- STATUTUL UNITĂŢII ADMINISTRATIV-TERITORIALE
- „REGULAMENTELE PRIVIND PROCEDURILE ADMINISTRATIVE”
-
- Regulament de organizare și funcționare CJH
- Regulament de ordine interioară
- Dispoziție nr. 125/2024
- Dispoziția nr. 9/2025_ROI – modificare(Program de lucru)
- Dispoziție nr. 125/2024
- Integritate Instituțională
-
- HOTĂRÂRILE AUTORITĂȚII DELIBERATIVE
Duálisképzés- és kampuszfejlesztés: eltökélten a megvalósítás irányába
Csíkszereda óriási lépésre készül – partnereivel együtt – a duális szakoktatás minőségének javítása és a taplocai iskolaközpont nagy léptékű fejlesztése érdekében: az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) finanszírozásával 121 millió lejes pályázat valósul meg a következő években. A pályázás céljából, valamint a Csíkszereda központú regionális duális képzés kialakítása érdekében létrejött konzorcium ma délután tartotta első széles körű munkamegbeszélését, és eltökélten várják a finanszírozási szerződés aláírását, majd pedig a megvalósítást.
A PNRR célul tűzte ki a duális képzés és a szakiskolai kampuszok fejlesztését, Csíkszereda pedig a szoros verseny ellenére is sikerrel pályázott. Ez annak a konzorciumnak köszönhető, amelynek városunk mellett tagja Hargita Megye Tanácsa, a Maros megyei Erdőszentgyörgy és Nyárádszereda városok önkormányzatai, a csíkszeredai szakiskolák, a Sapientia EMTE, Hargita megyei és székelyföldi vállalkozások, vállalkozói és szakmai, valamint civil szervezetek.
A tavaly létrejött konzorcium tagjai ma találkoztak először személyesen. Korodi Attila polgármester köszöntését követően Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke fejtette ki véleményét a projektről, majd a cégek, iskolák, civil szervezetek képviselői mutatkoztak be és vázolták a szerepvállalásukat, elvárásaikat.
„A duális szakképzés területén óriási fellendülés várható ország szerte, hiszen az a cél, hogy 2029-re a jelenlegi 15 ezerről 300 ezerre növeljék a duális oktatásban részt vevők számát. Olyan nagy léptékű hozadéka lesz ennek a projektnek, amelyet még mi sem látunk előre. Tanulási folyamat lesz mindannyiunk számára” – fogalmazott Korodi Attila polgármester.
Borboly Csaba megyeelnök rámutatott: változóban az a mentalitás, miszerint mindenkinek egyetemet kellene végeznie, a szülők és a diákok a térségünkben is egyre nagyobb lehetőséget látnak a szakoktatásban.
A cégek képviselői a munkaerőspiaci nehézségeikről számoltak be, és a jelenlevők egyetértettek abban, hogy a duális képzésben óriási a lehetőség minden fél számára: az iskolások egy-egy cégnél tulajdonképpen bérezésért végzik a szakmai gyakorlatukat, és az együttműködés hatékonyságát ösztöndíjrendszer is serkenti. Mindez a munkaerőpiacra kilépő fiatalság elhelyezkedését, itthon maradását is szolgálja.
A projekt számadatait Csergő Róbert, a pályázatot összeállító konzulens cég képviselője ismertette. Mint elmondta, a beruházás részeként ötféle képzést kiszolgáló tanműhely épül laboratóriumokkal, tantermekkel, mosdókkal, iskolaorvosi és -fogorvosi rendelővel, épül továbbá egy felszerelt tornaterem, egy 240 férőhelyes, négyemeletes bentlakás és egy 200 fős befogadóképességű konferenciaterem.
A projekt becsült összértéke 121,67 millió lej. Csíkszereda hozzájárulása 18,65 millió lej, Hargita Megye Tanácsa pedig 5,86 millió lejjel támogatja a megvalósítást. A finanszírozási szerződést remélhetőleg március folyamán írják alá az Európai Alapok Minisztériumával.
Forrás: Csíkszereda Városháza
2024. február 19.
23-2024 Határozattervezet
Határozattervezet a Hargita megyei 2022-2026 közötti időszakra vonatkozó kábítószer-ellenes cselekvési terv elfogadására;
HMT – Munkaszerződéses állás – meghatározott időre – 2024.03.04
Hargita Megye Tanácsa,
Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám
Versenyvizsgát hirdet vezetői munkaszerődéses állás betöltésére, meghatározott időre, az 1336/2022-es számú Kormányhatározat alapján és a 115/2023-as számú Sürgősségi kormányrendelet VII. cikkelye (2) bekezdésének a) pontja alapján
- 1 egyedi állás: Projekt menedzser: SAFETY4TMF – „Coordinated prevention and disaster management activities on Tailings Management Facilities by authorities, municipalities and other stakeholders for solutions reducing transnational risks and hazards” / „Hatóságok, önkormányzatok és más érdekelt felek összehangolt megelőzési és katasztrófavédelmi tevékenységei a zagykezelő létesítményeken a transznacionális kockázatok és veszélyek csökkentésére irányuló megoldások érdekében”, elnevezésű pályázatban, melyet a Duna Régió Program finanszíroz
Részvételi feltételek:
- Egyetemi végzettség záróvizsgával;
- Legkevesebb 1 év szakmai tapasztalat az állás betöltéséhez;
- középfokú/haladó szintű angol nyelvtudás;
- középfokú számítógép-kezelési/programozási ismeretek: Windows, Microsoft Office, internet.
Részmunkaidős állás 4 óra/nap, 20 óra/hét, meghatározott időre: 2026 június 30-ig is.
A számunkra megfelelő jelölt rendelkezik a következő készségekkel és képességekkel:
- kezdeményező és kommunikációs készségek;
- precizitás, igényes munkavégzés;
- összetett feladatok megoldására, önálló és csapatmunkára is való alkalmasság;
- gyors problémamegoldó és szervező készség;
- felelős, határozott személyiség;
- rugalmas munkaidőben, feszített tempóban való munkavégzésre való hajlandóság.
Feladatok:
- a projekt által előírt tevékenységek koordinálása;
- biztosítja a projekt irányítását, koordinálja a projektcsapat tevékenységét a tervezett eredmények elérése érdekében;
- felelős a tevékenységi jelentések kidolgozásáért;
- felelős a projekt tevékenységi tervének végrehajtásáért, a határidők követéséért és a tevékenységek megfelelő végrehajtásáért és az elért eredmények minőségéért;
- felelős a projekten belül teljesítendő kifizetések kezdeményezéséért;
- biztosítja a projekt megvalósítása során felmerülő problémák megoldását;
- felelős a projekttevékenységeken belül felmerülő kommunikációs problémák gyors megoldásáért;
- folyamatos kapcsolatot tart a projektvezetővel a projekt-csapattagokkal, illetve a projekt külföldi partnereivel a projekt tevékenységeinek megvalósítása érdekében.
Az 1336/2022-es számú Kormányzati Határozat alkalmazási keretszabályzatának 15. számú cikkelye értelmében, a meghatározott valamint a meghatározatlan időtartamra meghirdetett állások megpályázására a jelentkezők a következő általános feltételeket kell teljesítsék:
- román állampolgársággal rendelkezik, Európai Unióhoz, Európai Gazdasági Övezethez tartozó ország vagy a Svájci Államszövetségnek az állampolgára;
- ismeri a román nyelvet, szóban és írásban egyaránt;
- az életkora megfelel, a törvényes előírások által megállapított legkisebb korhatárnak;
- az egészségi állapota megfelelő a megpályázott állás betöltésére, amit a családorvos vagy egy illetékes egészségügyi intézmény által kiállított orvosi bizonyítvánnyal tud igazolni;
- a meghirdetett állás követelményeinek megfelel, végzettség, szakmai régiség, illetve egyéb más feltételek tekintetében.
- nincs végleges ítélete az emberiség ellen elkövetett, állam vagy hivatalos szervek elleni, szolgálati vagy szolgálattal kapcsolatos, az igazságügyi eljárások megakadályozása, csalás, korrupciós bűncselekedetek szándékos elkövetése miatt, ami összeférhetetlenné teszi az állásban kifejtett tevékenységek gyakorlásában, kivéve azt az esetet, ha rehabilitációban részesült;
- nem tölt olyan büntetést, amellyel eltiltották a hivataltól, a foglalkozástól, a kereskedelemtől vagy a bűncselekmény elkövetéséhez használt tevékenységtől, illetve nem áll olyan biztonsági intézkedés hatálya alatt, amellyel eltiltották a hivataltól vagy a foglalkozás gyakorlásától.
- nem követett el a 118/2019-s Törvény 1. cikkelyének (1) bekezdésében említett bűncselekményeket (szexuális bűncselekmények, személyek kihasználása vagy kiskorúak elleni bűncselekmények), valamint a 76/2008 Törvénnyel kiegészített a 35. cikkelye (1) bekezdés, h) pontnál említett bűncselekményeket.
A versenyvizsga időpontja:
- 2024 március 04, 10.00 óra írásbeli vizsga
- 2024 március 07, 10.00 óra szóbeli vizsga
Helyszín: Hargita Megye Tanácsának székhelye.
A beiratkozási iratcsomókat Hargita Megye Tanácsának székhelyén kell letenni, Csíkszereda, Szabadság tér 5 szám, az eredeti dokumentumok kíséretében, a hirdetés napjától számított 5 munkanapon belül (Hirdetés napja: 2024 február 15), vagyis 2024 február 21-ig is.
A versenyvizsga részvételi feltételeit és könyvészeti anyagát az intézmény székhelyén és az intézmény honlapján – https://hargitamegye.ro/hargita-megye-tanacsa/allashirdetesek/ – tesszük közzé.
