A nehézségek ellenére folytatják a Székelykeresztúr és Székelyudvarhely közötti megyei út építését

 

Hargita Megye Tanácsa szeptember 24-én, kedden rendkívüli ülésen a testület a Székelyudvarhely és Székelykeresztúr közötti megyei jelzésű út kapcsán hozott döntést. Jóváhagyták a beruházás aktualizált fő költségvetésének és műszaki-gazdasági mutatóit többek között.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Facebook-oldalán számolt be a fejleményekről:

https://fb.watch/uOazYPK5C8/

 Mint mondta, ambiciózus céljuk idén az első réteg aszfalt leterítése a szakaszon, még a tél beállta előtt. Ugyanakkor tájékoztatott, hogy a kivitelező

– Az elmúlt hetekben sokat tárgyaltunk és egyeztettünk annak érdekében, hogy ezen a napon elindíthassunk egy határozatot, így folytathatjuk a legnagyobb beruházást, amelyet az Anghel Saligny program keretében, az RMDSZ támogatásával és a három térség közös megállapodásán alapulva sikerült megnyernünk. Számos kihívással szembesültünk, de sikerült megoldást találni a munkálatok végrehajtására. Folytatjuk a munkat Bíró Barna Botond megválasztott megyei tanács elnök és a három térség megállapodása mentén – mondta el az ülésen Borboly Csaba.

https://fb.watch/uOf8nJc25B/

Csíkszereda, 2024. szeptember 24.