- STATUTUL UNITĂŢII ADMINISTRATIV-TERITORIALE
- „REGULAMENTELE PRIVIND PROCEDURILE ADMINISTRATIVE”
-
- Regulament de organizare și funcționare CJH
- Regulament de ordine interioară
- Dispoziție nr. 125/2024
- Dispoziția nr. 9/2025_ROI – modificare(Program de lucru)
- Dispoziție nr. 125/2024
- Integritate Instituțională
-
- HOTĂRÂRILE AUTORITĂȚII DELIBERATIVE
Folytatták a sebespisztráng-telepítést a Szilos-patak hegyvidéki szakaszánál
Négyezer-ötszáz sebes pisztrángot telepítettek a Csíkrákos közelében található Szilos-patak hegyvidéki szakaszánál a napokban. Az állománygyarapítást célzó akció a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás révén valósult meg. A pisztrángokat a szomszédos Kovászna megyéből – Erdőfüléből – hozták. Madár Zsolt, a fejlesztési társulás ügyvezető igazgatója szerint a Kishorgász program célja, hogy a horgászatot megismertesse és népszerűsítse a fiatalok körében. Éppen ezért a csíkrákosi általános iskola tanulói megfigyelték a halak szabadon engedését, majd a Csíkszeredai Vadász és Sporthorgász Egyesület tagjaival közösen a gyerekek is kivették részüket a munkából.
– A magyar állam támogatásának köszönhetően száz Hargita megyei kis horgász vehet részt a nyáron egy magyarországi kishorgász-táborban. Fontos, hogy környezettudatosságra és a biodiverzitás megőrzésére neveljük a gyermekeket – hívta fel a figyelmet Madár Zsolt. Hozzátette: azokban a patakokban, ahol frissen telepítettek halat, egy-két évig tilos a horgászat.
Bencze István, a Csíkszeredai Vadászegyesület elnöke kifejtette: szervezetük Hargita megye legnagyobb vadászegyesülete, ugyanis több mint 97 ezer hektáron dolgoznak. Emlékeztetett, hogy tavaly a Hargita-hegységben található Vár-patakba telepítettek ötezer pisztrángot. Hozzátette, hogy a szabadon engedett sebes pisztrángok 90 százaléka életben marad a patakokban.
A társulás készíti a Hargita-hegység mestertervét, a Madarasi-Hargita fejlesztési stratégiáját. De ezenkívül az ellenőrzésük alatt készül az országban ritkaságszámba menő Hargita-hegység digitális információs rendszere. Ők foglalkoznak továbbá a Hargita-hegység és zónáját érintő övezeti rendezési tervek kivitelezésével, sőt vállalták, hogy a Vargyas völgyében kiépítik az elektromos hálózatot, így megnyílhat az út a Vargyas-völgy fejlődése előtt. Nagyon fontos események szervezői, mint például a Pásztornap a Hargitán vagy társszervezői a Székelyföldi Erdőgazdálkodók és Erdőtulajdonosok Konferenciájának. Tevékenységeik megvalósításához számos pályázatot hívtak és hívnak le. A társulás most a Görgényi-havasokkal fog bővülni.
Forrás: Hargita Népe
- június 5.
32-2024 Határozattervezet
Határozattervezet az Európai Bizottság egységes piaci programja keretében, az „Élelmiszertakarékoskodók – Élelmiszerhulladék-megelőzés Hargita megyében” elnevezésű nemzetközi projekt megvalósításának jóváhagyásáról, az „Élelmiszerhulladék-megelőzési támogatás az érdekeltek számára” című felhívás keretében;
Mi lesz a Szent Anna-tó sorsa?
Borboly Csaba: nem felelősöket, hanem megoldásokat keresünk!
Újra terítékre került a Szent Anna-tó ügye, pontosabban az a folyamat, amely miatt a víz minősége rohamosan romlik. Hargita Megye Tanácsának és a Csomád–Bálványos Közösségi Fejlesztési Társulásnak számos kezdeményezése volt ez ügyben. Június 5-én, a csíkszeredai megyeházán sajtótájékoztatón ismertették az aktuális helyzetet az érintettekkel.
Az eseményen jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Jánó Előd a Csomád–Bálványos Közösségi Fejlesztési Társulás igazgatója, Dósa E. Levente a Pro Szent Anna Egyesület elnöke, Kristó Hugó, az Olt Vízügyi Hatóság Hargita megyei kirendeltségének vezetője és Mihály István a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség részéről.
Borboly Csaba kiemelte, a Szent Anna–tó ügyében előre mozdították az ügyet, de nem sikerült befejezni. Most, a választások előtt jó ha terítékre kerülnek ezek az ügyek is.
– Nem cél, hogy felelősöket nevesítsünk vagy keressünk, csupán fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy a Szent Anna–tó állapota folyamatosan romlik. A Közösségi Fejlesztési Társulás azért jött létre, hogy a térségben a fenntartható fejlesztéseket ösztönözni tudjuk, azonban itt akadályba ütköztünk és meghaladja a hatáskörünket az ügy. További lépések megtétele már nem rajtuk áll – mondta a megyei tanács elnöke.
Jánó Előd a Csomád–Bálványos Közösségi Fejlesztési Társulás igazgatója hangsúlyozta, a probléma rendkívül komoly, hiszen Kelet-Európa egyetlen épen maradt vulkanikus tavát érinti. Turisztikai szempontból kiemelkedően fontos, nemcsak a megyének, hanem az egész országnak. S bár több lépést kezdeményeztek, nem volt elégséges ahhoz, hogy további intézkedések szülessenek az illetékes szervek részéről.
A Csomád–Bálványos Közösségi Fejlesztési Társulás egy szakjelentésben foglalta össze a Szent Anna tó kapcsán felmerülő problémákat, valamint Hargita Megye Tanácsának erre vonatkozó törekvéseit. A dokumentum röviden vázolja a jelenlegi helyzetet, az ezüstkárász és a tó viszonyát, a megyei tanács kezdeményezéseinek és törekvéseinek kronológiáját, valamint összegzésként javaslatot vázol fel arra, hogy milyen lehetőségek és megoldások lennének az ügy kimozdítása érdekében.
A jelentés teljes dokumentuma alább olvasható:
https://elemzo.hargitamegye.ro/a-halak-elszaporodasa
Dósa E. Levente a Pro Szent Anna Egyesület vezetője röviden ismertette a tó aktuális helyzetét és a fennálló probléma okát. A környezeti probléma kiváltó egyik bizonyított oka, az invazív halfajta, az ezüstkárász megtelepedése a tóban. A halak táplálkozásuk során felborítják a tó természetes egyensúlyát, amely algásodáshoz és ennek hatására a tó korai elmocsarasodásához vezet. Mint mondta, az elmúlt 10 évben szemmel látható a tó állapotromlása, ezért is igyekeznek folyamatos vizsgálatokat és megfigyeléseket végezni, ami a tó vizének minőségét és változásait illeti. Volt már próbálkozás, ami az ezüstkárász eltávolítását illeti, de nem jártak sikerrel. Jelenleg vannak módszerek, amelyek működhetnek, de az ő hatáskörük is korlátolt.
Kristó Hugó, az Olt Vízügyi Hatóság Hargita megyei kirendeltségének a vezetője értékelte, hogy a helyi hatáskörökön belül jó együttműködés volt, az intézmény biztosította az adatbázist a kutatások elvégzéséhez. Mihály István, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség képviseletében kifejtette, hogy a felelősség a Természetvédelmi Területek Országos Ügynökségét terheli, amely a Környezetvédelmi Minisztérium alá tartozik.
Ha nem történik közbeavatkozás, nagy az esély rá, hogy a Szent Anna-tó jelenlegi formája nem marad meg, ezért Borboly Csaba, a Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelte, hogy a megoldás a szakminisztériumok és a helyi intézmények közötti valós partnerség és közös megoldáskeresés lehetne, amely világosan meghatározza az egyes szereplők jogait és kötelezettségeit.
