Hargita Megye Tanácsa társulási szerződés elfogadásáról döntött Gyergyóremete és Gyergyóditró önkormányzataival a január 28-i online ülésen. Ez szerint a két község adminisztratív területén áthaladó kerülőutat építenének, amelyet a gyergyóremetei hulladékgazdálkodási központot kiszolgáló járművek is használnának.

– A kerülőút megépítésének köszönhetően a két település utcáit nem terhelnék tovább a hulladéktároló miatt. Sajnos tíz évet késik az út megvalósítása, mivel eddig nem volt rendben az a jogi megoldás, ami alapján neki tudtunk volna fogni a kivitelezésnek. Többek között a területi jogviszonyok nem voltak tiszták és idő közben a jogszabály is módosult, ami a terület átadását illeti. A jelenlegi megoldással azonban bízunk benne, hogy el tudunk indulni – ismertette Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának.

A megyei tanács elnöke hozzátette, egy híd megépítése a Maroson keresztül, amelynek engedélyeztetése a vízügy és a vasúti társaság részéről tovább akadályoztathatja a megvalósítást.

– Nagy kihívás elé állunk, de amit lehet és a jogszabályok is lehetővé tesznek, mi tartjuk amit vállaltunk Gyergyóremete is Gyergyóditró irányába. Sajnálom, hogy az elmúlt időszakban ezzel a projekttel nem volt megfelelően foglalkozva. A koordinálásomban bízom benne, hogy jelentős változásokra lehet számítani. Más megyékben, ahol már működik a rendszer, láthatjuk a hiányosságokat. Annak ellenére, hogy késik a rendszer elindítása, az elkészült infrastrukturális beruházások mellé olyan szolgáltatást kívánunk társítani, amely valóban képes Hargita megyében egy fenntartható szelektív hulladékgazdálkodási rendszert megalapozni. Ugyanakkor jogos elvárás, hogy azok, akik most negatív jelzőkkel illetik a projekt késését az a Hargita megyei lakosságtól később kérjenek elnézést – hangsúlyozta Borboly Csaba.

A tanácsülés visszatekinthető Hargita Megye Tanácsa Facebook-oldalán: https://fb.watch/aPo5-3St-w/ Csíkszereda, 2022. január 28.