Bővebb felvilágosítást az intézmény székhelyén, a Humánerőforrás- és személyzeti fejlesztési és képzési részlegén (126 iroda), 0266-207700 / belső 1408-as vagy 1406-os telefonszámon kaphatnak az érdeklődők.
| Sor szám | A tervezett tevékenység | Tervezett időtartam |
| 1 | A jelöltek beiratkozása | 2024.02.15-02.21 |
| 2 | A versenyvizsga iratcsomóinak ellenőrzése | 2024.02.22 |
| 3 | Az iratcsomók ellenőrzése eredményeinek kifüggesztése | 2024.02.22 |
| 4 | Az iratcsomók ellenőrzése eredményeinek fellebbezése | 2024.02.23 |
| 5 | Az iratcsomókkal kapcsolatos fellebbezések eredményeinek kifüggesztése | 2024.02.26 |
| 6 | A versenyvizsga első próbája írásbeli vizsga | 2024.03.04 |
| 7 | Az írásbeli vizsga eredményeinek kifüggesztése | 2024.03.04 |
| 8 | Az írásbeli vizsga eredményeinek fellebbezése | 2024.03.05 |
| 9 | Az írásbeli vizsga fellebbezései eredményeinek kifüggesztése | 2024.03.06 |
| 10 | A versenyvizsga második próbája- szóbeli vizsga | 2024.03.07 |
| 11 | A szóbeli vizsga eredményeinek kifüggesztése | 2024.03.07 vagy 2024.03.08 |
| 12 | A szóbeli vizsga eredményeinek fellebbezése | 2024.03.08 vagy 2024.03.11 |
| 13 | A szóbeli vizsga fellebbezések eredményeinek kifüggesztése | 2024.03.11 vagy 2024.03.12 |
| 14 | A versenyvizsga végleges eredményeinek kifüggesztése | 2024.03.12 vagy 2024.03.13 |
- A versenyvizsgához szükséges akták letölthető itt, valamint a melléklet letölthető itt
- Beiratkozási nyomtatvány letölthető itt.
-
Az ajánlólevél minta letölthető itt.
- A projekt melléklete letölthető itt.
-
Kapcsolódó könyvészeti anyag letölthető itt:
-
Dossziék kiválogatása:
-
Az írásbeli vizsga eredmények:
-
A szóbeli vizsga eredmények:
- A végleges eredmények:
Projekt menedzser
Borboly Csaba
Elnök
22-2024 Határozattervezet
Határozattervezet a Hargita megyei tánc és népszokások támogatására irányuló program 2024. évi végrehajtásának jóváhagyásáról;
2024 február 20-i napirenditervezet
NAPIRENDTERVEZET
a 2024. február 20-án
Hargita Megyei Tanács rendes ülésén
megvitatandó és jóváhagyásra benyújtandó állásfoglalás-tervezetek
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
Kezdeményező: Bíró Barna Botond alelnök
Kezdeményező: Bíró Barna Botond alelnök
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
Kezdeményező: Bíró Barna Botond alelnök
Kezdeményező: Bíró Barna Botond alelnök
Kezdeményező: Bíró Barna Botond alelnök
Kezdeményező: Bíró Barna Botond alelnök
Kezdeményező: Bíró Barna Botond alelnök
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
Kezdeményező: Bíró Barna Botond alelnök
Kezdeményező: Bíró Barna Botond alelnök
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
Kezdeményező: Bíró Barna Botond alelnök
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
KIEGÉSZÍTÉS A NAPIRENDTERVEZETHEZ
20. Határozattervezet a „Hargita megyei roma etnikai identitás fejlesztésére és népszerűsítésére irányuló program megvalósításának jóváhagyásáról a 2024-es évre”;
Kezdeményező: Bíró Barna Botond, alelnök
21. Határozattervezet a Hargita Megye Tanácsának 239/2023. számú, a „Bélbor Iskolaközpont Inkluzív Oktatásért, 1., 3., 4., 5., 7. pavilonok energetikai felújítása”, Bélbor, Hargita megye, beruházási célú beavatkozási munkálatok engedélyezési dokumentációjának jóváhagyásáról szóló határozatának módosításának jóváhagyásáról;
Kezdeményező: Bíró Barna Botond, alelnök
22. Határozattervezet Hargita Megye Tanácsának 240/2023. számú, a „Beavatkozási munkálatok jóváhagyási dokumentációjának jóváhagyásáról” szóló határozata módosításának jóváhagyásáról a „Inkluzív Oktatási Iskolaközpont energetikai felújítása, 10. pavilon”, Bélbor, Hargita megye beruházási cél esetében;
Kezdeményező: Bíró Barna Botond alelnök
23. Határozattervezet Hargita Megye Tanácsának a „Hargita Megyei Személyügyi Nyilvántartási Igazgatóság, C1 épület + C2 épület – Adminisztratív épület és fűtőmű energetikai felújítása” beruházási célkitűzéshez kapcsolódó Intervenciós munkálatok jóváhagyási dokumentációjának jóváhagyásáról szóló 237/2023. számú határozatának módosításának jóváhagyásáról;
Kezdeményező: Bíró Barna Botond alelnök
24. Határozattervezet Hargita Megye Tanácsának 251/2020. számú, a törvény által elismert vallási felekezetek pénzügyi támogatásáról szóló rendelet jóváhagyásáról szóló határozatának kiegészítéséről és módosításáról, a későbbi módosításokkal és kiegészítésekkel;
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
25. Határozattervezet Hargita Megye Tanácsának a „131 – DJ 133 – DJ 137A LOT 3 – DJ 131 KM 38+621 – 54+984; DJ 133 KM 25+000 – 41+866; DJ 137A KM 0+000 – 16+000 megyei utak REABILITÁCIÓJA” beruházási cél aktualizált műszaki és gazdasági mutatóinak jóváhagyásáról szóló 449/2023. számú határozatának módosításáról;
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
26. Határozattervezet Hargita megye bevételi és kiadási költségvetésének helyesbítéséről és a Hargita Megye Tanácsa rendelkezésére álló költségvetési tartalékalap 2024. évi felhasználásáról;
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
Csíkszereda, 2024 január 23
Elnök Megyei Főjegyző
Borboly Csaba Balogh Krisztina
21-2024 Határozattervezet
Határozattervezet a Hargita Megyei Területi Közigazgatási Egységnek a Hargita Megyei Tanácson keresztül a Csílszentsimon Önkormányzattal, a Helyi Tanácsán keresztül történő társulásának jóváhagyásáról, a „HARGHITA MEGYEI, CSIKSZENTSIMON KÖZSÉG, CSIKSZENTMIHALY, BENCED VÍZVEZETÉK BŐVÍTÉSE” című beruházás megvalósítása érdekében”;
Megtartotta első ülését a Hargita Megyei Gazdasági Egyeztető Tanács
Cél: partnerséget teremteni a közigazgatás és gazdasági szereplők között
Első ülését tartotta meg a Hargita Megyei Gazdasági Egyeztető Tanács február 14-én, szerdán a csíkszeredai megyeházán, amelyet tavaly alakított meg a megyei tanács:
https://judetulharghita.ro/hotararea-nr-455-20-11-2023/
A konzultatív fórum célja együttműködést létrehozni a közigazgatás és a vállalkozói környezet között.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelte, a cél erősíteni az ügynökség tevékenységét és a gazdasági szerepelők minél szélesebbkörű bevonásával egységes, Hargita megyei álláspontot tudjanak megfogalmazni a megye gazdasági helyzetéről és esetenként a megfelelő jogszabálymódosításokra javaslatokat tudjanak megfogalmazni. Mint mondta, a fejlesztések, cselekvési tervek egy irányba, közös érdeket képviselve kell haladjanak előre. A megyei tanács elnöke gratulált a fejlesztési ügynökség csapatának és megköszönte a közreműködést a bekapcsolódó szervezeteknek.
Cilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének vezetője ismertette, hogy a gazdasági egyeztető tanács a jövőben kéthavonta ülésezne. Ezen ülések során azokat az aktualitásokat vitatnák meg, amelyek a vállalkozók és kapcsolódó szervek munkáját érinti, valamint az új jogszabályozásokat is ismertetnék.
Az ülésen Gligor Cristian, az ügynökség munkatársa és a Hargita Megyei Gazdasági Egyeztető Tanács titkára ismertette a napirendi pontokat. Mint elhangzott, az ügynökség kollégája teremtette meg azt a jogi formát, amely révén létrejöhetett a konzultatív fórum.
Dimén Hunor Dénes a Hargita Megyei Közpénzügyi Hivatal (AJFP Harghita) részéről ismertette a jelenlegi adóváltozásokat és azok várható hatását. Jánó Edit-Andrea, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség részéről ismertette a megyei munakerőpiac helyzetét és a munkanélküliség szintjét és alakulását.
Mindezek mellett a találkozó során bemutatták a Hargita Megyei Statisztikai Igazgatóság legfrisebb adatait:
https://investinharghita.ro/CCEHR.pdf
Csíkszereda, 2024. február 14.
Továbbra is várja Hargita Megye Tanácsa a megyei utakon tapasztalt hibák, fennakadások jelzését
Borboly Csaba: a tisztességes bejelentéseket komolyan vesszük, a kollégák munkájának kigúnyolását elutasítjuk
Hargita Megye Tanácsa továbbra is várja a megyei jelzésű utakon tapasztalt problémák, fennakadások jelzését a hivatal egységes, [email protected] címére.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a napokban több helyszínen is arra hívta fel a figyelmet, hogy a tisztességes, jószándékú bejelentéseket ezután is komolyan veszik, hiszen így lehet a közel 900 kilométeres megyei jelzésű útrendszert karbantartani, a rosszindulatú gúnyolódásokat, amelyek a hivatal kollégáinak munkáját alacsonyítja le.
Tegnap a megyei tanács elnöke Udvarhelyszéken Ócfalva és Miklósfalva között tájékoztatott az útszakasz karbantartásáról:
Ma délelőtt pedig a Csíkszentmárton és az egerszéki eltérő között felújított útról jelentkezett tájékoztatással:
Mint ismert ezen utat nemrég fejezte be a kivitelező, amelyre 5 év garanciát vállalt. Ebből a vállalásból javítja ki a keletkezett hibákat a kivitelező.
A kövezett megyei jelzésű utak védelmére a tavaszias, esős időszakban felfüggesztik a nehézgépjárművekre kiváltott speciális engedélyeket (AST) február 27-ig.
A lakosság segítségét is kérik, amennyiben a kövezett megyei útszakaszokon rönkszállítókat észlelnek jelezzék az [email protected] címre.
Csíkszereda, 2024. február 14.
Borboly Csaba: Nem hagyjuk veszni azokat a helyszíneket, amelyek az ifjúság törzshelyei lehetnek
Helyszíni szemlét tartottak a Homoródfürdői villáknál
Február 13-án helyszíni szemlét tartott Homoródfürdőn Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Birta Antal vagyongazdálkodási vezérigazgató, valamint Chiorean Adrian, a Műszaki vezérigazgatóság igazgatóhelyettese.
Hargita Megye Tanácsának 5 kisebb, illetve 1 nagyobb villa áll a tulajdonában, melyek az elmúlt évek bürokratikus huzavonáinak köszönhetően jelentős állapotromlásnak lettek az áldozatai. 2017-ben sikerült jelentős munkálatokat végezni a 6-os villánál, amely akkor a Hargita Hegység Közösségi Fejlesztési Társulás adminisztrálásában volt.
