- STATUTUL UNITĂŢII ADMINISTRATIV-TERITORIALE
- „REGULAMENTELE PRIVIND PROCEDURILE ADMINISTRATIVE”
-
- Regulament de organizare și funcționare CJH
- Regulament de ordine interioară
- Dispoziție nr. 125/2024
- Dispoziția nr. 9/2025_ROI – modificare(Program de lucru)
- Dispoziție nr. 125/2024
- Integritate Instituțională
-
- HOTĂRÂRILE AUTORITĂȚII DELIBERATIVE
Nyáron megnyitja kapuit a borszéki wellness és kezelőközpont wellness részlege
A borszéki wellness és kezelőközpont Hargita Megye Tanácsa által támogatott beruházásainak műszaki szemléjére került sor február 17-én. Bútorzattal a kézdivásárhelyi Promobil bútorgyár szerelte fel a komplexumot, mint Birta Antal, a megyei tanácsa Vagyongazdálkodási igazgatóságának vezetője elmondta, közel 2 millió lej értékben, 7 hónap alatt, több mint 180 tételt szállítottak le.
Mik József polgármester ismertette, többek között ásványvizes medencék várják az érdeklődőket, illetve az édesvizű medencéket melegítik. Az információs jelrendszert, a minél könnyebb tájékozódás érdekében, különböző színkódokkal látták el. A komplexumban szakrális fürdő, hidroterápia, iszappakolás, masszázs, orvosi rendelő is helyet kapott, a létesítményt úgy alakították ki, hogy mozgáskorlátozottak is használni tudják. A tervek szerint június végén-július elején megnyitják a wellness részleget, a kezelőszolgáltatások indítása, az engedélyezési folyamat következményeként, pár hónapot csúszhat.
Tízéves álom közeledik a befejezéséhez, az út nem volt mindig zökkenőmentes, de Hargita megye mindhárom térsége támogatta a beruházás megvalósítását. A borszéki wellness és kezelőközpont kétségtelenül Hargita megye és a térség turizmusának egyik ékköve lesz, mondta Borboly Csaba.
Hargita Megye Tanácsának elnöke közösségi oldalán mutatta be a komplexumot:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/2008013102713756
Csíkszereda, 2022. február 17.
Folytatódik a csíkszeredai szemészeten történt sajnálatos eset kivizsgálása
Visszavonta a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház a szemészet főorvosának és főasszisztensének a kinevezését, az ideiglenes állásokra meghirdették a vizsgát.
A Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) 11 személynek adott pénzbeli bírságot, összesen 30 000 lej értékben, köztük az Egészségügyi Ellátással Összefüggő Fertőzéseket Megelőző Egység (SPIAM) főnökének is, mivel nem a kórház szervezésében, hanem az egyének tevékenységében látta a tévedést.
A legfontosabb, hogy minél előbb újra tudjon indulni a műtéti tevékenység a szemészeten a betegek érdekében.
Ezekről is további intézkedésekről számolt be február 16-i sajtótájékoztatóján Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke:
https://www.facebook.com/hargitamegye/posts/5275494135807615
Borboly Csaba: Fenntartható város- és vidékfejlesztést akarunk, melyben a védett természeti területeket óvjuk, de a közösség jólétét is támogatjuk
A biodiverzitás és a védett területek tiszteletben tartása mellett, fenntartható város- és vidékfejlesztésre van szükség az európai zöld megállapodás keretében. Ennek kapcsán szólalt fel Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke február 16-án a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium által szervezett megbeszélésen.
A Szép Róbert államtitkár által összehívott megbeszélésen azt a kormányhatározatot tárgyalták, amely Románia védett természeti területeinek aktualizált összevont listáját teszi közzé.
– Sorozatos problémákkal nézünk szembe Hargita megyében a közösségi érdeket szolgáló Natura 2000-es, védett természeti területekkel kapcsolatban. Szeretnénk védjegyeket, brandeket fejleszteni, és felhívni a figyelmet a felelősségteljes turizmusban rejlő lehetőségekre. A biodiverzitásra is fókuszálunk, illetve jó az együttműködésünk a Természetvédelmi Területek Országos Ügynökségének Hargita megyei kirendeltségével. A következő kihívásunk az, hogy megtaláljuk a továbbhaladási lehetőségeket. Támogatásra és jogi megoldásokra van szükségünk ahhoz, hogy a védett területeken belül is fenntarthatóan tudjunk fejlődni – mondta Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke.
A megbeszélésen Borboly Csaba kérte, hogy vegyék figyelembe a Természetvédelmi Területek Országos Ügynökségének Hargita megyei kirendeltsége (ANANP) által már 2019-ben előterjesztett módosítási javaslatokat. Vannak területek, például a lövétei Nárciszmező, ahol korrigálásokra van szükség. Ugyanakkor a megyei tanács elnöke kérte, hogy vegyék ki a belterületeket a védett kategóriákból.
A kormányhatározat tervezet itt elérhető:
Csíkszereda, 2022. február 16.
Implementációs jelentés az 52/2003-as törvény értelmében
Implementációs jelentés az 52/2003-as törvény értelmében a 2021-es évre
Implementációs jelentés az 52/2003-as törvény értelmében a 2020-as évre
HMT – Munkaszerződéses állás – meghatározatlan időre – 2022.03.10
Hargita Megye Tanácsa,
Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám
Versenyvizsgát hirdet munkaszerődéses állások betöltésére meghatározatlan időre:
Vagyongazdálkodás vezérigazgatóság, Ügyviteli és gazdálkodási osztály:
- Szakfelügyelő, kezdő szakmai fokozat
Részvételi feltételek:
- egyetemi végzettség záróvizsgával;
- nem szükséges szakmai tapasztalat az állás betöltéséhez;
- középfokú angol nyelvismeret, okirattal igazolva;
- audiovizuális, hangosítással vagy fényképezéssel kapcsolatos eszközök és alkalmazások felhasználói ismerete;
- számítógépkezelői ismeretek: Microsoft Office, közösségi média, web-alkalmazások – haladó szint;
- diagnosztikai ismeretek, számítógépek, táblagépek, nyomtatók, laptopok meghibásodott alkatrészeinek cseréje;
- B kategóriás gépjárművezetői jogosítvány;
A versenyvizsga időpontja:
- 2022 március 10, 12.00 óra írásbeli vizsga
- 2022 március 16, 12.00 óra gyakorlati vizsga
- 2022 március 22, 10.00 óra szóbeli vizsga
A 286/2011-es számú módosított és kiegészített Kormányzati Határozat alkalmazási keretszabályzatának 3. számú cikkelye értelmében, a meghatározott valamint a meghatározatlan időtartamra meghirdetett állások megpályázására a jelentkezők a következő általános feltételeket kell teljesítsék:
- román állampolgársággal rendelkezik, Európai Unióhoz vagy az Európai Gazdasági Övezethez tartozó ország állampolgára és romániai lakhellyel rendelkezik;
- ismeri a román nyelvet, szóban és írásban egyaránt;
- az életkora megfelel, a törvényes előírások által megállapított legkisebb korhatárnak;
- teljes cselekvőképességgel rendelkezik;
- az egészségi állapota megfelelő a megpályázott állás betöltésére, amit a családorvos vagy egy illetékes egészségügyi intézmény által kiállított orvosi bizonyítvánnyal tud igazolni;
- nincsen végleges ítélete az emberiség ellen elkövetett, állam vagy hivatalos szervek elleni, szolgálati vagy szolgálattal kapcsolatos, az igazságügyi eljárások megakadályozása, csalás, korrupciós bűncselekedetek szándékos elkövetése miatt, ami összeférhetetlenné teszi az állásban kifejtett tevékenységek gyakorlásában, kivéve azt az esetet, ha rehabilitációban részesült;
Versenyvizsga helyszíne: Hargita Megye Tanácsának székhelye.
