Vas megyébe látogattak

 

Vas és Hargita testvérmegyei kapcsolata 2017-ig nyúlik vissza. Vas megye értékturizmusával ismerkednek a Hargita megyeiek június 15. és 19. között.

Majthényi László a Vas Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a Hargita megyei vendégeket, kiemelve a két megye közötti szoros együttműködést.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében kiemelte, közösen kell összegyűjtenünk és vigyázzunk értékeinkre, amelyet tovább tudunk örökíteni és kultúránkat életben tartani. – Örülünk, hogy a Magyar Országgyűlés megalkotta a hungarikum törvényt, amely mentén létrejöttek az értéktár bizottságok és ebben megtaláltuk az együttműködési lehetőségeket. Ez a munka nagyon fontos, hogy hagyományainkat tovább tudjuk örökíteni, értékeinket ne hagyjuk feledésbe merülni. Ebben a munkában pedig a testvérmegyék munkája kiemelten fontos – tette hozzá Borboly Csaba, megköszönve V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos munkáját ezen a téren.

Hargita megyéből jelen volt Izsák Székely Lóránt, Csíkszentmihály polgármestere, valamint Hargita Megye Tanácsa részéről Süveg Éva a megyei tanács Főépítészi hivatalától bemutatták a megyei tanács egyházegyüttműködési, műemlékvédelmi- és régészeti programjait többek között.

Csíkszereda, 2022. június 16.