Hargita megye számos iskolájában az elméleti oktatás mellett szakoktatás is zajlik, a fiatalok jól felszerelt tanműhelyekben vagy vállalatoknál részesülhetnek szakmai képzésben.

-Továbbra is kiemelten támogatja Hargita Megye Tanácsa a szakképzést megyénkben, tekintve, hogy egyre növekvőben az itthon képzett szakemberek iránti igény. Az elmúlt évek erőfeszítéseinek köszönhetően egyre többen választják ezt a képzési formát. A képzés minőségének növeléséért pedig szükséges a tanműhelyek további felszerelése. A csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola tankonyháját jó példaként emlegetném. Hargita Megye Tanácsa által 2019-ben leosztott támogatásból sikerült felújítani és korszerű eszközökkel felszerelni a tankonyhát, emellett kicserélték a villanyvezetéket, a fűtésrendszert és a bútorzatot, valamint konyhai eszközöket szereztek be. Most a felkészült fiatalok  várják a jó álláslehetőségeket, ajánlatokat – mondta Borboly Csaba megyeelnök.

Július 13-án huszonhárom diák szakvizsgázik a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola pincér és közélelmezési eladó, valamint agroturisztikai technikus szakán. Ezt követően Hargita Megye Tanácsának alintézménye, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás és a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola első alkalommal lehetőséget biztosít a végzős diákok és a helyi vendéglátó egységek képviselőinek találkozójára. Az egyszemélyes találkozó lehetőséget teremt a munkaerőt kereső vállalkozó és a frissen végzett diákok találkozására és akár állásajánlatok is születhetnek.

Az eseményre július 13-án, szerdán 12:30-tól kerül sor a Tivai Nagy Imre Szakközépiskolában.

Az új kezdeményezés megye szintű kiterjesztését tervezi Hargita Megye Tanácsa a jövőben.