A beiratkozási iratcsomókat Hargita Megye Tanácsának székhelyén kell letenni 2022 február 28-ig (is), 16.45 óráig, az eredeti dokumentumok kíséretében – 2022.02.15-2022.02.28 periódusban.
A versenyvizsga részvételi feltételeit és könyvészeti anyagát az intézmény székhelyén és az intézmény honlapján – https://hargitamegye.ro/hargita-megye-tanacsa/allashirdetesek/ – tesszük közzé.
Könyvészeti anyagot, beiratkozási formanyomtatványt, valamint bővebb felvilágosítást az intézmény székhelyén, illetve a 0266-207700 / belső 1408-as vagy 1406-os telefonszámon ( Barta Judit) kaphatnak az érdeklődők.
- A versenyvizsgához szükséges akták letölthető itt, valamint a melléklet letölthető itt
-
Az ajánlólevél minta letölthető itt.
-
Kapcsolódó könyvészeti anyag letölthető itt:
-
Dossziék kiválogatása:
-
Az írásbeli vizsga eredmények:
- Gyakorlati vizsga eredmények:
Vagyongazdálkodás vezérigazgatóság
- A szóbeli vizsga eredmények:
- A végleges eredmények:
Borboly Csaba
Elnök
Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – 2022.02.28
HIRDETÉS
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház 2022. Február 28 és Március 3 között versenyvizsgát szervez a 497/2010-es számú Kormányhatározat előírásainak megfelelően a következő állások betöltésére:
Meghatározatlan (végleges) időszakra, teljes munkaidőre:
- Orvos- klinikai kutatások koordinátora
-1 állás a Menedzsment és innovációs irodába
- Dietetikus és táplálkozás szakértő
-1 állás a Dietetikus részlegre
- Általános orvosi asszisztens, kezdőtől főasszisztensi szakmai fokozatig
-1 állás a Mentális Gyerek Egészségügyi Központba
- Általános orvosi asszisztens, kezdőtől főasszisztensi szakmai fokozatig
-1 állás az Urológiai Osztályra
- Szülésznő, kezdőtől felsőfokúszakmai fokozatig
-1 állás a Szülőszobára
- Általános orvosi asszisztens kezdőtől-főasszisztens szakmai fokozatig
-1 állás az Emésztőrendszeri endoszkópos részlegre
- Általános orvosi asszisztens, kezdőtől főasszisztensi szakmai fokozatig
-2 állás az Újszülött osztályra
- Általános orvosi asszisztens, kezdőtől főasszisztensi szakmai fokozatig
-2 állás a Sebészeti műtőbe
- Általános orvosi asszisztens, kezdőtől főasszisztensi szakmai fokozatig
-2 állás a Kardiológiai osztályra
- Általános orvosi asszisztens, kezdőtől főasszisztensi szakmai fokozatig
-1 állás a Betegfelvételi irodába
- Betegápoló
-1 állás a Gyermekgyógyászatra
- Betegápoló
-1 állás a Koraszülött részlegre
- Betegápoló
-1 állás a Diabetológia, táplálkozási és anyagcsere-betegségek részlegére
- Betegápoló
-1 állás a Bőr és nemigyógyászati osztályra
- Takarító
-1 állás az Onkológiai osztályra
- Takarító
-1 állás a Bőr és nemigyógyászati osztályra
- Takarító
-1 állás a Gasztroenterológiai osztályra
- Takarító
-1 állás a Belgyógyászati osztályra
- Takarító
-1 állás a Kórház fertőzésmegelőzési osztályra
- Szakreferens, kezdőtől- szakreferens I szakmai fokozatig
-1 állás a Belső Kommunikációs Osztályra
- Informatikus, kezdőtől – I szakmai fokozatig
-1 állás az Informatikai osztályra
- Raktáros
-1 állás a Technikai osztályra(F.I.R.C.)+(F.I.R.I.S.)
- Szakképzetlen munkás
-1 állás Munkásokhoz
- Kapus
-2 állás a Kapusokhoz
Meghatározott(ideiglenes) időszakra, teljes munkaidőre
- Szülésznő, kezdőtől felsőfokúszakmai fokozatig
-1 állás a Szülőszobára
- Általános orvosi asszisztens, kezdőtől főasszisztensi szakmai fokozatig
-1 állás az Aneszteziológia és Intenziv Terápiás osztályra
- Általános orvosi asszisztens, kezdőtől főasszisztensi szakmai fokozatig
-2 állás a Belgyógyászati osztályra
A 497/2010-es számú Kormányzati Határozat értelmében, a meghirdetett állások megpályázására a jelentkezők a következő általános feltételeket kell teljesítsék:
- megfelel a törvény által előírt jogszabálynak a szakma gyakorlására Romániában;
- az életkora megfelel, betöltötte minimum a 18 évet;
- teljes cselekvőképességgel rendelkezik;
- az egészségi állapota megfelelő a megpályázott állás betöltésére, amit a családorvos vagy egy illetékes munkaorvos által kiállított orvosi bizonyítvánnyal tud igazolni;
- megfelel a törvény által előírt tanulmányi végzettséggel a megpályázott állás betöltésére;
- megfelel a törvény által előírt feltételeknek a megpályázott állás betöltésére;
- nincsen véglegesen elítélve az emberiség ellen elkövetett, állam vagy hivatalos szervek elleni, szolgálati vagy szolgálattal kapcsolatos, az igazságügyi eljárások megakadályozása, csalás, korrupciós bűncselekedetek szándékos elkövetése miatt, ami összeférhetetlenné teszi az állásban kifejtett tevékenység gyakorlására, kivéve azt az esetet, ha rehabilitációban részesült;
A jelentkezési iratcsomó a követező dokumentumokat kell tartalmazza:
- beiratkozási kérést;
- személyi igazolvány másolatát, születési igazolvány másolatát, esetenként házassági bizonyítvány másolatát;
- tanulmányi végzettség szintjét igazoló bizonylatokat és szakképesítést igazoló iratokat, valamint más iratok másolatait, amelyek bizonyítják, hogy a jelölt szakmai felkészültség szempontjából megfelel az intézmény által megállapított követelményeknek;
- munkakönyv másolatot, vagy esetenként azokat az igazolásokat, amelyek bizonyítják a munkahelyi régiséget, szakmai régiséget és/vagy a szakmai képzettségnek megfelelő régiséget a 2011. január 1 utáni időszakról;
- Revisal jelentést a 2011. január 1 utáni időszakról;
- büntetlen előéletet bizonyító okiratot – eredetiben;
- megfelelő egészségi állapotot igazoló igazolás – eredetiben;
- másolatot az egyéni szakmai teljesítmény értékeléséről, illetve adott esetben ajánlást az utolsó munkahelyről;
- egyéb különleges igazolást, ami szükséges a versenyvizsgán való részvételhez;
- az orvosi asszisztensek részére az O.A.M.G.M.A.M.R. által kibocsájtott tagsági bizonylatot;
- igazolást az O.A.M.G.M.A.M.R. részéről, a vizsgára való részvételhez;
- dietetikus és táplálkozás szakértő az R.O.N.D által kibocsájtott tagsági bizonylat;
- igazolás az R.O.N.D részéről, a vizsgára való részvételhez;
- a személyes adatok védelmére vonatkozó információk;
- nyugtát a vizsgadíj befizetéséről, amit a kórház pénztárában kell befizetni;
Az iratok eredeti példányait is be kell mutatni a másolatok hitelességének bizonyítása végett.
