- STATUTUL UNITĂŢII ADMINISTRATIV-TERITORIALE
- „REGULAMENTELE PRIVIND PROCEDURILE ADMINISTRATIVE”
-
- Regulament de organizare și funcționare CJH
- Regulament de ordine interioară
- Dispoziție nr. 125/2024
- Modificare -Dispoziție nr. 9/2024_ROI ProgramDeLucru
- Integritate Instituțională
-
- HOTĂRÂRILE AUTORITĂȚII DELIBERATIVE
A Közös Agrárpolitikát hozzák közelebb Hargita megyéhez
Fenntartható mezőgazdaság
A CAPactivities2022 Európai Unió által társfinanszírozott projekt első konferenciájára Farkaslakán került sor december 16-án. A megvitatott témák között a fenntartható fejlődés, biodiverzitás, környezettudatosság és a Farm to Fork stratégia szerepelt többek között.
A program általános célja, az EU Közös Agrárpolitikájának intézkedéseit ismertté tenni, valamint bátorítani a fiatalokat a mezőgazdaságban elhelyezkedni.
A konferenciák és kerekasztalok révén a szervezők fel szeretnék hívni a figyelmet a Közös Agrárpolitikára, ugyanakkor felszínre hozni a helyi gazdák kihívásait annak érdekében, hogy megkönnyítsék az átállást a fenntartható és alkalmazkodó gazdaságra.
Az agrár-élelmiszeripari ágazat ilyen szempontból sok odafigyelést igényel, ugyanis a bio termelés nagyban függ a mezőgazdasági területek megművelésének módjától.
Cilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének vezetője szerint a fiatal generációnak bátorításra van szüksége, hogy lássák a mezőgazdaságban rejlő lehetőségeket és annak fontosságát. Hargita Megye Tanácsa és alintézménye, Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége ebben az évben is sikeresen pályázott a mezőgazdaságot fókuszba helyező Európai Uniós projektre. A kisgazdák számára igyekeznek közérthetőbbé tenni az EU-s politikákat. Ugyanakkor a rövid élelmiszerlánc fejlesztése kapcsán az online értékesítést szeretnék kiépíteni a Székelytermék védjeggyel.
A Közös Agrárpolitika (KAP) az EU egyik legfontosabb szakpolitikája. A KAP a mezőgazdaság és a társadalom, valamint Európa és a mezőgazdasági termelők közötti partnerséget jelenti. Ez a politika az EU valamennyi országa és polgára számára közös, és többféle módon is előnyös.
A CAPactivities program célja, közérthetőbbé tenni az EU Közös Agrárpolitikáját és közelebb hozni a helyi kisgazdákhoz.
#IMCAP #CAPactivities

01-2023-Határozat tervezet
Határozat tervezet a Hargita megyei speciális oktatási iskolahálózat 2023-2024-es tanévre vonatkozó megszervezésének jóváhagyásáról;
HMT – Munkaszerződéses állás – meghatározatlan időre – 2023.01.30
Hargita Megye Tanácsa,
Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám
Versenyvizsgát hirdet munkaszerődéses állás betöltésére, meghatározatlan időre, a 80/2022-es számú Sürgősségi kormányrendelet alapján
Programok és projektek vezérigazgatóság, Roma kisebbségi részleg
Egyedi állás: Szakfelügyelő, kezdő szakmai fokozat
Részvételi feltételek:
- egyetemi végzettség záróvizsgával;
- szakmai tapasztalat nem szükséges
A versenyvizsga időpontja:
- 2023 január 30, 12.00 óra írásbeli vizsga
- 2023 február 03, 10.00 óra szóbeli vizsga
Helyszín: Hargita Megye Tanácsának székhelye.
Teljes munkaidős állás 8 óra/nap, 40 óra/hét.
Az 1336/2022-es számú Kormányzati Határozat alkalmazási keretszabályzatának 15. számú cikkelye értelmében, a meghatározott valamint a meghatározatlan időtartamra meghirdetett állások megpályázására a jelentkezők a következő általános feltételeket kell teljesítsék:
- román állampolgársággal rendelkezik, Európai Unióhoz, Európai Gazdasági Övezethez tartozó ország vagy a Svájci Államszövetségnek az állampolgára;
- ismeri a román nyelvet, szóban és írásban egyaránt;
- az életkora megfelel, a törvényes előírások által megállapított legkisebb korhatárnak;
- az egészségi állapota megfelelő a megpályázott állás betöltésére, amit a családorvos vagy egy illetékes egészségügyi intézmény által kiállított orvosi bizonyítvánnyal tud igazolni;
- a meghirdetett állás követelményeinek megfelel, végzettség, szakmai régiség, illetve egyéb más feltételek tekintetében.
- nincs végleges ítélete az emberiség ellen elkövetett, állam vagy hivatalos szervek elleni, szolgálati vagy szolgálattal kapcsolatos, az igazságügyi eljárások megakadályozása, csalás, korrupciós bűncselekedetek szándékos elkövetése miatt, ami összeférhetetlenné teszi az állásban kifejtett tevékenységek gyakorlásában, kivéve azt az esetet, ha rehabilitációban részesült;
- nem tölt olyan büntetést, amellyel eltiltották a hivataltól, a foglalkozástól, a kereskedelemtől vagy a bűncselekmény elkövetéséhez használt tevékenységtől, illetve nem áll olyan biztonsági intézkedés hatálya alatt, amellyel eltiltották a hivataltól vagy a foglalkozás gyakorlásától.
- nem követett el a 118/2019-s Törvény 1. cikkelyének (1) bekezdésében említett bűncselekményeket (szexuális bűncselekmények, személyek kihasználása vagy kiskorúak elleni bűncselekmények), valamint a 76/2008 Törvénnyel kiegészített a 35. cikkelye (1) bekezdés, h) pontnál említett bűncselekményeket.
A beiratkozási iratcsomókat Hargita Megye Tanácsának székhelyén kell letenni, Csíkszereda, Szabadság tér 5 szám, az eredeti dokumentumok kíséretében, a hirdetés napjától számított 10 munkanapon belül (Hirdetés napja: 2023 január 3).
A versenyvizsga részvételi feltételeit és könyvészeti anyagát az intézmény székhelyén és az intézmény honlapján – https://hargitamegye.ro/hargita-megye-tanacsa/allashirdetesek/ – tesszük közzé.
Bővebb felvilágosítást az intézmény székhelyén, a Humánerőforrás- és személyzeti fejlesztési és képzési részlegén (126 iroda), 0266-207700 / belső 1408-as vagy 1406-os telefonszámon kaphatnak az érdeklődők.
- A versenyvizsgához szükséges akták letölthető itt, valamint a melléklet letölthető itt
- Beiratkozási nyomtatvány letölthető itt.
-
Az ajánlólevél minta letölthető itt.
-
Kapcsolódó könyvészeti anyag letölthető itt:
-
Dossziék kiválogatása:
-
Az írásbeli vizsga eredmények:
-
Az írásbeli vizsga óvásának eredménye:
-
A szóbeli vizsga eredmények:
- A végleges eredmények:
Programok és projektek vezérigazgatóság
Borboly Csaba
Preşedinte
Egyesületek, alapítványok, oktatási intézmények és önkormányzatok partnerségben pályázhatnak a félmillió lejt is elérhető kiírásra
Környezetvédelmi tudatosítás és nevelés a cél
Hargita Megye Tanácsának munkatársai és alintézményeinek, egyesületeinek vezetői Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának kezdeményezésére iskolaigazgatóknak, pedagógusoknak és az önkormányzatok képviselőinek online megbeszélés formájában ismertették a Környezetvédelmi Alap legújabb pályázati lehetőségét december 27-én. A környezetvédelmi tudatosítás és nevelés céljával jóváhagyott pályázati kiírásra egyesületek és alapítványok egyaránt pályázhatnak legtöbb félmillió lejes keretösszegre.
