL JUDEŢEAN HARGHITA
Data 23 martie 2021
Subiectul şedinţei: Dezbaterea şi aprobarea proiectelor de hotărâri cuprinse în ordinea de zi.
Catalogul membrilor:
| Nr. crt. | NUMELE ŞI PRENUMELE | PARTID |
| 1 | Borboly Csaba | UDMR |
| 2 | Barti Tihamér | UDMR |
| 3 | Becze István | UDMR |
| 4 | Bíró Barna-Botond | UDMR |
| 5 | Biró Zsolt | UDMR |
| 6 | Csillag Péter | AMT |
| 7 | Conțiu Lucian | PSD |
| 8 | Dávid Lajos | UDMR |
| 9 | Dobrean Teodor-Constantin | PNL |
| 10 | Ferencz-Salamon Alpár-László | UDMR |
| 11 | Györgyi Attila | AMT |
| 12 | György Botond | UDMR |
| 13 | Hîrlav Costin | PSD |
| 14 | Izsák Alina | PNL |
| 15 | Kántor Boglárka | UDMR |
| 16 | Kolozsvári Tibor | UDMR |
| 17 | Kolumbán Dávid | UDMR |
| 18 | Lőrincz Árpád-István | AMT |
| 19 | Márton Csaba | UDMR |
| 20 | Nagy Mária-Terézia | POL |
| 21 | Portik Erzsébet-Edit | UDMR |
| 22 | Rákosi-Seiwarth Ildikó | UDMR |
| 23 | Rákossy Botond-József | POL |
| 24 | Rácz Árpád | UDMR |
| 25 | Rátz István | UDMR |
| 26 | Sándor Barna | UDMR |
| 27 | Sinka Arnold | UDMR |
| 28 | Sólyom László | UDMR |
| 29 | Szentes Antal | UDMR |
| 30 | Tőkés Lehel | AMT |
| 31 | Vaidoș Alexandru | PSD |
Şedinţa extraordinară a Consiliului Judeţean Harghita a fost convocată de președintele Consiliului Județean Harghita, domnul Borboly Csaba, prin Dispoziţia nr. 369/2021, cu modificările și completările ulterioare, în conformitate cu prevederile art. 179 alin. 1, 2, lit. b din Ordonanța de urgență nr. 57/2019 privind Codul Administrativ.
Domnul președinte Borboly Csaba deschide ședința extraordinară a consiliului județean din 23 martie 2021, ora 13,00 în sistem de teleconferință/audioconferință.
Domnul președinte Borboly Csaba arată că domnul György Botond își începe mandatul de consilier județean. Internetul nu funcționează în clădire, de aceea se conectează de afară. Roagă, ca în momentul în care se alătură dl. György Botond și dl. Vágássy Alpár cu atribuții de secretar general al județului, să spună dacă sunt prezenți 16 consilieri. Domnul consilier György Botond va depune jurământul în ,,umbra bisericii monument,, care se află în spatele d-lui președinte, în circumstanțe oarecum neobișnuite. Între timp, are intenția să supună la vot ordinea de zi și întreabă dacă cineva are ceva de adăugat la Diverse
Domnul Vágássy Alpár, Director executiv adjunct la Direcția juridică și administrație publică cu atribuții de Secretar general al județului spune că sunt prezenți 24 de consilieri județeni. În conformitate cu prevederile art. 180 alin. 1, 2, din Ordonanța de urgență a Guvernului nr. 57/2019 privind Codul Administrativ, cu modificările și completările ulterioare, sunt îndeplinite condiţiile pentru desfăşurarea şedinţei Consiliului Judeţean Harghita.
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot Ordinea de zi
Rezultatul votului: 22 Da.
Domnul președinte Borboly Csaba roagă Cancelaria să semnaleze dacă sunt cel puțin 16 voturi,
Se trece la primul punct de pe ordinea de zi:
Depunerea jurământului de către domnul consilier judeţean György Botond a cărui mandat a fost validat de către Tribunalul Harghita.
Domnul Vágássy Alpár, Director executiv adjunct la Direcția juridică și administrație publică cu atribuții de Secretar general al județului arată: Prin Încheierea civilă nr. 246/05.03.2021 al Tribunalului Harghita, pronunţat în Dosarul nr. 217/96/2021, rămasă definitivă prin ne apelare, s-a dispus validarea mandatului consilierului judeţean a domnului György Botond, de pe lista supleanţilor UDMR.
Cu privire la procedura de depunere a jurământului arată următoarele: după ce Dl. Preşedinte va citi numele dl-ui consilier, roagă să vină la masa care este deja pregătită și la care au fost așezate Biblia și Constituția, și să dea citire textului jurământului, în limba română, conform art. 117 din Codul administrativ, cu așezarea mâinii pe Constituție şi/sau pe Biblie, conform confesiunii. Precizează faptul că, jurământul poate fi depus și fără a rosti formula religioasă de încheiere, iar conform art. 122 din Codul administrativ, consilierul local care refuză să depună jurământul, este considerat demisionat de drept. De asemenea, precizează că textul jurământului îl găsește în mapa care deja a fost înmânată la sosire, urmând ca după ce va da citire jurământului să semneze toate exemplarele acestuia.