Részvételi feltételek:
- Orvos- klinikai kutatások koordinátora
- tanulmányok: orvos hosszútávú felsőfokú végzettség záróvizsgával;
- régiség a szakmában: nem feltétel
- Dietetikus és táplálkozás szakértő
- tanulmányok: hosszútávú felsőfokú végzettség záróvizsgával a szakmában;
- régiség a szakmában: nem feltétel
3.Általános orvosi asszisztens/ Szülésznő
- tanulmányok: egészségügyi posztlíceum vagy hosszútávú felsőfokú végzettség záróvizsgával, érettségi diploma;
- régiség a szakmában: nem feltétel
- Betegápoló
- tanulmányok: általános iskolai diploma vagy igazolás, betegápolói szakképesítési bizonylat;
- régiség a szakmában: nem feltétel
- Takarító
- tanulmányok: általános iskolai diploma vagy igazolás;
- régiség a szakmában: nem feltétel
- Szakreferens, kezdőtől- szakreferens I szakmai fokozatig
- tanulmányok: Hosszú távú felsőfokú végzettség záróvizsgával, Kommunikáció és közkapcsolatok, Újságírás;
- Kötelező követelmények:
Román nyelv kiváló ismerete, online és offline szövegek (sajtóközlemény, hír, social media-tartalom) írása magyar és román nyelven, képi tartalom készítése, szerkesztése, honlapszerkesztés, Facebook-oldal kezelése.
- régiség a szakmában: nem feltétel
7.Informatikus, kezdőtől- I szakmai fokozatig
- tanulmányok: Informatika rövid távú felsőfokú végzettség záróvizsgával, adatbázis programok, PC működtetés: Word, Excel;
- régiség a szakmában: nem feltétel
8.Raktáros
- tanulmányok: érettségi diploma, számítógépkezelői szakképesítési bizonylat Word, Excel, stb. programok használatára;
- régiség a szakmában: nem feltétel
9.Szakképzetlen munkás
- tanulmányok: általános iskola diploma vagy igazolás;
- régiség a szakmában: – nem feltétel
- Kapus
- tanulmányok: általános iskolai diploma vagy igazolás, bizonylat az őrző- és védő szakmai képesítésről;
- régiség a szakmában: nem feltétel
A beiratkozási iratcsomót 2022. Február 11-e és 2022. Február 21-e között nyújthatják be, 10:00 és 15:00 óra között, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház iktatójában, a Csíkszereda, Dr. Dénes László utca, 2. szám alatt. Az iratcsomónak meg kell felelnie a 497/2010-es számú Kormányhatározat előírásainak.
A beiratkozási iratcsomók válogatása 2022. Február 23-án 10 órától, a versenyvizsgák 2022. Február 28-án 10:00 órától kezdődnek az írásbeli próbával, és 2022. Március 3-án 10:00 órától folytatódnak a szóbeli próbával, Hargita Megye Tanácsának székhelyén, a Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám alatt. Mindkét próba román nyelven történik.
A jelentkezési dossziék iktatószám alapján azonosíthatók az érintett személyek személyazonossága védelmének érdekében.
A beiratkozási iratcsomók válogatásának eredményei a kórház honlapján (www.spitalmciuc.ro), a megyei tanács (www.hargitamegye.ro) honlapján, valamint a kórház hirdető tábláján tekinthetők meg.
A beiratkozási lap, a könyvészet és a versenyvizsga szabályzata a kórház iktatójában vehető át, illetve letölthető a kórház honlapjáról (www.spitalmciuc.ro), a megyei tanács honlapjáról (www.hargitamegye.ro), valamint megtekinthető a kórház hirdetőtábláján.
A dossziék elutasítása elleni óvásokat a kórház iktatójába kell benyújtani, az eredmények kifüggesztése után 24 órán belül.
A választ az óvás letétele után 24 órával közöljük.
Bővebb felvilágosítás a 0266-324193-as telefonszámon, a 109-es belsőn igényelhető.
Dr. Konrád Judith
menedzser
- A beiratkozási űrlap letölthető itt.
- A nyilatkozat letölthető itt.
- A könyvészeti anyagok és munkaköri leírások letölthetők itt:
Könyvészet
Munkaköri leírás - A dossziék kiválogatása:
letölthető itt - Az irásbeli vizsga eredményei:
letölthető itt - A szóbeli vizsga eredményei:
letölthető itt - A végleges eredmények:
letölthető itt
Hargita Megye Tanácsa újraindítja a Békás-szoros ügyében a pert
Borboly Csaba: újabb és újabb győztes csatákat tudhatunk magunk mögött, de messze van még a végső cél!
Február 10- én döntés született arról, hogy Hargita Megye Tanácsa újraindítja a Békás-szoros ügyében a pert, e mellett egy alapfokú ítélet is napvilágot látott a határviták kapcsán, amely bizakodásra ad okot, de a végleges, visszavonhatatlan döntésre várni kell még az ügyben.
Mindezekről és más fontos Gyergyó-térségi döntésekről bővebben az alábbi linken olvashatnak:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/646657766382074
– Arra biztatok mindenkit, hogy várjuk meg minden bírósági eset kapcsán a jogerős döntést. Bizonyára beérik munkánk gyümölcse, de ehhez higgadtak kell maradnunk. Egy alapfokú döntés bármilyen irányba változhat még a jövőben. Messze van még a végső cél, de folyamatosan dolgozunk határaink és területeink védelméért – fejtette ki, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Csíkszereda, 2022. február 10.
Rejtett tartalékaink – mire való az érzelmi intelligencia?
Csíkszeredában tart előadást Uzsalyné dr. Pécsi Rita PhD
A csíkszeredai megyeházán tart előadást pénteken, február 11-én 15 órától a népszerű magyarországi pedagógus és neveléskutató, Uzsalyné dr. Pécsi Rita PhD. Előadása érdekes kérdéseket boncolgat, mint hogy honnan merítsünk erőt krízis idején, tanulható-e a humor, a kreativitás, az empátia, vagy mennyire befolyásolhatnak örökölt tulajdonságaink. Az előadást Hargita Megye Tanácsa facebook-oldalán élőben követhetik!
A lelki, szellemi táplálékra is szükség van a munkavégzéshez, a mindennapokhoz, főként rohanó világunkban. Ezt az igényt felismerve indított el néhány éve Hargita Megye Tanácsa a munkaközösség számára mentálhigiénés előadássorozatot. A kezdeményezés nagy sikernek örvendett a munkatársak körében, és az erre való igény csak még inkább fokozódott a járványhelyzetben, amely korábban nem ismert kihívások elé állított mindannyiunkat.
Hargita Megye Tanácsa szervezésében és a Hargita Megyei Kulturális Központ társszervezésében az előadássorozat folytatódik, és most bárki bekapcsolódhat! Ne hagyják ki az egyedülálló alkalmat, jöjjenek el az előadásra, vagy kövessék a megyei tanács facebook-oldalán!
Csíkszereda, 2021. február 9.
01/2022 – Elnöki Rendelet Tervezet
Elnöki Rendelet Tervezet: Hargita Megye Tanácsának szakapparátusán belül a paritásos bizottság kinevezéséről;
Fiataloké nemcsak a jövő, hanem a jelen is! Felmérés a Hargita megyei ifjúság körében
Borboly Csaba: szilárd otthonért, virágzó Székelyföldért dolgozunk, ahol minden fiatal érvényesül, hallatja hangját és közösségünk fontos tagjává válhat.
Hargita Megye Tanácsa idén tervezi elkészíteni a megye 2023-2030-ra vonatkozó ifjúsági stratégiáját. A dokumentum többrétűen tárgyalja majd a Hargita megyei fiatalság helyzetét, ugyanakkor mindazokat a prioritásokat, melyeket figyelembe kell venni a fiatalok felzárkóztatását illetően. Hargita Megye Tanácsa a stratégia elkészítésének első lépéseként, egy felmérést indítványoz, melynek segítségével adatgyűjtésre kerül sor. Az intézmény célja feltérképezni a Hargita megyei fiatalság igényeit, szükségleteit és ezek mentén a stratégiai dokumentumot kidolgozni. A kérdőív kitöltésének határideje: március 1.