Azon egyesületek és alapítványok, akik pályázni szeretnének akár 500 fős vagy annál több személyt is érintő környezetvédelmi tudatosítást és nevelést célzó rendezvényeket kell létrehozzanak, amelyhez különböző programok kínálatával járul hozzá a Vámszer Géza Művészeti Népiskola, Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesülete, a Hargita-Hegység Közösségi Fejlesztési Társulás és Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége. A célcsoport legkevesebb 70 százaléka 6-18 év közötti fiatal kell, hogy legyen. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, a közel 90 résztvevő online jelenlétével zajló megbeszélés alkalmával kifejtette: – Limitált a pályázat kerete, de szeretnénk, ha legalább ötvenen pályáznának és maximális pontszámot érnének el. Több korosztályban és kategóriában is gondolkozunk. A tanárok, a települések vezetői, valamint az iskolák igazgatói közösen kell, hogy gondolkozzanak, ahhoz hogy sikeresek legyenek a programok.
A Vámszer Géza Művészeti Népiskola részéről Sándor Fazakas Kata elmondta, hogy erdei iskola programkínálattal segítik a pályázni kívánó egyesületeket. Hargita Megye Tanácsának Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálatának vezetője, Fekete Örs szerint több mint 1000 gyerek vett részt eddig a programjaikban, amelynek célja a balesetmentes természetjárás megismertetése a gyerekekkel. Cilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének vezetője felajánlotta, hogy jogi kérdések tisztázásában tudnak segítséget nyújtani a pályázók számára.
Madár Zsolt, a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás részéről ismertette, hogy partnerként már dolgoztak együtt a Vámszer Géza Művészeti Népiskola erdei iskola programjában, ezt az együttműködést továbbra is fenntartják, és nagy hangsúlyt fektetnek a diákok erdészeti és környezetvédelmi szakoktatására. László Csongor, Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének vezetője
elmondta, hogy idén több sikeres faültetési akciót is véghezvittek, több mint kétezer csemetét ültettek el.
Az általuk szervezett Kiskertész programban is közel háromezer kisdiák termeszt növényeket évről évre. Ezt a tevékenységüket szeretnék kiterjeszteni, és keresik a pályázati lehetőséget, az egyesületekkel, oktatási intézményekkel és önkormányzatokkal partnerségben.
A megbeszélés során a résztvevő intézmények és egyesületek Hargita Megye Tanácsának koordinálásával felajánlották, hogy segítséget nyújtanak a pályázat összeállításához, és várják az érdeklődők kérdéseit, ötleteit és javaslatait. Ezeket a következő kérdőív kitöltésével juttathatják el:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeXDbZws0d5sSbhz4h-80jpbgJwtwkfIPPnhOdeRwYk1NERRQ/viewform
A minisztériumi rendelet megtekinthető a következő linkre kattintva:
https://drive.google.com/drive/folders/1sgVS4WEMKJkCqaqYH6vAnuSCVG8_ebmK
Csíkszereda, 2022. december 28.
Évértékelőt tartott Hargita Megye Vidékfejlesztési Egyesülete
Farmlátogatással egybekötött évértékelőt tartott Csíkkarcfalván Hargita Megye Vidékfejlesztési Egyesülete december 16-án, pénteken. Az eseménynek része volt egy, a FRIDGE projekt célkitűzéseire épülő workshop is, amelyen a tejnek, mint terméknek a pályáját érintő témák kerültek átbeszélésre, pontosításra. Hargita Megye Vidékfejlesztési Egyesülete fontos szerepet játszik az élelmiszergyártás területén dolgozó kis- és közepes vállalkozások versenyképességét növelni hivatott európai uniós projektben. Az egyesület vezetője, László Csongor kifejtettem, a FRIDGE projekt nagyon fontos előrelépéseket hozhat a következőkben Hargita megye fejlődése szempontjából.
– Olyan célokat tűztünk ki, hogy bizonyos termékpályákat (tej, burgonya) megpróbálunk olyan irányba elvinni, amely révén egyszerűbb lesz a dolguk a gazdáknak fejlődési szempontból, és különböző forrásokhoz is jobban hozzá fognak férni. A csíkkarcfalvi találkozó is azért jött létre, hogy kijelölhessünk egyfajta alapirányt a sajtkészítők számára, amely a későbbiekben hasznos lehet számukra – mondta el László Csongor hozzá téve, a közeljövőben további két ilyen találkozót terveznek.
– Irányt szeretnénk mutatni a sajtot illetve az érlelt sajtot készítő- és értékesítő gazdák számára is. Célunk, hogy tudjanak közös erővel fellépni, tudjanak akár olyan piacokat is megtalálni, amelyeket egyénileg nehéz lenne elérni. Ugyanakkor képesek legyenek olyan standard minőséget és mennyiséget gyártani, amely piacképes lehet a jövőben – részletezte az egyesület vezetője.
A projekt további célkitűzéseinek megfelelően, a partnereknek törekedniük kell arra, hogy a résztvevő régiók népszerűsítsék és megosszák egymás között a jól bevált gyakorlatokat, tapasztalatokat, de a tudásalapú fejlesztés is ugyanilyen hangsúlyos kell legyen. Hargita Megye Vidékfejlesztési Egyesületének vezetője úgy véli, a FRIDGE projekt szempontjából ezek az események elengedhetetlenek. Teljes termékpálya-modelleket szeretnének felállítani, illetve olyan lehetőséget ajánlani, ami alapján a gazdálkodók egyszerűbben hozzáférhetnek ezekhez a fejlesztésekhez. Mint ismert, a projekt célja főleg tudásalapú, azaz minél több olyan tudást átadni, amivel hasznosan fejleszthetik a gazdák saját gazdaságaikat, összegzett László Csongor.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kifejtette, bár Hargita megyében nincsenek több ezer hektáros vagy több ezer állatállományos gazdaságok, ezzel szemben sok kisebb létezik, amelyek természetközeli, egészséges termékeket tudnak előállítani. A megyei tanács elnöke szerint a kihívás most az, hogy elérjék, a vidékfejlesztési egyesületen keresztül a gazdák személyre szabottan kapjanak hasznos információkat. És ne csak azok, akik most ezen a pályán dolgoznak, hanem azok is, akik külföldről hazajönnek, és itthon szeretnének gazdákká válni, legyen szó fiatal, vagy már tapasztaltabb személyekről.
– Ilyen szempontból intézményrendszereinket úgy kell kialakítsuk, hogy számukra segítséget, biztonságot tudjunk nyújtani. A megyei tanács intézményrendszerén belül ezekre figyelünk, próbálunk lehetőségeket teremteni, pályázatokat kiírni. Legfontosabb dolog a jó tudás, a bürokrácia leküzdése, és nem utolsó sorban az a segítség, amit a piacra való jutásban biztosítunk számukra – tette hozzá Borboly Csaba.
Csíkszereda, 2022 december 27.
Borboly Csaba: minden gyermek számára biztosítani kell a lehetőséget a jégkorongozásra!
Keresztes Lajos-díjjal ismerték el Csata Székely Attila és Farkas Csaba Levente munkáját
December 22-én, csütörtökön Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke egy Gyergyószentmiklóson tartott megbeszélés keretében Keresztes Lajos-díjat adott át Csata Székely Attilának, aki több mint húsz éve támogatja a megye fiatal hokistáit, valamint Farkas Csaba Leventének, a mozgalom egyik kitartó támogatójának.
A díjazással egybekötött megbeszélésen részt vett Demeter Levente, főtanfelügyelő, Borbély Botond testnevelés és sportért felelős szaktanfelügyelő, a megye iskoláinak testnevelés tanárai, Jánosi István, a Gyergyószentmiklósi Sportiskola igazgatója, valamint a JégViHar (Jégkorongozó Vidéki Hargita) mozgalom képviselői.