Domnul președinte Borboly Csaba invită pe domnul consilier György Botond să depună jurământul și după depunerea jurământului să spună câteva cuvinte în 2-3 minute
Domnul consilier județean György Botond salută pe colegi, și tuturor le urează activitate cu rezultate. Consideră că sunt cauze pentru care merită să acționeze în județul Harghita, crede în colaborare și crede că vor putea lucra împreună pentru un județ tânăr, viabil. Fiind cel mai tânăr consilier, va fi devotat acestei cauze, deschis pentru orice colaborare, ceea ce crede că este foarte important
Domnul președinte Borboly Csaba mulțumește domnului consilier György Botond.
Se trece la următorul punct de pe ordinea de zi.
Proiectul de hotărâre privind modificarea Hotărârii nr. 297/2020 privind stabilirea numărului şi a denumirii, a numărului membrilor, cât și a componenței nominale a comisiilor de specialitate ale Consiliului Judeţean Harghita, cu modificările și completările ulterioare
Domnul președinte Borboly Csaba întreabă în ce Comisie de specialitate va fi domnul consilier György Botond?
Domnul Vágássy Alpár, Director executiv adjunct la Direcția juridică și administrație publică cu atribuții de Secretar general al județului: răspunde că va fi în Comisia de relații internaționale .
Domnul președinte Borboly Csaba supune la vot aprobarea proiectului de hotărâre privind modificarea Hotărârii nr. 297/2020 privind stabilirea numărului şi a denumirii, a numărului membrilor, cât și a componenței nominale a comisiilor de specialitate ale Consiliului Judeţean Harghita, cu modificările și completările ulterioare
Rezultatul votului: 23 Da, 1 Nu.
Domnul președinte Borboly Csaba explică de ce a trebuit să țină ședința în asemenea condiții spartane, cu semnal slab de internet. Legea s-a modificat și validarea mandatului trebuie făcut într-un termen de 15 zile după încheiere. Inițial a crezut că vor venii mai repede cifrele pentru buget și după votarea bugetului colegul poate să depună jurământul. Din păcate numai vineri a venit de la Ministerul finanțelor înștiințarea. Din acest motiv nu se poate ține ședința privind bugetul, în schimb era necesar ca în cadrul unei ședințe extraordinare să se facă completarea consiliului. În curând consiliul va fi informat despre calendarul aprobării bugetului. Dl. președinte luni a avut o discuție cu Instituții subordonate, cu ADI-uri, cu Direcțiile, cu reprezentanții asociațiilor, ca să fie alcătuit un buget corespunzător și este convins că indiferent de faptul că resursele nu sunt ca în anii anterior, se va lucra în continuare.
Domnul președinte Borboly Csaba închide ședința extraordinară a Consiliului Județean Harghita, mulțumește tuturor pentru participare .
Minuta ședinţei extraordinare a Consiliului Judeţean Harghita din data de 23 martie 2021, cu număr de înregistrare nr. 42487/2021 face parte integrantă din prezentul Proces-verbal.
Drept pentru care s-a încheiat prezentul Proces-verbal.
Miercurea Ciuc, 07 iulie 2021
Președinte Pt. Secretarul general al județului
Borboly Csaba Vágássy Alpár
Pt. Director executiv
Bodó Alpár
consilier juridic
Coordonator compartiment
Szabó Zsolt Szilveszter
Întocmit,
Kiss Judit
Eseménysorozatot szerveznek Hargita megyében a romák nemzetközi napja alkalmából
A rendezvényekkel Rafi Lajos gyergyószárhegyi roma költő emléke előtt is tisztelegnek
Hargita Megye Tanácsa az életminőség emelésére törekedik minden téren, ebbe beletartozik az is, hogy részt vállal a mélyszegénység elleni küzdelemben és a sajátos problémák kezelésében. Az intézmény részéről minden évben tisztelegnek a roma közösségek előtt, ezért idén is rendezvénysorozattal készülnek a romák nemzetközi napja alkalmából.
- április 8-12. között került sor az I. Roma Világkongresszusra, akkor nyilvánították április 8-át a romák nemzetközi világnapjává.
Hargita Megye Tanácsa az elmúlt időszakban megalakította a mélyszegénység munkacsoportot, amelynek vezetője András Lóránd, tavaly kidolgozták a Hargita megyei romák társadalmi befogadására vonatkozó stratégiát a 2023-2027-es időszakra: https://judetulharghita.ro/28-2023-proiect-de-hotarare/
A megyei roma stratégia cselekvési tervének hetedik fejezetében foglaltak szerint, a roma közösségek kulturális elismerésének elősegítése céljából idén, rendhagyó módon, több eseményből álló rendezvénysorozatot szerveznek:
Rafi Lajos estek: Kávéházi környezetben kerül sor Rafi Lajos gyergyószárhegyi roma költő költeményeinek népszerűsítésére, valamint életútjának és munkásságának ismertetésére. Az eseményt április 18-án, csütörtökön a KÖZ – közösségi kávéházban tartják Székelyudvarhelyen, majd ezt követően Csíkszeredában, a részvétel ingyenes és nyitott minden érdeklődő számára.
Fotópályázat: Hargita megye tanácsa „cigányok” témakörben fotópályázatot hirdet Hargita megyei fotóművészek részére.