Az ifjúság európai évében, az intézmény még hangsúlyosabban szeretne rávilágítani arra, hogy a fiataloknak milyen fontos szerepe van a jövő építésében, az otthon felvirágoztatásában és egy környezetkímélőbb, befogadóbb és digitalizáltabb otthon megteremtésében.
A kérdőív elérhető az alábbi linken, a kitöltés névtelenül is lehetséges: https://bit.ly/FelmérésFiatalok
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelte, hogy fejlődő jövőt csakis a fiatalokra, ötleteikre, észrevételeikre és munkájukra lehet alapozni.
A kidolgozás alatt lévő dokumentum az ifjúság igényei mentén készül el, szem előtt tartva, hogy melyek azok a szegmensek ahol támogatás, felzárkóztatás szükséges számukra.
Az intézménynél kiemelten kezeljük az itthon maradás, a pályaorientáció, a vállalkozói kedv ösztönzésének kérdését, ezért is ajánlom minden fiatal figyelmébe az általunk meghirdetett kérdőívet, hallassák hangjukat, segítsenek abban, hogy a megye stratégiája minden fiatal tervét, elképzelését és ötletét tartalmazni tudja – zárta gondolatait, Borboly Csaba.
Az ifjúság európai évéről részletesebben olvashatnak itt: https://europa.eu/youth/year-of-youth/news_hu
Csíkszereda, 2022. február 7.
14-2022-Határozat tervezet
Határozat tervezet: Hargita Megye Tanácsának a 2022-2023-as időszakra vonatkozó, az interetnikus együttműködés és a kétnyelvűség a közigazgatásban című többéves programjának végrehajtásáról szóló határozat tervezet jóváhagyásáról;
Egészséges megyét építünk! Ma már nem utaznak el a Hargita megyeiek orvosi kezelésekre
Új épületekkel, korszerű műszerekkel, új szolgáltatásokkal, orvoslakásokkal bővül idén is a csíkszeredai kórház
Látványosan fejlődött a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház főként az elmúlt öt évben, ennek egyik legfontosabb fokmérője az, hogy egyre nagyobb a lakosság bizalma az itteni ellátásban, és egyre kevesebben akarnak elutazni kezelésekre. Munkából és tervekből továbbra sincs hiány, jelentős beruházások lesznek az elkövetkezőkben is, ami nem lesz könnyű időszak a párhuzamosan zajló munkálatok miatt. A fejlesztések minden téren zajlanak, több fiatal orvos is érkezett a kórházhoz az elmúlt években, és még többet várnak, az Országos Lakásügynökséggel (ANL) kötött szerződés értelmében épülnek orvoslakások, de saját költségvetésből is.
Elkészült a kórház 2022-es költségvetés-tervezete, amellyel egyetértenek az osztályokat vezető főorvosok, összeállították a prioritások listáját. Több osztályon mára már regionális méreteket öltött a szolgáltatás, a szomszédos megyékből is érkeznek ide a betegek ellátásra. Több újdonság bevezetése is tervben van, mint például a gyermek kardiológia, de egyre több korszerű műszert is beszerez az intézmény.
A költségvetés-tervezet egyeztetésén részt vett Borboly Csaba, a kórházat fenntartó Hargita Megye Tanácsának elnöke, gratulált a kórház vezetőségének és munkaközösségének. Mint fogalmazott, soha nem volt ilyen jó helyzetben a kórház. Igazi csapattá formálódott a munkaközösség, mondta a megyeelnök, és a kommunikációnak, a nyitottságnak köszönhetően sikerült sok téveszmét és rémhírt eloszlatni az intézménnyel kapcsolatosan. A járvány időszakában több mint egymillió euró adomány gyűjt össze a kórház javára, ez is az intézmény iránti bizalom egyik legfontosabb fokmérője.
“Az ígértük, hogy egészséges Hargita megyét építünk, és úgy gondolom, a legjobb úton haladunk. Nagy dolgok zajlanak a csíkszeredai kórházban, beruházunk, eszközöket vásárolunk, orvoslakásokat építünk, hogy minél több szakembert idevonzunk. 2000-2004 között történelmi lehetőséget hagyott ki Hargita megye, most minden eurocentért megküzdünk. De munkánk nem hiábavaló, és a legnagyobb elégtétel a növekvő bizalom az intézmény iránt. A nyitottság és a kommunikáció meghozta az új szövetségeseket, az egyöntetű támogatást a megyei tanács részéről, az RMDSZ és a magyar kormány támogatását, amelyeknek köszönhetően soha nem látott mértékben tudunk fejleszteni” – mondta Borboly Csaba
A megyeelnök elmondta, a konszenzus érdekében fontosnak tartja az időszakos egyeztetéseket a főorvosokkal, de az egyes osztályokra is ellátogat időközönként, illetve a középkáderekkel is szóba akar állni. Mint mondta, olyan tervek mellett tud kiállni, amelyekkel mindenki egyetért, a jó csapatmunkának pedig a legnagyobb nyertese Hargita megye és a térség lakossága.
Csíkszereda, 2022. február 4.
Medvetámadás történt Csíkszentgyörgyön
Egy 69 éves férfit támadott meg a medve február 4-én Csíkszentgyörgyön.
A férfi hátán harapásnyomok láthatóak a vese irányába. A Csíkszeredai Megye Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályán látták el az áldozatot és tomográfiai vizsgálatnak vetették alá.
Társa segítségével menekült meg a férfi, mivel a tragédiát látva, megfelelő lélekjelenléttel elzavarta a helyszínen lévő medvét. Az áldozat a későbbiekben elhagyta a csíkszeredai kórházat saját felelősségére, még mielőtt a kivizsgálás eredményeit ismertethették volna vele.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint erős hit és elszántság szükséges, hogy ilyen tragikus helyzetekben is helyt tudjunk állni. Az ilyen bátor emberek és felmenőik miatt sikerült őseinknek megvédeni Székelyföldet, ezért mi is bátran kell kiálljunk igazunkért és a szülőföldünkért.
Felelős döntéshozatalra és közbelépésre van szükség kormány és a parlament részéről, az egyre sürgetőbb medveprobléma megoldására – zárta gondolatait Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Borboly Csaba elnök Facebook bejegyzése elérhető az alábbi linken:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/487142659440282
Csíkszereda, 2022. február 4.
13-2022-Határozat tervezet
Határozat tervezet: Hargita Megye Tanácsa Családi és kulturális értékeket népszerűsítő programjának 2022-2024. évi végrehajtásáról;
HMT – Köztisztviselői állás – Meghatározott időre – 2022.02.21
Hargita Megye Tanácsa,
Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám
Versenyvizsgát hirdet köztisztviselő állás betöltésére meghatározott időre:
Főépítészet igazgatóság, Helyi közigazgatási osztály, Gyergyó térségi közösség szolgálati részleg
- Tanácsos, I osztály, első szakmai fokozat, teljes munkaidővel, 8 óra/nap, 40 óra/hét.
Részvételi feltételek:
- a Közigazgatási kódex, 57/2019-es Sürgösségi kormányrendelet 465-ös szakaszának előírásai;
- egyetemi végzettség záróvizsgával;
- legkevesebb 5 éves szakmai tapasztalat az állás betöltéséhez szükséges szakterületen;
A versenyvizsga időpontja:
- 2022 február 21, 12.00 óra írásbeli vizsga
- 2022 február 25, 10.00 óra szóbeli vizsga
Versenyvizsga helyszíne: a Hargita Megye Tanácsának székhelye.
