PRO COMMUNITAS DÍJ
Eddigi díjazottjaink:
2024:
Laudáció
Cseke Gábor Kolozsváron született, de bevallása szerint gyökerei diszkréten hálózzák be egész Dél-Erdélyt. Több évtizedes kolozsvári és bukaresti tartózkodás után szülei csábítására telepedett meg Csíkszeredában. Egy interjúban így vallott a városról: Csíkszereda számomra a menekülést és a megnyugvást jelenti. Az emberszabású léptékek, az, hogy minden elérhető közelségben van, számomra oázissá teszik az amúgy hideg, ködös, de tavasszal, nyáron és ősszel roppant barátságossá (is) váló várost az Olt völgyében. Innen már nem igazán vágyom sehova.
Magáról többek között egy alkalommal így nyilatkozott: „Amatőr író vagyok. Ezt nehéz volt elfogadtatnom magammal, s talán csak most, kifelé tartván az időből, döbbenek rá, hogy ez csöppet sem dehonesztáló, épp csak nem mondom azt a fehérre, hogy fekete. És fordítva. Amatőr vagyok, mert igazából azért írok, hogy örömet szerezzek vele magamnak. Már rég azért írok csak, hogy írjak – megélhetési gondolatok nélkül. Ezt akár grafomániának is nevezhetnénk, de igazság szerint: a zenésznek állandóan zenélnie kell, az írónak pedig írnia. Végül is csak az eredmény számít.”
Rendkívül aktív volt, minden kulturális rendezvényen jelen volt. Sokirányú, szerteágazó tevékenységét lehetetlen felsorolni. Folyamatosan jelen volt írásaival a virtuális térben, honlapot és több tematikus blogot is szerkesztett, digitalizált, könyveket szerkesztett. Tudatos, következetes munkájának köszönhetően kortárs hazai magyar írók művei kerülhettek fel a világhálóra.
Csíkszeredába költözése óta jelen volt a város életében, kulturális rendezvények, író-olvasótalálkozók, könyvbemutatók aktív résztvevője volt. Mindezek mellett kivételes empátiával követte a könyvtár mindennapi életét.
Kortársa, Bölöni Domokos írta róla: Vannak emberek, akiket folyamatosan valamiféle hétköznapi glória leng körül. Jó velük lenni, akkor is, ha több száz kilométerre élnénk egymástól.
Ha valaha megalkotják a romániai (szórvány-, tömb- és össz-vissz-) magyar lapszerkesztő szobrát, az egyik lehetséges „modell” Cseke Gábor lehetne.
Cseke Gábor sokrétű tevékenységéért díjak, elismerések sorát kapta. A Magyar Nyelv Napja alkalmából szervezett rendezvényen Hargita Megye Tanácsa post mortem Életmű-díjjal ismeri el kiemelkedő írói, költői, publicisztikai és szerkesztői, valamint művelődéssszervezői tevékenységét.
Közelebb kerülhettünk Cseke Gábor személyéhez
A tavaly elhunyt Cseke Gábor író, szerkesztő, költő, műfordító tiszteletére szerveztek emlékestet a magyar kultúra napján, hétfő délután, a Kájoni János Megyei Könyvtárban. A résztvevők személyes történetein keresztül jobban megismerhettük és közelebb kerülhettünk Cseke Gábor személyéhez.
Kovács Andrea 2024. január 22., 22:37
Pályatársai és barátai tisztelegtek Cseke Gábor előtt.Fotó: László F. Csaba
Cseke Gábor kolozsvári születésű újságíró, költő, író, szerkesztő, műfordító közel két évtizeden át volt Csíkszereda kulturális életének egyik meghatározó személyisége. Tavaly, 82 éves korában hunyt el, emlékére a magyar kultúra napján emlékestet szerveztek, ahol pályatársai és barátai tisztelegtek személye előtt. Az eseményt – melyen Cseke Gábor gyermekei, Anna, Péter és Attila is jelen voltak – a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében szervezték meg, nem véletlenül. Mint Gyulai Arthur, az intézmény vezetője megnyitóbeszédében elmondta: Székedi Ferenc újságíró, publicista javaslatára és több mint félszáz csíkszeredai polgár beadványának eleget téve a könyvtár előadóterme mától Cseke Gábor nevét viseli, így hétfő este az előadóterem falán elhelyezett portréját is leleplezték.
A hétfő délutáni emlékestet Székedi Ferenc moderálta, aki beszédét Cseke Gábor életpályájának felidézésével indította. Elhangzott: az újságíró, költő, író, szerkesztő, műfordító a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán diplomázott 1962-ben magyar nyelv és irodalomból. Az 1960-as évek elejétől az Ifjúmunkás, az Előre, majd a Romániai Magyar Szó szerkesztőjeként dolgozott és alkotott Bukarestben, 2003-as nyugdíjazásáig. Akkor a fővárosi életet kisvárosira cserélte, de az erdélyi magyar értelmiségi létet soha nem adta fel.
Az eseményen dr. Veress Albert pszichiáter úgy jellemezte Cseke Gábort, mint egy „bába”, mert rengeteg fűzfapoéta szárnyainak bontogatásánál „bábáskodott”, többek között az övénél is. Cseke Gábor Csíkszeredában mindenekelőtt a Hargita Megyei Kulturális Központtal alakított ki szorosabb és hosszú éveken át megőrzött kapcsolatot, Ferencz Angéla, a kulturális központ igazgatója elmondta, emlékeiben egy nagy, gomolygó jóságként él, aki mindig segítőkész volt, soha nem bújt ki a munka alól és értő figyelemmel közeledett hozzájuk.
