Közel két évtizedes Hargita Megye Tanácsa és a Gyulafehérvári Caritas közötti együttműködés

 

Éves rendszerességgel sajtótájékoztatót tartott a Gyulafehérvári Caritas, Hargita Megye Tanácsa és alintézménye, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság. A szeptember 21-ei sajtótájékoztató a 19 éves együttműködés jegyében zajlott. Az előző évekhez hasonlóan, Hargita Megye Tanácsa 2020-ban is támogatta a Gyulafehérvári Caritas tevékenységét. Az együttműködés eredményeként ebben az évben 757 748 lejjel egészítette ki a hétféle Hargita megyében működő program költségvetését.

 

„A Gyulafehérvári Caritas tevékenységét áldásos és hiánypótlónak nevezzük.” – nyitotta beszédét Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A megyei tanácselnök köszönetet mondott az elmúlt tizenkilenc év közös munkájáért, pályázataik egyik állandó nyertesének nevezve a Gyulafehérvári Caritast. Az egyesületnek juttatott támogatásokat, a törvényszabályozások mentén, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságon keresztül utalják ki, amelyért köszönettel illette Elekes Zoltán vezérigazgató úrat is. Borboly Csaba elmondta, a szociális szektor forráshiányos, és nagyonis szüksége lenne biztosabb anyagi alapokra helyezésre. Ebben nagy rész jut a parlamenti képviseletnek, ahol a pénzösszegek elosztásakor a szociális szféra igényeit jobban figyelembe kellene vegyék.

 

– A kormány költekezési hullámába zavartalanul bele kellene férjen a szociális költségek vállalása. Azt látjuk, hogy ebben az országban a szociális védelem elsősorban problémaként van besorolva, és nem annak lehetőségeként, hogy az embereket jó irányába segítsük. Mi hisszük azt, hogy az időseink is hasznos tagjai a társadalomnak. Részt vehetnek képzésekben, részt vehetnek különböző tevékenységekben egy aktív nyugdíjkor megéléséhez. Nem problémaként kellene kezelni őket, ahogy az nagyon sok esetben történik egy bizonyos koron túl. Igényt látunk a szépkorúak köreiben az infokommunikációs eszközök használatának elsajátítására, ebben ösztönözni szeretnénk őket, ahogyan az „ezüstgazdaság”, és az olyan programoknál is, ahol az idősebb és a fiatalabb generációk tagjai egy térben tevékenykedhetnek. Ugyanitt beszélhetünk azokról a programok is, amelyek a mélyszegénységben élő fiataloknak adnak lehetőséget az esélyes élethez, a szebb felnőtkorhoz. Ezek oktató, nevelő és iránymutató tevékenységeket jelentenek. Tudatosan kell tennünk a dolgunkat, amelyeket mind-mind a Gyulafehérvári Caritas-szal együtt kell teljesítsünk. – fejtette ki a megyei tanácselnök.

 

A Gyulafehérvári Caritas támogatást elnyert programjai: Otthoni ápolás és szociális gondozás, Falugondnoki szolgálat, Szent Erzsébet Idősek Otthona, Korai nevelés és fogyatékkal élők fejlesztése, Komplex gyermek és ifjúsági program, Idősprogram, Önkéntes program.

A legnagyobb összeget, összesen 440 000 lejt, Hargita Megye Tanácsa idén is a Gyulafehérvári Caritas Otthoni beteggondozó szolgálatának ítélte oda, amely a megye 66 településén megközelítőleg 2500 személynek biztosít egészségügyi alapápolást és szakápolást, valamint háztartási segítséget az arra rászorulóknak. A második legnagyobb összegű támogatást a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthona kapja, ahol a 232 200 lej a 158 idős személyből 6 ellátásának teljes költségét fedezi. Ez egy jó példa az intézmények közti együttműködésre, ahol Hargita Megye Tanácsa a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság által vásárol szolgáltatást.

 

Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságát képviseletében az intézmény vezérigazgatója, Elekes Zoltán mondott beszédet – A szociális szolgáltatásokra, ellátásokra fordított ún. beruházások, legalább olyan értékesek, mint bármely más területhez, infrastruktúrához szánt befektetések. Lehet értékesebbek is azoknál. Számtalan tanulmány született már arról, hogy a gyermekbe beruházott összeg húsz év múlva a tízszeresét fogja visszahozni. Ez minden bizonnyal reális, gazdaságilag kimutatható folyamat. Ahány életet, ahány gyermeket, ahány családot sikerült megmentenünk ezekkel a pénzekkel, a szervezet és az igazgatóság munkájával, az mind a közösségünk jövőjéhez járul hozzá. Úgy gondolom, hogy nem nevezhetjük magunkat civilizált, keresztény közösségnek, ha nem figyelünk oda az embertársainkra, mindenkire, aki segítségre szorul.

 

A Gyulafehérvári Caritas szociomedikális ágazatának igazgatója, Péter György rávilágított arra a szerepvállalásra, hogy az egyház szervezeteként, a Caritas a helyi közösségek partnere és társa. – A mostani helyzetre való tekintettel, a megyei önkormányzattal több téren is együttműködtünk a koronavírus kapcsán. Ugyanis karanténépületeket bocsájtottunk rendelkezésre. Az egészségügyi személyzetnek biztosítunk lakhatást és élelmezést, a rezidens orvosoknak, ugyanakkor minden olyan osztály alkalmazottjának, ahol a koronavírus felütötte a fejét. Ezek a személyek nálunk laknak és innen járnak dolgozni. – Péter György kihangsúlyozta a szociális hálózatnak azt a hozadékát is, amely a fiatalok itthon maradásában játszik szerepet.

– Nagyon fontos szempont ebben az értelemben egy biztos szociális háttér. Azok az emberek, akik a nyugati társadalomban megismerték a hálózatot, amelyik kifogja problémáikat, nehezen jönnek haza. Ha a munkahely és a fizetés tekintetében meg is lennének elégedve itthon, akkor abba ütköznek bele, hogy problémáik esetén nincs megfelelő szociális védelmük.

 

Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális gondozás ágazatának igazgatója arra tért ki, hogy a szociális szolgáltatások alapvető feltétele az állandóság és a folytonosság. – Az együttműködés, amely már tizenkilenc éve tart a megyei tanács, illetve a szociális és gyermekvédelmi igazgatósággal, egyik feltétele annak, hogy ezek a szolgáltatások Hargita megyében működjenek, fejlődjenek. Egy másik fontos része ezeknek a szolgáltatásoknak az, hogy folyamatosan megújuljanak, fejlődjenek, pozitív értelemben tudjanak változni. Ez nagyon sok projektet jelent, nagyon sok pályázatot, uniós alapokat. Viszont arra is kell gondoljunk, hogy ezeket a programokat fent kell tartani és működésükbe állandóságot kell vinni. – Ludescher László a továbbiakban a Hargita megyei együttműködés révén támogatott szociális szférákat mutatta be.

A sajtótájékoztató visszatekinthető Borboly Csaba Facebook oldalán:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/653722742225307

 

Csíkszereda, 2020. szeptember 22.