Program de finanţare a activităţilor de tineret din judeţul Harghita2023-04-18T15:46:04+02:00

Szeptembertől ötállomásos koncertsorozattal várja a látogatókat Sóvidék, amelynek célja, hogy új lendületet adjon a térség turizmusának, erősítse a helyi kulturális életet, és meghosszabbítsa az idegenforgalmi szezont.

A rendezvények magyar állami felajánlás révén valósulnak meg, helyi és megyei partnerek közreműködésével. Kapcsolódnak ahhoz a kezdeményezéshez is, amelyet a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás (Visit Harghita) koordinál Parajd turizmusának újradefiniálására, mint élményturisztikai desztinációra.

A koncertsorozat öt, különböző stílust képviselő fellépőt vonultat fel, így minden korosztály és zenei ízlés számára tartogat élményeket. Szeptember 12-én a Csík zenekar nyitja a rendezvénysorozatot, majd szeptember 20-án az Intim Torna Illegál lép színpadra a parajdi Nemzetközi Töltöttkáposzta Fesztivál keretében.

Október 3-án a Subcarpați hozza el egyedi hangzásvilágát, ezt követően október 11-én Szalonna és bandája muzsikál a szovátai Tökfesztiválon.

A sorozatot október 19-én a Bagossy Brothers Company zárja. A konkrét helyszínekről a szervezők később adnak tájékoztatást.

A Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás (Visit Harghita) eközben rendszeres egyeztetéseket tart a parajdi turisztikai vállalkozókkal, és lehetséges partnerekkel folytat tárgyalásokat.

A cél, hogy a térség újra vonzó, hiteles és sokszínű úti célként jelenjen meg a hazai és nemzetközi turizmus térképén.
Ezeket a célokat a közelmúltban két jelentős infotrip is erősítette. Július 25–29. között a brit A Rosie World utazó blogger látogatott el a régióba, aki világszerte keresi a különleges élményeket és rejtett kincseket. Felfedezőútja során olyan helyszíneket is bejárt, amelyek Parajdot és Sóvidéket élményturisztikai szempontból is vonzóvá teszik, legfőképp a családok számára.

Július 28–31. között egy másik, még nagyobb létszámú infotrip zajlott, amelyen 25 romániai influenszer és újságíró vett részt. A program célja az volt, hogy a résztvevők saját tapasztalataik alapján ismerjék meg a sóvidéki élményeket, így hitelesen és sokoldalúan tudják bemutatni azokat követőiknek és olvasóiknak. A négy nap során a vendégek gazdag programon vehettek részt: természeti csodákat fedeztek fel, betekintést nyertek a helyi mesterségek világába, és megkóstolták a térség jellegzetes ételeit és italait.

Az így szerzett élmények és személyes történetek fontos szerepet játszanak abban, hogy Parajd és környéke tovább erősítse pozícióját, mint változatos, autentikus és élménydús turisztikai desztináció.

Csíkszereda, 2025. augusztus 26.

26.08.2025|Tags: , , , , , |

Programele arhivate se pot vizualiza aici

Go to Top