Ez a nap gyásznap számunkra.

Gyásznap, amikor ártatlanul legyilkolt és száműzetésbe kényszerített elődeinkről emlékezünk meg, akik úgy áldozták életüket a székely szabadság oltárán, hogy azt nem fegyverrel, hanem pusztán az igazság erejével védelmezték.

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/564649918848062

Annyira hittek az igazukban, hogy még őröket sem állítottak az alvó falu köré.

Minek is, hiszen nem ellenséggel álltak szemben, hanem az ország ügyeit intéző vezetőkkel. Nem hadba szálltak, csak tárgyalni akartak.

Senki sem számított az aljas támadásra, már csak azért sem, mert a cél – hihették – közös.

Kétségtelen, hogy az ország határvédelmének korszerűsítése akkoriban egy legitim politikai cél volt, amelynek szükségességét senki nem vitatta, az itt összegyűlt tiltakozó székelyek sem.

Katona nemzet vagyunk.

Őseink számára mindig a határ, Magyarország keleti határainak a védelme volt az az önkéntes és büszke vállalás, ami szabadságuk zálogát is jelentette.

Ezért vállalták a hadakozást és tisztességgel védték ezt a hazát.

Nem kívántak kibújni a feladat alól 1764-ben sem, de tisztességes feltételeket akartak,

meg akarták tartani szabadságukat.

Madéfalva azért foglal el sajátos helyet a nemzeti tragédiáink sorában, mert nem egy mindent elsöprő történelmi vihar sodrásában történt meg.

Nem támadt ránk túlerőben lévő tatár, török, orosz vagy szovjet hadsereg, amelynek fegyverrel kellett ellenállni akkor is, ha nem lehet.

Nem ez történt, hanem egy szükséges, és magas támogatottságú kezdeményezés futott tévútra sajátosan csak itt, a Székelyföldön.

Hiába volt egyetértés a cél tekintetében a birodalmi kormány, az erdélyi kancellária és a székelység között, a megvalósítás félresiklott, és szörnyű tragédiába torkollott.

Sokan és sokat elemezték, hogy ennek mennyire volt oka a birodalmi kormány rugalmatlansága, egyes szereplők magyarellenessége, vagy akár az AKKORI erdélyi magyar politikusok baklövései.

Tény azonban, hogy a téves döntések áldozatai azok az ártatlan székely emberek lettek, akiknek éppen a legkevésbé volt beleszólásuk a döntéshozatalba.

Veszített azonban az ország is, és a birodalom is, mert elveszítettek sok ezer székely embert, akik kitűnő harcosokként és leleményes gazdákként komoly erőforrást jelentettek volna.

Madéfalva olyan tragédia, amelyet bölcsebb politikával meg lehetett volna előzni, de miután ez nem sikerült, mindenki veszített.

Éppen ezért, amikor Madéfalvát gyászoljuk, egyben megfelelő alkalmat találunk arra is, hogy számba vegyük és meggyászoljuk a közösségünket ért frissebb veszteségeket, és hogy megnézzük, mire kell figyelnünk, hogy elkerüljük ezeket.

Most, egy olyan népszámlálás után, amelynek az előzetes adatai a magyarság igen jelentős fogyatkozását mutatják, éppen ideje lehet egy ilyen gyásznapi számvetésnek.

Egyesek megpróbálják MA a Székely himnusz egyik sorát kiigazítani, hogy “kemény mint a szikla” a “porlik mint a szikla helyett” – lehet, hogy ennek még nem most van itt az ideje.

Persze mondhatjuk, hogy így is többen vagyunk, mint Erdély aranykorában az ország teljes lakossága, és hogy „Nem sokaság, hanem. Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat” (Berzsenyi).

„Még magasról nézvést megvolna az ország „(Ady).

Bukarestből nézvést még megvolna Székelyföld is, és valóban megvan a lehetősége annak, hogy újra a gyarapodás útjára lépjünk.

Ehhez azonban őszintén szembe kell néznünk magunkkal, meg kell vizsgálni az eddig követett kis lépések politikáját, és meg kellene nyújtani azokat a lépéseket, hogy hosszabbak legyenek.

A kis lépések nem elegendőek mindaddig, amíg nálunk az országos átlag alattiak a bérek, amíg elkerülnek bennünket a nagy állami beruházások, a kormánypénzek visszaosztása úgymond csepegtetéses módszerrel történnek és az infrastruktúránkba számottevő befektetés nem történt.

Mikor fogja Románia pótolni azt, amiből nem részesítette ezt a térséget az elmúlt 30 évben?

Nem lehet kicsiket lépni akkor sem, amikor a természet védelmére hivatkozva különféle restriktív szabályok mentén a természetet is ellenünk akarják fordítani, és a hegyvidéki gazdálkodást ellehetetlenítik a védett övezetek, a medve kérdés, az erdőgazdálkodás terén.

Mindez nincs rendben, és az sem lenne rendben, ha a törvénymódosításokat a képviseletünk megszavazná a parlamentben, hogy az alkotmányellenesnek minősített bűnügyi doszárfabrikációs metódusok visszatérhessenek a jogrendbe.

Ha valaki tudja, én tudom, mit jelent amikor a titkosszolgálat megcseréli a telefonbeszélgetés alanyainak az állítását a román fordításban!

Vetélytársaimnak sem kívánom!

A népszámlálás egy olyan hideg zuhany, ami segít felébredni, sorokat rendezni.

Meg kell nyújtani a lépéseket, mert másként a székely jövő még egy kézen megszámlálható népszámlálás erejéig fog csak tartani.

Ne simuljunk bele a politikai tájképbe!

A “Csendes feltámadás”-ban szépen megírta Tamási: beállhatunk a sorba és kis lépésekkel szépen haladhatunk előre, a szép új világba, de ott ugyanúgy háttérbe leszünk szorítva, mint eddig voltunk.

A csendes betagozódás “kicsi pénzért”, pár papírért, nem viszi előbbre a társadalmunkat.

Többre vinné az az összefogás. A közös jövőkép megkeresése. A közösség építés.

A fiatalok számára biztosított együttműködő környezet. A tudatos nevelés, az anyanyelvi oktatás fejlesztése.

Az értékeink felelős és fenntartható hasznosítása. A jogainkért való kiállás.

Az emberi igazságérzetünk győzedelmeskedése, a kishitűség, a pecsovizmus fölött.

Tanítani kell a jó példákat. Példát kell mutatni. Vállalni kell.

Akkor tudunk méltón Vízkeresztkor kiállni a múltunk mellett, és őseink emlékéhez méltó jövőt teremteni a gyerekeink számára.

A teljes beszéd itt olvasható: https://www.borbolycsaba.ro/madefalva-sajatos-helyet-foglal-el-a-nemzeti-tragediaink-soraban/

Madéfalva, 2023. január 6.