A beiratkozási iratcsomókat Hargita Megye Tanácsának székhelyén kell letenni 2022 február 11-ig (is), az eredeti dokumentumok kíséretében – 2022.02.04-2022.02.11 periódusban.
A versenyvizsga részvételi feltételeit és könyvészeti anyagát az intézmény székhelyén és az intézmény honlapján – https://hargitamegye.ro/hargita-megye-tanacsa/allashirdetesek/ – tesszük közzé.
Könyvészeti anyagot, beiratkozási formanyomtatványt, valamint bővebb felvilágosítást a 0266-207700 / belső 1408-as vagy 1406-os telefonszámon kaphatnak az érdeklődők vagy a [email protected] e-mail címen.
- A versenyvizsgához szükséges akták letölthető itt, valamint a melléklet letölthető itt
- A beiratkozási nyomtatvány letölthető itt.
- Saját felelősségre adott nyilatkozat letölthető itt.
- Az ajánlólevél minta letölthető itt.
- Munkaköri leírás
- Kapcsolódó könyvészeti anyag és a tematika letölthető itt:
- Dossziék kiválogatása:
Főépítészet igazgatóság
- Az írásbeli vizsga eredmények:
Főépítészet igazgatóság
- A szóbeli vizsga eredmények:
Főépítészet igazgatóság
- A végleges eredmények:
Főépítészet igazgatóság
Borboly Csaba
Elnök
HMT – Köztisztviselői állás – Meghatározatlan időre – 2022.03.07
Hargita Megye Tanácsa,
Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám
Versenyvizsgát hirdet köztisztviselő állás betöltésére meghatározatlan időre:
Vagyongazdálkodás vezérigazgatóság, Vagyongazdálkodási részleg
- Referens, III osztály, felső szakmai fokozat, teljes munkaidővel, 8 óra/nap, 40 óra/hét.
Részvételi feltételek:
- a Közigazgatási kódex, 57/2019-es Sürgösségi kormányrendelet 465-ös szakaszának előírásai;
- középiskolai végzettség érettségi diplomával;
- audiovizuális, hangosítással vagy fényképezéssel kapcsolatos eszközök és alkalmazások felhasználói ismerete, okirattal igazolva;
- B kategóriás gépjárművezetői jogosítvány;
- legkevesebb 7 éves szakmai tapasztalat az állás betöltéséhez szükséges szakterületen;
A versenyvizsga időpontja:
- 2022 március 07, 11.00 óra írásbeli vizsga
- 2022 március 14, 10.00 óra szóbeli vizsga
Vagyongazdálkodás vezérigazgatóság, Vagyongazdálkodási részleg
- Referens, III osztály, első szakmai fokozat, teljes munkaidővel, 8 óra/nap, 40 óra/hét.
Részvételi feltételek:
- a Közigazgatási kódex, 57/2019-es Sürgösségi kormányrendelet 465-ös szakaszának előírásai;
- középiskolai végzettség érettségi diplomával;
- alapfokú számítógép kezelői/digitális kompetenciák – okirattal igazolva;
- B kategóriás gépjárművezetői jogosítvány;
- legkevesebb 5 éves szakmai tapasztalat az állás betöltéséhez szükséges szakterületen;
A versenyvizsga időpontja:
- 2022 március 07, 13.00 óra írásbeli vizsga
- 2022 március 14, 12.00 óra szóbeli vizsga
A versenyvizsga helyszíne: a Hargita Megye Tanácsának székhelye.
A beiratkozási iratcsomókat Hargita Megye Tanácsának székhelyén kell letenni 2022 február 23-ig (is), az eredeti dokumentumok kíséretében – 2022.02.04-2022.02.23 periódusban.
A versenyvizsga részvételi feltételeit és könyvészeti anyagát az intézmény székhelyén és az intézmény honlapján – https://hargitamegye.ro/hargita-megye-tanacsa/allashirdetesek/ – tesszük közzé.
Könyvészeti anyagot, beiratkozási formanyomtatványt, valamint bővebb felvilágosítást a 0266-207700 / belső 1408-as vagy 1406-os telefonszámon kaphatnak az érdeklődők vagy a [email protected] e-mail címen.
- A versenyvizsgához szükséges akták letölthető itt, valamint a melléklet letölthető itt
- A beiratkozási nyomtatvány letölthető itt.
- Saját felelősségre adott nyilatkozat letölthető itt.
- Az ajánlólevél minta letölthető itt.
- Munkaköri leírás:
Referens, III osztály, felső szakmai fokozat
Referens, III osztály, első szakmai fokozat
- Kapcsolódó könyvészeti anyag és a tematika letölthető itt:
Referens, III osztály, felső szakmai fokozat
Referens, III osztály, első szakmai fokozat
- Dossziék kiválogatása:
Referens, III osztály, felső szakmai fokozat
Referens, III osztály, első szakmai fokozat
- Az írásbeli vizsga eredmények:
Referens, III osztály, felső szakmai fokozat
Referens, III osztály, első szakmai fokozat
- A szóbeli vizsga eredmények:
Referens, III osztály, felső szakmai fokozat
Referens, III osztály, első szakmai fokozat
- A végleges eredmények:
Referens, III osztály, felső szakmai fokozat
Referens, III osztály, első szakmai fokozat
Borboly Csaba
Elnök
7/04.02.2022-es számú Határozat
7/04.02.2022-es számú Határozat a helyi költségvetések kiegyensúlyozására a hozzáadottérték-adóból levont összegek 20%-ának és a jövedelemadó 14%-os részének megfelelő összegek 20%-ának a helyi költségvetések kiegyensúlyozására a 2023-2025-ös évekre vonatkozó indikatív összegek közigazgatási-területi egységek szerinti felosztásáról; Hot 007-2022
Elkezdődtek a megyei utak karbantartási munkálatai
A hideg időszak alatt az aszfaltszőnyegen jelentkező károsodások továbbterjedésének megelőzése érdekében a Hargita Útkezelő Vállalat megkezdte a beavatkozási munkálatokat a megyei utakon hideg aszfalt segítségével.
Az útkezelő vállalat Alcsíkon kezdte meg a munkálatokat, majd Kászon vidéke, Felcsík, Gyergyó térség, Udvarhelyszék és Keresztúr térségben végzik el a szükséges beavatkozásokat a megyei besorolású utakon.
A munkálatok alatt a forgalomban kisebb fennakadásokra lehet számítani, az autóvezetők türelmét kérik.
Csíkszereda, 2022. február 3.
12-2022-Határozat tervezet
Határozat tervezet: Hargita Megye Tanácsa „Akadémia” programjának a 2022-2024-es évekre vonatkozó végrehajtásának jóváhagyásáról;
Szociális gazdaság fellendítését célzó szemináriumot tartottak Hargita megyében
Április 16 és 18 között került sor a SECON (Social Economy – Regional Policies for supporting Social Economy Enterprises) projekt nemzetközi partner találkozójára. Kilenc ország képviselte magát a találkozón: Belgium, Németország, Lettország, Görögország, Portugália, Spanyolország, Bulgária, Lengyelország, Románia, ahol a szociális vállalkozás területén jártas intézmények és szervezetek bemutatták tevékenységüket.
A projekt célja, hogy regionális és interregionális tanulási tevékenységekkel, tanulmányok és jelentések kidolgozásával segítse elő a tudáscserét, annak érdekében, hogy támogassa a résztvevő régiókat a vonatkozó szakpolitikai eszközök javításában, elősegítve a szociális gazdaság növekedését támogató környezetet, különös tekintettel a vidéki környezetre.
A találkozó első napján előadások és a témához kapcsolódó beszélgetéseket magába foglaló plenáris ülésre került sor a homoródfürdői Lobogó Resort-ban.
