Két nyelven tájékoztatják a lakosságot a koronavírus elleni oltásról

Elindította kétnyelvű tájékoztató kampányát Hargita Megye Tanácsa a koronavírus elleni oltás kapcsán, erről számolt be sajtótájékoztatón január 20-án Borboly Csaba elnök és Bíró Barna Botond alelnök a csíkszeredai Kossuth utca 4. Szám alatti oltóközpontban.

– Sajnos a járvány kezdetén sem tartotta fontosnak a kormány, hogy ne csak román nyelven kommunikáljon az intézkedésekről, és az oltáskampány kapcsán is ezt látjuk. Tavasszal is felvállaltuk, hogy tájékoztatjuk az embereket, és ezt a munkát folytatjuk. Az oltáskampány kapcsán is azt látjuk, hogy hiányos az országos kampány tájékoztatása, ezért a megyei tanács is elindította saját kampányát, két nyelven, magyarul és románul – fejtette ki Borboly Csaba.

A megyei tanács tájékoztató kampányát Bíró Barna Botond alelnök koordinálja, ismertette a megyeelnök, aki azt is hangsúlyozta, fontos, hogy éljünk a lehetőséggel, és minél többen igényeljük az oltást. Vakcina van és lesz elegendő a megyében, ugyanis az adagokat az igénylések alapján szállítják le, hangsúlyozta Borboly Csaba. Hozzátette: tudomásuk van róla, hogy az országos regisztrációs rendszer nem működik zavartalanul az oltáskampány II. szakaszának kezdete óta, megnézik, hogy a megyei tanács hogyan tudja segíteni a lakosságot, főként a nyugdíjasokat.

Bíró Barna Botond beszámolt arról, hogy a kampányban számos lehetőséget kihasználnak az emberek tájékoztatására, már elkezdődött a plakátok kiszórása, de nyomtatott sajtóban, rádiókban és televíziókban is terjesztik, illetve a közösségi médiában is lesznek népszerűsítő anyagok.

– Az elmúlt hónapokban a védőoltásra vártunk. Ez a vakcina az egyetlen esélyünk, hogy legyőzzük a vírust, és visszakapjuk a megszokott életünket, hogy kinyissanak az iskolák, hogy újrainduljon a gazdaság, a turizmus, hogy ismét lehetőség legyen az utazásra, és nyugodtan tudjunk családi összejöveteleket szervezni – mondta Hargita Megye Tanácsának alelnöke, aki arról is beszámolt, hogy január 20-án ő is megkapta a védőoltást. Az oltás folyamatáról azt mondta, egy egyszerű eljárás, az oltás maga fájdalommentes, és nála semmilyen mellékhatás nem jelentkezett. Bíró Barna Botond ismételten arra biztatott mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel, döntsön felelősen!

Hargita Megye Tanácsa a tájékoztató kampány keretében kétezer plakátot szór ki a megye területén, magyar és román nyelven, illetve helyi, ismert embereket is bevonnak, akik támogatják az oltáskampányt.

Továbbra is naprakész információkat találnak a https://korona.hargitamegye.ro/ oldalon.

Csíkszereda, 2021. január 20.