Az épületet, amely 44 férőhelyes, fürdőszobával konyhával felszerelt, több éven át nyitott volt mindenki számára, használták különböző események, táborok, programok, képzések stb helyszíneként. Jelenleg csak nappali tevékenységekre használható, mert különböző biztonsági előírásoknak nem felel meg az épület, de folyamatban van a probléma megoldása.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, a beázások hatalmas károkat okoztak, s bár tervben van a villák felújítása, amíg sikerül forrásokat előteremteni, addig rögtönzött megoldásokat próbálnak találni.
– Meg kell fékezni az épületek állapotának a romlását, ezért tanácsülésen javasolni fogom, hogy elkülönített pénzből a saját cégünk végezzen el óvási munkálatokat. Hamarosan elkezdjük a végleges kivitelezési tervek elkészítését, a közbeszerzésnek és a pályázat elkészítésének is nekilátunk, lépésről lépésre haladunk előre – részletezte a megye elnök.
A helyszínen készült videót itt tekinthetik meg: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1114022376452328/
Csíkszereda, 2024. február 13.
Hargita Megye Tanácsa továbbra is szigorúan figyel a köztisztviselők szakmai magatartására
Cél: lendületben tartani a hivatalt, az egyéni teljesítmény növelése és közvetlen kommunikáció valamint a lakosság aktív bevonása
A köztisztviselők munkájuk során kötelesek betartani a szakmai magatartási szabályokat, Közigazgatási Törvénykönyvben meghatározott feladatokból eredő szakmai és állampolgári magatartási szabályok szerint.
Így a 2023-as évre jelentést készítettek a köztisztviselők szakmai magatartására vonatkozó elvek és a köztisztviselők magatartási szabályai/normái, valamint a hatóságok és intézmények köztisztviselőire vonatkozó közigazgatási-fegyelmi eljárások végrehajtásáról.
Fegyelmi bizottság elé 7 köztisztviselő került, akik közül négyen írásbeli megrovást, egy esetben pedig 5-20%-os fizetéscsökkentést javasoltak három hónapos időtartamra.
A közkapcsolatokkal, lakossággal foglalkozó alkalmazottak magatartása tekintetében nem volt szükség intézkedésekre, mivel nem volt olyan eset, amikor a szakmai magatartás alapelveinek nem feleltek volna meg.
Az etikai tanácsadó aktív szerepet játszik a magatartási szabályok megsértésének megelőzésében, annak érdekében, hogy a köztisztviselők tiszteletben tartsák és figyelemmel kísérjék az elvek és magatartási szabályok végrehajtását.
Csíkszereda, 2024. február 13.
Napelemes töltőállomások a fenntartható turizmusért
Közgyűlést tartott a Csomád-Bálványos Kistérségi Társulás
Az alapvető infrastrukturális beruházások mellett, a fenntartható és megújuló energiaforrásokra épülő fejlesztéseken is dolgozik a Csomád-Bálványos Kistérségi Társulás az elkövetkezendő időszakban.
A február 12-én, online megtartott közgyűlésen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Janó Előd, a Csomád-Bálványos Kistérségi Társulás igazgatója, valamint a tagtelepülések (Csíkkozmás, Tusnád, Tusnádfürdő, Sepsibükszád, Torja) képviselői is.
A közgyűlésen elfogadták a 2023-as évre vonatkozó költségvetésről szóló jelentést, a 2024-es évre előirányzott cselekvési tervet, valamint a társulás tagdíjáról is döntés született.
Ebben az évben kiemelt figyelmet szentelnek a Szent Anna-tó körüli infrastruktúra fejlesztésére, főként a víz-, csatorna- és villanyhálózat. Ezeknek a hálózatoknak a hiányában nehéz megfelelő körülményeket és szolgáltatásokat biztosítani a turisták számára. Folyamatban vannak az urbanisztikai engedélyek kiváltásai.
A fenntarthatóság, a zöld turizmus, a környezettudatosság erősítésére napelemes töltőállomások telepítésén gondolkodnak, ahol lehetőség lenne biciklik, rollerek vagy kisebb elektronikai eszközök töltésére, de az elektromos személygépkocsik számára is töltőállomások létrehozása is szerepel a célok között. Akár azzal a lehetőséggel, hogy ezek a járművek mentesülhetnek a fent parkolás kötelezettsége alól, és nemcsak a sorompóig, hanem a lenti parkolót is igénybe vehetik.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, március végéig elkészül az a mesterterv is, amely összegyűjti azokat a fenntartható fejlesztési irányelveket, amelyek az elkövetkezendő 10-15 évben a különböző döntések alapját képezik majd.
– Figyelembe véve a közbirtokosságok, a tulajdonosok valamint a vállalkozók véleményét és elvárásait, egy olyan dokumentum jön létre, amely feltérképezi azokat az engedélyezhető, megvalósítható és természetbarát beruházási lehetőségeket, amelyek az elkövetkezendő időszakban megvalósulhatnak. Ez a kistérségi társulás is jól bizonyítja, hogy a közösen gondolkodás és a közös érdekek mentén való fellépés által szép eredményeket lehet elérni – fejtette ki Borboly Csaba.
A Csomád-Bálványos Kistérségi Társulás facebook oldalát itt találják: https://www.facebook.com/profile.php?id=100077597023990
2023-ban a témában készült helyszíni élő bejelentkezés anyagát itt tekinthetik meg: https://www.facebook.com/watch/?v=1281614549109399
Csíkszereda, 2024. február 12.
Hargita megye újra az Európai Nagyragadozó Platform otthonává válik
A probléma helyi szintű aktualitása miatt Hargita Megye Tanácsa a megfelelő gyakorlatok és közreműködések jópéldája.
2019-ben Hargita megyében kezdte meg tevékenységét a nagyragadozókkal foglalkozó regionális platform, amelynek tagjai megoldást kívánnak találni a nagyragadozók okozta problémákra Európa szerte.
A nagyragadozókkal foglalkozó regionális platformok tevékenysége jelentős mértékben hozzájárulhat a nemzeti, makroregionális platformok tevékenységéhez, hozzájárulva az akció- és közbelépési tervek elkészítéséhez.
Erre a témára hivatkozva került sor ma, február 12-én egy online munkaülésre, amelyen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, a Régiók Európai Bizottságának jelentéstevője, valamint az ADELPHI képviselői (Európa független klíma-, környezet- és fejlesztési agytrösztje).
A találkozó kiemelkedő témája Hargita megye újraválasztása volt, így az Európai Bizottság projektjei keretében, a megyei tanács lesz a házigazdája a nagyragadozókkal foglalkozó regionális platformnak.
Becslések szerint a platform munkája március-április között fog elkezdődni, ami kedvező abban az összefüggésben, hogy Borboly Csabát választották az Régiók Európai Bizottsága előadójának a biológiai sokféleség védelméről, valamint az emberek és a nagyvadak közötti együttélésről szóló új véleményhez.
A regionális platformról szóló aktuális információk elérhetőek itt: Arhivum
Az Adelphivel kapcsolatos információk a következő linken olvashatók: https://adelphi.de/en/projects/
Borboly Csaba kifejtette, a platform célja feltárni a nagyragadozók jelenléte okozta konfliktusok kezelésének megfelelő módjait az aktuális problémák közös megoldásával, valamint az összes érintett szereplő közötti kommunikáció elősegítése.
Ugyanakkor céljuk, hogy ezen a platformon keresztül olyan finanszírozási forrásokat azonosítsanak, amelyek hozzájárulnak a tanulmányok elvégzéséhez és az életképes módszerek megtalálásához.
Csíkszereda, február 12.
Pályázati felhívás a Hargita megyei egyházakkal együttműködésben szervezett rendezvények támogatására a 2024-as évben
EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM 2024
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
a Hargita megyei egyházakkal együttműködésben szervezett rendezvények támogatására
a 2024 – es évben
- A támogató intézmény megnevezése: Hargita Megye Tanácsa, Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám, adószám: 4245763, tel.: 0266-207700, fax: 0266-207703.
- 2. Pályázhatnak: azon történelmi egyházak, amelyek a román törvénykezésnek megfelelően voltak megalapítva és bejegyezve.
- Jogszabályok:
- a 489/2006-os számú Törvény a szabad vallásgyakorlásról és a vallások általános szabályozásáról, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;
- a 273/2006-os számú Törvény a helyi közpénzügyekről, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;
- az 52/2003-as számú Törvény a döntési folyamatok átláthatóságáról a közigazgatásban, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;
- Támogatott tevékenységek:
A Hargita megyei történelmi egyházak által, vagy ezekkel együttműködésben szervezett, Hargita megye területén, vagy Hargita megyei vonatkozású hitéleti tevékenységek – Űrlap
A pályázónak teljesíteni kell az alábbi feltételeket:
A rendezvény megyei szintű kell legyen és minimum 10.000,00 lej összköltségvetésű.
Az önrész min. 35%.
A megszervezésre kerülő program kivitelezési ideje a pályázat leadása, a pozitív elbírálás valamint a Hargita Megyei Tanácsával való együttműködési szerződés megkötése után valósulhat meg. Amennyiben a szerződéskötés a program tervezett kivitelezési időpontja után történne, a pályázónak lehetősége van a kivitelezést módosítani egy későbbi időpontra.
Csak a legkésőbb december 15-ig sorra kerülő eseményeket tudjuk támogatni.
Sikeres pályázat esetén a program megvalósítását követően, az útmutatóban leírtak szerint, 30 napon belül elszámolási kötelezettség terheli a sikeresen pályázót.
A megvalósuló programok esetében az elszámolási kötelezettségnek a 2024-es naptári esztendőben kell eleget tenni (a december hónapban megvalósuló tevékenységek esetében is).
- A program futamideje: a 2024-es év.
- A pályázat leadási módja és határideje:
A pályázat leadási módja: elektronikus. A hiánytalanul kitöltött igénylési űrlapot elektronikus formában (pdf. fájlformátumban) az [email protected] vagy az [email protected] és a [email protected] e-mail címekre kell elküldeni.
Leadási határidők:
- Február 29., 12 óra;
- 2024 .Május 30., 12 óra;
- Augusztus 20., 12 óra;
- Az igénylési űrlap:
Letölthető Hargita Megye Tanácsának honlapjáról: https://hargitamegye.ro/palyazatok/ illetve elektronikusan igényelhető a kapcsolattartó személytől.
Kapcsolattartó személy : Borka Mária- Magdolna,
tel: 0266-207 700 belső: 1711, e-mail: [email protected].
