Rendkívüli ülést tartott Hargita Megye Tanácsának testülete

Hargita Megye Tanácsának testülete rendkívüli ülést tartott december 9-én, hétfőn, amely során több területen is döntést hozott. Az ülés során a testület többek között a megyei költségvetés módosításáról, szociális infrastruktúrát érintő projektek meghosszabbításáról, valamint az önkormányzatok számára biztosított hatszázalékos adóvisszaosztás elosztásáról döntött.

Meghosszabbították két szociális infrastruktúrát érintő projekt megvalósításának határidejét, amely a bélbori nappali központ és családtípusú otthon létrehozását célozza a Központi Regionális Program keretében. A határidők módosítására a projektek eredeti célkitűzéseinek elérése és működőképességük biztosítása volt.

Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelte, a kormány figyelembe vette kéréseiket és 6 millió lej támogatást biztosított a szociális szolgáltatások finanszírozására, amelyet a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság működési költségeire fordítanak.

A megyei tanács elnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet a települések és térségek közötti szolidaritás fontosságára, hiszen így mindig a leginkább szükséges terület kaphat támogatást.

A testület így döntött a jövedelemadó hatszázalékos visszaosztásából származó összegek célzott elosztásáról is. A rendelkezésre álló 667 ezer lejt a következőképpen osztották fel: Balánbányának 100 ezer lej az új vállalkozói inkubátorház befejezésére, Szentábrahám község 50 ezer lejt kapott a helyi iskola központi fűtésrendszerének rehabilitációjára, valamint további 50 ezer lejt a községi utak felújítására. Csíkszenmihály 100 ezer lejt költhet a helyi utak korszerűsítésére, Csíkrákos pedig 50 ezer lejt a Cserei Mihály Általános Iskola padlózatának javítására.

Csíkszentmárton község részére több mint 157 ezer lejt szavaztak meg különféle helyi beruházásokra és fejlesztésekre. Madéfalva 100 ezer lejt a szennyvízhálózat modernizálására és bővítésére kapott, míg Vaslábnak községnek 6 ezer lejt hagytak jóvá a marosfői iskola fűtésrendszerének korszerűsítésére, Maroshévíz 54 ezer lejt kapott, amelyet ugyancsak iskola fűtéshálózat költségeire fordíthatnak.

A tanácsülés teljes anyaga  itt nézhető vissza.

Csíkszereda, 2024. december 9.