Balánbányán is indulhat a vállalkozói inkubátorház építése

 

A második finanszírozási szerződést is aláírták Hargita megyében vállalkozói inkubátorház létesítésére:

https://fb.watch/a9C8tPSd9t/

Múlt héten Székelykeresztúron, ma pedig Balánbányán írták alá azt a szerződést, amely 50 százalékos támogatást biztosít vállalkozói inkubátorház létesítésére az egykori bányavárosban.

Gheorghe Iojiban polgármester elmondta, a város lakossága körülbelül 16 ezerre volt tehető, amikor működött a bánya, ma azonban 6115-en lakják a kisvárost az utolsó statisztikák szerint. Mint mondta, az új beruházás jelentősen hozzá fog járulni, hogy a jelenleg külföldön élő fiatalok hazaköltözzenek.

Orbán Loránd Levente alpolgármester is reményeit fejezte ki, hogy a beruházás több fiatal számára fog jövőképet adni a városban és új munkahelyek is létrejönnek általa.

Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke kiemelte, az intézmény révén a kisvállalkozók számára fognak olyan környezetet biztosítani, amelyben nyugodt körülmények között indulhatnak el a vállalkozások, ezek pedig a piaci környezetben nem mindig biztosítottak. Mint programokért és pályázatokért felelős alelnök kiemelte, ez a második olyan EU-s pályázat egy hét alatt, amely meghaladja a 6 millió lejt. Hozzátette, egy inkubátorház több mint irodaház, új perspektívát nyújthat a fiatalok számára az elkövetkezőkben, akik több új munkahelyet hoznak létre.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta, a két vállalkozói inkubációs központ révén erős vállalkozói réteget kívánnak kinevelni Hargita megyében, amely az új vállalkozások létrejötte és új munkahelyek mellett egész Hargita megye gazdaságát növelni tudják. Kiemelte, már a kivitelezés során konzultálni kívánnak a kisvállalkozásokkal, fiatalokkal, hogy a kivitelezést követő napokban elinduljon az inkubálás az új létesítményben.

Péli Levente a megyei tanács műszaki vezérigazgatósága részéről ismertette az adatokat. A volt óvoda felújításával legalább 15 vállalkozásnak tudnak majd helyet biztosítani. Az 1976-os építésű, egyszintes épület új rendeltetését biztosító beruházás értéke több mint 7 millió lej, amelynek a felét képező önrészt Hargita Megye Tanácsa kétharmad és Balánbánya városa egyharmad részben kell biztosítsa.

Idén újdonság, hogy az EU-s pályázat százszázalékos finanszírozást biztosít képzések szervezésére is.

 

Csíkszereda, 2021. december 27.