Borboly Csaba
Elnök
Elfogadták Borboly Csaba nagyragadozókról szóló jelentését Brüsszelben
Hangsúlyozta a kérdéskör részletes vizsgálatának fontosságát, az emberi életek védelmének, a hagyományos gazdaságok és a biológiai sokszínűség megtartását
Február 8-án jelentős többséggel elfogadták Borboly Csaba jelentését a Régiók Bizottságának (COR) környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügyi (ENVE) szakbizottsági ülésén.
A megyeelnök a közösségi media oldalán közzétett videóban beszél a jelentésről: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/
„A biológiai sokféleség védelme és a nagyragadozókkal való együttélés Európában – kihívások és lehetőségek a helyi és regionális önkormányzatok számára” című jelentés 39 pontot foglal magába, amelyek arra vonatkoznak hogyan lehetne európai uniós szinten egységesen kezelni a nagyragadozók témakörét.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy nem lehet leegyszerűsíteni a medvekérdést csak annyira, hogy lövünk vagy nem. A jelentésben is szerepel, hogy az emberi életek védelme kell, hogy elsődleges legyen, ha egy nagyragadozó lakott területen jelenik meg és potenciálisan fenyegetést jelentenek az ott élő emberekre nézve. Ahogy mondta:- ez egy komplex kérdéskör, amiben minden szempontot figyelembe kell venni.Szólnia kell az emberi életekről, azokról a gazdákról, akik 24 órát dolgoznak, a haszonállatokat őrző kutyákról, a bürokrácia csökkentéséről, és arról, hogy amelyik ország nem tesz megfelelő lépéseket ebben a témakörben, azokat felelősségre kell vonni.
Bizonyos régiókban, akárcsak Hargita megye vidéki térségeiben a nagyragadozók és az emberi tevékenységek együttélése tekintetében komoly kihívásokkal kell szembenézni.
A jelentés támogatja az e kihívások kezelésére irányuló határozott uniós, nemzeti, regionális és helyi szintű erőfeszítéseket.
Hangsúlyozza a kártérítés szükségességét az állatállományban és általában a háziasított állatokban okozott károkért. Kiemeli, hogy figyelembe kell venni az emberi élet védelmének elsődlegességét, ha a nagyragadozók lakott területeken jelennek meg, és potenciális fenyegetést jelentenek az ott élő emberekre nézve, és a tagállamoknak mindig ezen elvet figyelembe véve kell kidolgozniuk az intézkedéseket.
Továbbá felhívja a figyelmet az olyan környezet teremtésének szükségességére, amely támogatja a nemek egyensúlyát, erősíti a nők szerepvállalását a vidéki gazdálkodásban, és előmozdítja aktív részvételüket és vezető szerepüket a biológiai sokféleség megőrzésében és a fenntartható mezőgazdaságban.
Javasolja, hogy 2027 után a vidékfejlesztési alapok elosztása során vegyék figyelembe a nagyragadozók jelenlétének és az érintett tagállam régióiban történő konfliktusoknak a mértékét, és a tagállam jusson olyan, más célokra nem fordítható forrásokhoz, amelyek legalább részben kompenzálják ezen negatív externáliákat.
Borboly Csaba felszólalásában köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette a munkáját annak érdekében, hogy ez a jelentés létrejöjjön.
A jelentést a következő áprilisi plenáris ülésen fogják újra megszavazni, mint elmondta a többségi szavatra való tekintettel bízik benne, hogy azon is sikerre át fog menni a jelentés.
Borboly Csaba elnöknek a Régiók Európai Bizottságában végzett munkájáról bővebben a https://cor.borbolycsaba.ro/ oldalon olvashatnak.
Csíkszereda, 2024. február 9.
Borboly Csaba: A hit közösségformáló ereje vitathatatlan
13 éve töretlenül támogatja Hargita Megye Tanácsa a történelmi egyház fejlesztéseket és az egyházi, közösségi tevékenységeket
Hargita Megye Tanácsa 2024-ben is folytatja egyházi pályázati programjait. Az elmúlt 13 évben folyamatosan támogatta az intézmény a történelmi egyházak fejlesztését, illetve az egyházi, közösségi tevékenységek megvalósítását.
2024-ben is támogatja az intézmény a Hargita megyei történelmi egyházak által, vagy ezekkel együttműködésben szervezett, hitéleti tevékenységeket. A pályázati kiírás elérhető már Hargita Megye Tanácsa weboldalán: https://hargitamegye.ro/hargita-megyei-egyhazak
A pályázat leadási módja: elektronikus. Leadási határidők: február 29., 12 óra; május 30., 12 óra; augusztus 20., 12 óra;
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke korábban egyeztetett Székelyudvarhelyen a Hargita megyei történelmi egyházak espereseivel a pályázati lehetőségekről, melyet az alábbi linken részletesen is megtekinthetnek: https://m.facebook.com/story
– A legfontosabb a megpályázható forrásokon túl az odafigyelés, a serkentő hatás, amely kihat az emberek életére, és sok esetben egy-egy kisebb település kulturális életét is feléleszti és életben tartja. Az egyházaknak főleg kistelepüléseken jelentős közösségformáló szerepük van, ezért ezeket is támogatja pályázatai révén a megyei tanács, ilyen például az egyházak által szervezet táborok finanszírozása. Ebben az évben nagy figyelmet kell fordítanunk a fiatalokra, lehetőséget kell teremtenünk számukra az iskolán kívüli találkozásokra. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni az ifjúsági terek kialakítására, a családalapítás ösztönzésére, illetve a szórvány támogatására személyes vagy testvéregyházi kapcsolatok révén
– fejtette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Csíkszereda, 2024. február 9.
Hargita Megye Tanácsa jogszabály módosítást tesz le a minisztérium felé az illegális hulladéklerakókra vonatkozóan
Még lehet módosításokat javasolni a közigazgatási kódexbe – ez azért fontos, mert ez szerint fognak dolgozni a helyi és a megyei önkormányzatok
Február 8-án, csütörtökön reggel online térben találkoztak Hargita Megye Tanácsának munkatársai a megye polgármestereivel.
A megbeszélés során Zonda Erika, a Programok és projektek vezérigazgatóság vezérigazgatója bemutatta az egyház támogatási kiírást, külön kiemelve, hogy köszönhetően egy törvénymódosításnak, az idei évtől parókia és temető munkálatokra is lehet pályázni.
A beszámoló végén jó példaként bemutatták Korond község önkormányzatát, akik csak abban az esetben adnak támogatást az egyházaknak, ha pályáznak Hargita Megye Tanácsánál is.
Szőcs István, a Humánerőforrás és kommunikációs igazgatóság igazgatója beszámolt a jelen lévő polgármestereknek, hogy a tavalyi év december utolsó napjaiban változtattak a közigazgatási kódexen. A változások több köztisztviselő munkavállalását érinti, ide értve a toborzás, előléptetések és teljesítménymenedzsmentet is. A vizsgáztatási rendszert is átalakítják európai minta szerint– sorolta Szőcs István. Az említett intézkedések közül több olyan van, amelyek a Köztisztviselők Országos Ügynökségének (ANFP) hatáskörét bővítik.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a témához hozzátette, hogy ebben a témakörben több jogszabály módosítást tettünk le, amit a parlamenti frakciónak is el lett küldve. „Azt akarják elérni, hogy egy hivatali vezetőnek ne legyen beleszólása a hivatali alkalmazottak munkájába. Egy erős centralizáció körvonalazódik, ami nem jó a helyi közigazgatási hivataloknak” – zárta a megyeelnök.
A megbeszélés következő napirendi pontja az illegális hulladéklerakók ügye volt. Borboly Csaba kifejtette, hogy az illegális hulladéklerakók és hulladéklerakás problémája a polgármestereket terheli. A hulladéklerakók fel nem számolásáért őket vonják felelősségre és büntetik.
„Erre megoldásként Hargita Megye Tanácsa a 92/2021-es hulladékgazdálkodási Sürgősségi Kormányrendelet kiegészítését kéri egy új törvény törvényponttal, amely szabályozza ezeknek az illegális hulladéklerakóknak a felszámolását, átadva a hatáskört a Környezetvédelmi örségnek, valamint a helyi és állami rendőrséget is bevonják a büntetések kiosztásába és a folyamat nyomon követésébe. Ugyanakkor pedig az új cikkely hangsúlyozza az ehhez szükséges anyagi és emberi erőforrás biztosítását” – hangsúlyozta a megyeelnök.
Sipos István, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség képviselője beszámolt arról, hogy az eddigi meleg ebéd program neve megváltozott egészséges ebéd programra. Az eddigi nyolc, a programba résztvevő iskolát most még bővítették 11 iskolával. A bővítési kiírásban összesen 26 iskola jelezte szándékát motivációs levéllel és önkormányzati támogatói levéllel. „Akik nem jutottak be most a programban ne adják fel a reményt, hiszen reméljük, hogy folyamatosan fogjuk tudni bővíteni a programot” – összegezte Sipos István.
Utolsó napirendi ponthoz érve Balázs Réka, Hargita Megye Tanácsának Petíciós osztályának munkatársa ismertette, hogy folyamatban van a közigazgatási kódex tervezetének az elfogadása, ami egy 194 oldalas tervezet, aminek a módosításában most még bele lehet szólni.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiegészítette, hogy amennyiben jóvá fogják hagyni, meg fogják szabni, hogy a helyi és megyei önkormányzatokban hogyan dolgozzanak. „Az a kérésem a vezetőkhöz, hogy olvassák el a módosításokat és fogalmazzák meg javaslataikat, hogy mit terjesszünk elő” – hívta fel a figyelmet a megyeelnök.
Hargita Megye Tanácsa olyan módosításokat fogalmazott meg, amelyek nagy mértékben lecsökkentik a hátráltató tényezőket, ennek érdekében határidők módosítását javasolták, valamint olyan egyéb módosításokat, amelyek segítenek bürokrácia elkerülésében és az információk áramlásának felgyorsításában.
Jövő héten még tartani fognak térségenként fizikai jelenlétes találkozót a polgármesterekkel és más meghívottakkal. Február 13-án Székelyudvarhelyen, február 14-én Csíkszeredában és február 15-én Gyergyószentmiklóson.
Csíkszereda, 2024. február 8.
20-2024 Határozattervezet
Határozattervezet Hargita Megye Tanácsának a Hargita megyében működő, törvény által elismert vallási felekezetek pénzügyi támogatásáról szóló Szabályzat jóváhagyásáról a 251/2020. számú határozatának kiegészítéséről és módosításáról, a későbbi módosításokkal és kiegészítésekkel;
Újból járható a DJ 131 jelzésű megyei út, amely összeköti Hargita és Kovászna megyét
Tegnap, február 5-én lezárták a 131-es jelzésű megyei utat Oklánd és Homoródújfalu kereszteződésénél, mivel az áradások következtében Vargyas völgyében egy híd járhatatlanná vált. Ezért szükségessé vált a korlátozás az autós forgalom előtt.