Rafi Lajos kitüntetés: Hargita Megye Tanácsa 2022-ben Hargita megyéért díjjal tüntetett ki három roma személyiséget, akik munkásságukkal segítették a Hargita megyei roma közösségek előrementelét. Bodor Emese szociális, Isztojka Máté kulturális, Joni Géza közéleti munkasságáért részesült ezekben a kitüntetésekben. A megyei önkormányzat továbbra is fontosnak tartja a Hargita megyei közösségek életében áldozatos és számottevő munkát végző emberek méltatását. Ennek érdekében 2024-ben a megyei önkormányzat, a 2013-ban elhunyt Rafi Lajos gyergyószárhegyi roma költő számára kíván emléket állítani, ezért a Rafi Lajos egyik kedvelt alkotó helyén, a Gyergyószárhegyi Művésztelepen plakettet helyeznek el április 25-én, csütörtökön. Ez alkalommal hirdetik ki a fotópályázat eredményét, és nyitják meg a tárlatot.
Hargita Megye Tanácsa élharcos a mélyszegénység elleni küzdelemben, a munkacsoport megalakítása és a stratégia elkészítése mellett a roma szabadegyetemet már két alkalommal megszervezték, illetve a Dream Road nemzetközi projektnek köszönhetően sikerült elindítani egy folyamatot, amely hozzájárul a szakadékok csökkentéséhez, és lendületet ad a roma közösségek emancipációjának.
Csíkszereda, 2024. április 8.
1000 lejből kezdtek el utat építeni Csinód felé
Ünnepélyesen is átadták a természeti szépségeivel elkápráztató tanyavilágba vezető megyei utat
A csinódi és egerszéki tanyavilágot elérő megyei jelzésű út beruházását két évvel ezelőtt mindössze 1000 lejjel kezdték el, majd tavaly sikerült befejezni, emelte ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. – A mai világban elfogadhatatlan, hogy a mentőszolgálat autója vagy a tűzoltóság ne tudjon kijutni egy településre. Ezért döntöttünk úgy, hogy kevés pénzzel is, de elkezdjük az út építését, és két év alatt sikerült befejeznünk. A közbirtokosságok és erdőtulajdonosok számára is hasznot hoz az aszfaltozott út. Ezzel nincs vége a munkának, dolgoznunk kell azon, hogy a tanyai jellegét a térség a modernizáció ellenére se veszítse el. Folytatni szeretnénk az út építését tovább Úzvölgye felé, egészen Bákó megye határáig – részletezte a megyeelnök.
Réti Zsófia, Csíkszentgyörgy község polgármestere elmondta, a lakosságnak fellendülést hoz, tervben van iskola és egy kápolna építése is, utóbbi ravatalozóként is fog szolgálni. Közel ötven gyerek jár iskolába vagy óvodába Csinódon. Mint mondta, kihívás és feladat a jövőben, hogy megőrizzék a tanyavilág jellegét. Ugyanakkor a turizmus is fellendülőben van, amelyben van fejlesztési lehetőség, szem előtt tartva az érintetlen tájat és környezeti szépségét.
Becze István Csík-térségi megyei tanácsos szerint a mai globalizált világban nem lehet közösséget úgy megtartani, ha elszigetelődik, az elnéptelenedést pedig az út megépítése tudja megadályozni. Mint hozzátette, a közbirtokosságok és az erdőtulajdonosok is nagyobb haszonnal tudják kitermelni a fát, amelyből a közösség is hasznot tud húzni.
Az átadáson jelen volt Hajdu Gábor képviselő, Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke, Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere, helyi tanácsosok és a helyi lakosok is.
Az eseményen a csinódi iskola diákjai, a csíkszentgyörgyi fúvószenekar és a Sárgalábú Gólyamadár Egyesület tagjai biztosították a kulturális műsort. Az utat ünnepélyesen a gyerekek avatták fel kerékpáros lassúsági, ügyességi versennyel.
A 14,5 kilométeres szakasz építését 2020 júniusában kezdték el, és 2023 októberében fejezték be. Négy hidat építettek újjá, 38 átereszt építettek be, és betonsáncokat alakítottak ki a megfelelő vízelvezetésért. A beruházás értéke áfástól csaknem 46,5 millió lej volt. A kivitelezési munkálatokat a Multipland Kft. végezte el.
A jelenlegi aszfalt végétől, az egerszéki eltérőtől Bákó megye határáig tervezés alatt van a következő 20,5 kilométeres szakasz. A támogatásoktól függően pedig ez a szakasz is kivitelezés alá kerülhet, lényegesen nehezebb terepviszonyok mellett.
Csíkszereda, 2024. április 8.
Borboly Csaba: Természetközeliségre, a szülőföld szeretetére és szakmaiságra ösztönözzük a fiatalokat!
Folytatódik az Életet jelentő fák Hargita megyében faültetési akció
Borboly Csaba élőben jelentkezett be a helyszínről a közösségi média felületén, ami a linkre kattintva megtekinthető: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1054749802259605
2022 márciusban indult el a megyei tanács Életet jelentő fák Hargita megyében kampánya, amely célja 50 ezer fenyő- és gyümölcsfa csemete ültetése Hargita megyében. 2030-ig összesen 25 ezer facsemete ültetését vállalta Hargita Megye Tanácsa, közösen Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesületével és Hargita Megye Fejlesztési Ügynökséggel és a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulással.
Összesen 129 csík-térségi diák volt jelen a ma Csíkszépvízen megszervezett faültetési akción, képviselték magukat a Kós Károly, a Venczel József és a Székely Károly Szakközépiskola diákjai is.
