Borboly Csaba: Hargita megye egyik legszebb útja lesz a jelenlegi tervek alapján

 

Kerékpáros lakosság fórummal igyekeztek felhívni a figyelmet Hargita megye legforgalmasabb megyei útszakaszának felújítási terveire december 6-án, kedden.

– A lakossági vélemény, a lakossági elvárások még a munkálatok közbeszerzése előtt megfogalmazásra kell kerüljenek. Igaz, hogy már háromszor tartottunk konzultációt, de láthattuk ma is, hogy még vannak kérdések, javaslatok, észrevételek. Az a tapasztalatom, hogy minden nagyobb léptékű munkálat miután elkezdődik szinte lehetetlen utólag módosítani. Lehet módosítani de akkor az odavezethet, hogy a beruházás leáll, viták és perek sorozatát vetítheti elő, aminek aztán szerződésbontás is lehet a vége. Ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezekben a napokban is az útszakasz ügyében mindenki fogalmazza meg a javaslatait. Szimbolikusan felhívjuk a figyelmet a kerékpározásra is, talán ez lesz a megyei tanács egyik legszebb utas beruházása – részletezte Borboly Csaba, Hargita Megy Tanácsának elnöke.

https://fb.watch/hf072yPIN5/

A tervek szerint az út teljes szakaszán zöld övezettel elkülönített kerékpárút lesz kialakítva. Ez mellett kilenc hidat építenek újjá, a tizedik a Décsfalva és Nagygalambfalva közötti híd, mint ismert külön beruházásként épült újjá. Mindezek mellett a településeken födött sáncokat alakítanak ki. Hargita megye legforgalmasabb megyei besorolású útja, tekintve, hogy két székelyföldi várost köt össze, valamint a Hargita és Maros megye között utazók számára egyik fő útvonal.

– A mai kerékpározásból is kitűnt, hogy mennyire kényelmetlen a jelenlegi szakasz, az autós forgalmat is mennyire lassítja, itt, ahol  évről évre egyre nagyobb a forgalom. Ezért is lesz nagy szerepe a kerékpárútnak, amit a földrajzi adottságok itt lehetővé tesznek, hogy megépüljön.

Bízunk benne, hogy az RMDSZ által kezdeményezett Anghel Saligny-programból biztosítva lesz a kivitelezés – tette hozzá Borboly Csaba.

Az út felújításával kapcsolatos javaslatokat és észrevételeket az info@hargitamegye.ro címre küldhetik el.

A várakozások szerint még ebben a hónapban felkerülhet közbeszerzésre a 21,4 kilométeres útszakasz kivitelezése.

Csíkszereda, 2022. december 6.