Mindent nem lehet folytatni, de az előrehaladott beruházásoknak biztosítani kell a támogatást

Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke július 30-án, szerdán Bukarestben egyeztetett Ilie Bolojan miniszterelnökkel, Cseke Attila fejlesztési miniszterrel és a kormány több tagjával. A találkozón a közigazgatási átszervezésről és a fejlesztési programokról esett szó.

– Ebben a nehéz helyzetben mindent nem lehet folytatni, de azokat a beruházásokat, amelyek előrehaladott állapotban vannak, biztosítani kell a folyatatást a befejezéshez. Nehéz időszak következik a közigazgatásban is, sok fejlesztés ideiglenesen le fog állni, mert az állam nem tudja fedezni az ezekhez szükséges anyagi vállalásait. Az RMDSZ egy ilyen nehéz időszakban azért kell ott legyen a kormányban, hogy ne születhessen olyan intézkedés, amivel a jövőbeni közösségi építkezést és közigazgatási önrendelkezést megvonják tőlünk, magyaroktól

– értékelte Bíró Barna-Botond.

Ezt megelőzően a július 29-i megyei tanácsülésen Bíró Barna-Botond beszámolt s testület tagjainak a közúti infrastruktúra, a csatorna- és gázvezeték-hálózatok területén zajló, Anghel Saligny programból finanszírozott beruházások helyzetéről. Mint mondta, a fejlesztési minisztérium körlevele szerint azok a projektek, amelyek nem érték el a meghatározott elszámolási szintet, nem folytathatóak. Ez az arány utak és hidak esetében 80 százalék, a víz- és csatornahálózatnál 40 százalék, a gázvezetékeknél pedig 30 százalék.

A 137-es megyei úttal kapcsolatban, amely Székelyudvarhelyt köti össze Székelykeresztúrral, a megyei tanács elnöke kiemelte, a munkálatok 96%-ban elkészültek, a befejezés augusztus közepére várható, az elszámolás pedig elérte a 80%-ot.

– Az egész évi költségvetésünket úgy építettük fel, hogy egyrészt megelőlegeztük a minisztériumot ezen út munkálatainak a lebonyolításával, ezzel is sürgettük és gyorsítottuk a kivitelezést. Jelen pillanatban is várunk a minisztériumtól 16 millió lejre, amit két hónapja töltöttünk fel, amit mi megelőlegeztünk, és még 11 millió lejjel, amit az elmúlt hetekben töltöttünk fel. Most következnek azok a procedúrák, ami alapján az érték- és az árnövekedést kellene szerződés-módosítás kapcsán a minisztérium fele elszámolni. Mivel mi úgy építettük fel a költségvetésünket, hogy visszakapjuk a minisztériumtól ezeket az összegeket, amivel megelőlegeztük ezt a munkálatot, utána fogjuk tudni kifizetni a többi munkálatokat, ezért minket duplán érint érzékenyen ez a helyzet

– részletezte Bíro Barna-Botond.

A megyei tanács elnöke ugyanakkor tájékoztatta a megyei tanács tagjait, hogy eljuttatták a minisztérium felé a Hargita megyei projektek összesített helyzetét tartalmazó kimutatást is. Összesen 157 beruházásról van szó az Anghel Saligny programban, ebből 58 csatornázásra, 79 út- és hídfelújításra, 20 pedig gázhálózat kiépítésére vonatkozik – tehát a projektek 50 százaléka az út- és hídinfrastruktúrát érinti. A 157 projektből 14,5 százalék megvalósult, 29 százaléka kivitelezés alatt áll és 56 százaléka tervezés, tanulmány készítés vagy engedélyeztetési szakaszban van.

A víz- és csatornahálózati projektek esetében 5,2 százaléka megvalósult, 19 százaléka meghaladta a 40 százalékos kivitelezési szintet és 81 százaléka előkészítés alatt vagy a kivitelezés kezdeti szakaszában van.

Az út- és hídépítés esetében ez az arány 25,3 százaléka elkészült, 40 százaléka meghaladta az előírt 80 százalékos kivitelezési szintet, 57 százaléka még nem zárult le.

A gázhalózatok esetében a 20 projektből egy sincs kivitelezési fázisban.

– Látszik, hogy a legtöbb olyan projekt, amely javítaná az életminőséget, még a kezdeti szakaszban van. Éppen ezért fontos lenne, hogy a helyi önkormányzatoknak a kormány biztosítsa a további finanszírozást. A megyei tanács által kivitelezett utak esetében ez az új kormányzati intézkedés nem okoz gondot, mivel a 137-es út 96 százalékban elkészült. Ugyanakkor az is igaz, hogy kifizetések szempontjából nehéz helyzetbe kerülhetünk, ha nem kapjuk meg a szükséges forrásokat

– zárta gondolatait Bíró Barna-Botond.

Csíkszereda, 2025. július 31.