– PÁLYÁZATI FELHÍVÁS –

NEMZETKÖZI  KUTATÁSI ÖSZTÖNDÍJPROGRAM

 

A Hargita Megyéért Egyesület, Hargita Megye Tanácsával, partnerségben Gyergyóújfalu Polgármesteri Hivatalával, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karával és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Karával, nemzetközi kutatói ösztöndíjprogramot indít romániai egyetemek szakirányú alapképzésében, mesteri, illetve doktori képzésében résztvevő hallgatói számára.

A kiírás tematikája:

 

TÁJREHABILITÁCIÓ: TERMÉSZETVÉDELEM ÉS TERÜLETRENDEZÉS

A GYERGYÓÚJFALUSI KŐBÁNYA ÚJRAHASZNOSÍTÁSA

 

A tervpályázat feltételei, általános leírása:

  • PÁLYÁZHATNAK: 5 fős hallgatói csoportok, amelyek tagjai között kötelezően legalább egy a Sapientia EMTE tájépítész hallgatója, legalább egy pedig a BBTE magyar nyelvű szakképzésében résztvevő biológus/ökológus hallgató. Résztvehetnek még építész, geológus, földrajzos, kertészmérnök, közgazdász, urbanista vagy más, a kiírás tematikájához illeszkedő szakirányú képzésben résztvevő hallgatók is.

 

A tervpályázat két szakaszban történik:

 

 

  1. szakasz – a kutatási terv és az újrahasznosítási javaslatvázlat beküldése

 

A kutatási tervek és az újrahasznosítási javaslatvázlat vizualizációjának az elkészítését tartalmazza, amelynek végén a szakmai zsűri döntése alapján a három legjobb tervtémát benyújtó csapat pénzjutalomban részesül, majd kiválasztásra kerül a legjobb projekt, amely a második szakaszba jut.

Az első szakaszban sor kerül majd egy szervezett helyszínbejárásra, amely előzetes regisztrációhoz kötött.

A kutatási tervek és az újrahasznosítási javaslatvázlat beadási határideje május 30.

Az első szakaszt június 3.-án a benyújtott projekttervek elbírálása, azok kiállítása és az eredményhirdetés zárja.

 

  • JELENTKEZÉSI FELTÉTELEK:

 

  1. A pályázati dokumentációnak a következőket kell tartalmaznia:
    • .a.i. Kutatási terv és az újrahasznosítási javaslatvázlat vizualizációja magyar és román nyelvű magyarázó szöveggel ellátva
    • .a.ii. Az angol nyelvű rövid (max. 1 oldal terjedelmű) összefoglalója a kutatási tervnek és az újrahasznosítási javaslatvázlat vizualizációjának
    • .a.iii. Résztvevő hallgatók adatai:
      • Személyiigazolvány másolat
      • Igazolás a hallgatói jogviszonyról és az utolsó elvégzett tanulmányi év tanulmányi eredményéről

 

  • ELBÍRÁLÁS MÓDSZERTANA:
    1. Nemzetközi bíráló bizottság, szakmai zsűri fogja értékelni és rangsorolni a beérkezett pályázatokat
    2. A program meghirdetése – február 21.- sajtónyilvános esemény keretében, Marosvásárhelyen, a Sapientia EMTE campus-on, amelynek keretében helyszíni és online tervtéma bemutatóra kerül sor

 

 

II.szakasz – a kiválasztott legjobb kutatási terv és újrahasznosítási javaslatvázlat kidolgozása

 

A kiválasztott, győztes kutatási terv és újrahasznosítási javaslat a második pályázati szakaszban lesz kidolgozva, részletezve úgy, hogy a megbízó intézmény a későbbi rendezési-tervezési folyamatban érdemben felhasználhassa majd azt.

A győztes csapathoz a Sapientia EMTE további két tájépítész, a BBTE további egy magyar nyelvű szakképzésben résztvevő biológus/ökológus hallgatója fog csatlakozni, akiknek a kiválasztása ugyancsak pályázati úton fog történni, a motivációs levél, az addigi tanulmányi eredmények és szakmai tevékenység figyelembevételével. A kibővített csapat a kutatás idejére(3 hónap) kutatási ösztöndíjban részesül.  A második szakaszban érvényesül majd a szociális szempont is, azaz a nyertes pályázat kiegészített munkacsapatából 3 hallgató kap további szociális jellegű támogatást a részvételhez.

A kutatás és az újrahasznosítási javaslat projektjének a beadási határideje szeptember 26.

 

  • JELENTKEZÉSI FELTÉTELEK:

 

(1) kutatási ösztöndíjhoz:

  1. A pályázati dossziénak a következőket kell tartalmaznia:
    • .a.i. Motivációs levél magyar és román nyelven
    • .a.ii. Eddigi szakmai tevékenység bemutatása
    • .a.iii. Vezetőtanár(ok) ajánlása
    • .a.iv. Résztvevő hallgatók adatai:
      • Személyiigazolvány másolat
      • Igazolás a hallgatói jogviszonyról és az utolsó elvégzett tanulmányi év tanulmányi eredményéről

 

(2) további szociális  jellegű támogatáshoz:

  • Jövedelmi igazolás (az egy háztartásban élők jövedelemigazolása)
  • Igazolás krónikus betegségről
  • Nyilatkozat a lakhatási feltételekről

 

III. szakasz – az elkészült kutatási projekt bemutatása

  1. szeptember 30.

 

 

  • TÁMOGATÁSI KERET:
    1. szakasz: 3 darab pénzbeni jutalom, 1.000, 1.500, illetve 2.000 lej értékben.
    2. szakasz :

– kutatási ösztöndíj, egyenként 400 lej értékben, 3 hónapos időszakra

– szociális  jellegű támogatás, egyenként 250 lej értékben, 3 hónapos időszakra

 

A tervpályázat  részletes leírása, a tervezési témakiírás itt elérhető: https://hargitamegye.ro/palyazatok/