Az ültetéshez hozzájárul a csíkszépvízi közbirtokosság, Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége és Vidékfejlesztési Egyesülete is. Az előző alkalomhoz hasonlóan most is elhelyeztek egy időkapszulát, amelyben megtalálható az ültetésen részt vett gyermekek névsora és a Trees for Life együttműködési szerződés is.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint: – Ez egy hosszú távú befektetés a jövőbe, a társadalom számára is csak kamatozni fog. Van értelme az erőfeszíteseinknek, annak érdekében, hogy a fiatalokat bevonjuk és tudatosságra neveljük. Természetközeliségre, a szülőföld szeretetére és szakmaiságra ösztönözzük a fiatalokat.
A programhoz mindenki csatlakozhat, legyen az magánszemély, civil kezdeményezés, intézmény vagy vállalkozás. Otthon a kertben ültetett fenyő- és gyümölcsfa csemete is számít.
A hivatalos kérdőív kitöltésével a helyi kezdeményezések közvetlenül hozzájárulnak a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó új uniós erdő stratégiához és a célként megfogalmazott hárommilliárd fa ültetéséhez. A programhoz bárki csatlakozhat, legyen az magánszemély, civil kezdeményezés, intézmény vagy vállalkozás. Otthon a kertben ültetett fenyő- és gyümölcsfacsemete is számít.
Hargita Megye Tanácsa aloldalán lehet kitölteni a hozzájáruláshoz szükséges nyilatkozatot: https://hargitamegye.ro/eletet-jelento-fak/ , a programban való részvételhez szükséges továbbá egy kép az idén elültetett facsemetéről, a helyszínre, az elültetett csemeték számára, az ön nevére és lakhelycímére.
Ezzel a kampánnyal Hargita Megye Tanácsa csatlakozik a Régiók Európai Bizottságának kezdeményezéséhez, amelynek ambiciózus célja, hogy 2030-ig 3 milliárd fát ültessenek.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke egyben az Európai Klímaegyezmény nagykövete és a Régiók Európai Bizottságának állandó tagja és jelentéstevője is.
Az elnök munkájáról további információkat itt olvashatnak: https://www.borbolycsaba.ro/ro/activitati/comitetul-regiunilor/ .
Csíkszereda, 2024. április 8.
A holnap erdejét ültették el a gyergyói-térségben

Borboly Csaba élőben jelentkezett be a helyszínről a közösségi média felületén, ami a linkre kattintva megtekinthető: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/2676883669138507

Összesen 230 gyergyó-térségi diák volt jelen a Bucsin-tetőn és ültetett ma fát, amelyek körülbelül száz év múlva fognak kivágásra készek lenni.
Az akcióban részt vettek a Gyergyóhollói Szakközépiskola, a Puskás Tivadar Szakközépiskola, a Szent Miklós Elméleti Líceum, a Miron Cristea Líceum, a Gyergyóvárhegy, a Zimmethausen Szakközépiskola, a Sövér Elek Szakközépiskola és Fogarasy Mihály Szakközépiskola diákjai.
Az ültetéshez hozzájárult a Gyergyószentmiklósi Erdőrendészeti Hivatal, a helyi közbirtokosságok, valamint Melles Előd, a Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetségének elnöke.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke megköszönte, hogy ilyen szép számban részt vettek a fiatalok a faültetési akción, így hozzájárulva ahhoz, hogy zöld Hargita megyét építsünk.

Hargita Megye Tanácsa aloldalán lehet kitölteni a hozzájáruláshoz szükséges nyilatkozatot: https://hargitamegye.ro/eletet-jelento-fak/, a programban való részvételhez szükséges továbbá egy kép az idén elültetett facsemetéről, a helyszínre, az elültetett csemeték számára, az ön nevére és lakhelycímére.

Az elnök munkájáról további információkat itt olvashatnak: https://www.borbolycsaba.ro/ro/activitati/comitetul-regiunilor/.
Csíkszereda, 2024. április 5.
HMT – Munkaszerződéses állás – meghatározott időre – 2024.04.22
Hargita Megye Tanácsa,
Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám
Versenyvizsgát hirdet vezetői munkaszerződéses állás betöltésére, meghatározott időre, az 1336/2022-es számú Kormányhatározat alapján és a 115/2023-as számú Sürgősségi kormányrendelet VII. cikkelye (2) bekezdésének a) pontja alapján
- 1 egyedi állás: Projekt menedzser: „SEE – Sustainable Entrepreneurship Education” / „SEE – Fenntartható Vállalkozói Oktatás”, elnevezésű pályázatban, melyet az Interreg Europe program finanszíroz
Részvételi feltételek:
- Egyetemi végzettség záróvizsgával;
- Legkevesebb 1 év szakmai tapasztalat az állás betöltéséhez;
- középfokú/haladó szintű angol nyelvtudás;
- középfokú számítógép-kezelési/programozási ismeretek: Windows, Microsoft Office, internet.
Teljes munkaidős állás 8 óra/nap, 40 óra/hét, meghatározott időre: 2028 június 30-ig is.
A számunkra megfelelő jelölt rendelkezik a következő készségekkel és képességekkel:
- kezdeményező és kommunikációs készségek;
- precizitás, igényes munkavégzés;
- összetett feladatok megoldására, önálló és csapatmunkára is való alkalmasság;
- gyors problémamegoldó és szervező készség;
- felelős, határozott személyiség;
- rugalmas munkaidőben, feszített tempóban való munkavégzésre való hajlandóság.
