2022-es költségvetés:

Hargita megye 2022-es költségvetése felelős költségvetés, amely az ágazati stratégiákra épül. Prioritást jelentettek a beruházások, az ifjúság, a Hargita megyei emberek biztonsága és a különböző együttműködések.

A februárban elfogadott költségvetés több mint 100 millió euró, 504 millió lej a bevétel, és 532 millió lej a kiadás.

Hargita Megye Tanácsa egy nem szavazattal (POL) és három tartózkodással (EMSZ) elfogadta a költségvetés módosítását augusztus 8-i rendes ülésén.

A napirend tervezet elérhető ITT.
A legnagyobb megszorítást a megyei tanács személyzeti (egymillió lej) és működési költségében (csaknem 3,5 millió lej) eszközölték.

Szakjelentés Hargita Megye Tanácsa 2022-es költségvetésének előkészítéséről és megalapozásáról

A jelentést Hargita Megye Tanácsa Menedzsment és nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóságán belül működő menedzsment, iktató és feladatkövető osztályok készítették.

A részletes szakjelentés a hozzátartozó mellékletekkel ITT tanulmányozható.

Tájékoztató anyag

Következtetések:
A 2022-es évi költségvetésről, valamint az új és a folyamatban levő beruházások listájáról szóló vita 2021 novemberében kezdődött, és csaknem három hónapig tartott. Ezalatt az idő alatt számos egyeztetésre került sor, ahol a célkitűzések listájának minden egyes pontját részletesen megvitatták a beruházási lista teljes vagy részleges finanszírozását a 2022-es költségvetésből.

A legtöbb módosítás a 2022. február 7-i vitát követően került a beruházási listára, amikor a hangsúlyt az összegek valós korrelációja kapta, figyelembe véve a folyamatban lévő beruházásokat, a végrehajtási ütemtervet, valamint a munkakezdési sorrendet.

A szakigazgatóságok részéről mind a vezetőségi értekezleteken, mind a végrehajtással kapcsolatos vitákban kérték a struktúrák vezetőit, hogy a vállalt kötelezettségeket valós összegekkel illesszék be a költségvetésbe a munkálatok végrehajtási ütemtervének betartása érdekében, hogy az intézmény, figyelembe véve a takarékossági költségvetést az Anghel Saligny program indulásáig.

Az év eleji konzultáció elérhető ITT.

A Humánerőforrás és kommunikációs igazgatóság szakjelentése Hargita Megye Tanácsának 2022-es költségvetésének online tájékoztatását illetően.

2023-es határozatok román nyleven

  • 208/26.05.2023-es számú Határozat Hargita megye 2023. évi bevételi és kiadási költségvetésének helyesbítéséről; Hot 208 -2023
  • 172/15.05.2023-es számú Határozat Hargita megye 2023. évi bevételi és kiadási költségvetésének helyesbítéséről; Hot 172 -2023
  • 167/27.04.2023-es számú Határozat Hargita megye bevételi és kiadási költségvetésének módosításáról és a Hargita Megyei Tanács rendelkezésére álló költségvetési tartalékalap 2023. évi felhasználásáról; Hot 167 -2023
  • 147/20.04.2023. sz. határozat Hargita megye 2023. évi bevételi és kiadási költségvetésének helyesbítéséről; Hot 147 -2023
  • 143/20.04.2023-es számú Határozat Hargita megye 2023. március 31-i bevételi és kiadási költségvetése végrehajtásának jóváhagyásáról; Hot 143 -2023
  • 128/2023 sz. Határozat – Hargita megye 2022. évi költségvetés-végrehajtási számlája Határozat román nyelven
  • 050/2023 sz. Határozat – Hargita megye 2022. évi költségvetés-végrehajtási számlája Határozat román nyelven
  • 004/2023 sz. Határozat – Hargita megye 2023. évi bevételi és kiadási költségvetésének, valamint a 2024-2026. évi becsléseknek a jóváhagyásáról; a Határozat román nyelven(Helysebitő megjegyzés a 4/2023-as Határozathoz)

2022-es határozatok román nyleven

2021-es határozatok román nyleven

Hargita megye archivált költségvetései megtekinthetők itt.

