Több mint 50 településvezető írta alá a Belügyminisztériumnak címzett petíciót

 

53 polgármester és a megyei tanács elnöke tiltakozik a július 8-án az úzvölgyi katonatemetőben történt rongáláskor, a hatóságok által tanúsított passzív hozzáállása ellen.

A Belügyminisztériumnak augusztus 4-én, pénteken elküldött tiltakozásban arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy tegyenek határozott és azonnali intézkedéseket az elkövetők azonosítására és felelősségre vonására.

– Remélem, hogy a jövőben az ilyen erkölcstelen és törvénytelen visszaélések megelőzhetőek lesznek Hargita megyében. Úgy gondolom, hogy a törvény mindenki számára azonos, etnikai hovatartozástól függetlenül. Ami július 8-án történt a temetőben, a rendőrség és csendőrség jelenlétében, az méltatlan egy jogállamban. A 150 fakereszt elhelyezésével úgy gondolom, hogy meggyalázták a sírokat, és megrongálták azoknak a hősöknek a nyughelyét, akiknek tartozunk azzal, hogy megőrizzük emléküket – hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Csík-térségből 22 település írta alá: Csíkszereda, Csíkszentkirály, Csíkszentimre, Csíkszentsimon, Tusnád, Csíkkozmás, Kászonaltíz, Csíkszentmárton, Csíkszentgyörgy, Csíkszentlélek, Csíkpálfalva, Csíkszentmihály, Szépvíz, Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok, Csicsó, Csíkrákos, Csíkdánfalva, Karcfalva, Csíkszenttamás, Csíkszentdomokos, Balánbánya.

Udvarhelyszéken 23 település írta alá: Szentábrahám, Székelykeresztúr, Farkaslaka, Homoródalmás, Felsőboldogfalva, Székelyderzs, Etéd, Máréfalva, Siménfalva, Kányád, Székelyudvarhely, Lövéte, Oklánd, Bögöz, Szentegyháza, Homoródszentmárton, Fenyéd, Újszékely, Székelyvarság, Oroszhegy, Románandrásfalva, Parajd, Zetelaka.

Gyergyó-térségből 8 település írta alá: Borszék, Gyergyócsomafalva, Gyergyóremete, Gyergyóditró, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Gyergyóalfalu, Gyergyószentmiklós.

Csíkszereda, 2023. augusztus 4.

Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?

Reload Reload document
| Open Open in new tab

Download [603.67 KB]