Feladatok:
- a projekt által előírt tevékenységek koordinálása;
- biztosítja a projekt irányítását, koordinálja a projektcsapat tevékenységét a tervezett eredmények elérése érdekében;
- felelős a tevékenységi jelentések kidolgozásáért;
- felelős a projekt tevékenységi tervének végrehajtásáért, a határidők követéséért és a tevékenységek megfelelő végrehajtásáért és az elért eredmények minőségéért;
- felelős a projekten belül teljesítendő kifizetések kezdeményezéséért;
- biztosítja a projekt megvalósítása során felmerülő problémák megoldását;
- felelős a projekttevékenységeken belül felmerülő kommunikációs problémák gyors megoldásáért;
- folyamatos kapcsolatot tart a projektvezetővel a projekt-csapattagokkal, illetve a projekt külföldi partnereivel a projekt tevékenységeinek megvalósítása érdekében.
Az 1336/2022-es számú Kormányzati Határozat alkalmazási keretszabályzatának 15. számú cikkelye értelmében, a meghatározott valamint a meghatározatlan időtartamra meghirdetett állások megpályázására a jelentkezők a következő általános feltételeket kell teljesítsék:
- román állampolgársággal rendelkezik, Európai Unióhoz, Európai Gazdasági Övezethez tartozó ország vagy a Svájci Államszövetségnek az állampolgára;
- ismeri a román nyelvet, szóban és írásban egyaránt;
- az életkora megfelel, a törvényes előírások által megállapított legkisebb korhatárnak;
- az egészségi állapota megfelelő a megpályázott állás betöltésére, amit a családorvos vagy egy illetékes egészségügyi intézmény által kiállított orvosi bizonyítvánnyal tud igazolni;
- a meghirdetett állás követelményeinek megfelel, végzettség, szakmai régiség, illetve egyéb más feltételek tekintetében.
- nincs végleges ítélete az emberiség ellen elkövetett, állam vagy hivatalos szervek elleni, szolgálati vagy szolgálattal kapcsolatos, az igazságügyi eljárások megakadályozása, csalás, korrupciós bűncselekedetek szándékos elkövetése miatt, ami összeférhetetlenné teszi az állásban kifejtett tevékenységek gyakorlásában, kivéve azt az esetet, ha rehabilitációban részesült;
- nem tölt olyan büntetést, amellyel eltiltották a hivataltól, a foglalkozástól, a kereskedelemtől vagy a bűncselekmény elkövetéséhez használt tevékenységtől, illetve nem áll olyan biztonsági intézkedés hatálya alatt, amellyel eltiltották a hivataltól vagy a foglalkozás gyakorlásától.
- nem követett el a 118/2019-s Törvény 1. cikkelyének (1) bekezdésében említett bűncselekményeket (szexuális bűncselekmények, személyek kihasználása vagy kiskorúak elleni bűncselekmények), valamint a 76/2008 Törvénnyel kiegészített a 35. cikkelye (1) bekezdés, h) pontnál említett bűncselekményeket.
A versenyvizsga időpontja:
- 2024 április 22, 10.00 óra írásbeli vizsga
- 2024 április 25, 10.00 óra szóbeli vizsga
Helyszín: Hargita Megye Tanácsának székhelye.
A beiratkozási iratcsomókat Hargita Megye Tanácsának székhelyén kell letenni, Csíkszereda, Szabadság tér 5 szám, az eredeti dokumentumok kíséretében, a hirdetés napjától számított 5 munkanapon belül (Hirdetés napja: 2024 április 5), vagyis 2024 április 11-ig is.
A versenyvizsga részvételi feltételeit és könyvészeti anyagát az intézmény székhelyén és az intézmény honlapján – https://hargitamegye.ro/hargita-megye-tanacsa/allashirdetesek/ – tesszük közzé.
Bővebb felvilágosítást az intézmény székhelyén, a Humánerőforrás- és személyzeti fejlesztési és képzési részlegén (126 iroda), 0266-207700 / belső 1408-as vagy 1406-os telefonszámon kaphatnak az érdeklődők.
- A versenyvizsgához szükséges akták letölthető itt, valamint a melléklet letölthető itt
- Beiratkozási nyomtatvány letölthető itt.
-
Az ajánlólevél minta letölthető itt.
- A projekt melléklete letölthető itt.