Hargita Megye Tanácsa és a Csomád-Bálványos Közösségi Fejlesztési Társulás célja a Szent Anna-tó megmentése, annak ellenére, hogy se konkrét hatásköre se anyagi forrásai nincsenek ez ügyben.
Csíkszereda, 2024. június 5.
Nincs előrelépés a vaslábi vasúti átjáró ügyében
Több éve tisztázatlanok a tulajdonjogi viszonyok a 126-os megyei út Vaslábot Gyergyóújfaluval összekötő egyik szakszán, emiatt nem épült meg a vasúti átjárónál lévő rész. A megyei önkormányzat képviselői helyszíni sajtótájékoztatón ismertették az elmúlt évek próbálkozásait, illetve a jelenlegi helyzetet.
A 2015-ben elkezdődött európai uniós beruházás révén a Vaslábot Gyergyóújfaluval összekötő szakasz készült el: a munkálatok 2018-ig zajlottak, s bár az út többi szakasza megépült, a vasúti átjárónál lévő, közel 800 méteres szakasznál nehézségekbe ütközött a megyei önkormányzat.
Az említett útszakasz az állami vasúttársaság tulajdonában van, a megyei tanács pedig többszöri kérésre sem kapott adminisztrációs jogot, hogy azon a szakaszon is tudjanak haladni a munkálatokkal.
– Most tartunk az ötödik megoldási kísérletnél, az évek során több javaslatunk volt a közlekedési minisztériumnak, de egyikre sem kaptunk engedélyt. A legutóbbi elképzelésünk az, hogy a használhatósági papírra való hivatkozással újrakezdjük a munkálat közbeszerzését, és újra kérjük a minisztériumtól az engedélyt, hogy végrehajthassuk a munkálatot – mondta el helyszíni sajtótájékoztatón Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Hozzátette: új urbanisztikai bizonylatot kapnak a vaslábi önkormányzattól, és a vasúttársasággal közösen kérik az engedélyt a közlekedési minisztériumtól.
– Az itt lakók folyamatosan panaszkodnak a por miatt, sajnos nem tudunk megoldást nyújtani számukra. Az útszakaszon nagy a forgalom, sok a teherautó, és néhány esetben a GPS-rendszer ide irányítja a személyautókat is, amelyek aztán alig tudnak itt áthaladni, és biztos, hogy következőleg messze elkerülik – fogalmazott Fórika István, Vasláb alpolgármestere.
Az említett 800 méteres útszakasz karbantartási munkálatait a megyei önkormányzat végzi, de még így is nehézkesen lehet itt haladni, a befejezés pedig még várat magára. Az európai uniós beruházásnak 2026-ig el kell készülnie.
Forrás: Hargita Népe
Forgalomkorlátozás a DJ137-es megyei úton
Holnap, június 5-én reggel 9 és 19 óra között lezárják a DJ137-es megyei út Felsőboldogfalva és Székelykeresztúr közötti szakaszt.
Felhívjuk az autóvezetők figyelmét, hogy szerdán, június 5-én forgalomkorlátozásra kell számítani a DJ 137-es megyei út Felsőboldogfalva és Székelykeresztúr közötti szakaszát 9 és 19 óra között.
A kivitelező cég híd elemeket szállít az említett időszakban, így a gépkocsivezetők biztonsága érdekében lezárják az adott szakaszt.
A helyi lakosok számára meg lesz engedve a közlekedés, viszont az áthaladó forgalmat elterelik a 13C és 13A jelzésű nemzeti útra.
A gépkocsivezetők megértését köszönjük!
Csíkszereda, 2024. június 04.
Gátat szabtak a víznek
Forrás: https://hargitanepe.ro/hirek/csikszek/gatat-szabtak-a-viznek
Elkészült a 3800 méter hosszúságú vasbeton támfal Gyimesközéplokon, Bükkhavas és Hidegség között. A beruházás értéke meghaladta a 18 millió lejt. A péntek délelőtt tartott helyszíni átadón elhangzott, hogy a lakosság javai, az utak és hidak biztonsága mostantól garantált.
A gyimesközéploki lakosság ingatlanjai és az út infrastruktúrájának védelmét hivatott biztosítani a 3840 méteren elkészült és pénteken átadott vasbeton támfal, amely a patakpart mentén, változó magasággal – kettőtől öt méterig – Bükkhavas és Hidegség között épült. A beruházás összköltsége meghaladja a 18 millió lejt.
A partvédelem mellett, az elmúlt négy évben öt hidat is építettek, ezzel a Gyimesközéplokon elvégzett munkálatok teljes értéke több mint 26 millió lej.
Moldován József kivitelező szerint igaz ugyan, hogy a beruházás ideje alatt nehezen tudtak közlekedni a helyiek, de a támfal elkészültével olyan beruházást adnak át a közösségnek, amely a helyiek biztonságát és javaik védelmét szolgálja.
– A munka egy szakasza lezárult, de bízunk benne, hogy Hargita Megye Tanácsának a folytatáshoz is lesz anyagi forrása
– jegyezte meg a kivitelező.
Gergely Károly, Gyimesközéplok polgármestere felidézte a 2018-as időszakot, amikor Hidegség pataka kiöntött elárasztva a helyiek udvarait és ingatlanjait, az utak és a hidak pedig járhatatlanná váltak.
– Beszakadt utak, odaveszett javak mutatták az áradás pusztítását, ráadásul ez többször megismétlődött abban az időszakban. Hidegség számára a beruházás kilencvenszázalékos biztonságot garantál
– mondta a polgármester, aki a végén köszönetet mondott a megyei tanács munkatársainak. Hozzátette:a támfal és hidak elkészülte után következhet az aszfaltozás, ugyanis eddig az elsődleges feladatuknak azt tekintették, hogy biztosítsák a lakosság védelmét az árvízzel szemben.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke úgy fogalmazott: kellett egy átfogó és mindenre kiterjedő árvízvédelmi beruházás a Gyimesekben. Amíg a nagyobb és átfogóbb beruházásnak nem fogtak neki, addig esőzések idején a víz maradt az úr a térségben, ennek vették elejét a beruházás kivitelezésével.
Jelentős segítség a balánbányai inkubátorház átadásához
Rendkívüli tanácsülést tartott Hargita Megye Tanácsának testülete
Hargita Megye Tanácsának testülete június 3-án, hétfőn online tanácsülés keretében hozott meg döntéseket, amely által elősegítik a balánbányai inkubátorház mielőbbi átadását. A munkálatokat befejezte a kivitelező cég, a kifizetések után sor kerülhet az átadásra.
Ennek érdekében költségvetés módosításra került sor.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelte, Balánbányának közel 1, 6 millió lejes önrésszel kell hozzájárulnia a projekthez, amelynek egy részét most befizette a megyei tanács fele, így elkezdődhetnek a kifizetések.
Továbbá megszavazták, hogy a jövedelemadó 6 százalékos visszaosztásából 500 ezer lejjel támogatják a várost, hogy további kifizetéseket is tudjon elvégezni.
A tanácsülés visszanézhető a következő linken: https://www.facebook.com/hargitamegye/videos/1020948879451350
Az inkubátorház célja, hogy az egész térség számára gazdasági fellendülést hozzon, valamint hozzájáruljon a munkahelyteremtéshez, hiszen az épületében 36 vállalkozás kezdheti meg működését.
Csíkszereda, 2024. június 3.
Borboly Csaba: Szelektív hulladékgyűjtéssel és csomagolásmentes vásárlással nagyban hozzájárulhatunk a fenntartható jövőhöz
Elkezdte működését a Hargita megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Központ
Hivatalosan 2024 június elsejétől kezdte meg a hármas konzorcium a munkáját a gyergyóremetei Integrált Hulladékgazdálkodási Központnál. Az elkövetkező nyolc évben ők fogják működtetni az egész Hargita megye hulladékának feldolgozására készült központot.