ROMÁNIA
HARGITA MEGYE TANÁCSA
Gazdasági vezérigazgatóság

A KÖZADÓSSÁGRA VONATKOZÓ ADATOK
2023. március 31-én

A hitelszerződés száma:20191219831/ 20.12.2019
1A visszatérítendő finanszírozás értéke50000000lej
2A megye eladósodásának mértéke9.87%
3A közadósság időtartama144hónap
4 - türelmi időszak36hónap
5 - visszatérítési időszak108hónap
6KamatokROBOR 6M+1,19%/év
7Hitelnyújtási jutalék0lej
8Lehívott összeg49999910lej
92020. december 31-ig a hitelből visszafizatett érték0lej
102021. december 31-ig a hitelből visszafizetett érték0lej
112022. december 31-ig a hitelből visszafizetett érték462962lej
122023. március 31-ig a hitelből visszafizetett érték1050000lej
13A hitelből összesen visszafizetett érték1512962lej
142020. december 31-ig kifizetett kamat5550lej
152021. december 31-ig kifizetett kamat56428lej
162022. december 31-ig kifizetett kamat1980502lej
172023. március 31-ig kifizetett kamat1075613lej
18Összesen kifizetett kamat3118093lej
192020. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
202021. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
212022. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
222023. március 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
23Összesen kifizetett kezelési költségek0lej

Igazgató                                                  Összeállította
Bicăjanu Vasile                                     Nistor Maria Angela


ROMÁNIA
HARGITA MEGYE TANÁCSA
Gazdasági vezérigazgatóság

A KÖZADÓSSÁGRA VONATKOZÓ ADATOK
2022. december 31-én

A hitelszerződés száma:20191219831/ 20.12.2019
1A visszatérítendő finanszírozás értéke50000000lej
2A megye eladósodásának mértéke3.62%
3A közadósság időtartama144hónap
4 - türelmi időszak36hónap
5 - visszatérítési időszak108hónap
6KamatokROBOR 6M+1,19%/év
7Hitelnyújtási jutalék0lej
8Lehívott összeg49999910lej
92020. december 31-ig a hitelből visszafizatett érték0lej
102021. december 31-ig a hitelből visszafizetett érték0lej
112022. december 31-ig a hitelből visszafizetett érték462962lej
12A hitelből összesen visszafizetett érték0lej
132020. december 31-ig kifizetett kamat5550lej
142021. december 31-ig kifizetett kamat56428lej
152022. december 31-ig kifizetett kamat1980502lej
16Összesen kifizetett kamat2042480lej
172020. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
182021. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
192022. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
20Összesen kifizetett kezelési költségek0lej

Igazgató                                                  Összeállította
Bicăjanu Vasile                                     Nistor Maria Angela


ROMÁNIA
HARGITA MEGYE TANÁCSA
Gazdasági vezérigazgatóság

A KÖZADÓSSÁGRA VONATKOZÓ ADATOK
2022. június 30-án

A hitelszerződés száma:20191219831/ 20.12.2019
1A visszatérítendő finanszírozás értéke50000000lej
2A megye eladósodásának mértéke1.85%
3A közadósság időtartama144hónap
4 - türelmi időszak36hónap
5 - visszatérítési időszak108hónap
6KamatokROBOR 6M+1,19%/év
7Hitelnyújtási jutalék0lej
8Lehívott összeg32730310.92lej
92020. december 31-ig a hitelből visszafizatett érték0lej
102021. december 31-ig a hitelből visszafizetett érték0lej
112022. június 30-ig a hitelből visszafizetett érték0lej
12A hitelből összesen visszafizetett érték0lej
132020. december 31-ig kifizetett kamat5550lej
142021. december 31-ig kifizetett kamat56428lej
152022. június 30-ig kifizetett kamat621539lej
16Összesen kifizetett kamat683517lej
172020. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
182021. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
192021. június 30-ig kifizetett kezelési költségek0lej
20Összesen kifizetett kezelési költségek0lej

