Két szerződést sikerült aláírni június 12-én, pénteken a helyszínen, amelyek a 134A jelzésű megyei út Székelykeresztúr és Kissolymos közötti szakaszát érintik.

A székelykeresztúri halas tavak mellett húzódó szakasz esetében egy új nyomvonalat kell kijelölni. Hargita Megye Tanácsa egyes helyeken elvégezte a gázvezetékek védelmét a korszerűsítési munkálatok folytatása érdekében, viszont a tavak és a gázvezetékek közötti részen a megyei út tengelyétől és a gázvezetékek között számított távolság kisebb, mint 20 m, amely nem tartja be a jogszabályok előírását. Így a megyei tanács nem kapott engedélyt. A gázvezetékek áthelyezése pedig nem lehetséges.

Hargita Megye Tanácsa a közlekedésbiztonsági feltételek javítása érdekében ezért új nyomvonalon kell folytassa a beruházást. Az erre vonatkozó tervezési szerződést a kolozsvári Arhideck Construct Kft.-vel írták alá. A szükséges megvalósíthatósági tanulmányok, terepi tanulmányok, engedélyek beszerzésére, topográfiai tervrajz elkészítésére 90 nap áll a tervező rendelkezésére.

 

A másik szerződés a megsüllyedt szakasz kijavítását érinti. Harmadik közbeszerzési eljárást követően sikerült pénteken szerződést kötni az úthiba kijavítására, amelynek értéke 1,6 millió lej. A csíkszeredai ING Service Kft. és az udvarhelyi Total Proiect Kft. fogják elvégezni a munkálatokat. Két hónap tervezési és hat hónap kivitelezési időt foglal magában a szerződést.

 

Csíkszereda, 2020. június 15