„Fontos számomra az, hogy a megye fiataljai számára egyenlő esélyt tudjunk biztosítani a fejlődésre. Kercsó Árpád mesteredző szakmai tudása által ez adott a JégVihar mozgalomban résztvevő fiatalok számára. Ha bárki szeretne csatlakozni és jégkorongozni tanulni, bátran jelezze az iskola sport tanárának. ” – Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Majdnem tíz év kihagyás után sikerült újraindítani a gyergyószéki vidéki hoki-mozgalmat. A JégViHar mozgalom célja az, hogy biztosítson a Hargita megyei gyermekek számára egyenlő lehetőséget a hokizásra. Főként azoknak a gyermekeknek szól, akik anyagi okokból nem tudnak más képzésen részt venni. A jégkorongozáshoz szükséges felszerelést adományok, egyesületek és szülők támogatása által biztosítják a gyermekek számára.
A mozgalom keretében több mint 150 vidéki környezetben élő gyergyószéki gyerek ismerkedhet meg a jégkorongozás alapjaival, Kercsó Árpád mesteredző segítségével akár az elit játékosok közé is bekerülhetnek a fiatal tehetségek.
Jelenleg javában zajlik egy megyei szintű jégkorong bajnokság szervezése, ahol 24 iskola, 53 csapata méri össze tudását. izgalmas idényre számíthatnak a megye fiatal hokistái.
Csata Székely Attila egyik nagy álma,hogy a székely himnusz a nagy csapataink bajnoki mérkőzésein is székelyektől legyen hallható.
Nemcsak a gyermekek számára fontos, hanem a Hargita megyében edzőként dolgozó szakembereknek és testnevelés tanároknak is, ez egy nagy lehetőség arra, hogy megvalósítsák álmaikat saját iskoláikon belül is.
Csíkszereda, 2022. december 22.
Hargita Hazavár applikáció, hogy itthon tervezd a jövőd!
December 20-án a székelyudvarhelyi Harghita Business Centerben mutatták be a Hargita Hazavár elnevezésű applikációt, mely a TalentMagnet európai uniós projekt révén valósult meg Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségével partnerségben.
Hargita Megye Tanácsa évek óta partnerként vesz részt a TalentMagnet elnevezésű projektben, korábban egy akcióterv is készült, a megye tehetséges fiataljainak felkarolását célozva meg. Az akcióterv fő célkitűzései mentén a TalentMagnet projekt csapata és Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége a Hargita Hazavár weboldal bővítése mellett döntött, így elkészítette a Webgurus szakértői csapattal közösen a telefonos applikációt.
Az applikáció ma válik elérhetővé a Play Áruházban, pár nap múlva pedig az Apple Store-ban is. Az állásajánlatok mellett, az alkalmazás segítségével értesülhetnek az aktuális képzésekről, Hargita Megye Tanácsa ifjúsági terében zajló programokról, de például vállalkozás elindításához is találnak segítséget a fiatalok.
Az applikáció bemutatójáról készült élő bejelentkezés elérhető az alábbi linken: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1144291982947237
A telefonos alkalmazás felülete folyamatosan bővül, a megyeelnök felhívást is intézett a fiatalok fele. Várják az ötleteket, javaslatokat, meglátásokat a Hargita Hazavár applikációval kapcsolatosan az info@hargitamegye.ro címre, de mindazok jelentkezését is, akik rendezvényeiket népszerűsítenék.
A konferencián részt vettek a Kós Károly Szakközépiskola diákjai is, akik a bemutató végén interaktívan bekapcsolódhattak a beszélgetésbe.
Szakács Paál István, a Harghita Business Center igazgatója, a konferencia házigazdája az applikációkban rejlő lehetőségeket ismertette, és kifejtette azt is, hogy a fiatalokat érintő kérdésekben prioritást kell élvezzenek az aktuális trendek.
– Fontos követni a digitális irányzatokat, melyet a célközönség, jelen esetben az ifjúság használ, mert más metódusokat követve, nem érhetjük el őket és nem tudjuk megszólítani kellőképpen. Ezért is egy mérföldkő a Hargita Hazavár életében az applikáció létrejötte – zárta gondolatait, a HBC igazgatója.
A pozitív feltételek megteremtésére jó példa a Hargita hazavár! amely mára egy jól bevált projekt lett, hiszen a fiataljaink és a munkaerőt kereső cégek és intézmények nagy érdeklődést mutatnak iránta. Nemcsak egy átlagos projektről van szó, nevéből adódóan egyfajta brand is lett a más erdélyi városokban tanuló diákok számára. Ez a brand mára kibővült egy applikációval, melyet ajánlunk az itthon élő és külföldről hazatérni vágyó fiataloknak – zárta gondolatait Borboly Csaba megyeelnök.
Bíró Barna Botond, Hargita Megye tanácsának alelnöke beszédében kitért arra, hogy két évente, a decemberi időszakban már hagyománnyá vált egy digitalizációval kapcsolatos bejelentés az intézmény részéről. 2018-ban bemutatták a Visit Hargita alkalmazást, 2020-ban indították el az intézmény online pályázati platformját, most pedig 2022 decemberében bemutatták a Hargita Hazavár applikációt.
– Szükség van a felkészült munkaerőre, a jó szakemberekre itthon, ehhez adjuk meg a feltételeket, hogy tudják a fiatalok, hogy jó helyen vannak, tervezhetnek jövőt, itt, Hargita megyében is hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. Az álláshirdetések jelentik az alkalmazás fő gerincét: Hargita megyei cégek álláshirdetései, továbbá pályázati lehetőségek, képzési, szakképzési és átképzési programok is fentlesznek. Egy telefonos alkalmazás ma a legkönnyebben, legkényelmesebben elérhető, ezért is fejlesztettük tovább a honlapot– zárta gondolatait Hargita Megye Tanácsának alelnöke.
Tiberiu Pănescu, a Megyei Munkaerő Elosztó Ügynökség részéről röviden ismertette az ügynökség munkáját a fiatalokkal, munkakeresők nyilvántartásának folyamatát, ugyanakkor a munkaerő növelésének folyamatait a fiatalok körében, a jelenlegi lehetőségeket, és ezek anyagi vonzatait.
Cilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének vezetője felelevenítette a Hargita Hazavár weboldal elindulásának fő mozzanatait. 2019-ben valósult meg az elképzelés állásközvetítés céljából, majd a koronavírus következtében megváltoztak a trendek, így egyre többen kezdték el értékelni a szülőföldön való létet, tervezést.
Az ügynökség így kénytelen volt újra tervezni, új funkciókkal ellátni a weboldalt. A 2020-as év meghatározta a Hargita Hazavár státuszát, a fiatalok elkezdték egyre inkább látogatni. Az ügynökség vezetője ugyanakkor arra is kitért, hogy az itthon élő fiatalok mellett, a külföldön lévő fiatalok megszólítása is prioritást élvez, erre biztosít lehetőséget az alkalmazás.
Márton Áron a WebGurus cég vezetője ismertette az applikáció fő funkcióit, a bejelentkezés menetét, ugyanakkor a főbb témák is bemutatásra kerültek: Hargita 101, IFIMÁGNES- ifjúsági tér, Miért jöjjek haza? Állások, Merj vállalkozni, Pályázati lehetőségek, Oktatás, képzés, Jó gyakorlatok, Egészséges életmód, Sport, Zero wast, Hasznos információk.
Csíkszereda, 2022. december 20.
Évértékelő – fizetett gyakornoki program 2022
Negyedik éve zajlott le Hargita Megye Tanácsának fizetett gyakornoki programja, 2019 óta 40 fiatal vett részt benne.
2022-ben is tíz pályakezdő számára hirdettük meg fizetett gyakornoki programunkat, akik decemberben töltik utolsó napjaikat gyakornokként, Hargita Megye Tanácsánál.
https://www.facebook.com/borbolycsaba/
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Szőcs István, a Humán erőforrás és kommunikációs igazgatóság ügyvezető igazgatója, a mentorok, együtt értékelték az elmúlt hónapok gyakornoki tevékenységét.