Igazgató                                                  Összeállította
Bicăjanu Vasile                                     Nistor Maria Angela


ROMÁNIA
HARGITA MEGYE TANÁCSA
Gazdasági vezérigazgatóság

A KÖZADÓSSÁGRA VONATKOZÓ ADATOK
2022. szeptember 30-án

A hitelszerződés száma:20191219831/ 20.12.2019
1A visszatérítendő finanszírozás értéke50000000lej
2A megye eladósodásának mértéke2.10%
3A közadósság időtartama144hónap
4 - türelmi időszak36hónap
5 - visszatérítési időszak108hónap
6KamatokROBOR 6M+1,19%/év
7Hitelnyújtási jutalék0lej
8Lehívott összeg33487305.04lej
92020. december 31-ig a hitelből visszafizatett érték0lej
102021. december 31-ig a hitelből visszafizetett érték0lej
112022. szeptember 30-ig a hitelből visszafizetett érték0lej
12A hitelből összesen visszafizetett érték0lej
132020. december 31-ig kifizetett kamat5550lej
142021. december 31-ig kifizetett kamat56428lej
152022. szeptember 30-ig kifizetett kamat1047859lej
16Összesen kifizetett kamat1109837lej
172020. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
182021. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
192022. szeptember 30-ig kifizetett kezelési költségek0lej
20Összesen kifizetett kezelési költségek0lej

Igazgató                                                  Összeállította
Bicăjanu Vasile                                     Nistor Maria Angela


ROMÁNIA
HARGITA MEGYE TANÁCSA
Gazdasági vezérigazgatóság

A KÖZADÓSSÁGRA VONATKOZÓ ADATOK
2022. június 30-án

A hitelszerződés száma:20191219831/ 20.12.2019
1A visszatérítendő finanszírozás értéke50000000lej
2A megye eladósodásának mértéke1.85%
3A közadósság időtartama144hónap
4 - türelmi időszak36hónap
5 - visszatérítési időszak108hónap
6KamatokROBOR 6M+1,19%/év
7Hitelnyújtási jutalék0lej
8Lehívott összeg32730310.92lej
92020. december 31-ig a hitelből visszafizatett érték0lej
102021. december 31-ig a hitelből visszafizetett érték0lej
112022. június 30-ig a hitelből visszafizetett érték0lej
12A hitelből összesen visszafizetett érték0lej
132020. december 31-ig kifizetett kamat5550lej
142021. december 31-ig kifizetett kamat56428lej
152022. június 30-ig kifizetett kamat621539lej
16Összesen kifizetett kamat683517lej
172020. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
182021. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
192021. június 30-ig kifizetett kezelési költségek0lej
20Összesen kifizetett kezelési költségek0lej

Igazgató                                                  Összeállította
Bicăjanu Vasile                                     Nistor Maria Angela


ROMÁNIA
HARGITA MEGYE TANÁCSA
Gazdasági vezérigazgatóság

A KÖZADÓSSÁGRA VONATKOZÓ ADATOK
2022. március 31-én

A hitelszerződés száma:20191219831/ 20.12.2019
1A visszatérítendő finanszírozás értéke50000000lej
2A megye eladósodásának mértéke1.91%
3A közadósság időtartama144hónap
4 - türelmi időszak36hónap
5 - visszatérítési időszak108hónap
6KamatokROBOR 6M+1,19%/év
7Hitelnyújtási jutalék0lej
8Lehívott összeg24821504.36lej
92020. december 31-ig a hitelből visszafizetett érték0lej
102021. december 31-ig a hitelből visszafizetett érték0lej
112022. március 31-ig a hitelből visszafizetett érték0lej
12A hitelből összesen visszafizetett érték0lej
132020. december 31-ig kifizetett kamat5550lej
142021. december 31-ig kifizetett kamat56428lej
152022. március 31-ig kifizetett kamat292543lej
16Összesen kifizetett kamat354521lej
172020. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
182021. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
192022. március 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
20Összesen kifizetett kezelési költségek0lej