Hulladékgazdálkodási Központ üzemeltetésére vonatkozó szerződést az Eco Bihor, Eco-Csik, RDE Hargita hármas konzorciumával.
„A bürökrácia számos útvesztőjén kellett átmenjünk azért, hogy ez a nap eljöhessen. Egész Hargita megyét szolgálni fogja az Integrált Hulladékgazdálkodási Központ. A lerakó körülbelül 6 -7 év alatt telik meg, viszont ha a megye teljes lakossága elkezdi szelektíven gyűjteni a szemetet ez húsz évre is tolódhat.
Köszönet illeti Incze Csongort és csapatát, hiszen nekik köszönhető, hogy ma itt tartunk.
Köszönjük Korodi Attilának, hiszen a folyamat során nagy szükség volt az ő odaállására, valamint az Eco Csíknak is, hiszen a konzorcium velük teljes”
– nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a helyszínre tett látogatása során a közösségi médiában élőben mutatta be a központ működését: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/785031626721922
„Mindenkinek kivette a részét a munkából. Négy törvénymódosításhoz kellett alkalmazkodni, de sikerült legyőzni az akadályokat. Gratulálok a konzurciumnak, hiszen feszített tempóban sikerült nekik felkészülni. Örülök, hogy elértünk idáig, megvoltak a buktatók bőven, de átvészeltük ezeket és megtettünk mindent azért, hogy a központ működése elinduljon “
– nyilatkozta Incze Csongor megyemenedzser.
A nyertes szolgáltatónak négy hónapos felkészülési időszak állt rendelkezésére, megtették a szükséges lépéseket ahhoz, hogy akadály nélkül tudjon működni a központ. Ezalatt építették meg a mechanikai-biológiai kezelő rész mechanikai részét.
A központ egyik üzemeltetője hangsúlyosan kérte, hogy az itt dolgozó személyzet védelmének érdekében a veszélyes, mérgező anyagokat ne dobja senki a szemetesbe.
A remetei kezelőközpont nemcsak a lerakóból, a gödörből és depóból áll, hanem van két válogató sor is. Az egyiken a szelektíven gyűjtött hulladékot lehet szétválogatni, ez manuális válogatási rendszer, ahol a hulladékot szelektíven válogatják szét a különböző kategóriák szerint.
A biológiailag lebomló hulladék, vagyis a zöld hulladék számára egy külön sor van fenntartva. Ott a lebomló, komposztnak való hulladékot válogatják ki, hogy csak olyan növényi maradvány legyen benne, amiből a későbbiekben komposztot lehet készíteni, ami jó tápanyagként szolgálhat a növényeknek. Ezt pedig a komposztáló rendszerben dolgozzák fel.
A lerakónál megépült két medence is, amelyek a hulladékvizet (csurgalékvíz) fogják fel. Ezek egy olyan tisztítóállomás első modulját képezik, amely a tisztítás után, a tervezők és a szakemberek szerint olyan vizet fog eredményezni, hogy az akár fogyasztható is lehet.
Minden egyes hulladék mielőtt a lerakóba kerül egy előkezelésen kell átmenjen.A vegyes hulladékot összeaprítják,rostálják, levegőztetik, aszalják, mágnesesen kiválogatják azt, ami válogatható belőle, ezután pedig egy része elmegy égésre , ami biológiai azt stabilizálják majd visszakerül a lerakóba.
Csíkszereda, 2024. június 3.
220/03.06.2024-es számú Határozat
220/03.06.2024-es számú Határozat a Hargita Megye Tanácsa rendelkezésére álló alapból a jövedelemadó 6%-os részéből származó, a 2024. évre vonatkozó összegnek Balán város részére történő kiutalásáról; Hot 220 – 2024
219/03.06.2024-es számú Határozat
219/03.06.2024-es számú Határozat Hargita megye 2024. évi bevételi és kiadási költségvetésének módosításáról; Hot 219 – 2024
Hargita Népe Lapkiadó – Tudósító állás – 2024.06.21.
Hargita Népe Lapkiadó,
Csíkszereda, Temesvári sugárút, 4 szám
a 2022/1336-os kormányhatározat értelmében versenyvizsgát hirdet 2024.június 21-én 11 órától (írásbeli) és június 27-án 11 órától (szóbeli) a következő meghatározott idejű munkaszerződéses állás betöltésére:
1. Az állások száma és elnevezése, a szervezeti egység megnevezése:
Tudósító, kezdő fokozat – 1 hely (meghatározott időre)
Részvételi feltételek:
- felsőfokú végzettség záróvizsgával;
- nem szükséges szakmai tapasztalat;
- meg kell felelnie a 2022/1336-os kormányhatározat 15. cikkelye szerinti általános feltételeknek.
- A jelentkezési iratcsomó az alábbi dokumentumokat kell tartalmazza:
- beiratkozási kérést, az intézmény vezetőjéhez címezve;
- a személyi igazolvány, vagy esetleg bármilyen más irat másolatát, ami törvény szerint a személyazonosságot tanúsítja;
- a tanulmányi végzettség szintjét igazoló bizonylatok és szakképesítést igazoló iratok, valamint más iratok másolatait, amelyek bizonyítják, hogy a jelölt szakmai felkészültség szempontjából megfelel az intézmény által megállapított követelményeknek;
- a munkakönyv másolatát, és/vagy a munkahelyi, szakmai vagy a szakmai képzettségnek megfelelő régiséget igazoló okiratokat;
- a büntetlen előéletet bizonyító okiratot, vagy egy saját felelősségre tett nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy nincs olyan büntetése, amely összeférhetetlenséget okozna a megpályázott állással;
- a családorvos, vagy egy illetékes egészségügyi intézmény által kiállított orvosi bizonyítványt, amely előzetesen legtöbb 6 hónappal a vizsga napjától számítva volt keltezve és amellyel igazolja, hogy az egészségi állapota megfelelő;
- szakmai önéletrajzot.
A bizonyítvány, amellyel az egészségi állapotát igazolja, kötelező módon tartalmazza az iktatószámot, a kibocsátás időpontját, a kibocsátó elnevezését és minőségét, az Egészségügyi Minisztérium által megállapított szabványnyomtatvány szerint.
Abban az esetben, ha az iratcsomó átvizsgálása alkalmával elfogadott jelentkező az e.) betűvel jegyzett pont szerint, saját felelősségre tett nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy nincs előzetes büntetése, legkésőbb a vizsga első próbájának kezdetéig köteles kiegészíteni az iratcsomóját a büntetlen előéletét bizonyító okirattal.
A b.) – d.) pontokban előírt iratok eredeti példányait is be kell mutatni a másolatok hitelességének bizonyítása végett.