Az elmúlt években nyolcan találtak állást a megyei tanácsnál vagy valamelyik alintézményénél, hárman pedig már a gyakornoki idő alatt nyert alkalmazást.
Újabb versenylehetőség és gyakornoki program jővőre is Hargita Megye Tanácsánál.
Csíkszereda, 2022. december 20.
68-2022-Határozat tervezet
Határozat tervezet Hargita Megye Tanácsának a „Hargita megye területén található műemlékvédelmi program” 2022-2024-es évekre vonatkozó jóváhagyásáról szóló 176/2022. számú határozatának módosításának jóváhagyásáról;
Karrier és gyermekvállalás – Lehetséges!
Hargita Megye Tanácsa újabb családbarát intézkedéssel segíti a gyermeket vállaló munkatársakat
Hargita Megye Tanácsa lehetőséget biztosít a gyermeknevelési szabadságon lévő munkatársak számára is az előléptetési képességvizsga letételére. A döntésről az előléptetés előtt álló anyáknak szerdán, december 21-én számolt be Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, és Szőcs István humánerőforrás-igazgató, amelyet sajtótájékoztatón is ismertettek.
A közalkalmazottak számára lehetőség van az előléptetésre, ezt a gyakorlatot azonban a gyermeknevelési szabadságukat töltő munkatársak esetében mindezidáig akkor alkalmazták, amikor az anya visszatért munkahelyére.
Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke ismertette, az RMDSZ Csíki Területi Nőszervezete egyik rendezvényén jött az ötlet, Gergely Orsolya, a Sapientia Egyetem szociológusa, egyetemi adjunktusa előadása mentén.
– Azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekvállalás ne csak szlogen legyen, hanem osztozzunk a terhekben és felelősségben. Azon munkatársak, akik gyermeket vállalnak, ne szenvedjenek hátrányt a karrierépítésben. A meghozott döntés a megyei tanács apparátusa mellett az alintézményeknél is kötelező lesz, illetve ezzel szeretnénk felhívni a figyelmét más önkormányzatoknak és a magán szférának is. Segítsük a gyermekvállalást, és igyekezzünk olyan feltételeket teremteni, hogy a gyermeknevelési szabadságról visszatérők ne nehezebb körülmények között kezdjék a munkát – emelte ki Borboly Csaba.
A beszélgetésen Gergely Orsolya is jelen volt, mint mondta, olyan társadalmi tényekre és problémákra hívja fel a figyelmet a kezdeményezés, amelyet, bízik benne, más döntéshozók is meghallanak és megértenek, és olyan intézkedéseket tudnak foganatosítani, amelyek a gyermekvállalással kapcsolatos társadalmi problémákat enyhítik. Hozzátette, a társadalomban a legnagyobb érték a gyermek, de jó, ha közösségi támogatást is kap az, aki gyermeket vállal.
Szőcs István humánerőforrás-igazgató elmondta, minden törvényadta lehetőséget igyekeznek kihasználni és a feltételeket biztosítani annak érdekében, hogy a gyermekvállalás ne legyen hátrány a karrierépítésben.
Marosi-Melles Mária, az RMDSZ Csíki Területi Nőszervezetének elnöke szerint a nőket érintő tematikák nagyban kapcsolódnak a Hargita 2030 megyei program víziójához. Nagyobb hangsúlyt kívánnak adni a munka és a család közötti egyensúly megteremtésének. Szükség van a családbarátabb foglalkoztatási feltételekre, mint például a rugalmas munkaidő, illetve az otthonról való munkavégzés lehetősége különleges esetekben az önkormányzatoknál. Erre pedig a nőszervezet elnöke szerint, ösztönözni kell a vállalkozói szférát is, és az olyan jó gyakorlatokat megismertetni, mint a fél órával csökkentett munkaidő a kisgyermekes anyák esetében Hargita Megye Tanácsánál, a vakációs időszakban gyereksarok kialakítása a gyermekek számára, vagy a lelki egészségvédelmi képzések és szakmai felzárkózás az édesanyák részére.
Kezdetben tíz édesanya fogja elvégezni az előléptetéshez szükséges képességvizsgát, amelyből haton még a gyermeknevelési szabadságukat töltik, négyen pedig nemrég tértek vissza munkahelyükre.
Csíkszereda, 2022. december 21.
Borboly Csaba: összefogásban érdemes szintet lépni az erdőgazdálkodás és a fából való építkezés terén
Nagyszabású erdészeti konferenciára készülnek
Januárban nagyszabású erdészeti konferenciát szervez Hargita Megye Tanácsa és Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége, a Hargita Hegység Közösségi Fejlesztési Társulás közbirtokosságokkal, erdőtulajdonosokkal és erdőgazdálkodókkal közösen.
A konferenciát sajtótájékoztatón jelentették be december 22-én, csütörtökön a csíkszeredai megyeházán.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint szerették volna elérni, hogy a fából való építkezés legyen egy prioritás és élvezzen elsőbbséget.
– Kiderült, hogy a jogszabályi környezet rossz, a múlt rendszerbe minden a betonról, a vasról és a cementről szólt, az egyetemek a fából való építkezést egy félévben egy tantárgyban tanították, míg a betonból, a vasból és a többiből való építkezést öt éven keresztül tanítják. Most van a zöld átállásoknak az időszaka, mindenki kezdi újragondolni a dolgokat, elérkezett az idő, hogy újramelegítsük ezt a témát. A mi erdeinkből, ha keveset termelünk ki, több profitot érünk el, így lehetőségünk lesz arra, hogy tudjunk újra jó minőségű fából építkezni, ami egészségesebb, tartósabb és energiahatékonyabb. Mindezt fenntartható módon – hangsúlyozta Borboly Csaba.
Cilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének vezetője elmondta, elkezdték összesíteni az erdőgazdálkodással kapcsolatos programokat. A konferencián minden témát érinteni kívánnak a fenntartható erdőgazdálkodástól a digitalizációig. Mint mondta 2023-ban számos olyan pályázati kiírás lesz, amelyre pályázni lehet és erre fel kell készüljenek a közbirtokosságok, magán- és állami erdészetek, de az egyházak számára is lesz lehetőség.
A konferencián egy erdészeti weboldalt is bemutatnak, ahol aktuális hírek és adatok lesznek elérhetőek. Az ügynökség 2021 óta több kutatást is végzett a Hargita megye erdőalapjával kapcsolatban, hogy a különböző adatok egy helyen legyenek elérhetőek. Mindezek mellett az erdei melléktermékek jobb értékesítési lehetőségére is szeretnének megoldási javaslotakat kínálni közösen az erdőtulajdonosokkal.
Elekes Mózes erdőmérnök, a fejlesztési ügynökség munkatársa hozzátette, négy panelbeszélgetésre készülnek a konferencián. Elsőként az elkészült országos erdőgazdálkodási stratégiát vitatnák meg, tekintve, hogy elkészült 2030-ig és Az Európai Erdőgazdálkodási Stratégia. Ezt követően az erdőgazdálkodásban használatos digitalizációs megoldásokat ismertetnék. Megvitatják a természetvédelmi törekvéseket az erdőgazdálkodásban és végül az országos helyreállítási alapba belefoglalt erdőfelújítási támogatások kiírásáról is szó esik. Mint mondta, egy új korszak kezdődik Románia számára. Jelenleg 7 millió hektár az országos erdőalap, ebből Hargita megyének 264 100 hektár, ennek az 50 százaléka a közbirtokosságok tulajdonában van, tehát ezek a stratégiák akarva akaratlanul fontos iránymutatók lesznek a közbirtokosságok és az erdőtulajdonosok számára.