Igazgató                                                  Összeállította
Bicăjanu Vasile                                     Nistor Maria Angela


ROMÁNIA
HARGITA MEGYE TANÁCSA
Gazdasági vezérigazgatóság

A KÖZADÓSSÁGRA VONATKOZÓ ADATOK
2021. december 31-én

A hitelszerződés száma:20191219831/ 20.12.2019
1A visszatérítendő finanszírozás értéke50000000lej
2A megye eladósodásának mértéke0.090%
3A közadósság időtartama144hónap
4 - türelmi időszak36hónap
5 - visszatérítési időszak108hónap
6KamatokROBOR 6M+1,19%/év
7Hitelnyújtási jutalék0lej
8Lehívott összeg24821504.36lej
92020. december 31-ig a hitelből visszafizetett érték0lej
102021. december 31-ig a hitelből visszafizetett érték0lej
11A hitelből összesen visszafizetett érték0lej
122020. december 31-ig kifizetett kamat5550lej
132021. december 31-ig kifizetett kamat53665lej
14Összesen kifizetett kamat59215lej
152020. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
162021. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
17Összesen kifizetett kezelési költségek0lej

Igazgató                                                  Összeállította
Bicăjanu Vasile                                     Nistor Maria Angela


ROMÁNIA
HARGITA MEGYE TANÁCSA
Gazdasági vezérigazgatóság

A KÖZADÓSSÁGRA VONATKOZÓ ADATOK
2021. szeptember 30-án

A hitelszerződés száma:20191219831/ 20.12.2019
1A visszatérítendő finanszírozás értéke50000000lej
2A megye eladósodásának mértéke0.011%
3A közadósság időtartama144hónap
4 - türelmi időszak36hónap
5 - visszatérítési időszak108hónap
6KamatokROBOR 6M+1,19%/év
7Hitelnyújtási jutalék0lej
8Lehívott összeg258040.33lej
92020. december 31-ig a hitelből visszafizetett érték0lej
102021. szeptember 30-ig a hitelből visszafizetett érték0lej
11A hitelből összesen visszafizetett érték0lej
122020. december 31-ig kifizetett kamat5550lej
132021. szeptember 30-ig kifizetett kamat6550.09lej
14Összesen kifizetett kamat12100.09lej
152020. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
162021. szeptember 30-ig kifizetett kezelési költségek0lej
17Összesen kifizetett kezelési költségek0lej

Igazgató                                                  Összeállította
Bicăjanu Vasile                                     Nistor Maria Angela


A KÖZADÓSSÁGRA VONATKOZÓ ADATOK
2021. június 30-án

A hitelszerződés száma:20191219831/ 20.12.2019
1A visszatérítendő finanszírozás értéke50000000lej
2A megye eladósodásának mértéke0.011%
3A közadósság időtartama144hónap
4 - türelmi időszak36hónap
5 - visszatérítési időszak108hónap
6KamatokROBOR 6M+1,19%/év
7Hitelnyújtási jutalék0lej
8Lehívott összeg258040.33lej
92020. december 31-ig a hitelből visszafizetett érték0lej
102021. június 30-ig a hitelből visszafizetett érték0lej
11A hitelből összesen visszafizetett érték0lej
122020. december 31-ig kifizetett kamat5550lej
132021. június 30-ig kifizetett kamat4486.04lej
14Összesen kifizetett kamat10036.04lej
152020. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej
162021. június 30-ig kifizetett kezelési költségek0lej
17Összesen kifizetett kezelési költségek0lej
Csíkszereda, 2021. július 22.