-
Kapcsolódó könyvészeti anyag letölthető itt:
-
Dossziék kiválogatása:Projekt menedzser
-
Az írásbeli vizsga eredmények:Projekt menedzser
-
A szóbeli vizsga eredmények:Projekt menedzser
- A végleges eredmények:
Projekt menedzser
| Sor szám | A tervezett tevékenység | Tervezett időtartam |
| 1 | A jelöltek beiratkozása | 2024.04.05-04.11 |
| 2 | A versenyvizsga iratcsomóinak ellenőrzése | 2024.04.12 |
| 3 | Az iratcsomók ellenőrzése eredményeinek kifüggesztése | 2024.04.12 |
| 4 | Az iratcsomók ellenőrzése eredményeinek fellebbezése | 2024.04.15 |
| 5 | Az iratcsomókkal kapcsolatos fellebbezések eredményeinek kifüggesztése | 2024.04.16 |
| 6 | A versenyvizsga első próbája írásbeli vizsga | 2024.04.22 |
| 7 | Az írásbeli vizsga eredményeinek kifüggesztése | 2024.04.22 |
| 8 | Az írásbeli vizsga eredményeinek fellebbezése | 2024.04.23 |
| 9 | Az írásbeli vizsga fellebbezései eredményeinek kifüggesztése | 2024.04.24 |
| 10 | A versenyvizsga második próbája- szóbeli vizsga | 2024.04.25 |
| 11 | A szóbeli vizsga eredményeinek kifüggesztése | 2024.04.25 vagy 2024.04.26 |
| 12 | A szóbeli vizsga eredményeinek fellebbezése | 2024.04.26 vagy 2024.04.29 |
| 13 | A szóbeli vizsga fellebbezések eredményeinek kifüggesztése | 2024.04.29 vagy 2024.04.30 |
| 14 | A versenyvizsga végleges eredményeinek kifüggesztése | 2024.04.30 vagy 2024.05.07 |
Borboly Csaba
Elnök
Minden engedélyt egy helyről
Romániában egyedülálló, csaknem lehetetlen feladatra vállalkozik Hargita Megye Tanácsa
Egységes engedélyeztetési bizottság megalakításán dolgozik Hargita Megye Tanácsa. A bizottság létrehozásával a cél, csökkenteni a bürokráciát és segíteni az építkezések engedélyeztetési folyamatát.
A gyakorlatban a kérvényező lakos egy online felületen megfogalmazott kérés nyomán a bizottság egységesen állítja ki az építkezési munkálatokhoz engedélyeket, szakvéleményeket.
Jelenleg Hargita Megye Tanácsa a munkafolyamat és együttműködés meghatározásán dolgozik, valamint az online ügyfélkapu mögött igyekszik kialakítani a dokumentáció körforgásának könnyű és gyors útvonalát.
A bizottságot Hargita Megye Tanácsának Főépítészeti igazgatóságának szakemberein kívül, a közműveket kezelő és/vagy szolgáltató vállalatok megbízott képviselői; a központi közigazgatás decentralizált szolgálatainak tűzmegelőzés és tűzoltás, a polgári védelem és a közegészségügy területén a törvény által előírt felhatalmazott képviselői; valamint más olyan intézmények képviselői alkotnák, amelyek az építkezéseket a törvény értelmében ellenőrzik és felügyelik.
Ezzel Hargita Megye Tanácsának Főépítészeti igazgatósága átvállalná a kérvényezőtől az ügyintézési terhet. Amennyiben a kérvényező által az urbanisztikai bizonylat kibocsájtásához minden dokumentáció rendben van, úgy következő lépésként a Főépítészeti igazgatóság tovább folytatja a kérvényező helyett az utánajárást és igyekszik beszerezni minden engedélyt a különböző szakhatóságok részéről a kérvényező számára.
Ennek megvalósulásához együttműködési megállapodást kell kötni a szakhatóságokkal és ezzel párhuzamosan az online felület hátterében ki kell alakítani a szükséges ügyintézési folyamatokat.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hozzátette, ezzel gyakorlatilag jelentősen csökkentenék a bürokratikus eljárást. Mint mondta, Barti Tihamér alelnök javaslatára kezdtek el gondolkodni újra a lehetőségen.
Megkönnyítenék az engedélyeztetési folyamatokat a lakosság számára és egy lehetetlen küldetésre is vállalkozik a hivatal, hogy a különböző szakhatóság között olyan együttműködés alakuljon ki, amelynek végső haszonélvezője a lakosság lehet.
Csíkszereda, 2024. április 4.
Kezdődik a kis elkerülő út aszfaltozása Gyergyószentmiklóson
Elkezdődik a Gyergyószentmiklós Szárhegy felőli kijáratánál lévő kis elkerülő út aszfaltozása: a beruházás révén a tervek szerint már idén mentesülni fog a teherforgalom egy részétől a városba bevezető E578-as európai út, ugyanakkor az Állomás utca környékén lévő ipari zónát is kiszolgálja majd.
Hargita Megye Tanácsa és a gyergyószentmiklósi önkormányzat együttműködése révén készülhet el a több éve tervezett kis elkerülő út a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál.
A terepet csütörtökön délután adták át a kivitelező gyergyóalfalvi cégnek a helyi és a megyei önkormányzat vezetői.
https://www.youtube.com/watch?v=F_2RsecIwpU – Forrás: Hargita Stúdió
– Néhány éve közösen dolgozunk a megyei tanács vezetőségével azon, hogy – a kampányban ígértek szerint – egy bekötőutat létesítsünk a város bejárata előtt, amely kiszolgálná az Állomás utca környékén lévő ipari zónát, ugyanakkor mentesíti a teherforgalomtól a városba bemenő E578-as európai utat – mondta el a helyszíni sajtótájékoztatón Csergő Tibor-András, Gyergyószentmiklós polgármestere. Hozzátette:
megállapodásuk értelmében Hargita Megye Tanácsa és a gyergyószentmiklósi önkormányzat kétharmad-egyharmad arányban osztja el a munkálat finanszírozását, amelynek teljes értéke közel ötmillió lej.
