Az Európai Néppárt javaslatára, újabb jelentést készíthet a Régiók Bizottságának raportőre

A tegnap délutáni Régiók Bizottsága ENVE (környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy) hibrid szakbizottsági ülésen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A környezetvédelmi, éghajlatváltozási és energiaügyi szakbizottság (ENVE), az Európai Néppárt javaslatára megbízta Borboly Csabát, hogy készítsen jelentést, amelyben az energia és az elektromos áram jelenlegi helyzetét, adórendszerét tanulmányozhatja, emellett az adó és illeték kérdéskörét Hargita megye és Európa szerte. Ugyanakkor a már említett jelentés szerves részét képezi az is, hogy miként érhető el az adócsökkentés, amelyet most Románia szerte is egyre sürgetőbb problémaként figyelhetünk meg.

A megyei tanács elnöke és a Régiók Európai Bizottságának raportőre erről Facebook-oldalán számolt be:

https://fb.watch/7WPGzjNKz1/

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kifejtette, hogy a jelentés előkészítésében több szempontot is figyelembe vesznek majd:

,,Az energia és az elektromos áram egységes európai adóztatására vonatkozó irányelv módosítására teszünk javaslatot, mivel az energiafogyasztásért fizetett lakossági ár egy jelentős része adó, ezeknek a csökkentése hozzájárulhat a napokban kiugró energia árnövekedés kompenzálásához, ami rengeteg fogyasztót érint jelenleg Székelyföldön is’’ – fejtette ki Borboly Csaba.

,,A jelentés elkészítése során a legfontosabb célkitűzésünk az, hogy minden eszközt, javaslatot figyelembe véve, az energiát és az elektromos áramot érintő adócsökkentések megvalósuljanak, így az emberek kevesebbet fizessenek az elektromos áramért. Ugyanakkor mindezek mellett szeretnénk, ha köztudatba beépülne a zöld energiás beruházások támogatása is, hiszen ebben rejlik a jövő’’ – tette hozzá, a jelentéstevő.

Borboly Csaba korábbi jelentései és tevékenysége az EU tanácsadószervében az alábbi hivatkozáson tanulmányozható:

https://cor.borbolycsaba.ro/

Csíkszereda, 2021. szeptember 10.