Igazgató                                                  Összeállította
Bicăjanu Vasile                                     Nistor Maria Angela


A KÖZADÓSSÁGRA VONATKOZÓ ADATOK
2021. március 31-én

A hitelszerződés száma:20191219831/ 20.12.2019
A visszatérítendő finanszírozás értéke50000000lei
A megye eladósodásának mértéke0.021%
A közadósság időtartama144luni
- türelmi időszak36luni
- visszatérítési időszak108luni
KamatokROBOR 6M+1,19%/an
Hitelnyújtási jutalék0lei
Lehívott összeg258040.33lei
2020. december 31-ig a hitelből visszafizetett érték0lei
2021. március 31-ig a hitelből visszafizetett érték0lei
A hitelből összesen visszafizetett érték0lei
2020. december 31-ig kifizetett kamat5550lei
2021. március 31-ig kifizetett kamat2255.28lei
Összesen kifizetett kamat7805.28lei
2020. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lei
2021. március 31-ig kifizetett kezelési költségek0lei
Összesen kifizetett kezelési költségek0lei
Csíkszereda, 2021. április 13.

Igazgató                                                  Összeállította
Bicăjanu Vasile                                     Nistor Maria Angela


A KÖZADÓSSÁGRA VONATKOZÓ ADATOK
2020. december 31-én

A hitelszerződés száma:20191219831/ 20.12.2019RQ18070702944596/2018RQ18070702944604/2018
1A visszatérítendő finanszírozás értéke50000000lej14852650.96lej12931598.21lej
2A megye eladósodásának mértéke0.01%0.012%0.009%
3A közadósság időtartama144hónap96hónap96hónap
4 - türelmi időszak36636hónap0hónap0hónap
5 - visszatérítési időszak108hónap96hónap96hónap
6KamatokROBOR 6M+1,19%/évROBOR 3M+1,02%/évROBOR 3M+1,02%/év
7Hitelnyújtási jutalék0lej25000lej0lej
8Lehívott összeg258040.33lej13981910.96lej11463157.77lej
9Előre visszafizetett összeg0lej0lej0lej
102018. december 31-ig a hitelből visszafizetett érték0lej 597585lej 482659.28lej
112019. december 31-ig a hitelből visszafizatett érték0lej13384325.96lej10980498.49lej
122020. december 31-ig a hitelből visszafizatett érték0lej0lej0lej
13A hitelből összesen visszafizetett érték0lej 13981910.96lej 11463157.77lej
142020. december 31-ig kifizetett kamat4815lej5790lej4405lej
15Összesen kifizetett kamat4815lej5790lej4405lej
162020. december 31-ig kifizetett kezelési költségek0lej0lejlej
17Összesen kifizetett kezelési költségek0lej0lej0lej
Csíkszereda, 2021. január 15.

Igazgató                                                  Összeállította
Bicăjanu Vasile                                     Nistor Maria Angela

A közadosság archívuma megtalálható ezen a linken.


Pénzügyi kimutatások a költségvetés végrehajtásáról: 2022.12.31

Mérleg
Eredménykimutatás
Bevételek végrehajtása
Kiadások végrehajtása
Hátralékos kötelezettségek


Pénzügyi kimutatások a költségvetés végrehajtásáról: 2022.09.30

Mérleg
Eredménykimutatás
Bevételek végrehajtása
Kiadások végrehajtása
Hátralékos kötelezettségek


Pénzügyi kimutatások a költségvetés végrehajtásáról: 2022.06.30

Mérleg
Eredménykimutatás
Bevételek végrehajtása
Kiadások végrehajtása
Hátralékos kötelezettségek


Hargita megye bevételeinek és kiadásainak kiigaztásáról és Hargita Megye Tanácsának rendelkezésére álló költségvetési tartalékalap felhasználásáról szóló jóváhagyó jelentés a 2022. évre vonatkozóan.

A 2022. június 30-án, Szépvízen tartott kihelyezett tanácsülésen elfogadott határozat egy új hitelvonal megnyitásáról.