Madár Zsolt a Hargita Hegység Közösségi Fejlesztési Társulás vezetője kiemelte, a digitalizáció nemcsak az erdészeti gyakorlatot könnyíti meg, hanem az erdőtulajdonosok számára nyújt segítséget a mindennapokban az erdős területek menedzselésére. Mint mondta, többek között az erdőtüzek beazonosítására és a különböző szervek tájékoztatási idejét rövidíti le jelentősen. Ezen alkalmazások felhasználásával pedig segíteni tudnak az erdőtulajdonosok, erdőgazdálkodóknak, hogy megkönnyítsék az erdészeti folyamatot.
A konferenciára január 27-én kerül sor, a fejlesztési ügynökség munkatársai a napokban küldik ki az érdekelt feleknek a meghívókat, amelyre január 19-ig lehet majd regisztrálni.
További információkkal várják az érdeklődőket Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének munkatársai az office@adehar.ro e-mail címen.
Csíkszereda, 2022. december 21.
451/21.12.2022-es számú Határozat
451/21.12.2022-es számú Határozat a „Centru Sportiv Harghita – Gheorgheni – Hargita -Gyergyó Sportközpont Önkormányzati Fejlesztési Társulás” Községközi Fejlesztési Társulás részére Hargita Megye által Hargita Megye Tanácsán keresztül fizetendő hozzájárulás 2022. évre vonatkozó előirányzatáról; Hot 451-2022
Kinek hasznos Hargita Megye Tanácsa lejáratása?
Borboly Csaba: az intézmény úgy zárja az évet, hogy minden rendben van, és rendben lesz
Hargita megye tízmillió lejes többlettel gazdagodott a kormány költségvetési tartalékalapjából, amelyet az önkormányzatoknak osztottak le. Románia Kormánya december 19-én hagyta jóvá az általános forgalmi adóból visszaosztott összegeket, Hargita megye több mint 29,3 millió lejt kapott, ebből tízmillió lejt Hargita Megye Tanácsa. A december 21-i rendes tanácsülésén alapvető módosítással foglalta be költségvetésébe a megyei tanács a szóban forgó összeget.
„Ez a támogatás fontos számunkra, köszönet a döntéshozó testületnek és a megyei tanács apparátusának, hogy csapatként tudtunk dolgozni és dönteni, haladni tudtunk az elkezdett beruházásainkkal, az emelkedő árak mellett ugyanis fontos volt, hogy ezeket folytassuk. Év végére nincs a megyei tanácsnak kifizetetlen számlája” – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
A tízmillió lejből finanszírozzák a megyei tanács műemlékvédelmi programját, támogatnak 100 ezer, illetve 60 ezer lejjel két sürgős egyházi projektet, illetve kifizetnek olyan számlákat, amelyeknek még nincs lejárva a határideje. Ezt a többletet elsősorban útépítésre fordítják, de mivel jelenleg nincsenek folyamatban levő munkálatokat, így a kifizetetlen számlák rendezésére fordítják a támogatást.
„Kiegyensúlyozott költségvetéssel gazdálkodtunk idén, aki ennek az ellenkezőjét állította, vészharangokat kongatott, hogy elfogyott a megyei tanács pénze, nem csak, hogy nem mondott igazat, de nagyon sokat ártott. Szerencse ez nem fedi a valóságot, bátran kijelenthetem, hogy úgy zárjuk az évet, hogy a dolgok rendben vannak, illetve bizalommal mondom, hogy rendben is lesznek. Köszönet mindenkinek, aki csapatban gondolkozott és dolgozott, és ehhez hozzájárult” – nyilatkozta Borboly Csaba.
Csíkszereda, 2022. december 21.
450/21.12.2022-es számú Határozat
450/21.12.2022-es számú Határozat Hargita Megye Tanácsának a szakapparátusában és az alárendelt közszolgálatokon belül alkalmazott közfeladatok és szerződéses jellegű feladatok alapbérszintjének a funkciónak, besorolási fokozatnak/szakmai fokozatnak megfelelő nulla fizetési fokozatban történő jóváhagyásáról szóló 204/2017. számú határozatának módosításáról, a későbbi módosításokkal és kiegészítésekkel; Hot 450 – 2022
Lezárult a projekt, de a munkának még nincs vége
Bemutatták a Hargita megyei mélyszegénységben és telepeken élők jelenlegi helyzetét
December 21-én Hargita Megye Tanácsa sajtótájékoztatón mutatta be a Dream Road Danube REgion for improved Access and eMpowerment on ROmA Development projekt eredményét. A megyei önkormányzat több tevékenységet is folytat a mélyszegénységben élő közösségek társadalmi felzárkóztatása érdekében, ez a projekt is ezen tevékenységek egyik kiemelkedő része.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszönetét fejezte ki Bíró Barna Botondnak, Hargita Megye Tanácsa alelnökének, András Lorándnak, a projekt vezetőjének, valamint Farkas Enikőnek, a megyei tanács projektekért felelős vezérigazgatóságának vezérigazgató-helyettesének a projektben végzett tevékenységéért.
„Örülök, hogy nem hagyták a roma kisebbség kérdését elveszni, kitartottak és együttműködéssel, közös gondolkodással továbbra is folytatják a tevékenységet“ – fejtette ki a megyeelnök.
Bíró Barna Botond szerint a megvalósult tanulmány elengedhetetlen volt a továbblépéshez. A projekt által sikerült a megyében élő roma kisebbségekről egy egységes képet kialakítani.
András Loránd elmondta, hogy a Dream Road projektnek köszönhetően kiépült egy intézményes párbeszéd, amely nem fog a projekt lezárásával megszakadni. Többször is látták és tapasztalták azt, hogy a romákat érintő témákba nem vonták be a roma közösségeket, ezért is az egyik fő céljuk az volt, hogy egy folyamatos kommunikációt tartsanak fenn velük, és az ő álláspontjukat és nézeteiket figyelembe véve tegyenek lépéseket.
A projekt során nagy hangsúlyt fektettek a helyi szociálpolitikai roma cselekvőképesség fejlesztésére, valamint a digitális kompetenciák fejlesztésére is.
Megszervezték az első roma nyári szabadegyetemet, helyi szakértők és külföldi kutatók részvételével a Dream Road konferenciát, amelybe roma kulturális elemeket is bevontak. Állandó megyei konzultációk, műhelymunkák, képességfejlesztő programok, kerekasztal beszélgetések és tréningek által tárták fel és igyekeztek fejleszteni a roma kisebbség jelenlegi helyzetét és különböző kompetenciáit.
Sólyom Andrea, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának adjunktusa bemutatta a roma kisebbségi csoportok iskolázottságának jelenlegi helyzetét Hargita megyében. A roma közösségekre nagyban jellemző a lemorzsolódás és a korai iskolaelhagyás, ennek okán a továbbtanuló kisebbségi roma gyerekek százaléka is alacsony.
A Romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet részéről Kiss Tamás kutató ismertette a lakóhelyi szegregáció helyzetét, valamint a társadalmi térfolyamatokat Hargita megyében.
A projekt minden szempontból sikerrel zárult, és a munka nem fog megállni a projekt lezárásával. Hargita Megye Tanácsa továbbra is elkötelezetten tevékenykedik a mélyszegénységben élő közösségek társadalmi felzárkóztatása érdekében.
Csíkszereda, 2022. december 21.