A helyzet ma reggelre stabilizálódott, Hargita Megye Tanácsának csapata már intézkedik, hogy a forgalmi zárat mielőbb felszabadítsák.
Arra kérjük a lakosságot, ha a megyei utakon bármiféle rendellenességet észlelnek jelezzék azt az [email protected] e-mail címen.
Csíkszereda, 2024. február 6.
Legalább 3,5 millió lejjel támogatja Hargita Megye Tanácsa a történelmi egyházakat
Borboly Csaba: 2024-ben is támogatjuk az egyházi felekezetek nem klerikális személyzetét
A nem klerikális személyzet javadalmazásának módját a központi költségvetési törvény rögzíti, illetve Hargita megye éves jóváhagyott költségvetése. Erről és Hargita Megye Tanácsa történelmi egyházakat támogató pályázati kiírásáról egyeztetett ma Borboly Csaba megyeelnök és a Hargita megyei történelmi egyházak esperesei.
Ebben az évben Hargita megyében összesen 419 nem klerikális állás javadalmazásának kiegészítését biztosítják költségvetési forrásokból a következők szerint: 384 állást állami költségvetésből, míg 35 állást Hargita Megye Tanácsa saját költségvetéséből. Közel 11 millió lej idénre a személyzet bére, amelyhez Hargita Megye Tanácsa saját forrásból több mint 987 ezer lejjel járul hozzá, a fennmaradó összeget az áfából befolyt összegekből fedezik.
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke kifejtette, hogy a családoknak és fiataloknak szükségük van az egyházakra.
– Nálunk, Hargita megyében kifejezetten fontos szerepet töltenek be a hagyományos keresztény értékek, amelyek megtartóerőt jelentettek az elmúlt ezer évben. Az egyházi és világi elöljáróknak közös küldetésük, hogy segítsék és átvezessék az itt élő embereket akár a nehéz időkön is.
Ebben az évben is az összefogáson lesz a hangsúly, ott leszünk történelmi egyházaink mellett segítségükkel azon kell dolgozzunk, hogy mind a közösség, mind a fiatalság számára szilárd alapokat és értékeket tudjunk átadni. Pályázatainkkal hozzá járulunk egy erős közösség és szilárd otthon megteremtéséhez.
Borboly Csaba kifejtette, hogy elsődleges a közös gondolkodás főleg a biztonság érdekében, figyelembe véve az energiahatékony törekvéseket, mint például villanyhálózat, tűzvédelem. Fontosnak tartják, hogy a megfelelő energiahatékonysági tervek is elkészüljenek. A templom orgonáinak és toronyóráinak helyzetéről is egyeztettek, ugyanakkor a műemlékek védelméről.
– Hargita megyében számos település jellegzetes épülete, műemléke a templom, a templomtorony és a toronyóra. Okkal épültek a települések legmagasabb pontjaira, hiszen már messziről láthatóak és felismerhetőek. Hargita Megye Tanácsa fontosnak tartja ezek eredeti formában való megőrzését és átadását az utókornak.
Továbbá még kitért az egyházi együttműködési programra, amely révén az intézmény támogatja a Hargita megyei történelmi egyházak által, vagy ezekkel együttműködésben szervezett hitéleti tevékenységeket, mely rendkívüli jelentőséggel bír, főleg a szórványban, ahol a hit megtartó és összetartó erő.
Bemutatásra kerültek a civil pályázati kiírások is, hiszen az egyházak is pályázhatnak a népviseleti, ifjúsági vagy családoknak szóló tevékenységek támogatási programjára.
Csíkszereda, 2023. február 6.
19-2024 Határozattervezet
Határozattervezet Hargita Megye Tanácsának a „Hargita megye területén található műemlékvédelmi program” 2022-2024-es évekre vonatkozó jóváhagyásáról szóló 176/2022. számú határozatának módosításának jóváhagyásáról;
Hargita Kiadó – Menedzseri állás – 2025.06.10.
HIRDETÉS
Hargita Megye Tanácsa pályázatot hirdet a Hargita Kiadó menedzseri tisztségének betöltésére
A versenyvizsgára Hargita Megye Tanácsa székhelyén, Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám alatt kerül sor.
A jelentkezők a pályázati anyagot, a Hargita Kiadó tevékenységének menedzsmenttervét (konkrét megoldásokkal, várt eredményekkel és az elvárások teljesítéséhez szükséges források becslésével), nyomtatva és elektrónikusan (adathordozón), 2025 július 10-ig, 16:30 óráig nyújthatják be zárt borítékban (aláírás nélkül) Hargita Megye Tanácsa Menedzsment igazgatóságának Humánerőforrás részlegére, a megyeháza 126-os irodájában.
- Részvételi feltételek:
Általános követelmények:
a.) román állampolgárság, vagy az Európai Unió bármely tagállamának állampolgársága;
b.) a feladat elvégzéséhez való alkalmasság;
c.) az intézmény tevékenységi területén alapdiplomával vagy azzal egyenértékű végzettséggel rendelkezik, egyetemi végzettség záróvizsgával, az intézmény tevékenységi területén;
d.) megfelelő szakképesítés vagy tapasztalat management terén;
e.) egyéb követelmények.
Speciális követelmények:
a.) minimum 3 év szakmai tapasztalat, az állás betöltéséhez szükséges végzettségnek megfelelően;
b.) szakképesítés menedzsment területen vagy annak megszerzése a 189/2008 Sürgősségi Kormányrendelet 45-ös artikulusa szerint a menedzsment szerződés aláírásától számítva 1 éven belül.
- A pályázati anyag a következőket tartalmazza:
a.) Részvételi kérelem
b.) Személyi igazolvány másolata
c.) Európai típusú curriculum vitae (az 1021/2004 sz. Kormányhatározat szerint)
d.) Munkakönyv másolata és/vagy a munkáltató által kiállított igazolás/ (REVISAL) a letöltött munkaidőről, amely igazolja az állás betöltéséhez szükséges szakmai tapasztalatot
e.) Erkölcsi bizonyítvány
f.) Munkaképességet bizonyító orvosi igazolás, amelyet a meghallgatás időpontját megelőző 6 hónapban állított ki a családorvos
g.) 4 évre (2025-2029) szóló menedzsmentterv a Hargita Kiadó vezetésére
h.) Szakképesítések elvégzését igazoló oklevelek és egyéb dokumentumok másolatai
i.) Magatartási integritásról szóló igazolás, amely tanúsítja, hogy nem az 1. cikk (1) bekezdésében említett bűncselekményt. (2) bekezdése szerinti bűncselekményekről szóló 118/2019. számú Törvény a szexuális bűncselekményeket elkövetett személyek automatizált nemzeti nyilvántartása a nemzeti genetikai adatrendszer megszervezéséről és működéséről szóló 76/2008. számú az Országos Igazságügyi Genetikai Adatrendszer módosított változata, az igazságügyi szerveknél betöltendő állásokra beiratkozott jelöltek esetében az oktatási, egészségügyi vagy szociális védelmi rendszerben, valamint bármely közintézményben való részvételre jelentkezők esetében vagy magánszervezetek, amelyek tevékenységük során közvetlenül érintkeznek gyermekekkel, idősekkel, fogyatékkal élőkkel vagy más veszélyeztetett csoportokkal, vagy amelyekben részt vesznek egy személy fizikai vizsgálata vagy pszichológiai értékelése;
A fenti okiratok másolatait hitelesítve kell benyújtani vagy a másolatokkal együtt az eredetit is be kell mutatni, ebben az esetben a másolatokat a vizsgabizottság titkára hitelesíti.
A menedzsmentterv nem tartalmazhatja a pályázó aláírását vagy olyan adatokat, amelyekkel a pályázó azonosíthatóvá válik. A tervnek meg kell felelnie a könyvészetben felsorolt jogszabályok előírásainak, tartalmaznia kell a pályázó meglátásait a Hargita Kiadó tevékenységének fejlesztésével kapcsolatban a 2025-2029 közötti időszakban, a terv terjedelme 15 oldal+mellékletek.
A menedzsmentterv elkészítésére vonatkozó további információkat a pályázók indokolt kérelem alapján igényelhetnek.
- A pályáztatásra vonatkozó szabályokat, az óvások elbírálására vonatkozó rendelkezéseket, a célkitűzéseket és az elvárásokat tartalmazó dokumentációt Hargita Megye Tanácsa a 641/2025 számú elnöki rendeletével fogadta el.
Ezeket a dokumentumokat kérésre a vizsgabizottság titkára a pályázók rendelkezésére bocsátja nyomtatva vagy elektrónikusan.
- További információt Hargita Megye Tanácsa Menedzsment igazgatóságának Humánerőforrás részlegén, a 126-os irodában, a [email protected] vagy a 0266-207700 telefonszámon, az 1406-os vagy az 1408-as belsőn igényelhetnek.
- A könyvészet letölthető itt.
- A versenyvizsga szervezésére és lebonyolítására vontakozó szabályzat letölthető itt.
-
A feladatfüzet letölthető itt.
Bíró Barna-Botond
Elnök
Digitális megoldások a hatékonyabb betegellátásért
A páciensek adatait összegyűjtő, nyilvántartó, a betegek monitorizálását és kezelését hatékonyabbá tévő informatikai rendszer épül ki annak a digitalizációs pályázatnak a keretében, amelyet a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vitelezi ki, Hargita Megye Tanácsával partnerségben.
A „Befektetések a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház informatikai rendszereibe és digitális infrastruktúrájába” elnevezésű projekt az Egészségügyi Minisztérium révén, Románia Helyreállítási és Rezilienciaépítési Nemzeti Tervének (PNRR) C7 – Digitális átalakulás komponense keretében valósul meg. A projekt ismertetésére tartott sajtótájékoztatón, június 18-án dr. Konrád Judit menedzser elmondta, a digitalizáció az egészségügyben nem a jövő, hanem a jelen: „kórházunk is elindult ezen az úton, és az egyik nagy lépésünk ez az Európai Uniós finanszírozású projekt, amit a megyei tanáccsal közösen nyújtottunk be”.
Stekbauer Zsombor, a kórház gazdasági igazgatója felvázolta, a projekt teljes értéke (ÁFÁ-val) 5.606.194,72 lej, ebből elszámolható költség 4.406.198,72 lej (ÁFÁ-val), a saját hozzájárulás értéke pedig 1.199.996,00 lej (ÁFÁ-val). Az önrészt fele-fele arányban Hargita Megye Tanácsa és a kórház biztosítja.