– Sok évbe telt és botlasztások sorozata volt ennek az útnak az előkészítése, emellett adminisztratív és területrendezési problémák is felvetődtek, de most már elkezdődik a megépítése. Ez az első szakasz, amit követnie kell egy másodiknak, hogy Tekerőpatak irányában is mentesüljön a teherforgalomtól a város – fogalmazott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Elmondta: a második szakasz megépítésében is partnerei lesznek a városnak.
A terepátadáson elhangzott: a kivitelező gyergyóalfalvi cég jövő héten kezdi el a munkát, amelynek megrendelője Hargita Megye Tanácsa, partnere a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal. A 820 méteres összekötő út aszfaltozása a tervek szerint idén befejeződik.
Forrás: Hargita Népe
Gyergyószentmiklós, 2024. április 4.
Készítsék el saját Életfájukat – Istenfájukat!
Hargita Megye Tanácsának felhívása faragó népművészeknek
Olyan időket élünk amikor akarva-akaratlanul a fontossági sorrend újragondolására, megerősítésére kényszerítenek minket a körülmények, mikor levédve külső határainkat, belső tartóoszlopunk felé kell irányítsuk figyelmünket.
Rólunk székelyekről azt tartják, hogy mindig is értékvédő és értékörökítő nemzet voltunk. Erről árulkodnak faragott és festett kapuink is, melyek építészeti és népművészeti értékük mellett, vallási üzenethordozók. Legsajátosabb eleme az emberi sorsot, megújulást, a világmindenséget jelképező Életfa vagy más néven az Istenfa.
Huszka József rajztanár, néprajkutató, a magyar és a székely mintakincs eltökélt kutatója, az 1880-as és 1890-es években rögzített kapuink Istenfáival kapcsolatban úgy fogalmaz: „…a székelyeknél kellett lenni vallási jelentőségnek is, ami úgy látszik a családi tűzhely szentségével függött össze; azt a szent fának máig tartó szívós élete igazolni látszik. Úgy átment a nép vérébe, hogy még ma sem tud portát elképzelni az istenfa nélkül, melynek régi, a családi tűzhelyvédő jelentősége nagyideje kiveszett már a köztudatból.”
Hargita Megye Tanácsa részéről jelen felhívásban közös alkotásra hívjuk a faragó népművészeket! Készítsék el saját Életfájukat – Istenfájukat, melyet egy közös tanácskozás alkalmával bemutathatnak egymásnak és az érdeklődőknek. Annak tudatában, hogy a színeknek nagy hatásuk van életünkben, arra is felkérjük a faragókat, hogy színes legyen ez az Életfa.
A színezésben támpont lehet Huszka József 1895-ben megjelent, A székely ház című kiadványának X., XVIII., XXIII-as tábláján szereplő nagykapu részlet is.
A kiállítással egybekötött tanácskozás időpontja október 12-13., a Székelyföld Napok keretében, ott fogjuk kiállítani az Életfákat, de addig is osszák meg műveiket, esetleg a nagyközönséggel is a www.szekelykapuk.ro és/vagy a www.epitettorkseg.ro honlapunkon (beleegyezésükkel feltesszük).
Kérjük, az Életfákról készült fotókat küldjék el szeptember 23-ig a [email protected] címre, az alkotásoknak a kiállítás helyszínére való szállításáról a későbbiekben egyeztetünk.
A felhívásról Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke közösségi oldalán is beszámolt:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1102424020879145
Csíkszereda, 2024. április 3.
Hargita Népe Lapkiadó – Tudósító állás – 2024.04.29.
Hargita Népe Lapkiadó,
Csíkszereda, Temesvári sugárút, 4 szám
a 2011/286-os kormányhatározat értelmében versenyvizsgát hirdet 2024.április 29-én 11 órától (írásbeli) és május 8-án 11 órától (szóbeli) a következő munkaszerződéses állások betöltésére:
1. Az állások száma és elnevezése, a szervezeti egység megnevezése:
Tudósító, kezdő fokozat – 1 hely (meghatározott időre), Studió
Részvételi feltételek:
- felsőfokú végzettség záróvizsgával;
- számítógép-kezelői ismeretek;
- kiváló kommunikációs készség, elemző és szervezői képesség, önálló munkavégzésre való alkalmasság, pontosság
- A jelentkezési iratcsomó az alábbi dokumentumokat kell tartalmazza:
- beiratkozási kérést, az intézmény vezetőjéhez címezve;
- a személyi igazolvány, vagy esetleg bármilyen más irat másolatát, ami törvény szerint a személyazonosságot tanúsítja;
- a tanulmányi végzettség szintjét igazoló bizonylatok és szakképesítést igazoló iratok, valamint más iratok másolatait, amelyek bizonyítják, hogy a jelölt szakmai felkészültség szempontjából megfelel az intézmény által megállapított követelményeknek;
- a munkakönyv másolatát, és/vagy a munkahelyi, szakmai vagy a szakmai képzettségnek megfelelő régiséget igazoló okiratokat;
- a büntetlen előéletet bizonyító okiratot, vagy egy saját felelősségre tett nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy nincs olyan büntetése, amely összeférhetetlenséget okozna a megpályázott állással;
- a családorvos, vagy egy illetékes egészségügyi intézmény által kiállított orvosi bizonyítványt, amely előzetesen legtöbb 6 hónappal a vizsga napjától számítva volt keltezve és amellyel igazolja, hogy az egészségi állapota megfelelő;
- szakmai önéletrajzot.
