A legnagyobb megszorítást a megyei tanács személyzeti és működési költségében eszközölték

Hargita Megye Tanácsa egy nem szavazattal (POL) és három tartózkodással (EMSZ) elfogadta a költségvetés módosítását augusztus 8-i rendes ülésén, aminek előkészítését az elmúlt két hónapban számos fórum, egyeztetés vita előzött meg.

A tanácsülés megtekinthető az alábbi linken:

https://www.facebook.com/watch/live/?ref=watch_permalink&v=746219233158351

„Köszönöm mindenkinek, aki segített a költségvetés módosítás előkészítésében. Voltak viták, félreértések, rosszhiszemű megjegyzések egyesek részéről, de nincs negatív érzésem, és biztos vagyok benne, hogy most már szélesebb réteg is megértette, hogy hogyan épül fel egy költségvetés, választ kapott kérdéseire, hiszen minden információ nyilvános a megyei tanács honlapján” – fogalmazta meg Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke a hibrid tanácsülésen, amelyet a csicsói kultúrotthonban, illetve zoom-on tartottak meg elmondta, bízik benne, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása révén megérkeznek a még hiányzó források is, elsősorban a gyerekvédelmi és szociális rendszer támogatására, hiszen október közepéig van fedezet. Továbbá a hitelvonalból 11 millió lej jóváhagyásában kérik az RMDSZ-es tisztségviselők közbenjárását, hogy a folyamatban levő beruházások ne kerüljenek veszélybe.

„A most elfogadott költségvetés módosítással tudunk haladni, el tudjuk érni, hogy a folyamatban levő fejlesztéseink és beruházásaink ne álljanak meg, hiszen jó árban, jó minőségben végzett munkálatokról van szó, amelyek révén összekötjük megyénket a szomszédos megyékkel, térségeket térségekkel” – részletezte a megyeelnök.

Két alapvető módosítása volt a költségvetésnek, az egyháztámogatási program finanszírozása, illetve a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központnak jóváhagyott összeg, amelyet a megyei tanács belső működési költségéből csoportosítottak át.

Mint Borboly Csaba beszámolt, a módosítás során a legnagyobb összeget a megyei tanács személyzeti és működési költségéből vették el, illetve lefaragtak az alintézmények költségvetéséből is.

Az egyházi beruházások támogatása volt még egyik legfontosabb napirendi pontja az augusztus 8-i tanácsülésnek, amit egyhangúan megszavazott a testület, akárcsak Csicsónak a sürgősségi támogatást a pályázati finanszírozásra, amelyek a víz- és szennyvíz hálózat, illetve iskola építésére és felújítására irányulnak, számolt be Péter Lukács polgármester.

A Székelyföldi Kerékpáros Körversenyt idén 70 000 lejjel támogatja a megyei tanács, szavazta meg a testület.

A székely termék mozgalmat fejleszti tovább az az európai uniós pályázat, amelyre a megyei tanács programokat koordináló vezérigazgatósága és Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége közösen pályázott. A finanszírozás révén a székely termékek online értékesítését célozzák meg, létrehozva egy applikációt, amely kapcsolatban lesz a honlappal is, ezzel nagyban megkönnyítve a kapcsolatfelvételt a termelők és a vásárlók között, ismertette Cilip Árpád, a fejlesztési ügynökség vezetője.

Csíkszereda, 2022. augusztus 8.