449/21.12.2022-es számú Határozat
449/21.12.2022-es számú Határozat a Honline Media SRL vagyonfelügyelőjének kinevezéséről; Hot 449 – 2022
448/21.12.2022-es számú Határozat
448/21.12.2022-es számú Határozat az 1. melléklet módosításáról a Hargita Megye Tanácsának a sz. 302/2022 Csíkszereda település integrált városfejlesztési stratégiájának, valamint a kapcsolódó funkcionális városi területnek a 2021-2030-as időszakra vonatkozó román és magyar nyelvű változatának, továbbá Csíkszereda település fenntartható városi mobilitási tervének, valamint a kapcsolódó funkcionális városi területnek a jóváhagyásáról, román és magyar nyelvű változatát a 2021-2030-as időszakra, valamint külön mandátumot ad Hargita megye képviselőjének a Csíki Nagyvárosi Területfejlesztési Társulás – Csík Metropoliszövezet Egyesület társult tagok közgyűlésén, amelynek Hargita megye társult tagja; Hot 448 – 2022
447/21.12.2022-es számú Határozat
447/21.12.2022-es számú Határozat Hargita Megye Tanácsának képviselői mandátumáról, hogy jóváhagyja a „Pro Cultura Siculi” Közösségek Közti Társulás Interkommunális Fejlesztési Társulásnak fizetendő Hargita megyei hozzájárulás maximális mértékét a 2022. évre vonatkozóan; Hot 447-2022
446/21.12.2022-es számú Határozat
446/21.12.2022-es számú Határozat a Hargita Megyei Mentőszolgálat székhelye, a Hargita Megyei Megyei Sürgősségi Megyei Kórház Miercurea Ciuc, Kossuth Lajos utca 4. szám alatt található, Hargita megye közterületéhez tartozó és Hargita Megye Tanácsának igazgatása alatt álló Miercurea Ciuc Megyei Sürgősségi Kórház igazgatásáról; Hot 446-2022
445/21.12.2022-es számú Határozat
445/21.12.2022-es számú Határozat a megyei utak 2022-2023. évi téli szezonra vonatkozó járhatósági fokozat szerinti besorolásáról és a 2022-2023. évi téli operatív cselekvési terv jóváhagyásáról; Hot 445-2022
Félmillió lejjel támogatja Hargita Megye Tanácsa Kászonaltíz beruházásait
Lovassportbázis és korszerű napköziotthon épül a községben
250 ezer lejt a lovassportbázis építésére és további 250 ezer lejt a napköziotthon építésére fogadott el Kászonaltíz tanácstestülete június 19-i ülésükön.
Korábban Hargita Megye Tanácsának testülete a hatszázalékos adóvisszaosztásból szavazta meg a félmillió lejes támogatást június 10-i ülésén, amelyet most a kászoni testület is el kellett fogadjon.
Az összeg fele arra a lovassportbázis fejlesztésére irányul, amely az elképzelések szerint Kászonújfalu határában kap helyet és egy közösségi központ lenne. Az elképzelés a Hargita megyei lovas munkacsoportban lett életre hívva és célja, egy olyan központ működtetése, ahonnan később akár sportolókat is kinevelhetnek. Itt a fiatalok számára szervezett programok, képzésekre kerülne sor, felkészítők a versenysportokra, valamint országos és nemzetközi versenyeken való részvétel jogi hátterének biztosítása.
A támogatás másik fele a jelenlegi óvoda helyett épülő korszerű napköziotthon megvalósítására irányul. Az intézményben étkezde is helyet kap. Célja a családvállalás ösztönzése és a gyermekek számára biztonságos körülményeket teremteni.
Az ülésre meghívott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, a mandátum végén büszkén tekinthetnek vissza, az elmúlt négy év egyik legnagyobb kedvezményezettje Csík-térségnak a Kászon fiuszék volt. Mint a megyei tanács mondta, bízik benne ősztől az új testülettel is hasonlóan építő lesz az együttműködés, mint András Zoltán polgármesterrel és a jelenlegi tanáccsal.
Csíkszereda, 2024. június 19.
KIFÜGGESZTÉSI JEGYZŐKÖNYVEK A 2024.06.09-ES HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOKRÓL
Kifüggesztési jegyzőkönyv – Megyei tanácsosok
Kifüggesztési jegyzőkönyv – Megyei Tanácselnöki mandátum
Kifüggesztési jegyzőkönyv – Polgármesterek
Kifüggesztési jegyzőkönyv – Helyi Tanácsosok
(Kifüggesztve román nyelven 2024.06.19)
Hargita Népe Lapkiadó – Riporter állás – 2024.07.08.
Hargita Népe Lapkiadó,
Csíkszereda, Temesvári sugárút, 4 szám
a 2022/1336-os kormányhatározat értelmében versenyvizsgát hirdet 2024.július 8-án 11 órától (írásbeli) és július 11-én 11 órától (szóbeli) a következő meghatározatlan idejű munkaszerződéses állás betöltésére:
1. Az állások száma és elnevezése, a szervezeti egység megnevezése:
Riporter, kezdő fokozat – 1 hely (meghatározatlan időre)
Részvételi feltételek:
- felsőfokú végzettség záróvizsgával;
- nem szükséges szakmai tapasztalat;
- meg kell felelnie a 2022/1336-os kormányhatározat 15. cikkelye szerinti általános feltételeknek.
- A jelentkezési iratcsomó az alábbi dokumentumokat kell tartalmazza:
- beiratkozási kérést, az intézmény vezetőjéhez címezve;
- a személyi igazolvány, vagy esetleg bármilyen más irat másolatát, ami törvény szerint a személyazonosságot tanúsítja;
- a tanulmányi végzettség szintjét igazoló bizonylatok és szakképesítést igazoló iratok, valamint más iratok másolatait, amelyek bizonyítják, hogy a jelölt szakmai felkészültség szempontjából megfelel az intézmény által megállapított követelményeknek;
- a munkakönyv másolatát, és/vagy a munkahelyi, szakmai vagy a szakmai képzettségnek megfelelő régiséget igazoló okiratokat;
- a büntetlen előéletet bizonyító okiratot, vagy egy saját felelősségre tett nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy nincs olyan büntetése, amely összeférhetetlenséget okozna a megpályázott állással;
- a családorvos, vagy egy illetékes egészségügyi intézmény által kiállított orvosi bizonyítványt, amely előzetesen legtöbb 6 hónappal a vizsga napjától számítva volt keltezve és amellyel igazolja, hogy az egészségi állapota megfelelő;
- szakmai önéletrajzot.
A bizonyítvány, amellyel az egészségi állapotát igazolja, kötelező módon tartalmazza az iktatószámot, a kibocsátás időpontját, a kibocsátó elnevezését és minőségét, az Egészségügyi Minisztérium által megállapított szabványnyomtatvány szerint.
Abban az esetben, ha az iratcsomó átvizsgálása alkalmával elfogadott jelentkező az e.) betűvel jegyzett pont szerint, saját felelősségre tett nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy nincs előzetes büntetése, legkésőbb a vizsga első próbájának kezdetéig köteles kiegészíteni az iratcsomóját a büntetlen előéletét bizonyító okirattal.
A b.) – d.) pontokban előírt iratok eredeti példányait is be kell mutatni a másolatok hitelességének bizonyítása végett.
- Az 1336/2022-es számú Kormányzati Határozat 15. számú cikkelye értelmében, a meghatározott valamint a meghatározatlan időtartamra meghirdetett állások megpályázására a jelentkezők a következő általános feltételeket kell teljesítsék:
- a) román állampolgársággal vagy az Európai Unió más tagállamának, illetve a Svájci Államszövetségnek az állampolgárságával rendelkezik;
- b) jó román nyelvtudással rendelkezik szóban és írásban;
- c) munkaképes az 53/2003. sz. törvény előírásai alapján;
- d) a pályázott munkakörnek megfelelő egészségi állapottal rendelkezik, amelyet a háziorvos vagy az illetékes egészségügyi egységek által kiállított orvosi igazolással tanúsít;
- e) megfelel az iskolai végzettségre, a szakterületen szerzett tapasztalatra és, adott esetben, a meghirdetett állás speciális követelményeire vonatkozó feltételeknek;
- f) nem ítélték el nemzetbiztonság elleni, hatóság elleni, emberiség elleni, korrupciós vagy szolgálati időben elkövetett bűncselekményért, hamisításért vagy az igazságszolgáltatás elleni bűncselekményért, valamint olyan szándékkal elkövetett bűncselekményért, amely a pályázó személyt összeférhetetlenné tenné az általa megpályázott munkakörrel járó feladat ellátásával, kivételt képeznek azok az esetek, ahol rehabilitáció történt;
- g) nem áll olyan büntetésvégrehajtás alatt, amellyel eltiltották a hivatali, foglalkozási vagy kereskedelmi tevékenység gyakorlásától, illetve annak a tevékenységnek a gyakorlásától, amellyel a bűncselekményt elkövette, vagy nem áll olyan biztonsági intézkedés hatálya alatt, amely eltiltja a hivatali vagy foglalkozási tevékenység gyakorlásától;
- (h) nem követett el a 118/2019. sz. törvény 1. cikkelyének (1) bekezdésében említett bűncselekményeket, szexuális bűncselekményeket, személyeket kizsákmányoló bűncselekményeket vagy kiskorúak elleni bűncselekményeket
- A versenyvizsga 2024. július 8-án, 11 órától kezdődik az írásbeli próbával, és 2024. július 11-én 11 órakor folytatódik a szóbeli próbával, a Hargita Népe Kiadó székhelyén (Csíkszereda, Temesvári sugárút 4 szám alatt.)