- Az 1336/2022-es számú Kormányzati Határozat 15. számú cikkelye értelmében, a meghatározott valamint a meghatározatlan időtartamra meghirdetett állások megpályázására a jelentkezők a következő általános feltételeket kell teljesítsék:
- a) román állampolgársággal vagy az Európai Unió más tagállamának, illetve a Svájci Államszövetségnek az állampolgárságával rendelkezik;
- b) jó román nyelvtudással rendelkezik szóban és írásban;
- c) munkaképes az 53/2003. sz. törvény előírásai alapján;
- d) a pályázott munkakörnek megfelelő egészségi állapottal rendelkezik, amelyet a háziorvos vagy az illetékes egészségügyi egységek által kiállított orvosi igazolással tanúsít;
- e) megfelel az iskolai végzettségre, a szakterületen szerzett tapasztalatra és, adott esetben, a meghirdetett állás speciális követelményeire vonatkozó feltételeknek;
- f) nem ítélték el nemzetbiztonság elleni, hatóság elleni, emberiség elleni, korrupciós vagy szolgálati időben elkövetett bűncselekményért, hamisításért vagy az igazságszolgáltatás elleni bűncselekményért, valamint olyan szándékkal elkövetett bűncselekményért, amely a pályázó személyt összeférhetetlenné tenné az általa megpályázott munkakörrel járó feladat ellátásával, kivételt képeznek azok az esetek, ahol rehabilitáció történt;
- g) nem áll olyan büntetésvégrehajtás alatt, amellyel eltiltották a hivatali, foglalkozási vagy kereskedelmi tevékenység gyakorlásától, illetve annak a tevékenységnek a gyakorlásától, amellyel a bűncselekményt elkövette, vagy nem áll olyan biztonsági intézkedés hatálya alatt, amely eltiltja a hivatali vagy foglalkozási tevékenység gyakorlásától;
- (h) nem követett el a 118/2019. sz. törvény 1. cikkelyének (1) bekezdésében említett bűncselekményeket, szexuális bűncselekményeket, személyeket kizsákmányoló bűncselekményeket vagy kiskorúak elleni bűncselekményeket
- A versenyvizsga 2024. június 21-én, 11 órától kezdődik az írásbeli próbával, és 2024. június 27-én 11 órakor folytatódik a szóbeli próbával, a Hargita Népe Kiadó székhelyén (Csíkszereda, Temesvári sugárút 4 szám alatt.)
A vizsgához szükséges iratcsomót 2024. június 3. – 2024. június 17. közötti időszakban lehet benyújtani a Hargita Népe Kiadó székhelyén 8,00-15,00 óra között.
A versenyvizsga részvételi feltételeit és könyvészeti anyagát az intézmény székhelyén függesztjük ki, – illetve az intézmény weboldalán – http://hargitamegye.ro/hargita-megye-tanacsa/allashirdetesek/alintezmenyek-altal-meghirdetett-allasok.html – tesszük közzé.
További információkat a 0266–372633-as telefonszámon kaphatnak az érdeklődők.
- A betöltetlen szerződéses állások elfoglalására kiírt versenyvizsga lebonyolításának időbeli beosztása:
| Sor szám | A tervezett tevékenység | Tervezett időtartam |
| 1 | A jelöltek beiratkozása | 2024.06.03. – 2024.06.17. |
| 2 | A versenyvizsga iratcsomóinak ellenőrzése | 2024.06.18. |
| 3 | Az iratcsomók ellenőrzése eredményeinek kifüggesztése | 2024.06.18. |
| 4 | Az iratcsomók ellenőrzése eredményeinek fellebbezése | 2024.06.19. |
| 5 | Az iratcsomókkal kapcsolatos fellebbezések eredményeinek kifüggesztése; A versenyvizsgára elfogadott jelöltek névsora | 2024.06.20. |
| 6 | A versenyvizsga első próbája- írásbeli próba | 2024.06.21. |
| 7 | A írásbeli próba eredményeinek kifüggesztése | 2024. 06.21. |
| 8 | A írásbeli próba eredményeinek fellebbezése | 2024. 06.25. |
| 9 | A s írásbeli próba fellebbezések eredményeinek kifüggesztése | 2024. 06.26. |
| 10 | A versenyvizsga második próbája- szóbeli próba | 2024. 06.27. |
| 11 | A szóbeli próba eredményeinek kifüggesztése | 2024. 06.27. |
| 12 | A szóbeli próba eredményeinek fellebbezése | 2024. 06.28. |
| 13 | A szóbeli próba fellebbezések eredményeinek és a versenyvizsga végleges eredményeinek kifüggesztése | 2024.07.01. |
- Könyvészet: letölthető itt
- A dossziék kiválogatása: letölthető itt
- Az irásbeli vizsga eredménye: letölthető itt
- A szóbeli vizsga eredménye: letölthető itt
- Végleges eredmény: letölthető itt.
Csíkszereda, 2024. május 31.
Lőrincz Csaba Levente
menedzser
Gyerekmosoly program – 2024
Pályázati felhívás
Gyerekmosoly program
2024
A pályázat célja, tárgya: 2010-ben Hargita Megye Tanácsa elindította a családeszmény, a családban való gondolkodás terjesztését célzó Családprogramját. Ezen belül indult a Gyerekmosoly alprogram, amelynek célja a megye területén lévő óvodatermek, napköziotthonok, iskolák és elhelyezőközpontok, valamint kórházi gyerekosztályok szebbé tétele falak dekorálásával. A környezet megszépítése, reklámgrafikus által tervezett és kivitelezett illusztrációkkal, mesefigurákkal, mesehősökkel, mesejelenetekkel, derűssé, meghitté varázsolja a kicsik környezetét, mosolyt csal arcukra, hozzájárul a nevelés színterének, feltételeinek javításához.
A Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközponttal együttműködve a program folytatódik 2024-ben is.
A támogatás igénybevételére jogosultak köre
Jelen pályázati programból támogatást kaphatnak:
– a megye területén működő óvodák, iskolák, napköziotthonok
– az óvodákban/iskolákban működő előkészítő osztályok
-pszichopedagógiai-és logopédiai kabinetek
– a megye területén lévő kórházak gyerekosztályai;
– elhelyezőközpontok.
A támogatható tevékenységek köre:
– intézményenként/épületenként egy terem, illetve egy folyosó falainak kifestése mesefigurákkal.
A pályázat benyújtása:
A pályázatot postai és elektronikus úton kell benyújtani az alábbi címre:
Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrásközpont, 530131 Csíkszereda, Mihail Sadoveanu utca 54. szám, valamint a következő e-mail címre: [email protected].
A pályázati felhívás és a pályázati formanyomtatvány (adatlap) letölthető a www.hargitamegye.ro, valamint a www.isjhr.eduhr.ro honlapról. A pályázati feltételekről, tudnivalókról felvilágosítást a 0266-317048 telefonszámon kaphatnak.
A pályázati dokumentációk benyújtási határideje: 2024. június 24.
Pályázati értékelés és elbírálás:
Az elbírálóbizottság a beküldött dokumentációkat 2024. július 1-ig értékeli.
Csíkszereda, 2024.május 28.
Szabó Irén-Ottilia,
MNTEK igazgató
Felhívás!
Hargita Megye Tanácsa ezúton tájékoztatja a tisztelt ügyfeleket, hogy az ügyintézés a továbbiakban kizárólag az alábbi e-mail címen történik:
A korábban megadott e-mail címekre küldött üzenetekre a továbbiakban nem áll módunkban válaszolni.
Megértésüket köszönjük!
Csíkszereda, 2024. május 31.
2024 június 03-i napirenditervezet
NAPIRENDTERVEZET
a 2024. június 03-án
Hargita Megyei Tanács rendkivüli ülésén
megvitatandó és jóváhagyásra benyújtandó határozat-tervezetek
1. Határozattervezet a Hargita megye 2024. évi bevételi és kiadási költségvetésének módosításáról;
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
2. Határozattervezet a Hargita Megye Tanácsa rendelkezésére álló alapból Hargita Megye Tanácsa számára a Balán város részére az adó 6%-ából képzett összeg kiutalásáról, jövedelemadóból a 2024-es évre vonatkozóan;
Kezdeményező: Borboly Csaba elnök
Csíkszereda, 2024 május 30
Elnök Megyei Főjegyző
Borboly Csaba Balogh Krisztina
Csíksomlyón a 40. Europassió Kongresszusa
Hargita megye kalákában szervezi meg a nemzetközi vallási és kulturális eseményt
12 ország, 31 csoport és 140 személy részvételével szervezik meg a 40. Europassió Kongresszust, amelynek ez alkalommal a megyeszékhelyünk szolgál helyszínéül.
A kongresszus központi eleme a passiójáték, amely évszázados vallási és kulturális hagyományokat ápol, segítve ezzel a közösségek vallási és kulturális identitásának megőrzését és erősítését. Május 30-án, közös sajtótájékoztatón ismertették az esemény részleteit és programját a megyeházán.
