Hargita Megye Tanácsa közzétette a Székelyudvarhelyt Székelykeresztúrral összekötő 22 km-es útszakasz felújításának közbeszerzési kiírását

A 137-es megyei úton három átépítési szektort jelöltek ki. A tervek szerint a forgalmi út aszfaltozása mellett három hídnál szükséges az újjáépítés, amelyekből kettő tartozik a meghirdetett közbeszerzéshez. A kiírásban kerékpárutak kialakítása is szerepel minden olyan helyen, ahol a tulajdonjog és a felület is megengedi az építkezést. Azokon a helyeken, ahol a magántulajdonban lévő külterületek és földterületek egészen az út határáig kihúzódnak, nincs lehetőség a biciklisáv megépítésére. A tervezés áfa-nélküli értéke megközelítőleg 500 ezer lej. A jelentkezők október 8-ig tehetik le ajánlataikat.

– Hargita megye legforgalmasabb megyei útjáról beszélünk. Ez a szakasz Hargita megye délnyugati bejárata, amelyet Maros és a közeli Brassó vagy Fehér megyékből érkezők használnak. Az átutazók és a lakosság igényeit egyaránt figyelembe véve akarjuk kényelmesen bejárhatóvá tenni ezt a térséget. Az útvonalon sokan közlekednek kerékpárral is, ami sok alkalommal veszélyes. A biciklisávok kiépítése megyeszerte fontos szempont, első sorban az egészséges életmód, a helyiek mindennapi munkába és iskolába járása tekintetében. Másrészt nagyon sok sportoló, hobbykerékpáros vagy turista használja ezeket az útvonalakat. – közölte nézeteit Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

 

A beruházás részletei az alábbi linken olvashatóak:

http://achizitiipublice.judetulharghita.ro/ro/node/3503

 

Csíkszereda, 2020. október 5.