Jó ütemben haladnak a munkálatok Csíkszentmárton és az egerszéki eltérő közötti úton

Jól haladnak a munkálatok az úzvölgyi, 123-as jelzésű megyei úton, Csíkszentmártontól az egerszéki eltérőig. Kisebb elakadást okoz jelenleg Csinód és Egerszék között egy rövid szakaszon a villanyvezeték, amely az egy kilométeres szakaszon hat átereszt keresztez. A szeptember 8-i, szerdai megbeszélésen Hargita Megye Tanácsa műszaki igazgatóságának kollégái, polgármesterek, a kivitelező és az áramszolgáltató képviselői megegyeztek, hogy újrahuzalozzák a szakaszon a villanyvezetéket és kiépítik, hogy ne sérüljön az átereszek környékén.

https://fb.watch/7VF0pIvuCh/

A kivitelező szerint erre mielőbb sor kell kerüljön, hogy az átereszek is behelyezésre kerüljenek még az esős időszak beállta előtt, hogy az eddig elvégzett munkálatokat a víz ne tegye tönkre.

Az internethálózat kiépítésére is keresik a megoldást. Egy szolgáltató szükséges, aki kiépíti a hálózatot. Elsősorban az iskolában lenne nagy szükség rá, de több lakó is jelezte az igényt, hogy előfizetők lennének.

Réti Zsófia, Csíkszentgyörgy polgármestere elmondta, nagyon fontos beruházás az út, ahhoz, hogy gazdasági fejlődés is legyen az infrastruktúra kiépítése szükséges, így az internet bevezetése is.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelte, az út felújításával bekapcsolódhatnak az itt lakók a körforgásba, biztonságosabban és gyorsabban beérnek majd a megyeközpontba.

– Úzvölgyét vissza kell csatolni Hargita megyéhez, ehhez az aszfaltozott út egy előrelépés. Hargita Megye Tanácsa saját forrásából kezdtük el építeni ezt az utat, de bízunk benne az RMDSZ támogatásában lesz rá fedezet, hogy befejezzük a beruházást – tette hozzá a megyei tanács elnöke.

Szántó László, Kozmás polgármestere szerint, a nagy beruházás ellenére jól haladnak a munkálatok. Mint mondta, korábban a hidak állapota veszélyeztette az autósok biztonságát, ezzel a befektetéssel a vidék gazdasági fejlődése felgyorsúl.

Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere szerint, a turizmus szempontjából rendkívül nagy jelentősége lesz az útnak, mert Úzvölgyében megismerhetjük történelmünket, az események feltérképezése pedig a helyszínen lesz igazán hiteles.

Becze István megyei tanácsos elmondta, annak ellenére, hogy gyéren lakott térségről van szó, fontos a megyei út felújítása, mert amellett, hogy Úz-völgyét összeköti Csík-térségével, több alcsíki közbirtokosságnak van erdős területe és így magasabb értéken tudják értékesíteni a fát, ezzel pedig az alcsíki közösség számára fejlődést teremtenek.

A teljes útszakasz Csíkszentmártontól az egerszéki eltérőig 14,5 kilométer, a beruházás értéke pedig meghaladja a 35 millió lejt. Négy új hidat építenek, amelyek 90 százalékban már elkészültek, egyet pedig felújítanak, ennek munkálatai már elkezdődtek. Ezek mellett pedig további 36 áteresz szerepel a tervekben, ezek nagyrésze már behelyezésre került. Az átereszek elkészülte után, idén az útfelülettel dolgoznak, az alap megerősítésével. Az út felújítása mellett a kapubejáratokat is felújítják és a bekötőt utak leágazásait is leaszfaltozzák 25 méterig.

Jelenleg zajlik a tervezés a következő útszakaszra is, az egerszéki eltérőtől egészen Bákó megye határáig, amely 19,5 kilométert jelent.

Részletek a beruhazasok.hargitamegye.ro oldalon.

Csíkszereda, 2021. szeptember 9.