96 pályázatot bíráltak el pozitívan a tavaszi kiírást követően

 

4 039 000 lejt hagyott jóvá Hargita Megye Tanácsának testülete a július 26-i soros ülésén. Tavaszi kiírásán a megyei tanács történelmi egyházaknak szóló programjában összesen 96 pályázatot bírált el pozitívan.

https://fb.watch/6_3vEeyR6s/

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, idén a leadott pályázati igénylési összeg csaknem háromszorosa volt a keretösszegnek. A megyei tanács elnöke ugyanakkor hozzátette, hogy ősszel ismét lesz pályázati kiírás. – Fontos megkezdeni a munkálatokat, a megyei tanács által nyújtott támogatásból megvásárolják az építőanyagokat, ősszel pedig új támogatási igényléseket nyújtsanak – tette hozzá a megyei tanács elnöke.

Hargita Megye Tanácsa egyháztámogatási programja révén templomok és más egyházi épületek építését vagy felújítását, az egyházakhoz tartozó szociális és egészségügyi tevékenységekre használt ingatlanok építésére, kialakítására és javítására; egyházkerületek vagy vallási központok székhelyének építésére és javítására; teológiai iskolák székhelyének építésére és javítására nyújtanak többek között támogatást.

Belefoglalták a költségvetésbe azt a 2,8 millió lejt, amelyet az árvízkárok helyreállítására igényelt a megyei tanács. Mint korábban írtuk az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhetően a Hargita megyei igénylések teljes mértékben támogatást kaptak. Ugyancsak a költségvetés kiegészítéssel biztosítják a borszéki wellnessközpont befejezési munkálatait. A kézdivásárhelyi kivitelező már egy hónapja dolgozik, a várakozások szerint idén teljes mértékben elkészül az üdülőbázis.

75 ezer lejjel támogatják az idén kibővülő 15. Székelyföldi Körversenyt.

Folytatják a járdaprogramot Gyergyóújfalun, a testület elfogadta a megvalósíthatósági tanulmányt.

A hat százalékos áfa-visszaosztásból ezúttal négy településnek hagyott jóvá támogatást a testület: 385 ezer lejt Korondnak a vízrendszer felújítására, bővítésére és járdaépítésre az országút mentén, 450 ezer lejt Homoródszentmártonnak közszállítási infrastruktúra bővítésére a községközpont és Gyepes irányába, 550 ezer lejt Parajdnak Alsósófalva szennyvízhálózatának kiépítésére és egy garázs kialakítására a tűzoltóautó számára, valamint 160 ezer lejt Székelyderzsnek fűtésrendszer kiépítésére a napközi számára.

Három új fejlesztési társulást hoznak létre a kistérségek fejlesztésére: Alcsík-Kászon fejlesztési társulással Alcsík és a Kászonok infrastrukturáját szeretnénk fejleszteni, külön társulással a csíkszentimrei Büdösfürdőn elsősorban a villany- és vízellátás kiépítésével kezdenék, a Nagy Hagymás fejlesztési társulással pedig Gyergyó-térség és Felcsík kistérség turisztikai terveit hangolnák össze.

A tanácsülés elejétől a végéig az alábbi linken tekinthető meg:

https://fb.watch/6_b5IklD1B/

Csíkszereda, 2021. július 26.