Kánya Botond projektmenedzser azt ismertette, a project célja digitális klinikai menedzsment bevezetése az intenzív terápiás osztályra, illetve a műtőkben zajló intenzív terápiás és aneszteziológiai tevékenységet illetően, medikális szoftverek és hardvereszközök beszerzése és működtetése révén. „A legnagyobb odafigyelést igénylő betegek az intenzív terápiás osztályon vannak, őket és az őket ellátó személyzetet szolgálja ez a digitalizációs projekt” – mutatott rá. Elmondta, Temesváron és Bukarestben van két hasonló rendszer bevezetve, és ha a terveink megvalósulnak, akkor a csíkszeredai lesz a megyei kórházak között az első, ahol ilyen digitális adatgyűjtő rendszert vezetnek be.
A projekt kivitelezése jelenleg folyamatban van: többek között alá van írva az a szerződés is, amely révén az intenzív terápiás orvosi eszközök és szoftverek leszállítása és beszerelése történik, kezdetét veszi a rendszer telepítése. A berendezések telepítésének végeztével az intenzív terápiás személyzet képzésben részesül.
Azt, hogy a páciensek és a személyzet számára konkrétan milyen hozadéka lesz a projektnek, dr. Bartha István, az intenzív terápiás és aneszteziológiai osztály vezetője vázolta fel. Mint mondta, a digitális eszközök által a páciens ágyánál összegyűjtött adatok valós idejű információkkal szolgálnak a beteg állapotáról, a kezelőorvos, ügyeletes orvos azonnal hozzáfér minden szükséges adathoz. Az adatok digitális tárolása csökkenti az adminisztrációs munkát és több idő jut ezáltal a betegre. Csökken a kórházi fertőzések veszélye, az új rendszer gyorsabb adatátvitelt is jelent, látják az orvosok az előző beutalások adatait, később pedig – akár országos szinten is – könnyebb lehet a valós idejű adatmegosztás. Jobb átláthatóságot és ellenőrizhetőséget biztosít az új rendszer: pontosan mutatja majd, hogy melyik beteg milyen kezelést kapott, milyen gyógyszereket írtak fel neki, milyenek voltak az életfunkciói a bent tartózkodása minden pillanatában. A felépült adatbázis közvetlenül a gyógyítást is szolgálja, hisz az adatbázisra támaszkodva személyre szabott kezeléseket is meg lehet valósítani. Ugyanakkor különböző kutatásokhoz is jó alapot szolgáltatnak az adatok.
Az aneszteziológus és intenzív terápiás főorvos kihangsúlyozta, egy ilyen új, innovatív rendszer bevezetésében kulcsfontosságú az emberi tényező, a sikeres implementációhoz elengedhetetlen a személyzet állandó képzése, a napi munkafolyamatok újragondolása, a digitális kultúra elfogadása. „Módszeresen készülünk már erre, a legfontosabb lépésként tavaly bevezettük Románia első Hibrid Intenzív Terápiás Kórlapját. A betegek kórlapja nálunk már több mint egy éve digitális formátumban készül, majd kinyomtatódik. A diagnózisokat, eljárásokat, kezeléseket és más fontos információkat a program egyik napról a másikra átmásolja, csökkentve az emberi hiba lehetőségét és a bürokráciát, növelve a betegekre szánt időt és az ellátásminőségét” – ismertette az osztályvezető. Elmondta, azt tapasztalták, hogy a digitális megoldások révén heti szinten órákkal több időt tud a személyzet pluszba a betegekre fordítani.
A „Befektetések a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház informatikai rendszereibe és digitális infrastruktúrájába” elnevezésű projekt szeptember végén zárul le.
Csíkszereda, 2025.06.18
Idén is elindult a Hargita megyei régészeti kutatásokat támogató program
A program célja: kulturális értékeink megismertetése régészeti kutatások révén is
Hargita Megye Tancsa már 2007 óta kiemelten támogatja kulturális értékeink népszerűsítését régészeti kutatások révén, együttműködésben a megyei múzeumokkal. A programban olyan régészeti munkák valósulnak meg, amelyek segítenek megmenteni, dokumentálni és népszerűsíteni a régészeti lelőhelyeket.
2024 folyamán mindhárom térségben zajlottak régészeti feltárások: Csíkrákoson a Pogány-várnál és Zsögödön a Mikó-udvarháznál, Udvarhelyszéken, Énlakán a római táborban és a Budvárnál, valamint Gyergyó-térségében Both váránál, a Piricske vámnál, Gyergyószárhegyen és a Tászok-tetőn.
A program kiemelt célja Csík, Udvarhely és Gyergyó térségeinek régészeti kutatásának támogatása, melyek hozzájárulnak kulturális örökségünk megőrzéséhez és bemutatásához.
Idén július 1. és szeptember 20. között zajlanak a kutatások:
- A Csíki Székely Múzeummal közösen a Csíki-medencében régészeti kutatások és nem-invazív kutatások Csíksomlyón (Fodor-kert), magnetometriai mérések Cibrefalván, feltárások a Vasfúvó-dombon (Csíkszereda) és Cibrefalván (Csíkszentmihály).
- A Tarisznyás Márton Múzeummal a Gyergyói-medencében régészeti lelőhelyek azonosítása és nem-invazív kutatása.
- A Haáz Rezső Múzeummal a Vargyas-szoros barlangjaiban helyszíni kutatások és Homoródszentmártonon az unitárius erődtemplom tudományos kötetének előkészítése, topográfiai mérések, rekonstrukciók elkészítése.
A Vargyas-szoros a Persányi-hegység legjelentősebb karsztvidéke, több mint 130 barlanggal, ahol 1911 óta folynak régészeti kutatások.
A homoródszentmártoni unitárius erődtemplom régészeti kutatásai 2011–2014 között tisztázták az épület történetét, térbeli elrendezését és az itt feltárt leletek kronológiáját. A jelenlegi program során topográfiai felmérések készülnek a teljes komplexumról, lehetővé téve a részleges vagy teljes rekonstrukciókat, valamint az eredmények tudományos publikálását.
A 2025-ös gyergyói régészeti kutatási program a 2024-ben megkezdett munkát folytatja, amely során új lelőhelyeket fedeztek fel Gyergyóalfaluban és Gyergyótekerőpatakon.
A program teljes költségvetése 54,2 ezer lej, amelyből Hargita Megye Tanácsa 50 ezer lejjel járul hozzá.
– Régészeti örökségünk kutatása és védelme befektetés a helytörténet megismerésébe, kulturális identitásunk erősítésébe. Ezekkel az eredményekkel nemcsak a régió múltját fedezzük fel, hanem a turizmus fejlődéséhez és a közösségek megerősítéséhez is hozzájárulunk
– Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Csíkszereda, 2025. június 16.
Fotó 1. Csíkzsögöd, Mikó-údvarház
Fotó 2. Csíkrákos, Pogányvár
Fotó 3. Budvár
130 nyertes pályázat, 1,6 millió lejes keretösszeg
Lezárult a sportpályázatok elbírálása Hargita Megye Tanácsánál
Hargita Megye Tanácsa idén is meghirdette a sporttevékenységeket támogató programját,
amelynek célja a sportegyesületek és sportklubok támogatása az aktív életmód és a közösségi egészség előmozdítása érdekében. A 2025-ös kiírás iránt nagy érdeklődés mutatkozott, összesen 179 pályázat érkezett, ezek közül 130 nyert el támogatást.
A támogatási program teljes költségvetése 1,6 millió lej, amelyet 2024-ben a megnövekedett igényekre válaszul dupláztak meg – a korábbi 800 ezer lejről. A benyújtott és támogatott projektek száma évről évre emelkedik. 2022-ben 94, 2023-ban 121, 2024-ben pedig 118 pályázat részesült támogatásban. Az idei adatok ismét azt mutatják, hogy Hargita megyében a sportprogramok kiemelt szerepet töltenek be a közösségek életében.
A pályázati források lehetőséget biztosítanak eszközbeszerzésekre, sportesemények szervezésére, versenyeken való részvételre, valamint sportolók és edzők szakmai fejlődésére. A program célja egy olyan egészséges, aktív megyei közösség kialakítása, ahol minden korosztály megtalálhatja a számára megfelelő sporttevékenységet.
További részletek a sporttevékenységeket támogató programról: https://hargitamegye.ro/sporttamogatasi-program/
A sport nemcsak az egészségmegőrzés szempontjából kiemelten fontos, hanem jelentős közösségformáló szerepe is van. Idén 25 új sportegyesület és sportklub csatlakozott a támogatási programhoz, ami jól mutatja, hogy Hargita megyében egyre többen választják tudatosan az aktív életmódot.
A Hargita Megye Tanácsa által létrehozott pályázati program célkitűzése, hogy a sport mindenki számára elérhető legyen, és minden korosztály – gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősek – megtalálhassa a számára legmegfelelőbb mozgásformát, legyen szó csapatsportokról, egyéni sportágakról vagy szabadidős tevékenységekről. A program sikeréhez nagyban hozzájárulnak a sportklubok, edzők és szervezők, akik elkötelezetten dolgoznak a közösségért.
A 2003-ban indított sporttámogatási program mára fontos részévé vált Hargita megye sportéletének. A növekvő érdeklődés azt mutatja, hogy a program valódi segítséget nyújt a sportolni kívánó lakosságnak.
Továbbá Hargita Megye Tanácsa rendelkezik sportstratégiával is a 2024–2028 közötti időszakra, amely a megye egészséges és aktív életmódjának elősegítését, valamint a sport népszerűsítését szolgálja. A stratégia hangsúlyt fektet az iskolai sport fejlesztésére, a lakosság egészségének javítására, továbbá fenntartható és költséghatékony sportlétesítmények létrehozására és működtetésére.
A dokumentum itt tekinthető meg:
https://elemzo.hargitamegye.ro/hargita-megye-sportstrategiaja-2024-2028/
Csíkszereda, 2025. június 12.
Gyerekmosoly program – 2025
Pályázati felhívás
Gyerekmosoly program
2025
A pályázat célja, tárgya: 2010-ben Hargita Megye Tanácsa elindította a családeszmény, a családban való gondolkodás terjesztését célzó Családprogramját. Ezen belül indult a Gyerekmosoly alprogram, amelynek célja a megye területén lévő óvodatermek, napköziotthonok, iskolák és elhelyezőközpontok, valamint kórházi gyerekosztályok szebbé tétele falak dekorálásával. A környezet megszépítése, reklámgrafikus által tervezett és kivitelezett illusztrációkkal, mesefigurákkal, mesehősökkel, mesejelenetekkel, derűssé, meghitté varázsolja a kicsik környezetét, mosolyt csal arcukra, hozzájárul a nevelés színterének, feltételeinek javításához.
A Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközponttal együttműködve a program folytatódik 2025-ben is.
A támogatás igénybevételére jogosultak köre
Jelen pályázati programból támogatást kaphatnak:
– a megye területén működő óvodák, iskolák, napköziotthonok
– az óvodákban/iskolákban működő előkészítő osztályok
-pszichopedagógiai-és logopédiai kabinetek
– a megye területén lévő kórházak gyerekosztályai;
– elhelyezőközpontok.
A támogatható tevékenységek köre:
– intézményenként/épületenként egy terem, illetve egy folyosó falainak kifestése mesefigurákkal.
A pályázat benyújtása:
A pályázatot postai és elektronikus úton kell benyújtani az alábbi címre:
Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrásközpont, 530131 Csíkszereda, Mihail Sadoveanu utca 54. szám, valamint a következő e-mail címre: [email protected].
A pályázati felhívás és a pályázati formanyomtatvány (adatlap) letölthető a www.hargitamegye.ro, valamint a www.isjhr.eduhr.ro honlapról. A pályázati feltételekről, tudnivalókról felvilágosítást a 0266-317048 telefonszámon kaphatnak.
A pályázati dokumentációk benyújtási határideje: 2025. június 20.
Pályázati értékelés és elbírálás:
Az elbírálóbizottság a beküldött dokumentációkat 2025. július 1-ig értékeli.
Csíkszereda, 2025.június 7.
Szabó Irén-Ottilia,
MNTEK igazgató
Felújítják a népszerű táborozó helyet
Jövő héten kezdődnek a munkálatok a homoródfürdői Hatos Villánál
Az Országos Helyreállítási Programból (PNRR) nyert finanszírozást többek között a homoródfürdői Hatos Villa épületének energetikai felújítására Hargita Megye Tanácsa. A népszerű táborozó hely épületének homlokzatát, tetőszerkezetét és padlóját hőszigetelik, a világítási rendszer cseréjére is sor kerül valamint a tervek szerint napkollektorok is helyet kapnak az épületen.
Június 16-tól kezdődően adta ki a megyei tanács a munkakezdési parancsot a Viaduct Kft. és a Total Structure Design Kft. vállalatoknak. A beruházás értéke meghaladja a 6,6 millió lejt áfástól, amelyből közel 4,4 millió lej önrész. A felújítási munkálatokat 2026 június 30-ig kell befejezni.
Az ifjúsági egyesületek előszeretettel használják a villát különböző táborok alkalmával. Korábban Hargita Megye Tanácsa fenntartásában működő Vámszer Géza Művészeti Népiskola ügykezelésében volt a szálláshely, amely többek között az Erdei Iskola programnak is helyet adott.
A felújítás része annak az elképzelésnek, amelyben a Hatos Villa mellett több kisebb villát is felújítanának Homoródfürdőn, még több lehetőséget adva az ifjúsági tevékenységeknek.
– Homoródfürdő és a Hatos Villa az évek során sok gyermek és fiatal számára kedvelt táborozó hely volt, a beruházással ennek szeretnénk új lendületet adni és beépíteni a turisztikai és szabadidős körforgásba. Bízom benne, hogy a villa és Homoródfürdő ismét kedvelt helyszíne lesz a Hargita megyei ifjúságnak
– tette hozzá Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Csíkszereda, 2025. június 12.
Brüsszelben képviselte a fiatal gazdákat Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége
Közös jövő a mezőgazdaságban: összefogás helyi, térségi és uniós szinten
Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének koordinálásában tartottak tematikus szemináriumot június 10-én, kedden Brüsszelben, az Európai Parlament épületében.
A „CAPambition – Tájékoztató intézkedések egy fenntartható jövőért a mezőgazdaságban, fókuszban a fiatalokkal és az élelmiszerbiztonsággal” című projekt keretében szervezett eseményen a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete és az Európai Parlamenti képviselők is részt vettek.
A szakmai esemény középpontjában a fiatal gazdálkodók szerepvállalása, a generációváltás támogatása, a rövid élelmiszerláncok erősítése és a Közös Agrárpolitika (KAP) jövője állt.
A program sajtótájékoztatóval indult, amelyen felszólalt Vincze Loránt és Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselői, Cilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatója, Bartis Szidónia projektmenedzser, Horváth Vivien, a Magyarok Kenyere program vezetője, Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke, Cseh Tibor András, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke is.
A felszólalók kihangsúlyozták, hogy a fenntartható jövő és a versenyképes mezőgazdaság kulcsa a fiatal generáció megerősítése, valamint a termelők közötti együttműködések és uniós párbeszéd erősítése.
A szeminárium négy szakmai panelbeszélgetésből állt, amelyekben a gazdák mindennapi kihívásaitól kezdve a szakpolitikai döntések hatásain át a fiatal generációk támogatásáig számos aktuális téma került terítékre.
A beszélgetések első részében érdekképviseleti szervezetek – köztük a Copa-Cogeca képviseletében Patrick Pagani, valamint Endrődi György (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara), Cseh Tibor András (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége) és Becze István (Székely Gazdaszervezetek Egyesülete) – vitatták meg, hogyan tudják a jelenlegi Közös Agrárpolitikai kereteken belül érvényesíteni a gazdák érdekeit.
Hangsúlyozták, hogy az élelmiszerbiztonság az európai biztonság része, a gazdák helyzete pedig csak erős, összehangolt érdekképviseleti munkával védhető meg. Szó esett a támogatások realitásáról, a kétpilléres Közös Agrárpolitika jövőjéről, valamint a szövetkezeti modellek megerősítéséről is.
Ezt követte a fiatal gazdák helyzetével foglalkozó szakasz, ahol az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatósága ismertette a Bizottság nézőpontját és a tagállami Közös Agrárpolitikai Stratégiai Tervek lehetőségeit. A panelbeszélgetés során külön hangsúlyt kapott a földhöz jutás nehézsége, a jövedelmezőség kérdése és a fiatal gazdák számára kínált ösztönzők hatékonysága.
A harmadik panelben a helyi termékek és rövid élelmiszerláncok szerepe került napirendre. A beszélgetés során elhangzott, hogy a helyi termelés és közvetlen értékesítés nemcsak gazdasági, hanem társadalmi jelentőséggel is bír. Példákon keresztül mutatták be, hogyan tudnak a közösségek a helyi termelők mellé állni és ezzel növelni az ellátásbiztonságot, csökkenteni az ökológiai lábnyomot.
A záró panel a fiatal termelők gyakorlati tapasztalataira épült, ahol fiatal gazdálkodók beszéltek a klímaváltozás hatásairól, a diverzifikáció szükségességéről, a technológiai újításokról és az adminisztrációs akadályok leküzdéséről. Felmerült az is, hogy a változó időjárási viszonyok mellett a termelőknek egyre nehezebb előre tervezniük – ezért szükség van az állami és uniós kármegelőzési és kompenzációs rendszerek rugalmasabbá tételére. Erre megoldás lehet a több lábon állás, a közvetlen fogyasztói kapcsolatok, valamint a szaktanácsadás fejlesztése.
A rendezvényt Cilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének vezetője zárta, kiemelve annak fontosságát, hogy a fiatalokat a saját szülőföldjükön tudjuk támogatni, hiszen a vidéki térségek jövője azon múlik, hogy helyben rendelkezésre álljon a megfelelő munkaerő, és a fiatalok merjenek hosszú távon a mezőgazdaságban vállalkozni. Hangsúlyozta, hogy mindehhez a magyar, román és uniós szintű érdekképviseletre is szükség van, felhívva a figyelmet arra, hogy időben és összehangoltan kell megfogalmazni közös elvárásainkat a Közös Agrárpolitika jövőjét illetően.
A szeminárium végkifejlete az volt, hogy a fenntartható mezőgazdaság és a fiatal gazdák támogatása nemcsak tagállami, hanem uniós érdek is. A résztvevők megerősítették, hogy szükség van olyan KAP-politikára, amely reagál a valós termelői igényekre, és stabil jövőképet nyújt a vidéki közösségeknek.
Csíkszereda, 2025. június 11.
Új beruházással növelnék a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház földrengésbiztonságát
Leszállították az első 13 zöld iskolabuszt
Hargita Megye Tanácsának testülete június 10-én, kedden rendkívüli ülésen ült össze, amelyen többek között a megyei kórház fejlesztését, zöld beruházásokat, valamint a turizmus minőségének növelését érintő kérdésekben hoztak döntést.
A tanács elfogadta 13 darab, 8+1 férőhelyes elektromos kisbusz megyei közvagyonba vételét, amelyek a diákok ingázását fogja segíteni és amelyre az Országos Helyreállítási Programban pályáztak (PNRR).
Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelte, szeptemberig mindegyik iskolabuszt szeretnék átadni a projektben résztvevő önkormányzatoknak. A tanácselnök továbbá tájékoztatta a testületet, hogy a múlt héten aláírták a szerződést a 16+1 férőhelyes iskolabuszokra is, amelyek 1600 tanuló iskolába jutását segítik majd új tanévtől.
Elfogadták azokat a tanulmányokat is, amelyek új elektromos és hőenergia-termelési kapacitások kialakításának lehetőségeit vizsgálják megújuló energiaforrásokból (erről korábban itt írtunk).
Borboly Csaba, a megyei tanács alelnöke hangsúlyozta, ezen tanulmányok fontosságát, különösen a 2027 utáni időszakra nézve, amikor a zöld megoldások alkalmazása még nagyobb hangsúlyt kap majd az európai uniós finanszírozásokban.
Hordozható adóvevő készülékekkel látnák el a helyi önkéntes tűzoltó egységeket a Területi Közrendi Hatósággal (ATOP) együttműködve. Cél hatékonyabbá tenni az önkéntesek munkáját a megyei utak mellett vészhelyzetekben.
A Hargita-hegység térségében található turisztikai útvonalak minőségének és biztonságának növelését célzó projektet nyújtott be a Nagyhagymás Közösségek Közti Fejlesztési Társulás.
Jóváhagyták továbbá a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház A és B épületszárnyainak földrengésbiztonsági megerősítésére vonatkozó beruházás műszaki-gazdasági mutatóit. A projekt a „Mihail Cantacuzino” kórházmegerősítési országos beruházási program részeként valósul meg, amelyet Cseke Attila fejlesztési miniszter kezdeményezett.
