Az elmúlt években Hargita Megye Tanácsa számos erőfeszítést tett annak érdekében, hogy be tudják fejezni a borszéki kezelő- és wellnessközpontot. Az idei év közepén bejelentették, hogy folyamatban vannak a kezelőközpont befejező munkálatai, ma, szeptember 25-én pedig arra keresték a lehetőséget, hogy a megyei tanács hogyan tudja segíteni a nagyszabású beruházás befejezését, és ennek érdekében született meg a megoldás, hogy társulási megállapodást írjon alá Hargita Megye Tanácsa és Borszék Önkormányzata.

A központ speciális eszközökkel való felszereléséhez Borszék Polgármesteri Hivatalának még szüksége van körülbelül kétmillió lejre, amelynek nincs birtokában, mivel a helyi közigazgatásnak évente vissza kell fizetnie a költségvetésének közel egyharmadát a beruházás megvalósításához felvett hitel törlesztésére.

„Meggyőződésünk, hogy az utolsó száz méteren kell találjunk megoldást arra, hogy felszereljük a régió egyik legnagyobb kezelőközpontját. Megvizsgálva a lehetőségeket, arra a következtetésre jutottunk, hogy a legjobb megoldás, ha társulási megállapodást köt a megyei tanács és Borszék Polgármesteri Hivatala. Így meg tudja nyitni kapuit a kezelőközpont, amely nemcsak a lakosság egészségi állapotának javulásához járul hozzá, hanem a térség turisztikai fellendüléséhez is, növelve a turisták és az idelátogatók számát” – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A kezelőközpont építése több éve folyamatban van, a projekt 2011-ben indult. Sajnos, a kezdeti lelkesedés után a kormánytámogatások csökkentek. Még szükség van a belső munkálatok befejezésére és a felszerelés beszerzésére, hogy működni tudjon a kezelőközpont.

Az épületben egy kezelőközpont és egy wellnessközpont található. Nyáron ezer, télen hétszáz személy befogadására alkalmas. A hidroterápiás és az elektroterápiás kezelések mellett lesz masszázs, mofetta és borvízfürdő. A wellnessrészlegen lesz kinti és benti medence, finn és infraszauna, illetve gőzfürdő.

A beruházás részletei az alábbi linken érhetők el:

http://investitii.hargitamegye.ro/node/14816/slide

Csíkszereda, 2020. szeptember 25.