András Lóránd, a projekt menedzsere köszöntő beszédében röviden ismertette a SECON projektet, amely az Interreg Europe program keretében jött létre. Ez a harmadik nemzetközi találkozó, ami a projekt kezdete óta megvalósult. Szerveztek már Hargita megyében helyi érintetteknek szóló találkozót is, ahol felmerült az igénye annak, hogy létrejöjjön egy a szociális gazdaság témakörével foglalkozó munkacsoport is.
A szemináriummal egybekötött nemzetközi partnertalálkozó fő célja az volt, hogy feltérképezzék a lehetőségeit annak, hogy hogyan lehetne a szociális gazdasági szektort pénzügyi források nélkül segíteni, támogatni és népszerűsíteni, valamint milyen szociálpolitikai változásokra van ehhez szükség.
A Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás ügyvezető igazgatója, Szabó Károly bemutatta a Hargita megyei fenntartható turizmus jó példáit, amelynek gyüjtőházaként szolgál a Visit Harghita weboldal és applikáció. Legyen szó panorámakabinokról, a természeti kincsekhez tartozó Békás-szorosról vagy Gyilkos-tóról, sípályákról és vadvilágról, amelyek mind-mind hozzájárulnak a Hargita megyei aktív, természetközeli turizmushoz népszerűsítéséhez.
Felszólalt Makkai Péter, az RMDSZ volt szociális ügyekért felelős államtitkára, aki az országos helyzetet ismertette, akit Márk Dezső, a Hargita Megyei Patronátus elnöke követett, aki a szociális gazdaság Hargita megyei helyzetéről beszélt. Ezt követően Ioana Lampropoulou a projekt főpályázója, a görögországi Region of Peloponnese részéről ismertette a SECON projektet és az európai uniós keretet.
Ezután a lengyelországi Katarzyna Kolanowska, a spanyolországi Diego Sánchez Duque és Gabriel Montero Málaga, valamint a lettországi Vita Zunda mutatták be az általuk képviselt egyesületet, régiót és projekthez kapcsolódó folyamatban lévő munkát, valamint a térségeikben fellelhető jógyakorlatokat.
Az előadások sorát Tamás Vanda, KÖZ. közösségi kávéház vezetője, majd Fikó Csaba, a Hargita Megyei Sérültek egyesületének vezetője, ezt követően pedig Orbán Árpád, a Civitas alapítvány igazgatója és Bara Erzsébet, a Helyénvaló bolt koordinátora folytatta.
A program szerves részét képezte helyi jógyakorlatok bemutatása, így a SECON projekt partnerei kedden az udvarhelyszéki KÖZ. közösségi kávéházat, a Civitas Alapítványt és a Helyénvaló boltot, szerdán pedig a csíkszeredai székhelyű Jakab Antal tanulmányi házat és a Hargita Megyei Sérültek Egyesületének székhelyét, az Összefogás házát is.
A projekt ügyviteli kérdéseinek megvitatása mellett, a Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület közbenjárása révén a résztvevők egy kis kulturális ízelítőt is kaptak.
A SECON projekt keretében Hargita Megye Tanácsa 2023 és 2027 közötti időszakban vesz részt azzal a céllal, hogy megteremtse a szociálpolitikai kereteit annak, hogy Hargita megye szintjén a szociális és társadalmi vállalkozások meg tudjanak erősödni.
Csíkszereda, 2024. április 22.
VISSZASZEREZHETŐ MÉG A BÉKÁS-SZOROS?
Egy határvita pillanatképei
A Békás-szoros területi hovatartozásával kapcsolatos, több mint tíz éve húzódó perben Neamț megye javára született jogerős ítélet. Az ügy előzménye, hogy 1998-ban Gyergyószentmiklós akkori – feltételezhetően megtévesztett – vezetői aláírták azt a jegyzőkönyvet, amely szerint a szoros, hétszáz hektáros területtel együtt, a szomszédos megyei Almásmezőhöz tartozik. Hargita Megye Tanácsa nem adja fel: rendkívüli jogorvoslatot kér a legutóbbi ítélet kapcsán. Cikkünkben az ügy előzményeit és lehetséges megoldásait jártuk körbe.
Bővebben itt: https://www.hargitanepe.ro/egy-hatarvita-pillanatkepei
Borboly Csaba: Földünk egyik legnagyobb kincse a víz!
Április 22-én a Föld napján hívott össze közgyűlést Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere a városházán.
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere így nyilatkozott a témában: – A természet és erőforrásai nem kimeríthetetlenek, ezért együtt kell működnünk és fenntartható megoldásokat kell találnunk, ehhez szükséges, hogy további forrásokat bevonjunk. A Hargita Víz Közösségfejlesztési Egyesülettel olyan partnerségről beszélünk, amelyből a megye és a települések egyaránt profitálnak a meghozott döntésekből.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a gyűlésen javasolta a jelenlévők számára, hogy készüljön el egy aktualizált mesterterv a témában, amely magába foglalja az elmúlt évek térségek szerinti fejlesztési igényeket is.
„Hargita megyében felelősen kell gondolkodnunk az iható víz tekintetében. A fenntartható turizmus érdekében figyelembe kell vegyük a Hargita megyében jelenleg meglévő vagy épp kialakuló turisztikai egységeket és ezek fejlesztéseit is. A szennyvízhálózat és ivóvízgyűjtéssel és -kezeléssel kapcsolatos projektjeink tekintetében fontos, hogy egy egységes képet kapjunk. Kell gondolni a különböző térségekben felmerülő aktuális problémákra és arra, hogy hogyan lehetne a településeknek elviselhető árban kínálni a szolgáltatást mind ellátás, kezelés és fogyasztás tekintetében egyaránt. Kell gondoljunk a Madarasi-Hargitára, Marosfőre, a Csíkszentimrei Büdösfürdőre, a gyergyói Pongrácz-tetőre is egyaránt.”- fejtette ki véleményét Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
A kis vízszolgáltatók hosszú távon a törvényes keretek között csak Magas rakali tartalom fent, akár 19-20 köbméterenkénti árat is elérhetnek, hisz erre kötelezik őket a szabályok.
A mesterterv révén nemcsak fenntartható jövőt teremtünk, hanem pontosan meghatározzuk, hogy az erőforrásokkal összhangban hogyan fejlődjünk, hogy megóvjuk azokat.
Csíkszereda, 2024. április 22.
28-2024 Határozattervezet
Határozattervezet a Hargita megye ingatlan kulturális örökségének védelme program végrehajtásának jóváhagyásáról szóló 196/2022. számú határozat módosításáról a 2022-2024-es évekre vonatkozóan;
HMT – Köztisztviselői állás – Meghatározatlan időre – SAP UCA közbesz. Superior 2024.05.22
Hargita Megye Tanácsa,
Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám
Versenyvizsgát hirdet végrehajtói köztisztviselői állás betöltésére meghatározatlan időre, a 115/2023 sz. Sürgősségi kormány rendelet VII. cikkelyének (3) bekezdése értelmében és a közigazgatási törvénykönyv módosításáról és kiegészítéséről szóló 121/2023 sz. Sürgősségi kormányrendelet VII. cikkely (7)/XI/XII bekezdése alapján
Közbeszerzési osztály, Központosított közbeszerzési egység:
- Közbeszerzési tanácsadó, I osztály, felső szakmai fokozat
Részvételi feltételek:
- a Közigazgatási kódex, 57/2019-es Sürgősségi kormányrendelet 465-ös szakaszának előírásai;
- gazdasági, jogi vagy mérnöki egyetemi végzettség záróvizsgával;
- legkevesebb 7 éves szakmai tapasztalat az állás betöltéséhez szükséges szakterületen;
A versenyvizsga időpontja:
- 2024 május 22, 12.00 óra írásbeli vizsga
- Szóbeli vizsga: Az írásbeli vizsga eredményének közzétételétől számított legfeljebb 8 munkanapon belül kerül sor. Az interjú időpontját és helyét az írásbeli vizsga eredményével tesszük közzé.