Az eseményen jelen volt Svella Adél, a Csíksomlyói Passió Egyesület elnöke és a kongresszus főszervezője, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Korodi Attila, Csíkszereda Megyei Jogú Város polgármestere és Sógor Enikő alpolgármester, valamint Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója, akik társszervezői és támogatói tisztségben is jelen voltak.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntötte a jelenlévőket és elmondta, a rangos nemzetközi esemény újabb jó példája annak, hogy összefogásban, kalákában tudnak együtt dolgozni és gondolkodni.
‒ Óriási jelentősége van ennek a programnak és nemcsak azért, mert közösségünk számára fontos hitéletre, a passsiójátékra épül, hanem mert összefogásban dolgoznak az intézmények és felkaroltak egy olyan kezdeményezést, amely határokat átívelve segít megmutatni és hírét vinni Európában és a világban azt, hogy kik vagyunk és milyen értékeket képviselünk – tette hozzá a megyei tanács vezetője.
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere is köszönetét fejezte ki a közös munkáért és gratulált a Csíksomlyói Passió Egyesület csapatának, kiemelve, hogy mekkora értéket képviselnek munkájuk és elhivatottságuk által. Hangsúlyozta, a szerencsés egybeesést is, hogy ez a program az európai parlamenti választások hetén zajlik, hiszen így igazán jelentősége van az értékeink felmutatásának, az értékek megteremtésének.
Sógor Enikő alpolgármester a különböző civil szervezetek és egyesületek munkájára hívta fel a figyelmet, miszerint fontos, hogy közösségek különböző társadalmi szerepvállalásokban is jelen legyenek, az intézmények pedig támogatni tudják ebben őket. Emellett az Európai Unióban való jelenlétet említette, mint bizonyíték a jó lehetőségekre, hiszen most ez által érkezhet városunkba 12 ország küldöttsége.
Svella Adél, a Csíksomlyói Passió Egyesület elnöke röviden ismertette a Csíksomlyói Passiójáték történetét, múltját és jelenét, majd bemutatta a nagyközönség számára is nyitott programpontokat.
A többnapos rendezvény történelmi jelentőséggel bír, legközelebb 80 év múlva kerülhet rá sor nálunk. Most a csíksomlyói Napba öltözött Babba Máriánál európa országai együtt képviselhetik a Béke ügyét. Mint mondta, csoportjuk 1996 óta tagja a szervezetnek, melynek célja a keresztény kulturális hagyományok és értékek őrzése és életben tartása.
A többnapos esemény közel 500 ember közreműködésével jöhet létre, közülük önkéntesek és családok sokaságával. A résztvevők megoszlása a következő: 76 német és osztrák, 6 belga, 3 cseh, 5 francia, 2 holland, 4 lengyel, 20 magyar, 13 olasz, 4 szentegyházi, 2 spanyol, 4 szlovén.
Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője kulturális diplomáciai eseményként nyilatkozott a kongresszusról és kiemelte, hogy a helyi passió játszás alapjai visszavezethetőek a csíksomlyói ferencesek értékteremtő munkájához.
A programsorozat többek között zászlófelvonást, szentmisét, megnyitóünnepséget, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia és a csíkszeredai Codex Régizene Együttes fellépését, folklórműsort, kiállítást, rajzfilmvetítést, a Csíksomlyói Passiójáték előadását is tartalmazza.
Részleteket a programról itt olvashatnak: https://csiksomlyoipassio.ro/
A facebook esemény a következő linken érhető el: https://www.facebook.com/events/7996434167068497
Az esemény kapcsán készült rövidfilm itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=-geZ2YyP3jw
Csíkszereda, 2024. május 30.
Több mint 10 millió lejjel támogatták a települések földgáz hálózatának kiépítését
2020 és 2024 között a hatszázalékos adóvisszaosztás jelentős részét erre a célra igényelték a települések
Belső jelentést készített Hargita Megye Tanácsa a településenként nyújtott hatszázalékos adóvisszaosztásból származó támogatásokból, amelyet a földgáz hálózatok kiépítésére igényeltek a települések.
https://analiza.judetulharghita.ro/reteaua-gaze-naturale
Az elmúlt öt évben, 2020 és 2024 között meghaladja a 10 millió lejt a nyújtott támogatás értéke. A megyei tanács ez mellett az engedélyek gyors kibocsátásával segített és több konzultációt is szervezett.
Míg 2020-ban az igénylések összege csupán 573 ezer lej volt, addig 2023-ban ez az összeg már elérte csaknem a 4,9 millió lejt.
Az elmúlt években jelentős beruházások valósultak meg, amelyek hozzájárultak a bővítéshez és a hálózatok korszerűsítéséhez.
A helyi lakosság életminőségének javítása mellett a földgáz bevezetése a településeken jelentős gazdasági előnyökkel jár. A földgáz használata csökkentheti az energiafüggőséget, és a fenntartható fejlődés fontos hajtóereje.
Hargita Megye Tanácsa jelentős erőfeszítéseket tett a gázelosztó hálózat fejlesztésének támogatására.
Csíkszereda, 2024. május 30.

Nem az iskolapadot koptatni járnak, hanem keményen megdolgoznak az eredményeikért
A tudás olyan kincs, mely tulajdonosát mindenhová elkíséri
Nem az iskolapadot koptatni járnak, hanem keményen megdolgoznak az eredményeikért
Hargita Megye Tanácsa és Hargita Megye Tanfelügyelősége közösen díjazza a Megyei Olimpiászokon/Tantárgyversenyeken I., II. vagy III. helyezést elért diákokat és felkészítő tanáraikat. Hargita Megye Tanácsa összesen 385 ezer lejt fordított díjazásának a támogatására és az olimpiászok szervezésére.
Ezen a héten kerül sor a 2023–2024-es tanév megyei, országos és nemzetközi tantárgyversenyein kiváló eredményt Hargita megyei diákok és felkészítő tanáraik díjazására.
Udvarhelyszéken 204 diák, 119 tanár és 26 csapat részesül díjazásban.
„Gratulálok az udvarhelyszéki fiatal tehetségeknek. Nem kevés időt és energiát fektettek a tanulásba, hogy a megyei tantárgyversenyen dobogós helyet érjenek el.
Az elismerés mellett azt kívánom a díjazottaknak, hogy alázattal és szeretettel segítsék azon társaikat, akik a nyomdokaikban szerentének lépni, hisz példaképek lettek “ — hangzott el Borboly Csabától, Hargita Megye Tanácsának elnökétől a díjazáson.
https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/990678429462180/
Hargita Megye Tanácsa a 13 prioritása mentén külön hangsúlyt fektet a fiatalok jövőjére, valamint jelenére is, ugyanakkor a fejlődést is ösztönzi, külön prioritásban foglalkozik az oktatás kérdésével.
Hargita Megye Tanácsának oktatást és ifjúságot érintő legfőbb tevékenységei 2024-re: a megyei tantárgyversenyek szervezésének, lebonyolításának támogatása, a végzős diákok díjazása, a megyei versenyeken és tantárgyversenyeken dobogós helyezést elért diákok és felkészítő tanáraik díjazása, a Hargita Megyei Kiválósági Központ tehetséggondozó programjának támogatása.
Az ifjúsági tevékenységeket támogató program a digitális oktatás fejlesztésére, az after school programokra, az Erdei iskola programra és a szakoktatás támogatására fekteti a hangsúlyt. Továbbá támogatják a képességfelmérő vizsgákra és az érettségire való felkészülést, a sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztését szolgáló eszközök vásárlását, és a nekik szóló tevékenységek megszervezését.
Pályázatot írtak ki tematikus táborok, iskolai versenyek, ifjúsági szervezetek tevékenységének támogatására. Idén is megszervezik az Ifjúság Napját Hargita megyében, illetve finanszírozzák alintézményeik oktatást és ifjúságot érintő főbb tevékenységeit, programjait, mint a Hargita Megye Nevelési Tanácsadói és Erőforrás Központ, a Vámszer Géza Művészeti Népiskola, Hargita Megye Tanácsa Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálata, Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége programjait.
