Szakmaiság, hatékonyság és hosszú távú előnyök a közbeszerzésben

A szeptember 22-én  konferenciával egybekötött sajtótájékoztatót tartottak a Megyeháza Amfiteátrumban, az esemény fő céljai közé tartozott, hogy Hargita megyében és a szomszédos megyékben is felhívja a figyelmet a központosított közbeszerzésekre. Az országban jelenleg három központosított közbeszerzési egység működik, amelyből az egyik  Hargita Megye Tanácsa.

A megyei tanács az Országos Közbeszerzési Ügynökség partnere, részt vesz az Országos Közbeszerzési Stratégiába foglalt intézkedések végrehajtásában.

A központosított közbeszeszerzés egységről szóló konferencián részt vett Iuliana Feclistov, az Országos Közbeszerzési Ügynökség elnöke, Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Groza Noémi, a Közbeszerzési Szolgálat vezetője, Mihai Alexandra és Dan Muscalu szakértők az Ernst &Young által vezetett konzorciumból és online még további 100 résztvevő csatlakozott.

Korábban Hargita Megye Tanácsa online webinárium formájában, az Országos Közbeszerzési Ügynökség támogatásával és részvételével, szeptember 13-án újabb tájékoztatót szervezett vállalkozók számára, amelynek fő témája volt az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (SEAP) funkciói, valamint az elektronikus közbeszerzési rendszerben tapasztalt akadályok megoldása.

https://www.borbolycsaba.ro/a-helyi-vallalkozasokkal-osszefogva-javitjak-a-kozberuhazasok-es-kozszolgaltatasok-minoseget/

Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke kifejtette, hogy – a központosított beszerzési egységhez való csatlakozásnak köszönhetően több önkormányzat számára is segítséget tudnak nyújtani, nagy mértékben megkönnyítik a bürokratikus teendőket. A cél az, hogy megyei és regionális szinten is csatlakozzanak a helyi vállalkozások, egyenlő esélyt biztosítanak számukra a közbeszerzéseken.

Az Európai Beruházási Bank saját szakértőiből és az Ernst & Young által vezetett konzorcium tanácsadóiból álló csapat támogatja Hargita Megye Tanácsának a helyi központosított beszerzési egységek létrehozásában és működtetésében a SIPOCA 625 projekt keretén belül.

A konferencia során széles körben megvitatták a központosított egység hasznát, valamint olyan témákat, mint például: a közbeszerzések azon kategóriái, amelyek alkalmasak a helyi szintű központosításra, a helyi szintű központosított közbeszerzési egység működése és működtetése, a központosított egységhez történő csatlakozási eljárás.

Iuliana Feclistov, az Országos Közbeszerzési Ügynökség elnöke szerint, az ajánlatkérők növekvő érdeklődését követően megállapítható, hogy az elvégzett munka kezdi meghozni a kívánt eredményeket.

Groza Noémi, Hargita Megye Tanácsának közbeszerzési osztályának vezetője a központosított egység elindulása óta egyik nagy eredménynek nevezte a nagy mennyiségű adatok feldolgozását a szerződéskötési stratégiák számára és a pályázati dokumentációkhoz, valamint reális rálátást sikerült kialakítani és felszínre hozni a gazdasági szereplők részéről felmerülő problémákat, amelyek a pályázatok során fel szoktak merülni. Ezek a problémák általában a pályázatok hozzáféréséhez, a dokumentációk feltöltéséhez, piaci tranzakciókhoz, és általánosságban a közbeszerzésekről szóló információkhoz fűződnek.

A konferencia következtetése szerint az olyan központosított közbeszerzési egység is, mint Hargita Megye Tanácsa feladata helyi szinten a gazdaságilag és társadalmilag hatékony közbeszerzés megvalósítása a környező helyi és más szomszédos települések ajánlatkérőinek keresletét szisztematikusan összevonva. Ennek célja az ajánlatkérők számára költségmegtakarítást is eredményezzen.

Még több információ Hargita Megye Tanácsa közbeszerzéseit összesítő oldalán még több információ megtalálható:

http://achizitiipublice.judetulharghita.ro/hu/node/37

Csíkszereda, 2022. szeptember 22