A bizonyítvány, amellyel az egészségi állapotát igazolja, kötelező módon tartalmazza az iktatószámot, a kibocsátás időpontját, a kibocsátó elnevezését és minőségét, az Egészségügyi Minisztérium által megállapított szabványnyomtatvány szerint.
Abban az esetben, ha az iratcsomó átvizsgálása alkalmával elfogadott jelentkező az e.) betűvel jegyzett pont szerint, saját felelősségre tett nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy nincs előzetes büntetése, legkésőbb a vizsga első próbájának kezdetéig köteles kiegészíteni az iratcsomóját a büntetlen előéletét bizonyító okirattal.
A b.) – d.) pontokban előírt iratok eredeti példányait is be kell mutatni a másolatok hitelességének bizonyítása végett.
- A 286/2011-es számú módosított és kiegészített Kormányzati Határozat alkalmazási keretszabályzatának 3. számú cikkelye értelmében, a meghatározott valamint a meghatározatlan időtartamra meghirdetett állások megpályázására a jelentkezők a következő általános feltételeket kell teljesítsék:
- román állampolgársággal rendelkezik, Európai Unióhoz vagy az Európai Gazdasági Övezethez tartozó ország állampolgára és romániai lakhellyel rendelkezik;
- ismeri a román nyelvet, szóban és írásban egyaránt;
- az életkora megfelel, a törvényes előírások által megállapított legkisebb korhatárnak;
- teljes cselekvőképességgel rendelkezik;
- az egészségi állapota megfelelő a megpályázott állás betöltésére, amit a családorvos vagy egy illetékes egészségügyi intézmény által kiállított orvosi bizonyítvánnyal tud igazolni;
- nem volt véglegesen elítélve az emberiség ellen elkövetett bűncselekedetek, az állam vagy hivatalos szervek elleni, szolgálati vagy szolgálattal kapcsolatos, az igazságügyi eljárások megakadályozása, csalás, korrupciós bűncselekedetek szándékos elkövetése miatt, ami összeférhetetlenné teszi az állásban kifejtett tevékenységek gyakorlásában, kivéve azt az esetet, ha rehabilitációban részesült;
- A versenyvizsga 2024. április 29-én, 11 órától kezdődik az írásbeli próbával, és 2024. május 8-án 11 órakor folytatódik a szóbeli próbával, a Hargita Népe Kiadó székhelyén (Csíkszereda, Temesvári sugárút 4 szám alatt.)
A vizsgához szükséges iratcsomót 2024. április 4. – 2024. április 22. közötti időszakban lehet benyújtani a Hargita Népe Kiadó székhelyén 8,00-15,00 óra között.
A versenyvizsga részvételi feltételeit és könyvészeti anyagát az intézmény székhelyén függesztjük ki, – illetve az intézmény weboldalán – http://hargitamegye.ro/hargita-megye-tanacsa/allashirdetesek/alintezmenyek-altal-meghirdetett-allasok.html – tesszük közzé.
További információkat a 0266–372633-as telefonszámon kaphatnak az érdeklődők.
Lőrincz Csaba Levente
menedzser
Csíkszereda, 2024. április 3.
- A betöltetlen szerződéses állások elfoglalására kiírt versenyvizsga lebonyolításának időbeli beosztása:

| 1 | A jelöltek beiratkozása | 2024.04.04. – 2024.04.22. |
| 2 | A versenyvizsga iratcsomóinak ellenőrzése | 2024.04.23. |
| 3 | Az iratcsomók ellenőrzése eredményeinek kifüggesztése | 2024.04.23. |
| 4 | Az iratcsomók ellenőrzése eredményeinek fellebbezése | 2024.04.24. |
| 5 | Az iratcsomókkal kapcsolatos fellebbezések eredményeinek kifüggesztése; A versenyvizsgára elfogadott jelöltek névsora | 2024.04.25. |
| 6 | A versenyvizsga első próbája- írásbeli próba | 2024.04.29. |
| 7 | A írásbeli próba eredményeinek kifüggesztése | 2024.04.29. |
| 8 | A írásbeli próba eredményeinek fellebbezése | 2024.04.30. |
| 9 | A s írásbeli próba fellebbezések eredményeinek kifüggesztése | 2024.05.07. |
| 10 | A versenyvizsga második próbája- szóbeli próba | 2024.05.08. |
| 11 | A szóbeli próba eredményeinek kifüggesztése | 2024.05.08. |
| 12 | A szóbeli próba eredményeinek fellebbezése | 2024.05.09. |
| 13 | A szóbeli próba fellebbezések eredményeinek és a versenyvizsga végleges eredményeinek kifüggesztése | 2024.05.10. |

34 – 2026 Határozattervezet
Határozattervezet Hargita Megye Tanácsa képviselője részére a Hargita Víz Közösségi Fejlesztési Társulás Tagok Közgyűlésében gyakorolandó különleges meghatalmazás megadásáról a Társulás Alapszabályának módosítása, valamint Lövéte község csatlakozásának jóváhagyása érdekében.;

4. „DISPOZIŢIILE AUTORITĂŢII EXECUTIVE”
5. „DOCUMENTE ŞI INFORMAŢII FINANCIARE”
- Situația funcțiilor din cadrul Consiliului Județean Harghita
6. „ALTE DOCUMENTE”