Az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) finanszírozásával, 52 önkormányzat partnerségével, 83 tanintézetet szerelnek fel bútorokkal, tananyagokkal, digitális eszközökkel, illetve 54 elektromos kisbuszt vásárolnak.
Elsőként május 27-én, hétfőn ünnepélyes keretek között díjazták a tehetséges csíki diákokat és az őket felkészítő pedagógusokat a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium kollégiumának dísztermében. A mai napon, május 28-án az udvarhelyszéki diákokat és felkészítő tanáraikat díjaztuk a székelyudvarhelyi művelődési házban. Folytatásként május 29-én a maroshévízi és május 30-án a gyergyói tehetséges fiatalokat, valamint az őket felkészítő tanárok díjazására is sor fog kerülni.
A 2009-es év sikeres kezdeményezését követően, Hargita Megye Tanácsa két év kiesés után idén ismét díjazta azokat a diákokat és felkészítő tanáraikat, akik I., II. vagy III. helyezést értek el a megyei tantárgyversenyeken.
2020-ban és 2021-ben a világjárvány korlátozásai miatt nem kerültek megszervezésre a tantárgyversenyek és így a megyei tantárgyverseny megszervezése is elmaradt.
A megyei tantárgyverseny első három helyezettje részesült pénzbeli jutalomba, az I. helyezett 330 lejben részesült egy tantárgynál, a II. helyezett 280 lejben és a III., helyezett 250 lejben. A csapatok és egyéni versenyzők felkészítő tanárai is ugyanekkora díjban részesültek csapattagonként.
A sportcsapatok díjazására is sor kerül az esemény keretében, az I. helyet elért csapat 1000 lejben, a II. helyet elért csapat 800 lejben és a III. helyezést elért csapat 600 lejben részesül.
Csíkszereda, 2024. május 28.
Sikerül finanszírozás alá helyezni az 50 kilométeres, Udvarhelyszék déli részét behálózó útrendszert
1,5 millió lejjel növelik az egyháztámogatási program keretösszegét
Zajlik a közbeszerzése a Lot 3-ként ismert, közel 50 kilométeres útrendszer felújításának kivitelezésére. Sikerülhet átütemezni és finanszírozás alá helyezni EU-s forrásokból.
A közel 50 km-es útszakasz Ócfalva, Kányád, Petek, Brassó megye határa fele (DJ137A), valamint Kányád, Jásfalva, Ége, Székelydálya, Homoródszentpéter (DJ133), Homoródszentpál, Oklánd (DJ131), Kovászna megye határa irányába érinti a megyei útrendszert.
Mint azt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ismertette, azt a stratégiai döntést hozták, hogy haladnak előre a közbeszerzési folyamattal, annak érdekében, hogy a szerződés aláírásának pillanatáig minden elő legyen készítve és a legrövidebb idő alatt már a munkálatok is elindulhassanak. A megyei tanács elnöke kiemelte a Programok és projektek vezérigazgatóságának munkáját és megköszönte Bíró Barna Botond elnökhelyettes koordinációját is.
A május 28-i rendkívüli ülés sürgősségét a Hargita Megye Tanácsának egyháztámogatási programjának keretösszegének növelése indokolta. A pályázati program keretösszege így 3,5 millió lejről 5 millió lejre emelkedik. Összesen 105 pályázatot támogatnak.
A rendkívüli ülés Hargita Megye Tanácsa Facebook oldalán nézhető vissza:
Csíkszereda, 2024 május 28.
Lehetőség a fiataloknak, felzárkóztatás a vidéknek
Dupla képviselettel, két intézményben harcolnak Brüsszelben a Hargita megyei érdekekért
A Régiók Európai Bizottságban és az Európai Parlamentben is jelen vannak közös képviselőink. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, mint a régiók bizottságának állandó tagja és Winkler Gyula az Európai Parlament RMDSZ-es képviselője többek között a vidék felzárkóztatásán is dolgoznak. A megyei tanács elnöke május 28-án fogadta az EP-képviselőt a csíkszeredai megyeházán.
A sajtónyilvános eseményen részt vettek a Csík Terület Ifjúsági Tanácsának (CSTIT), valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának Hallgatói Önkormányzatának képviselői is.
A találkozó során kiemelt szerepet kaptak azok a témák, amelyek meghatározóak a megye fejlődése szempontjából: a vidék fontossága, a készségek fejlesztése és a lehetőségek megteremtése a fiatalok számára, a gyakornoki programok, valamint a medve kérdés.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntötte a jelenlévőket és köszönetét fejezte ki Winkler Gyula európai parlamenti képviselőnek is, akivel brüsszeli munkája során mindig hatékony az együttműködés, minden helyzetben elősegíti a helyi érdekek érvényesítését. A csapatmunka, az erős képviselet segít közelebb hozni Brüsszelt az emberekhez. A megyeelnök négy fő téma mentén kérte a további együttműködést és közös munkát a képviselőtől.
Borboly Csaba hangsúlyozta a vidék fejlesztésének jelentőségét, amelyet az Európai Unió támogatási programjai, különösen a Régiók Bizottsága és reményei szerint a Magyarországi EU Tanácsának soros elnöksége által indított kezdeményezések biztosítanak majd, hiszen ez sokat segítene egész Székelyföld felzárkóztatásában. Továbbá kiemelt figyelmet szentelnének a továbbiakban is a készségekre, hisz 2023 a készségek európai éve volt.
‒ Minden fiatalnak ugyanazok a lehetőségek álljanak rendelkezésére, még akkor is ha vidéken, vagy egy félreeső településen él, legyen szó pályaorientációról, képzésekről, internet hozzáférésről. Éppen ezért fontos a gyakornoki program is. AZ Európai Unió különböző intézményei által kínált gyakornoki lehetőségek révén a fiatalok széleskörű tudásra tehetnek szert, amelyet hazatérve kamatoztathatnak. Ha van Brüsszeli képviseletünk, akkor annál több helyi fiatal kaphat esélyt a fejlődésre – részletezte a megyeelnök.
A medve probléma is újra terítékre került, amely tekintetében a képviselő hangsúlyozta, fontos, hogy Brüsszelben is csapatként dolgozzanak, és minél több intézményben, fórumban, bizottsagában, tanácsban jelen legyenek, ahol a,,mi,, ügyeink is terítékre kerülnek, mert csak így lehet beleszólásunk.
‒ Minden témát úgy kell terítékre tenni, hogy közös érdekeket szolgáljanak, , meg kell találni a közös nevezőt. A medve tekintetében csak nálunk jelent ez problémát, de ha nagyvadakról beszélünk, és képbe kerül a farkas, akkor már többen dolgozhatunk egy közös célért ‒ fejtette ki Winkler Gyula, valamint hangsúlyozta, hogy a politikában van amikor ideje van a harcnak, de a munkának mindig ideje van, hisz a kisebb munka is eredményt szül. Éppen ezért volt fontos a Brüsszeli jelenlét, hisz a térségünk, a régiónk aktívan jelen van, csapatként.
A képviselő röviden bemutatta a jelenlegi gyakornoki lehetőségeket, kiemelve, hogy nagyobb eséllyel jelentkezhetnek azok a fiatalok, akik valamilyen ifjúsági szervezetben már szerepet vállaltak és dolgoznak a közösségért, hiszen ezek a fiatalok hazatérve a megszerzett tudást jó eséllyel itthon, a saját közösségük fejlődésére használják majd.
Az esemény végén Borboly Csaba jelképesen is átadott egy tarisznyát a képviselőnek, ezzel is hagsúlyozva, hogy a továbbiakban is számítanak a közös együttműködésre, a helyi közösségek erős érdekképviseletére.
