Polgármestereknek tartott tájékoztatót az Olt Vízügyi Igazgatóság

Az árvízvédelmi stratégia aktualizálását konzultálják az elkövetkező hónapokban. Hargita megyében az Olt Vízügyi Igazgatóság képviselői tartottak tájékoztatót a helyi önkormányzatok képviselőinek október 5-én, szerdán a csíkszeredai megyeházán.

– Az árvízvédelem tekintetében a legjobb döntések meghozására van szükség. Örülünk, hogy Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter kiemelt figyelemmel követi a tevékenységet. Hargita megyét leginkább az Olt vízgyűjtő területe és a Homoródmente a legérintettebb. A beruházásainkat is jelentősen érinti és nagy volumenű munkálatokat kezdtünk el a Gyimesek völgyében, a megyei út és az árvízvédelmi rendszer kiépítésével – üdvözölte a konzultációt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Mint elhangzott nagyon fontos, hogy az online is elérhető tervezeteket a helyi önkormányzatok is tanulmányozzák és amennyiben az általuk ismert árvízveszélynek kitett területek nem szerepelnek a beruházási tervezetekben azt jelezzék.

A megyei tanács elnöke ugyanakkor kiemelte, hogy szorosabb együttműködés szükséges a vízügyi igazgatóság és az önkormányzatok között, beleértve Hargita Megye Tanácsát is, tekintve, hogy a beruházások jelentős része érinti a vízgyűjtő területeket. – Több munkálat van az önkormányzatok és Hargita Megye Tanácsa adminisztrálása alatt, amelyekhez a vízügyi igazgatóság engedélye is szükséges idén, és jövő évben főként.

Bízunk benne ugyanakkor, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalásával a tervek mellé forrást is lehet rendelni – tette hozzá a megyei tanács elnöke.

A stratégia és a tervek a www.inundatii.ro  oldalon érhetőek el.

Csíkszereda, 2022. október 5.