Teljes munkaidős állás 8 óra/nap, 40 óra/hét
Helyszín: Hargita Megye Tanácsának székhelye.
A beiratkozási iratcsomókat Hargita Megye Tanácsának székhelyén kell letenni 2024 május 08-ig (is), az eredeti dokumentumok kíséretében – 2024.04.19-2024.05.08 periódusban.
A versenyvizsga részvételi feltételeit az intézmény székhelyén és az intézmény honlapján – https://hargitamegye.ro/hargita-megye-tanacsa/allashirdetesek/ – tesszük közzé.
Bővebb felvilágosítást Hargita Megye Tanácsa székhelyén kaphatnak az érdeklődők. Kapcsolattartó személy: Ábrahám Erzsébet – tanácsos, Humánerőforrás – és kommunikációs igazgatóság, 0266-207700 / belső 1408-as vagy 1406-os, [email protected].
- A versenyvizsgához szükséges akták letölthető itt, valamint a melléklet letölthető itt
- A beiratkozási nyomtatvány letölthető itt.
- Saját felelősségre adott nyilatkozat letölthető itt.
- Az ajánlólevél minta letölthető itt.
- Igazolás minta letölthető itt.
- Munkaköri leírás
- Kapcsolódó könyvészeti anyag és a tematika letölthető itt:
- Dossziék kiválogatása:
- Az írásbeli vizsga eredmények:
- A szóbeli vizsga eredmények:
Közbeszerzési osztály
- A végleges eredmények:
Közbeszerzési osztály
A beiratkozási iratcsomó tartalma és a jelentkezés módja:
A beiratkozási iratcsomó az alábbiakat kell tartalmaznia:
- a) beiratkozási formanyomtatványt (57/2019 Adminisztratív kódex 10-es Mellékletében lévő 137-es cikkely b) pontjában szereplő nyomtatvány);
- b) a személyazonossági igazolvány másolatát;
- c) az illetékes hatóságok által kiállított igazolás másolata, amennyiben a születési anyakönyvi kivonatban szereplő név megváltozik;
- d) a munkakönyv és/vagy a munkáltató által kiállított igazolás másolata, amely igazolja a munkakörhöz szükséges munka- illetve szakmai régiséget, a törvény előírásainak megfelelően;
- e) adott esetben a szakképzés és továbbképzés elvégzését vagy a speciális készségek birtoklását igazoló oklevelek vagy azzal egyenértékű bizonyítványok, igazolások és egyéb dokumentumok másolatát;
- f) a megfelelő egészségi állapotot igazoló, családorvos által kiállított igazolás másolata, (az iratcsomó elbírálása előtt legfeljebb 6 hónappal kiállított), valamint a jogszabály alapján akkreditált szakosodott egységek által szervezett pszichológiai vizsgálat alapján kiállított, érvényes pszichológiai szakvélemény;
- g) erkölcsi bizonylat;
- h) saját felelősségre tett nyilatkozat a jelentkezési lap megfelelő rovatának kitöltésével, vagy igazolás arról, hogy a jelentkező nem a Titkos Szolgálat alkalmazottja vagy együttmüködője, a jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelelően;
(i) a beiratkozási nyomtatvány megfelelő rovatának kitöltésével tett nyilatkozatot arról, hogy az elmúlt három évben nem bocsátották el, illetve nem szüntették meg fegyelmi okokból a munkaszerződését.
- j) önéletrajz, egységes európai formátumban.
- k) ajánlólevél az utolsó három munkahely egyikétől és/vagy egy tanártól (kezdő állás esetén).
Az erkölcsi bizonylatot lehet helyettesíteni egy saját felelősségre tett nyilatkozattal, a beiratkozási nyomtatvány megfelelő helyen való kitöltésével. Ebben az esetben a versenyvizsga teljes szakaszában, de legkésőbb a szóbeli vizsga időpontjáig ki kell bővítenie a jelentkezési iratcsomót az erkölcsi bizonylattal, ellenkező esetben az álláshelyre történő kinevezésről szóló közigazgatási akta nem kerül kiadásra. Amennyiben a versenyvizsgára való jelentkezéskor kifejezetten kéri, hogy közvetlenül az illetékes hatóságtól vagy intézménytől le kérje az információt az intézmény, a jogszabályoknak és az intézményi szinten jóváhagyott eljárásnak megfelelően kell kérni.
A 121/2023 sz. Sürgősségi kormány rendelet VII. cikkelyének (15) bekezdése és az 57/2019 sz. Sürgősségi kormány rendelet 10-s Mellékletének a 38-as cikkelyének a (7)-s bekezdésének értelmében, a 10-s Melléklet 137-s cikkelyének az e) pontja tartalmazza a munkáltató által kiállított igazolás mintáját, a munka-illetve a tanulmányok szakterületére vonatkozóan.
A versenyvizsgára való jelentkezés módja:
A 121/2023 sz. Sürgősségi kormány rendelet VII. cikkely (17) bekezdése szerint a beiratkozási iratcsomók személyesen, futárszolgálattal vagy elektronikus úton az intézmény által megadott e-mail címre küldheti be.
Azok a beiratkozási iratcsomók amelyek az intézmény munkaideje lejárta után érkeznek meg elektrónikus formában, de még benne vannak az álláshirdetésben szereplő leadási határidő dátumában, a következő munkanapon kapnak iktatószámot.
A beiratkozási dokumentumok másolatát kell letenni. A jelentkezőknek legkésőbb a szóbeli vizsga napjáig be kell nyújtaniuk az eredeti dokumentukat/hitelesített másolatokat a versenyvizsga-bizottság titkárához, az eredetinek való megfelelés igazolása céljából, ellenkező esetben a pályázó a versenyvizsga sikeres teljesítése esetén nem kapja meg az álláshelyre történő kinevezéséről szóló közigazgatási aktát.
Borboly Csaba
Elnök
27-2024 Határozattervezet
Határozattervezet a Hargita megye 2023. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló pénzügyi kimutatások jóváhagyásáról;
Tiszta levegő, zöld környezet, fenntartható fejlődés
A rossz időjárás ellenére is folytatódik az Életet jelentő fák Hargita megyében faültetési akció
Április 18-án közel 100 darab őshonos almafacsemeték ültetésére került sor a 128-as megyei út mentén Gyergyóditró és Orotva között. Az akció a Nagyhagymás Fejlesztési Társulás, Hargita megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Társulás, a Gyilkostó Adventure Egyesület szervezése által jött létre, csatlakozott továbbá a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakképző Líceum erdészeti szakos diákjai és oktatói, valamint Hargita Megye Tanácsának munkatársai is.
2022 márciusban indult el a megyei tanács Életet jelentő fák Hargita megyében kampánya, amely célja 50 ezer fenyő- és gyümölcsfa csemete ültetése Hargita megyében. 2030-ig összesen 25 ezer facsemete ültetését vállalta Hargita Megye Tanácsa, közösen Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesületével és Hargita Megye Fejlesztési Ügynökséggel és a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulással.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta az esemény kapcsán, hogy fontosnak tartja a fiatalok bevonását a tudatosságra nevelő tevékenységekbe, aminek egy jó példája a mai faültetés, hiszen az időjárási viszonyok sem akadályozták meg a résztvevőket abban, hogy hozzájáruljanak Hargita megye zöldebbé tételéhez.
A programhoz mindenki csatlakozhat, legyen az magánszemély, civil kezdeményezés, intézmény vagy vállalkozás. Otthon a kertben ültetett fenyő- és gyümölcsfa csemete is számít.