Mindez azonban csak a június 9-i választásokon való erős jelenléttel érhető el. Szavazatukkal a helyi lakosok megerősíthetik közösségük képviseletét úgy a helyi önkormányzatokban, mint az európai intézményekben, és biztosíthatják, hogy a megye érdekei megfelelően képviselve legyenek.
Az egyeztetést követően részt vettek a Versenytanács által szervezett eseményen is, ahol a helyi közigazgatási szervekkel az állami támogatásokkal és közbeszerzésekkel kapcsolatos jól bevált gyakorlatokról beszéltek.
Borboly Csaba, a Régiók Európai Bizottságában végzett munkájáról bővebben a https://cor.borbolycsaba.ro/ oldalon olvashatnak.
Csíkszereda, 2024. május 28.
235/22.08.2025-es számú Határozat
235/22.08.2025-es számú Határozat beruházási munkálat közvetlen odaítélésének jóváhagyásáról, amelynek tárgya „Járda építése Szentábrahám faluban”; Hat. 235/22.08.2025
234/22.08.2025-es számú Határozat
234/22.08.2025-es számú Határozat a Hargita Megyei Tanács 339/2024. számú határozatának módosításáról, amely a műszaki–gazdasági mutatók jóváhagyásáról, a finanszírozási kérelem benyújtásáról, valamint azokról a tevékenységekről szól, amelyekben Hargita Megye Közigazgatási Egysége a Hargita Megyei Tanácson keresztül részt vesz, partnerségben Csíkszentdomokos Község Közigazgatási Egységével, Gyimesközéplok Község Közigazgatási Egységével, a Nagy-Hagymás Kistérségi Fejlesztési Társulással, a Terko Közbirtokossággal és a Csíkszentdomokos Közbirtokossággal, a következő finanszírozási projekt keretében: „A hegyi turistaútvonalak minőségének javítása és biztonságának növelése, a természetes turisztikai célpontok megközelíthetőségének és összekapcsolásának biztosítása hitelesített útvonalak révén, a természetes turisztikai célpontok vonzerejének növelése a Nagy-Hagymás térségében, Hargita megyében”, projektkód: 327835, a PRC/243/PRC_P7/OP4/RSO4.6/PRC_A43 – 7.1.2. beavatkozás „A természeti örökség és a gyógyturisztikai erőforrások védelme és turisztikai hasznosítása” című pályázati felhívás keretében; Hat. 234/22.08.2025
233/22.08.2025-es számú Határozat
233/22.08.2025-es számú Határozat Hargita megye 2025. évi költségvetésének kiigazításáról; Hat. 233/22.08.2025
Ideiglenes székhelyre költözött Hargita Megye Tanácsa
Zajlanak az energetikai felújítási munkálatok Csíkszereda központjában
Az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) támogatásával Hargita Megye Tanácsa épületénél elkezdődtek az energetikai felújítási munkálatok, így a 208/2025. számú határozat értelmében a beruházás ideje alatt a megyei tanács ideiglenesen a Csíkszeredában található Kossuth Lajos utca 8. szám alatti épületbe költözött.
Az épületből való költözés elengedhetetlenné vált a munkálatok zavartalan lebonyolítása és az alkalmazottak biztonsága érdekében, így a megyei tanács továbbra is zavartalanul látja el feladatait az új ideiglenes székhelyen.
Az online ügyintézés továbbra is elérhető, információ kérhető a +40266-207700-as telefonszámon, az [email protected] email címen, illetve bizonyos szolgáltatások az online ügyfélkapun keresztül is igénybe vehetők: https://ugyfelkapuhr.ro/.
Amennyiben bármilyen személyes ügyintézésre van szükség az intézményen belül, a Kossuth Lajos utca 8. szám alatti épület középső bejáratánál található portaszolgálat munkatársai eligazítják az ügyfeleket a megfelelő igazgatóság vagy osztály helyére.
A régi helyszínen jelenleg a Kossuth Lajos utca felöli homlokzatot bontják, amely fokozott zajjal és porral jár és folyamatban van a Szabadság tér felöli oldal felállványozása.
A munkálatok hétköznapokon 7:30 és 17:30 között zajlanak. Kérjük a lakosság türelmét és megértését a munkálatokkal járó kellemetlenségek miatt.
Továbbá kérjük a sajtó képviselőinek együttműködését, hogy az információt saját felületeiken keresztül is eljuttassák a lakossághoz és az érintett felekhez.
Csíkszereda, 2025. augusztus 21.
Lakossági konzultáció a felcsíki út felújításáról!
Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdet a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.
A találkozók célja, hogy a tervezést megelőzően felmérjék a helyi lakosok igényeit, javaslatait és észrevételeit, amelyeket a tervező figyelembe vehet a tervezés során. A megújuló útszakasz mindenekelőtt a lakosság érdekeit kell szolgálja, ezért kiemelten fontos a helyiek véleménye.
A konzultáció időpontjai és helyszínei:
• 2025. augusztus 25., hétfő, 17:00 óra – Csíkkarcfalva, Kultúrotthon (csíkkarcfalvi, csíkdánfalvi és csíkszenttamási lakosok számára)
• 2025. augusztus 26., kedd, 17:00 óra – Csíkszentdomokos, Polgármesteri hivatal
A hét folyamán Balánbányán is lakossági konzultációra kerül sor; a pontos időpontot és helyszínt a későbbiekben tesszük közzé.
Az eseményeken jelen lesznek a megyei tanács műszaki igazgatóságának munkatársai, valamint a felcsíki települések vezetői.
Hargita Megye Tanácsa szeretettel várja a lakosságot és a sajtó képviselőit, valamint kéri a együttműködésüket az események népszerűsítésében.
Csíkszereda, 2025. augusztus 21.
Ideiglenesen lezárták az utat Küsmöd és Siklód között a 135-ös megyei úton.

Szolokma irányából a községi úton közelíthető meg a szakasz
Augusztus 20-tól kezdődően két hétre lezárták a megyei besorolású útszakaszt.
A szakaszon útmunkálatok zajlanak és biztonsági okokból szükséges az ideiglenes lezárás.
Kérjük a közlekedőket, hogy figyeljék az ideiglenes forgalomirányító jelzéseket, és használják a kijelölt kerülőutat.
Szolgáltatót keresnek a Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszer gyűjtés-szállítás részére
Nyolc évre bíznák meg a szolgáltatót
Mint ismert a Hargita megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer célja egységesen kezelni a megyében keletkező hulladékot, azt átválogatni, majd a szemetet végső célállomásként a gyergyóremetei hulladékkezelő központban elhelyezni.
Gyergyóremetén több mint egy éve működik a hulladékkezelő központ.
A Hargita Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Társulás (ADI SIMD Harghita) jelenleg kiírta a begyűjtésre és szállításra vonatkozó közbeszerzést.
A szakcégek 2025. szeptember 22-ig nyújthatják be ajánlataikat.
https://e-licitatie.ro/pub/notices/pc-notice/v2/view/100025361
Sikeres közbeszerzés és szerződés aláírást követően az új szolgáltatóval 8 évre állapodnak meg.
A szolgáltatás magába foglalja Hargita megye településein a hulladékgyűjtés és szállítás, koncesszió keretében történő átvállalását. A szerződés része továbbá a korondi és csíkszeredai átrakóállomások, valamint a maroshévízi, gyergyószentmiklósi, balánbányai, korondi, csíkszeredai, székelykeresztúri, szentegyházi és csíkszentsimoni lakossági hulladékátvevő központok működtetése.
A Hargita megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer célja egy egységes hulladékgyűjtési rendszer kialakítása a megye egész területén. Ez magába foglalja a hulladék szelektív gyűjtését, szállítását és válogatását egy központi hulladékkezelő központban. A rendszer egyik kulcseleme, hogy a lakosok a termelt hulladék mennyisége alapján fizetnek a szolgáltatásért.
