Hargita Megye Tanácsa részt vesz a TalentMagnet projektben

A magasan képzett fiatalok elvándorlása, az úgynevezett agyelszívás mérséklésének módszereiről tanácskoztak február 24-én azon az online konferencián, amelyet a TalentMagnet („Tehetségmágnes – Javított intézményi kapacitások és új többszintű kormányzás a tehetség vonzása és megtartása érdekében, a Duna régióban”) elnevezésű projekt részeként szerveztek meg. Hargita Megye Tanácsa partnerként vesz részt a „Tehetségmágnesben”.

 

A szakmai előadásokat és gyakorlati részt is tartalmazó konferenciát az Airmeet online felületén tartották, és több ország meghívottai szólaltak fel. Az esemény egy Nyíregyházát bemutató videóval indult, a város volt ugyanis a konferencia főszervezője. Ezt követően a partnerrégiók képviselői jó példáikat mutatták be. A tehetségek vonzásában fontos szerepet töltenek be a városok és a helyi intézmények is, ennek kapcsán is hangzott el beszámoló, majd olyan jó példákat mutattak be, mint Ostrava, Württemberg.

 

A szakmai egyeztetést két fő részre bontották: a délelőtti részben bemutatók, szakmai előadások voltak, majd ezt követte egy gyakorlatsor. A gyakorlat során különböző csoportokban a résztvevők ötleteket gyűjtöttek, beszámolókat tartottak a tehetségről, a fiatalok hazavonzásáról, munkaerőpiacon való elhelyezkedési lehetőségekről. A Hargita Megye Tanácsa részéről bemutatott Internship gyakornoki program pozitív visszajelzést kapott, hiszen ennek a programnak a célja éppen a fiatal, szakmájukban tehetséges fiatalok hazavonzása az egyetem elvégzése után.

 

A TalentMagnet projekt azokkal a társadalmi (demográfiai és munkaerőpiaci) kihívásokkal foglalkozik, amelyeket a magasan képzett fiatalok kivándorlása (az agyelszívás) okoz, elsősorban a Duna régió kis- és közepes méretű városaiban. A projekt ezeknek a kihívásoknak a kezeléséért jött létre. A TalentMagnet fő célja az intézményi kapacitások javítása a tehetséges fiatal munkaerő kivándorlásának mérséklése érdekében. Hargita megye egy azon 18 szerencsés Duna régióbeli város, illetve megye közül, amely innovatív és hasznos útmutatókat, terveket és eszközöket fejleszt a fiatal munkaerő vonzása és megtartása érdekében.

 

 

Kövessék a TalentMagnet Facebook-oldalát:

https://www.facebook.com/TalentMagnetProject

A TalentMagnet Konferencia Facebook-eseménye az alábbi linken érhető el:

https://www.facebook.com/events/344516640052325

A konferencián részt vevő Kézy Béla előadását az alábbi linken tekinthetik meg:

https://www.facebook.com/TalentMagnetProject/posts/246393817127824

A konferencián részt vevő Prónay Szabolcs előadását az alábbi linken tekinthetik meg:

https://www.facebook.com/TalentMagnetProject/posts/246395770460962

 

 

Csíkszereda, 2021. február 26.