A vizsgához szükséges iratcsomót 2024. június 18. – 2024. július 2. közötti időszakban lehet benyújtani a Hargita Népe Kiadó székhelyén 8,00-15,00 óra között.
A versenyvizsga részvételi feltételeit és könyvészeti anyagát az intézmény székhelyén függesztjük ki, – illetve az intézmény weboldalán – http://hargitamegye.ro/hargita-megye-tanacsa/allashirdetesek/alintezmenyek-altal-meghirdetett-allasok.html – tesszük közzé.
További információkat a 0266–372633-as telefonszámon kaphatnak az érdeklődők.
- A betöltetlen szerződéses állások elfoglalására kiírt versenyvizsga lebonyolításának időbeli beosztása:
| Sor szám | A tervezett tevékenység | Tervezett időtartam |
| 1 | A jelöltek beiratkozása | 2024.06.18. – 2024.07.02. |
| 2 | A versenyvizsga iratcsomóinak ellenőrzése | 2024.07.03. |
| 3 | Az iratcsomók ellenőrzése eredményeinek kifüggesztése | 2024.07.03. |
| 4 | Az iratcsomók ellenőrzése eredményeinek fellebbezése | 2024.07.04. |
| 5 | Az iratcsomókkal kapcsolatos fellebbezések eredményeinek kifüggesztése; A versenyvizsgára elfogadott jelöltek névsora | 2024.07.05. |
| 6 | A versenyvizsga első próbája- írásbeli próba | 2024.07.08. |
| 7 | A írásbeli próba eredményeinek kifüggesztése | 2024. 07.08. |
| 8 | A írásbeli próba eredményeinek fellebbezése | 2024. 07.09. |
| 9 | A s írásbeli próba fellebbezések eredményeinek kifüggesztése | 2024. 07.10. |
| 10 | A versenyvizsga második próbája- szóbeli próba | 2024. 07.11. |
| 11 | A szóbeli próba eredményeinek kifüggesztése | 2024. 07.11. |
| 12 | A szóbeli próba eredményeinek fellebbezése | 2024. 07.12. |
| 13 | A szóbeli próba fellebbezések eredményeinek és a versenyvizsga végleges eredményeinek kifüggesztése | 2024.07.15. |
- Könyvészet: letölthető itt
- A dossziék kiválogatása: letölthető itt
- Az irásbeli vizsga eredménye: letölthető itt
- A szóbeli vizsga eredménye: letölthető itt
- Végleges eredmény: letölthető itt.
Csíkszereda, 2024. június 17.
Lőrincz Csaba Levente
menedzser
A “Múzeumok éjszakája” keretében megrendezésre kerül szakmai rendezvény, melynek fő témája a székelykapuk és a hozzájuk kapcsolódó kulturális értékek megőrzése és népszerűsítése.
Program:
- Hargita Megye Tanácsa épített örökség programjának bemutatása
Előadó: Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke
Részletek: „Fogadj örökbe egy székelykaput” és „Faragd meg a saját életfádat” programok ismertetése és népszerűsítése
- A székelykapuk tájegységenkénti jellegzetességei és különböző fafaragó minták
Előadó: Kisné Portik Irén, néprajzkutató
Téma: A székelykapuk regionális különbségei és specifikus faragási mintái
- Székelykapuk múltja és jelene
Előadó: dr. Szőcs Levente, néprajzkutató
Téma: A székelykapuk történelmi és jelenkori jelentősége
- A Gyergyói székely kapuk készítésének és helyreállításának gyakorlati kérdése
Előadó: Sólyom Csaba
Téma: A Gyergyói székely kapuk készítésének és helyreállításának gyakorlati kérdése
A rendezvény célja, hogy bemutassuk a székelykapuk kulturális és történelmi jelentőségét, valamint népszerűsítsük a hozzájuk kapcsolódó programokat és projekteket.
Időpont: 2024. június 23., 18 óra
Helyszín: Tarisznyás Márton Múzeum, Gyergyószentmiklós
Várjuk szíves megjelenését!
34-2024 Határozattervezet
Határozattervezet Hargita Megye Tanácsa apparátusának szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyásáról;
2024 június 21-i napirenditervezet
NAPIRENDTERVEZET
a 2024. június 12-án
Hargita Megyei Tanács rendkivüli ülésén
megvitatandó és jóváhagyásra benyújtandó határozat-tervezetek
- Határozattervezet a Hargita Megye Tanácsa és Hargita megye területi közigazgatási egységei, mint végső kedvezményezettek közötti finanszírozási jegyzőkönyvminta jóváhagyásáról a települések általános városrendezési tervei és helyi városrendezési szabályzatai kidolgozásának és/vagy aktualizálásának finanszírozására vonatkozó többéves program 2024-2027-es időszakra vonatkozó végrehajtásáról az 1137/2023. számú kormányhatározat értelmében;Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
2. Határozattervezet a Hargita Megye Tanácsa szakosztályának szervezetéről és működéséről szóló szabályzat jóváhagyásáról;
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
KIEGÉSZÍTÉS A NAPIRENDTERVEZETHEZ
3. Határozattervezet a megyei tanács 216/2024. számú határozatának módosításáról, amely jóváhagyja a „DJ 131 – DJ 133 – DJ 137A LOT 3 – DJ 131 KM 38-621 – 54+984; DJ 133 KM 25+000 – 41+866; DJ 137A KM 0+000-16+000 REHABILITÁCIÓJA”, SMIS kód 324785, a Központi Regionális Program 2021-2027 keretében, a projekt második szakaszának benyújtását és megvalósítását, valamint a projekthez kapcsolódó költségek biztosítását a projekt befejezése érdekében;
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
4. Határozattervezet Hargita Megye Tanácsának 449/2023. számú, a „DJ 131 – DJ 133 – DJ 137A LOT 3 – DJ 131 KM 38+621 – 54+984; DJ 133 KM 25+000 – 41+866; DJ 137A KM 0+000 – 16+000 REHABILITÁCIÓJA” beruházási cél aktualizált műszaki és gazdasági mutatóinak jóváhagyásáról szóló határozatának módosításáról és kiegészítéséről, a későbbi módosításokkal és kiegészítésekkel;
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
5. Határozattervezet a Hargita Megye Tanácsa rendelkezésére álló alapból a jövedelemadó 6%-os részéből a 2024. évre vonatkozóan Kányád önkormányzata részére történő szétosztásáról szóló határozattervezet;
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
6. Határozattervezet Hargita Megye Tanácsának a Hargita Megyei Turizmus és Kulturális Turizmus Promóciós Programjának a 2022-2024-es évekre történő jóváhagyásáról szóló 24/2022. számú határozatának módosításáról;
Kezdeményező: Bíró Barna Botond alelnök
7. Határozattervezet a Hargita Megyei TAU által Hargita Megye Tanácsán keresztül a Csíkszereda Megyei Sürgősségi Kórházzal partnerségben a „Beruházások a Csíkszereda Megyei Sürgősségi Kórház mikrobiológiai laboratóriumának infrastruktúrájába” című finanszírozási projektre vonatkozó támogatási kérelem benyújtásának jóváhagyásáról és a tevékenységekről, az Egészségügyi Program keretében, Felhívás sz. PS/359/PS_P3/OP4/RSO4.5/PS_P3_RSO4.5_A7 „Beruházások a mikrobiológiai laboratóriumi infrastruktúrába a közegészségügyi egységekben” című pályázat keretében;
Kezdeményező: Bíró Barna Botond alelnök