A rendszer működtetésének célja a környezettudatos hulladékgazdálkodás, fontos lépés Hargita megye fenntartható fejlődésében, és a lakosság környezettudatos magatartásának alakításában is szerepet játszik.
Incze Csongor a fejlesztési társulás elnöke elmondta, Hargita megye lesz az első megye, ahol a módosult jogszabályok gyakorlatba ültetésével kerül megszervezésre a hulladékgyűjtés. Ugyanakkor kiemelte, ezért fontos a lakosság részéről is a nyitottság az átállásra, hiszen megyénkben fog kiderülni elsőként hogyan működhet jól gyakorlatban a hulladékbegyűjtés az új irányelvek mentén, ehhez pedig fontos a lakosság, a majdani szolgáltató és az önkormányzatok közötti partnerség.
Csíkszereda, 2025. augusztus 20.
2025 augusztus 22-i napirenditervezet
NAPIRENDTERVEZET
a 2025. augusztus 22-én
Hargita Megyei Tanács rendes havi ülésén
megvitatandó és jóváhagyásra benyújtandó határozat-tervezetek
- Határozattervezet a Hargita Megyei Tanács 339/2024. számú határozatának módosításáról, amely a műszaki–gazdasági mutatók jóváhagyásáról, a finanszírozási kérelem benyújtásáról, valamint azokról a tevékenységekről szól, amelyekben Hargita Megye Közigazgatási Egysége a Hargita Megyei Tanácson keresztül részt vesz, partnerségben Csíkszentdomokos Község Közigazgatási Egységével, Gyimesközéplok Község Közigazgatási Egységével, a Nagy-Hagymás Kistérségi Fejlesztési Társulással, a Terko Közbirtokossággal és a Csíkszentdomokos Közbirtokossággal, a következő finanszírozási projekt keretében: „A hegyi turistaútvonalak minőségének javítása és biztonságának növelése, a természetes turisztikai célpontok megközelíthetőségének és összekapcsolásának biztosítása hitelesített útvonalak révén, a természetes turisztikai célpontok vonzerejének növelése a Nagy-Hagymás térségében, Hargita megyében”, projektkód: 327835, a PRC/243/PRC_P7/OP4/RSO4.6/PRC_A43 – 7.1.2. beavatkozás „A természeti örökség és a gyógyturisztikai erőforrások védelme és turisztikai hasznosítása” című pályázati felhívás keretében;
Kezdeményező: Bíró Barna-Botond, elnök
2. Határozattervezet beruházási munkálat közvetlen odaítélésének jóváhagyásáról, amelynek tárgya „Járda építése Szentábrahám faluban”;
Kezdeményező: Bíró Barna-Botond, elnök
KIEGÉSZÍTÉS A NAPIRENDHEZ
3. Határozattervezet a Finanszírozási kérelem benyújtásának és a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság által megvalósítandó tevékenységek jóváhagyásáról a „Nappali központokban nyújtott rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése fogyatékos gyermekek számára Hargita megyében” című, SMIS 352384 kódú finanszírozási projekt keretében, a 2021–2027 közötti Társadalmi Befogadás és Méltóság Program (PIDS) keretében, Nappali ellátási szolgáltatások – pszichológiai terápiák fogyatékos gyermekek számára – Kevésbé fejlett régiók Prioritás: P07. Támogatás a fogyatékos személyek számára Politikai célkitűzés 4: „Egy szociálisabb és befogadóbb Európa a Szociális Jogok Európai Pillérének megvalósításán keresztül” Specifikus célkitűzés: ESO4.11. Az egyenlő és időszerű hozzáférés bővítése a minőségi, fenntartható és megfizethető szolgáltatásokhoz, beleértve a lakhatáshoz való hozzáférést és a személyre szabott gondozást előmozdító szolgáltatásokat, beleértve az egészségügyi ellátást A szociális védelmi rendszerek korszerűsítése, ideértve a szociális védelemhez való hozzáférés elősegítését, különös tekintettel a gyermekekre és a hátrányos helyzetű csoportokra Az akadálymentesítés javítása, beleértve a fogyatékossággal élő személyek számára, valamint az egészségügyi rendszerek és a hosszú távú gondozási szolgáltatások hatékonyságának és rezilienciájának növelése (ESZA+). 7.3 intézkedés – Nappali ellátási szolgáltatások fejlesztése – pszichológiai terápiák fogyatékos gyermekek számára;
Kezdeményező: Bíró Barna-Botond, elnök
4. Határozattervezet a 43/2025. számú határozat módosításának jóváhagyásáról, amely a „Hargita megye területén található műemlékek védelmének programját” hagyta jóvá a 2025-ös évre;
Kezdeményező: Bíró Barna-Botond, elnök
5. Határozattervezet a Hargita Megyei Tanács 189/2025. számú határozata 1. számú mellékletének módosításáról és kiegészítéséről, amely a „Hargita megye területén található műemlékek védelmének programja” keretében 2025-re pénzügyi támogatásban részesített projektek listáját hagyta jóvá.
Kezdeményező: Bíró Barna-Botond, elnö;
6. Határozattervezet 12 darab, 16+1 férőhelyes elektromos kisbusz átadásának jóváhagyásáról, amelyeket a „Zöld kisbuszok beszerzése Hargita megyei diákok számára” című, a Nemzeti Helyreállítási és Rezilienciaépítési Program által finanszírozott projekt keretében szereztek be, Hargita Megye közvagyonából egyes közigazgatási-területi egységek közvagyonába;
Kezdeményező: Bíró Barna-Botond, elnök
7. Határozattervezet 19 darab, 8+1 férőhelyes elektromos kisbusz átadásának jóváhagyásáról, amelyeket a „Zöld kisbuszok beszerzése Hargita megyei diákok számára” című, a Nemzeti Helyreállítási és Rezilienciaépítési Program által finanszírozott projekt keretében szereztek be, Hargita Megye közvagyonából egyes közigazgatási-területi egységek közvagyonába;
Kezdeményező: Bíró Barna-Botond, elnök
8. Határozattervezet Hargita megye 2025. évi költségvetésének kiigazításáról;
Kezdeményező: Bíró Barna-Botond, elnök
Csíkszereda, 2025 Augusztus 18
Elnök Megyei Főjegyző
Biró Barna-Botond Balogh Krisztina
Kisebb kapacitással, kevesebb munkaterületen folytatják a munkálatokat Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között
Pihenőszabadság miatt az elkövetkező két hétben, a mai naptól kezdve a hónap végéig kisebb kapacitással és kevesebb munkaterületen folytatja a munkálatokat a kivitelező Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között, a megyei útfelújításon.
A munka nem áll le teljesen, ugyanis folytatják a kisebb hibák kijavítását, a kapubejáratok biztosítását, a kerékpárút végső munkálatait, valamint a vízelvezetéssel is dolgoznak.
Mint korábban írtuk, utolsó fázisába került a beruházás (https://hargitamegye.ro/utolso-simitasok-szekelyudvarhely-es-szekelykeresztur-kozott/), a múlt hét folyamán pedig szimbolikusan is átadták Hargita megye legkorszerűbb és legbiztonságosabb útszakaszát (https://hargitamegye.ro/hargita-megye-legmodernebb-es-legbiztonsagosabb-utja-talalhato-szekelyudvarhely-es-szekelykeresztur-kozott/).
Csíkszereda, 2025. augusztus 18.

227/29.09.2026-es számú Határozat
227/29.09.2026-es számú Határozat a „Romániai Taekwondo WT Kupa – olimpiai küzdősport (Kyorugi)” sportverseny társfinanszírozására nyújtandó költségvetési támogatás jóváhagyásáról; Hat. 227/29.09.2026

4. „DISPOZIŢIILE AUTORITĂŢII EXECUTIVE”
5. „DOCUMENTE ŞI INFORMAŢII FINANCIARE”
- Situația funcțiilor din cadrul Consiliului Județean Harghita
6. „ALTE DOCUMENTE”