A hivatalos kérdőív kitöltésével a helyi kezdeményezések közvetlenül hozzájárulnak a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó új uniós erdő stratégiához és a célként megfogalmazott hárommilliárd fa ültetéséhez. A programhoz bárki csatlakozhat, legyen az magánszemély, civil kezdeményezés, intézmény vagy vállalkozás. Otthon a kertben ültetett fenyő- és gyümölcsfacsemete is számít.
Hargita Megye Tanácsa aloldalán lehet kitölteni a hozzájáruláshoz szükséges nyilatkozatot: https://hargitamegye.ro/eletet-jelento-fak/ , a programban való részvételhez szükséges továbbá egy kép az idén elültetett facsemetéről, a helyszínre, az elültetett csemeték számára, az ön nevére és lakhelycímére.
Ezzel a kampánnyal Hargita Megye Tanácsa csatlakozik a Régiók Európai Bizottságának kezdeményezéséhez, amelynek ambiciózus célja, hogy 2030-ig 3 milliárd fát ültessenek.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke egyben az Európai Klímaegyezmény nagykövete és a Régiók Európai Bizottságának állandó tagja és jelentéstevője is.
Az elnök munkájáról további információkat itt olvashatnak: https://www.borbolycsaba.ro/ro/activitati/comitetul-regiunilor/ .
Csíkszereda, 2024. április 18.
Online igényelhető a különleges szállítási engedély (AST)
Elérhetővé vált Hargita megye Tanácsának digitális ügyfélkapuja
Április 16-án, kedden Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke egy élő bejelentkezés keretében mutatta be az intézmény által létrehozott és működtetett online ügyfélkaput. A felületen egy regisztrációt követően különböző engedélyek, bizonylatok igényelhetőek.
Az oldal itt érhető el: https://ugyfelkapuhr.ro/hu/auth/signup
Többek között különleges szállítási engedély (AST) is igényelhető, amely által a súlykorlátozott megyei jelzésű utakon is közlekedhetnek nehéz gépjárművek
Az online platform két nyelven elérhető, átlátható és egyszerű felületet biztosít, amely által egy okos telefon segítségével könnyedén hozzájuthatunk a szükséges engedélyhez. Az online beküldött kérés iktatásra kerül, átmegy az illetékes szakosztály ellenőrzésén, ahol a chat funkciónak köszönhetően valós időben korrigálhatóak az esetleges hiányosságok. Majd az adott dokumentum típusától függően ugyan azon a felületen megjelenik a kiállított engedély is.
A felület a „Hargita megye polgáraival való kapcsolattartást elősegítő online szolgáltatások DIGIT-HR” című projekt részeként jött létre.
Ügyintézés tekintetében ez nagyon nagy előrelépést jelent, hiszen tértől függetlenül, munkaidőben bármikor igényelhetőek ezek a dokumentumok. Az elkövetkező időszakban további szolgáltatásokkal bővül a felület.
Jelenleg különleges szállítási engedély igényelhető, a különböző urbanisztikai bizonylatok és az önkormányzatok számára a 6% -os jövedelemadó visszaosztására letehető online igénylések tesztelés alatt vannak.
Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint nagy előrelépésnek számít az intézmény és a lakosság együttműködésének tekintetében, ugyanis jelentős időt és energiát spórolhatunk meg, hiszen egy telefon segítségével bárhonnan elérhetőek a szolgáltatások.
Csíkszereda, 2024. április 16.
Az önkéntes tűzoltókkal társul a megyei tanács, hogy biztosítsák a közlekedést a megyei utakon
Fejlesztik a Hargita és a Szent Anna-tó környékét
Költségvetést módosított, tagdíjat szavazott meg a Csomád-Bálványos és a Hargita-hegység fejlesztési társulásoknak, kiegészítették a Hargita Útkezelő Vállalat költségvetését az útmunkálatok folytatása érdekében, jóváhagyták a Műemlékvédelem Hargita megyében program finanszírozási listáját. Ezek voltak többek között Hargita Megye Tanácsa április 12-i rendkívüli ülésén.
A tanácsülés visszanézhető az alábbi linken:
https://web.facebook.com/hargitamegye/videos/412107411565775
Megszavazták a Felcsík Egyesület és az Alcsík Mikrotérségi Fejlesztési Társulás tagdíját, a társulások, amelyek jó eredményekről tudnak beszélni, mint például a Felcsík Szövetkezet, folytatják fejlesztési programjaikat.
Hargita Megye Tanácsa együttműködik az önkéntes tűzoltó egyesületekkel a településeken, bólintott rá a döntéshozó testület, annak érdekében, hogy elhárítsák az akadályokat és biztosítani tudják a közlekedést a megyei utakon. Ennek érdekében a megyei tanács finanszírozza a felszerelések beszerzését.
„Annak ellenére, hogy a székelykeresztúri önkormányzat egy évet késett az igénylés benyújtásával, az önkéntes tűzoltók jelzésére kiküszöböltük a kimaradást, hogy minden igénylő csapatot ugyanúgy támogatni tudjuk az együttműködésben” – fejtette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Több szerződést megkötöttek az elmúlt időszakban, zajlanak a munkálatok a megyei utakon, amelyeket a megyei tanács saját cége, a Hargita Útkezelő Vállalat végez, ezért a megyei tanács kiegészítette a cég költségvetését. Továbbá kisebb módosításokat hagytak jóvá többek között egy sürgősségi beavatkozás finanszírozására a 137-es megyei úton Székelykeresztúr önkormányzatának kérésére, a megyei tanács alárendeltségébe tartozó iskolák pedagógusai ingázási költségeinek fedezésére, illetve programok szervezésére, mint az Europassio rendezvény támogatása, amelyre idén kerül sor, vagy az ifjúsági nap.
Balánbányának 350 ezer lejt szavaztak meg a 6%-os jövedelemadóból származó alapból, amellyel az inkubátorház projektjét finanszírozzák, amely majd 36 induló vállalkozásnak tud helyet biztosítani.
Bélbor önkormányzatának ügykezelésébe adták a 174A jelzésű megyei út egy szakaszát egy korszerűsítési projekt kivitelezés érdekében, illetve jóváhagyták a kiválasztott projektek pénzügyi hozzájárulását a Műemlékvédelem Hargita megyében program keretében.
A Hargita-hegységben és a Csomád-Bálványos térségben olyan fejlesztéseket terveznek, amit a települések is magukénak vallanak.
„Ezeknek a közösségi fejlesztési társulásoknak a csapatai jól dolgoznak, ezért az önkormányzatok felvállalták, hogy úgymond felesben pályázunk a Regionális Operatív Program kiírásán” – részletezte Borboly Csaba, aki hozzátette: „mivel 50-50 százalékban mi is és az önkormányzatok is hozzájárulnak a projekthez, így mindenki felelősségének érzi azt.” A továbbiakban találkozókat is szerveznek a helyszíneken, a Szent Anna-tónál, illetve a Hargitán, tette hozzá a megyeelnök.
Csíkszereda, 2024. április 12.

160/16.07.2026-es számú Határozat
160/16.07.2026-es számú Határozat a „Harghita Biblio Digital Hub (HbdH)” című projekt keretében beszerzett állóeszközök és leltári tárgyak Hargita Megye magántulajdonába történő felvételének jóváhagyásáról, a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Nemzeti Terv (PNRR) 7. komponense – Digitális átalakulás, D művelet – Digitális készségek, humán tőke és internethasználat, I17 beruházás – Könyvtárak digitális készségfejlesztési központokká alakítását célzó támogatási program keretében; Hat. 160/16.07.2026

4. „DISPOZIŢIILE AUTORITĂŢII EXECUTIVE”
5. „DOCUMENTE ŞI INFORMAŢII FINANCIARE”
- Situația funcțiilor din cadrul Consiliului Județean Harghita
6. „ALTE DOCUMENTE”