Borboly Csaba: Egészséges megyét építünk.

https://fb.watch/jf2KIQhL1z/

Néhány hónapja avatták fel a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház intervencionális kardiológiai osztályát, amely a Mens Sana Alapítvány és a magyar kormány összefogása által valósult meg.

Az egészségügyi szolgáltatások listája ezáltal is bővül, szívinfarktusos betegek ellátására, sztentelésre, különböző pitvarfibrillációkban szükséges beavatkozások elvégzésére nyílik lehetőség a központ által. Most már a leggyakoribb betegségeket is el tudják látni a szakképzett orvosok, ilyenek például a  koszorúér, ritmus- és vezetés zavar.

Az intervencionális kardiológiai osztályvezető elmondása szerint körülbelül egy hónapja kezdték el a tevékenységet, ezalatt ötven esetet láttak el az új  központban. Vannak azonban olyan esetek, amikor a beteg állapotát nem találják elég stabilnak, és más kórházba küldik őket ellátásra. Az érfestés után döntik el, hogy indokolt vagy nem az angioplasztika, amivel kitágítják az úgynevezett érszűkületet. Minden, amit használnak steril, új és egyszer használatos eszköz. A felszereléseket a magyar állam támogatásával szerezték be, és bekerültek az állami programba is, így a Biztosítóház segítsége révén további eszközökre számítanak.

A beavatkozásokat mindenképp meg kell előzze egy kardiológiai vizsgálat, és ajánlás alapján kerül sor beavatkozásra. Jelenleg két orvos biztosítja az érfestést és angioplasztikát a betegek számára. Minden orvos kellő

tapasztalattal rendelkezik, és a jó csapatmunka kialakítására törekszik.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke megköszönte az együttműködést Orbán Viktor magyarországi miniszterelnöknek, Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének, valamint Tánczos Barnának, a Mens Sana Alapítvány elnökének. “Örülök, hogy összefogással egy ilyen nagy volumenű beruházást tudtunk megvalósítani. Biztos vagyok benne, hogy még számos élet megmentéséhez fog hozzájárulni az intervencionális kardiológiai osztály. Gratulálok a kórház menedzsmentjének és kitartó munkát kívánok a kardiológiai osztályon dolgozó orvosoknak, nővéreknek, ápolóknak. Külön köszönöm Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének és Tomcsányi professzor úrnak is a közreműködését.”

Csíkszereda, 2023. március 13.