Folytatják a partvédelem kiépítésével

Újabb két-két híd készült el Hidegségpatakán és Bükkhavaspatakán, a 127A jelzésű megyei úton. Az egyik legnagyobb megyei beruházás zajlik a térségben, ahol prioritás a településeken belüli árvízvédelem biztosítása, hidak és támfalak építésével. Ezt követi a közbeszerzés az aszfaltozási munkálatokra egészen Farkaspallóig és a megyehatárig.

Ezzel együtt összesen hét híd készült el, 2018-ban ugyanis három már megépült Bükkhavaspatakán. A mostani négy híddal a kivitelező határidő előtt végzett. A tervek szerint a megyei utat egészen a megyehatárig felújítanák. A partvédelmi munkálatok után az útburkolat megerősítése következik, amihez Hargita Megye Tanácsának a jövőben forrásokat kell rendelnie. Mindezek mellett 1,8 kilométer támfal épült, és további 2,2 kilométer építése van folyamatban.

A tavaly szeptemberben elkezdett négy híd építésének értéke meghaladja a négymillió lejt. Mind a négy híd szélesebb a korábbiaknál, így kétsávos forgalom biztosított, és mindkét oldalon járdát építettek.

– Hargita megye egyik legnagyobb beruházása zajlik a Gyimesek völgyében, összesen csaknem húszmillió euró értékben. Erre igencsak szükség van, tekintve, hogy a gyimesiek mindennapjait évente megnehezítették az áradások. Bízunk benne, hogy az elkövetkező években az aszfaltozásra is tudunk EU-s forrásokat lehívni. Egy turisztikai körforgalmat szeretnénk megvalósítani, amelyben átjárható lesz a Gyimesek völgye, a Békás-szoros, Gyilkostó és Balánbánya. Ennek köszönhetően a helyi termékeket, a felnevelt állatokat is tudják értékesíteni – mondta el Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a november 25-i, szerdai átadáson.

Gergely Károly polgármester szerint hosszú és munkálatokkal teli évet zárnak, jövőre pedig bíznak a folytatásban.

– A partvédelem és a hidak építése biztonságot jelent a helyiek számára, mivel csaknem minden évben nagymértékű áradások vannak a völgyben – hangsúlyozta a községvezető.

 

Csíkszereda, 2020. november 26.