A hitelfelvétel vs. a folyamatban lévő befektetési szerződések megszüntetésének elemzése (Gazdasági igazgatóság, Humán erőforrás és kommunikációs igazgatóság). Következtetések:
1. Az 1/2018-as kormányrendelet értelmében, a szerződés egyoldalú felbontása esetén a kedvezményezett (HMT) sem saját erőből, sem új szerződés megkötésével nem folytatja a munkálatokat, az egyoldalú felbontástól számított 3 évig. Ellenkező esetben a vállalkozó kifizetésre jogosult.
2. A beruházások újra kiszerződése a jelenlegi árakkal 138.080.910 lej többletköltséget jelentene ugyanazon munkálatok elvégzésére, ugyanakkor egy 50.000.000 lej értékű hitel (15 évre) – jelen számításokkal 38.754.863 lejes költséggel járna. A különbség közel 100 millió lej (99.326.047 lej).

Féléves költségvetési bevétel havi bontása, 2022. július és december között.

Fontos szempont a költségvetés módosítás, a megkötött munkálati szerződések tekintetében a kivitelező és megrendelő közti egyezség. Ha ez közös akarat jegyében megszületik, az a jó megoldás, ha nem akkor várhatóan az igazsászolgáltatás kell meghozza a jogvita esetén esedékes döntéseket. Ezért fordultunk a kivitelezőkhöz, főleg ott, ahol van még kivitelezésre időkeret, a tervezői dokumentáció mentén, hogy ez évre a munkálati volument a pénzügyi helyzetünk alapján igazítsák. Hogy jelentősebb leépítéseket, elvonásokat ne kelljen eszközölni. Mindannyiunk felelőssége, hogy a költségvetés egyensúlyban legyen. Erről szeretnénk mindenkit tájékoztatni.

Utas beruházások szerződéseinek becsült alakulása.

Levél, Csatolmány

Válaszlevél Multipland Kft

Válaszlevél Viaduct Kft

Célkitűzés

123-as megyei út: Jelentés, Beruházás részletei

127-es megyei út: Jelentés, Beruházás részletei

127A megyei út: Jelentés, Beruházás részletei

135-ös megyei út: Jelentés, Beruházás részletei

136B megyei út: Jelentés, Beruházás részletei


461/2021 sz. Határozat – Hargita megyei Költségvetés végrehajtása 2021.09.30.


Pénzügyi kimutatások a költségvetés végrehajtásáról: 2022.03.31

Mérleg
Eredménykimutatás
Bevételek végrehajtása
Kiadások végrehajtása
Hátralékos kötelezettségek


Pénzügyi kimutatások a költségvetés végrehajtásáról: 2021.12.31

Mérleg
Eredménykimutatás
Bevételek végrehajtása
Kiadások végrehajtása
Hátralékos kötelezettségek


Pénzügyi kimutatások a költségvetés végrehajtásáról: 2021.09.30

Mérleg
Eredménykimutatás
Bevételek végrehajtása
Kiadások végrehajtása
Hátralékos kötelezettségek


Pénzügyi kimutatások a költségvetés végrehajtásáról: 2021.06.30

Mérleg
Eredménykimutatás
Bevételek végrehajtása
Kiadások végrehajtása
Hátralékos kötelezettségek


Pénzügyi kimutatások a költségvetés végrehajtásáról: 2021.03.31

Mérleg
Eredménykimutatás
Bevételek végrehajtása
Kiadások végrehajtása
Hátralékos kötelezettségek


Pénzügyi kimutatások a költségvetés végrehajtásáról: 2020.12.31

Mérleg
Eredménykimutatás
Bevételek végrehajtása
Kiadások végrehajtása
Hátralékos kötelezettségek


A 2022-es évi költségvetés módosítási javaslatok elérhetőek ITT.

A költségvetéssel kapcsolatos javaslataikat, kérdéseiket elküldhetik az info@hargitamegye.ro címre.

    A 13 prioritás

    Go to Top