8. Határozattervezet támogatási kérelem benyújtásának jóváhagyásáról, Hargita Megye Tanácsa által a Csíkszereda Megyei Sürgősségi Kórházzal partnerségben érintő tevékenységekről, a „Beruházások a Csíkszereda Megyei Sürgősségi Kórház onkológiai osztályának rákdiagnosztikai és -kezelési infrastruktúrájába” című támogatási projektre vonatkozóan az Egészségügyi Program keretében, Felhívás sz. PS/357/PS_P7/OP4/RSO4.5/PS_P7_RSO4.5_A12 „Beruházások a regionális/megyei érdekeltségű közegészségügyi egységek közegészségügyi infrastruktúrájába a rák diagnosztizálása és kezelése terén” című pályázat keretében;
Kezdeményező: Bíró Barna Botond alelnök
9. Határozattervezet a Hargita megye 2024. évi bevételi és kiadási költségvetésének helyesbítéséről;
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
10.Határozattervezet Hargita Megye Tanácsának a Hargita Megyei Személynyilvántartó Szolgálat létrehozásának jóváhagyásáról szóló 3/2005. sz. határozatának módosításáról;
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
Csíkszereda, 2024 junius 18
Elnök Megyei Főjegyző
Borboly Csaba Balogh Krisztina
33-2024 Határozattervezet
Határozattervezet Hargita Megye Tanácsának a Hargita Megyei Személynyilvántartó Igazgatóság létrehozásának jóváhagyásáról szóló 3/2005. számú határozatának módosításáról;
II-es kategóriába sorolták be a csíkszeredai kórházat
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége 2024.06.17-én délelőtt sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy az intézmény megkapta a II-es kategóriába való besorolást, magas kompetenciájú kórházzá minősítették.
Prof. Dr. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter 2024.06.12-én írta alá a rendeletet, amely szerint jóváhagyták a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház II-es kategóriába, magas kompetenciájú kórházként való besorolását.
Dr. Konrád Judit, a kórház menedzsere a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, a kitartás, a munka meghozza az eredményét.
„A II-es kategóriás minősítéssel egy álmunk vált valóra, amelyért nagyon sokat dolgoztunk. És építkezünk tovább, ezt újabb missziók, célok fogják követni, kórházunk, betegeink érdekében. Gratulálok és köszönöm a kórház minden alkalmazottjának, ez mindannyiunk érdeme. Ez a minősítés egy újabb lépcsőfok a klinikai kórházi státus fele. Ahogy ezt a lépést, úgy a következőt is meg fogjuk tenni. Mert voltak, vannak és lesznek támogatóink, köszönöm mindannyiuk segítségét”
– mondta a menedzser.
Dr. Adrian-Cristian Dobrică, a kórház kutatási és fejlesztési igazgatója gratulált a munkaközösségnek és megköszönte orvoskollégái munkáját. Mint rámutatott, véleménye szerint a munka neheze ezután következik, úgy orvosi, mint a menedzsment és az intézményfenntartó szempontjából az egyetemi kórház szintjére kell emelni az intézményt.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is köszönetét fejezte ki a hosszú és kitartó munkáért, amelyben a megyei tanács is jelentős részt vállalt.
„Korábban sokan azt mondták, hogy ezek csak távoli álmok, de mindig az álomból lesz valóság és a valóság ma itt van. Köszönöm, hogy hittek benne. Péntektől már más ligában focizik ez a kórház és a most elért eredménynek jelentős hozadéka lesz a lakosság fele is. Komplexebb szolgáltatás, hatékonyabb ellátás”
– mondta a megye elnöke.
Dr. Tar Gyöngyi Hargita megyei tisztifőorvos azt mondta, ez egy fontos lépés a kórház számára. Kihangsúlyozta, a II-es kategóriába való besorolás nemcsak elismerés és nagyobb finanszírozásra ad lehetőséget a kórháznak, hanem kötelez is:
„gratulálok mindenkinek és megkérek mindenkit, hogy tekintse magáénak ezt az eredményt, és egyéni szinten úgy dolgozzon nap mint nap, hogy érezze ennek a súlyát és kötelezettségét, úgy dolgozzon, hogy a büszkeség mellett a betegek elégedettsége is a II-es kategóriát tükrözze”.
Dr. Vitos Attila orvosigazgató beszédében a II-es kategóriával járó felelősségre is figyelmeztetett, és kihangsúlyozta, oda kell figyelni kiemelten az orvosi munka és a medikális tevékenység minőségére.
Forrás: Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház
Csíkszereda, 2024 június 17
Előrelépés a Hargita megyei drogmegelőzésben
Drogtesztet feldolgozó készülékeket vásárolt Hargita Megye Tanácsa
Összesen nyolc darab drogtesztet feldolgozó készüléket vásárolt Hargita Megye Tanácsa, amelyekből az elsőket át is adták Csíkszeredában a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság székhelyén június 17-én. Az elkövetkezőkben ezeket a készülékeket Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is bemutatják a sajtó képviselőinek.
A rendőrség már rendelkezett nyolc darab hasonló készülékkel, a Hargita Megyei Közrendi Hatóság pedig úgy döntött, hogy újabb nyolc készülék megvásárlására van szükség, amelyet Hargita Megye Tanácsa támogatott.
Jelenleg országosan csak ezt, a Dräger DrugTest 5000 típusú készüléket használják.
Borboly Csaba kiemelte, bíznak benne, hogy ezzel a támogatással vissza tudjuk szorítani a kábítószerfogyasztást és főként a különböző szerek hatása miatt bekövetkezett balesetek számát.
Kolumbán Dávid megyei tanácsos és a közrendi hatóság elnöke hozzátette, a gyerekeink jövője és biztonsága érdekében természetes volt, hogy részt vegyünk a drogprevenciós munkában és segítsük a hatóság munkáját.
Az elkövetkezőkben Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is bemutatják a készülékeket a sajtó képviselőinek.
Csíkszereda, 2024. Június 17.

282/29.09.2025-es számú Határozat
282/29.09.2025-es számú Határozat projekt, a projekttel kapcsolatos kiadások és azon tevékenységek jóváhagyásáról, amelyekben a Hargita Megyei Közigazgatási-Területi Egység a Hargita Megye Tanácsa révén, partnerségben Székelykeresztúr Város Közigazgatási-Területi Egységével vesz részt a „Vállalkozói inkubátor létrehozása Székelykeresztúr Városában” című finanszírozási projekt menedzsmentjében és megvalósításában, benyújtandó a „Közép Régió” Program keretében, 1. PRIORITÁS – Versenyképes régió innováció és dinamikus vállalkozások révén egy intelligens gazdaságért, 2. intézkedés: KKV-fejlesztést támogató struktúrák, 1.5.1. beavatkozás: Befektetések üzleti inkubátorokba és gyorsítóprogramokba, PRC/680/PRC_P1/OP1 projektfelhívás keretében; Hat. 282/29.09.2025

4. „DISPOZIŢIILE AUTORITĂŢII EXECUTIVE”
5. „DOCUMENTE ŞI INFORMAŢII FINANCIARE”
- Situația funcțiilor din cadrul Consiliului Județean Harghita
6. „ALTE DOCUMENTE”