– Cseke Attila miniszter által kezdeményezett földrengésbiztonsági programban megvizsgáltuk a lehetőségeket, és beazonosítottuk azokat az épületeket, amelyek bekerülhetnek ebbe a finanszírozásba – ezek közül ezt a két szárnyat szeretnénk bevonni a projektbe. Célunk, hogy a múlt hibái – legyen szó akár a kivitelezésről, akár az egész beruházásról – ne ismétlődjenek meg. Minden szükséges lépést megteszünk annak érdekében, hogy ezekből a hibákból tanulva elővigyázatosan járjunk el
– hangsúlyozta Bíró Barna-Botond elnök.
Támogatást hagyott jóvá a testület a megyei önkormányzat hitéleti tevékenységeket támogató programjából. Az Ócfalvi Református Egyházközség testvértelepülések jubileumi találkozójára készül, Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör nyári tábort szervez fiataloknak Abaásfalván , az Abásfalvi Egyházközség pedig szintén nyári tábort szervez építész, építőmérnök és tájépítészeti hallgatóknak, a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör pedig az éves gyermektáborra készül a vasárnapi iskolások számára.
A tanácsülést Hargita Megye Tanácsának Facebook oldalán tekinthetik meg:
https://www.facebook.com/share/v/16TV2aFZdL/
Csíkszereda, 2025. június 10.
161/10.06.2025-es számú Határozat
161/10.06.2025-es számú Határozat a Hargita Megye Tanácsa 339/2024. számú határozatának módosításáról, amely jóváhagyja a műszaki-gazdasági mutatókat, a finanszírozási kérelem benyújtását és azokat a tevékenységeket, amelyekben Hargita megye UAT-ja részt vesz a Szentdomokos Község, Gyimesközéplok község, a Nagy-Hagymás Közösségek Közti Társulás, a Terko Közbirtokosság és a Szentdomokos Közbirtokosság partnerségével, a következő projekt keretében: „A hegyvidéki turistaútvonalak minőségének javítása és biztonságának növelése, a természeti turisztikai célpontokhoz való hozzáférés és kapcsolódás biztosítása jóváhagyott útvonalakon keresztül, a természeti turisztikai látványosságok vonzerejének növelése a Nagy-Hagymás térségében, Hargita megyében”, projektkód: 327835, az alábbi pályázati felhívás keretében: PRC/243/PRC_P7/OP4/RSO4.6/PRC_A43 – 7.1.2. Beavatkozás: A természeti örökség és gyógyászati erőforrások turisztikai hasznosítása és védelme; Hat. 161/10.06.2025

HMT – Köztisztviselői állás – Meghatározott időre – DP Tömegközlekedési és ellenőrzési részleg 2026.10.05
Hargita Megye Tanácsa,
Csíkszereda, Kossuth Lajos utca 8. szám
Versenyvizsgát hirdet végrehajtói köztisztviselői állás betöltésére meghatározott időre, a 141/2025 sz. Sürgősségi kormány rendelet XXII. cikkelyének (3) bekezdésének b) pontja és a VII cikkely 7. bekezdése a közigazgatási törvénykönyv módosításáról és kiegészítéséről szóló 121/2023 sz. Sürgősségi kormányrendelet alapján
Vagyongazdálkodási igazgatóság, Tömegközlekedési és ellenőrzési részleg:
- Egyedi állás: Tanácsadó, I osztály, aszisztens szakmai fokozat
Részvételi feltételek:
- a Közigazgatási kódex, 57/2019-es Sürgősségi kormányrendelet 465-ös szakaszának előírásai;
- egyetemi végzettség záróvizsgával;
- legkevesebb 1 év szakmai tapasztalat az állás betöltéséhez szükséges végzettségnek megfelelően;
A versenyvizsga helyszíne a Hargita Megye Tanácsának székhelye.
- Írásbeli vizsga időpontja: 2026 október 05, 12.00 óra.
- Szóbeli vizsga időpontja: Az írásbeli vizsga eredményének közzétételétől számított legfeljebb 8 munkanapon belül kerül sor. Az interjú időpontját és helyét az írásbeli vizsga eredményével tesszük közzé.
Teljes munkaidős állás 8 óra/nap, 40 óra/hét, meghatározott időre: 2027 július 17-ig is, de legfeljebb a munkakört ténylegesen betöltő személy visszatéréséig.
A beiratkozási iratcsomókat személyesen Hargita Megye Tanácsának székhelyén kell letenni, Csíkszereda, Kossuth Lajos utca 8 szám, postai irányítószám: 530221, Hargita megye, 2026 szeptember 25-ig (is) 14.00 óráig – 2026.09.18-2026.09.25 periódusban, a hirdetéstől számított 8 napon belül. A hirdetés dátuma: 2026.09.18.
A versenyvizsga részvételi feltételeit és könyvészeti anyagát az intézmény székhelyén és az intézmény honlapján – https://hargitamegye.ro/hargita-megye-tanacsa/allashirdetesek/ – tesszük közzé.
Kapcsolattartó személy: Ábrahám Erzsébet, tanácsadó, Menedzsment igazgatóság, telefonszám: 0266-207700, e-mail cím: [email protected] .
Iratcsomók ellenőrzése: a beiratkozási iratcsomók benyújtására meghatározott határidő lejártától számított legfeljebb 1 munkanapon belül.
Iratcsomók óvásának benyújtási határideje: a pályázók jogosultságának ellenőrzése eredményének közzétételétől számított 1 munkanapon belül.
Az óvások elbírálásának határideje: az óvások benyújtására meghatározott határidő lejártától számított 1 munkanapon belül.
- A versenyvizsgához szükséges akták letölthető itt, valamint a melléklet letölthető itt
- A beiratkozási nyomtatvány letölthető itt.
- Saját felelősségre adott nyilatkozat letölthető itt.
- Az ajánlólevél minta letölthető itt.
- Igazolás minta letölthető itt.
- Munkaköri leírás
- Kapcsolódó könyvészeti anyag és a tematika letölthető itt:
- Dossziék kiválogatása:
- Az írásbeli vizsga eredmények:
- A szóbeli vizsga eredmények:
- A végleges eredmények:
A beiratkozási iratcsomó tartalma és a jelentkezés módja:
A beiratkozási iratcsomó az alábbiakat kell tartalmaznia:
a) beiratkozási formanyomtatványt (57/2019 Adminisztratív kódex 10-es Mellékletében lévő 137-es cikkely b) pontjában szereplő nyomtatvány);
b) a személyazonossági igazolvány másolatát;
c) az illetékes hatóságok által kiállított igazolás másolata, amennyiben a születési anyakönyvi kivonatban szereplő név megváltozik;
d) a munkakönyv és/vagy a munkáltató által kiállított igazolás másolata, amely igazolja a munkakörhöz szükséges munka- illetve szakmai régiséget, a törvény előírásainak megfelelően;
e) adott esetben a szakképzés és továbbképzés elvégzését vagy a speciális készségek birtoklását igazoló oklevelek vagy azzal egyenértékű bizonyítványok, igazolások és egyéb dokumentumok másolatát;
f) a megfelelő egészségi állapotot igazoló, családorvos által kiállított igazolás másolata, (az iratcsomó elbírálása előtt legfeljebb 6 hónappal kiállított), valamint a jogszabály alapján akkreditált szakosodott egységek által szervezett pszichológiai vizsgálat alapján kiállított, érvényes pszichológiai szakvélemény;
g) erkölcsi bizonylat;
h) saját felelősségre tett nyilatkozat a jelentkezési lap megfelelő rovatának kitöltésével, vagy igazolás arról, hogy a jelentkező nem a Titkos Szolgálat alkalmazottja vagy együttmüködője, a jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelelően;
(i) a beiratkozási nyomtatvány megfelelő rovatának kitöltésével tett nyilatkozatot arról, hogy az elmúlt három évben nem bocsátották el, illetve nem szüntették meg fegyelmi okokból a munkaszerződését.
h) önéletrajz, egységes európai formátumban.
i) ajánlólevél az utolsó három munkahely egyikétől és/vagy egy tanártól (kezdő állás esetén).
*Az erkölcsi bizonylatot lehet helyettesíteni egy saját felelősségre tett nyilatkozattal, a beiratkozási nyomtatvány megfelelő helyen való kitöltésével. Ebben az esetben a versenyvizsga teljes szakaszában, de legkésőbb a szóbeli vizsga időpontjáig ki kell bővítenie a jelentkezési iratcsomót az erkölcsi bizonylattal, ellenkező esetben az álláshelyre történő kinevezésről szóló közigazgatási akta nem kerül kiadásra. Amennyiben a versenyvizsgára való jelentkezéskor kifejezetten kéri, hogy közvetlenül az illetékes hatóságtól vagy intézménytől le kérje az információt az intézmény, a jogszabályoknak és az intézményi szinten jóváhagyott eljárásnak megfelelően kell kérni.
A 121/2023 sz. Sürgősségi kormány rendelet VII. cikkelyének (15) bekezdése és az 57/2019 sz. Sürgősségi kormány rendelet 10-s Mellékletének a 38-as cikkelyének a (7)-s bekezdésének értelmében, a 10-s Melléklet 137-s cikkelyének az e) pontja tartalmazza a munkáltató által kiállított igazolás mintáját, a munka-illetve a tanulmányok szakterületére vonatkozóan.
A versenyvizsgára való jelentkezés módja:
A 121/2023 sz. Sürgősségi kormányrendelet VII. cikkely (17) bekezdése szerint a beiratkozási iratcsomók személyesen, futárszolgálattal vagy elektronikus úton az intézmény által megadott e-mail címre küldheti be.
Azok a beiratkozási iratcsomók amelyek az intézmény munkaideje lejárta után érkeznek meg elektrónikus formában, de még benne vannak az álláshirdetésben szereplő leadási határidő dátumában, a következő munkanapon kapnak iktatószámot.
A beiratkozási dokumentumok másolatát kell letenni. A jelentkezőknek legkésőbb a szóbeli vizsga napjáig be kell nyújtaniuk az eredeti dokumentukat/hitelesített másolatokat a versenyvizsga-bizottság titkárához, az eredetinek való megfelelés igazolása céljából, ellenkező esetben a pályázó a versenyvizsga sikeres teljesítése esetén nem kapja meg az álláshelyre történő kinevezéséről szóló közigazgatási aktát.

4. „DISPOZIŢIILE AUTORITĂŢII EXECUTIVE”
5. „DOCUMENTE ŞI INFORMAŢII FINANCIARE”
- Situația funcțiilor din cadrul Consiliului Județean Harghita
6. „ALTE DOCUMENTE”