Ádám Gyula fotóművész közös történeteik felidézésével emlékezett meg Cseke Gáborról, egyúttal azt is elmondta, hogy van egy közös, teljesen nyomdakész állapotban lévő könyvük, mely még kiadás előtt áll. Ez a fotóművész 120 fényképét és a Cseke Gábor által hozzájuk írt verseket foglalja magában.
Az emlékest során bemutatták a Cseke Gábor által szerkesztett honlapot, a Kafé Phoenixet is, melyet ma ujkafe.website néven lehet megtekinteni. Ez lehetőséget biztosított arra, hogy felkarolja, közölje az új szerzőket, költőket, írókat, publicistákat, fotográfusokat. Közöttük volt Ady András is, aki felidézte, hogy mielőtt megismerte Cseke Gábort, úgy gondolta, hogy a tisztelet és a szeretet két különböző, legalábbis elhatárolható dolog, de nála ezek összekapcsolódtak. Székedi Ferenc elmondta: a Kafé arra is kiváló módot teremtett, hogy Cseke Gábor a múlt és a jelen összefüggéseit feltáró, saját olvasónaplóit és más könyvek kéziratait közölje. Kapcsolatai révén ugyancsak ő segített abban, hogy székelyföldi szerzők könyvei felkerüljenek a Magyar Elektronikus Könyvtárba. A gondolathoz Daczó Katalin újságíró, tévészerkesztő kapcsolódott, aki kifejtette: minden könyv, mely Cseke Gábor által került fel a Magyar Elektronikus Könyvtárba, az eredeti szöveg mellett a hozzá kapcsolódó kritikákat, életrajzokat, pluszinformációkat is tartalmazza.
Cseke Gábor két utolsó könyvét, melyek emberekről, sorsokról szólnak, Sarány István újságíró, a Hargita Népe munkatársa gondozta, aki rendkívüli munkabírását emelte ki. Felidézett egy 2017-ben készült interjút, amikor a különböző alkotói minőségeit feszegető kérdésére válaszolva kifejtette:
„rendszerint éppen annak érzem magam, amit pillanatnyilag végzek. Ihletett pillanataimban költőnek szeretném tudni magam, viszont amikor történeteket mesélek, író vagyok. Ha véleményemnek próbálok illő formát találni, akkor publicistának. Legtöbbször viszont a szerkesztőszerep jutott ki nekem az életben, annak örömeivel és sárkányaival kellett megbirkóznom évtizedeken át. E sárkányok rendkívül makacs küzdőfelek, nehezen eresztenek”.
A könyvtár volt a második otthona, éveken át jegyzetelt, olvasott, elemzett és vezette az olvasókört, folytatta Székedi Ferenc, majd Kelemen Katalin könyvtáros szavain keresztül megismerhettük Cseke Gábor olvasóteremtő, értelem- és értelmiségmegőrző oldalát. A könyvtáros visszaemlékezését Márton Árpád festőművész történetei követték, aki mindig tiszta, szelíd és felkészült személynek látta.
A személyes történetek után Cseke Gábor életművének és munkásságának ismeretében Hargita Megye Tanácsa a gazdag és szerteágazó tevékenységet post mortem Pro Cultura Hargitae díjjal ismerte el, a díjat Borboly Csaba megyeelnök adta át Cseke Gábor gyermekeinek. Majd az est fénypontja következett, amikor leleplezték az előadóterem falán elhelyezett Cseke Gábor-portrét, mely Siklódy Ferenc grafikusművész alkotása. Az utolsó megszólaló Cseke Gábor egyik fia, Attila volt, aki úgy fogalmazott: „Örvendek, hogy édesapám Önöket találta itt, Csíkszeredában.”
Laudáció
A várszerű hegyek ölében, az ország legmagasabban kenyeret termő földjén, ahol a leghidegebbet is tudomásul kell venni, elviselni, még így is magához öleli a „Földanya” a szellem és a tehetség művelőit.
Ha visszatekintünk az utóbbi másfél évszázadra, e zord, nehéz sorsú vidék számtalan kiváló szellemiséget, alkotót adott a nemzetnek, akik markáns jeleket hagytak maguk után szellemi és művelődési életünkben.
Kezdetben ritka madárnak számított egy-egy kiugró elme vagy tehetség, itt a szántó-vető, kérges tenyerű atyafiakra volt szükség, vagy esetenként egy-egy papra. Akik mégis ezt az irányt választották, elvándoroltak, szétszóródtak, idegenben szereztek méltó nevet, de sajnos sok esetben a feledés, a társadalom elvi útvesztőiben merültek a feledés homályába.
Hála a sok-sok pozitív és negatív tényezőnek, az utóbbi évtizedekben e zord vidék szellemi értékei közül egyre többen választják ezt a pályát, a szépteremtés néha igen göröngyös útját. Mert nekünk itt, a keleti végeken nemcsak a sáncok védelmére van szükségünk, hanem a múlt, a jelen, de főleg a közeli holnap és a sejtelmes jövő vizuális értékelésének, ápolásának a fenntartására és továbbéltetésére is…
Ez a föld indított útjára szerényen, de szellemiekben annál gazdagabban híres elődöket azért, hogy a világ felkapja a fejét, és keresse a nagyhon térképén: Hol is van az a Gyergyóditró?
A híres elődök tarisznyájával, erős akarattal és konok kitartással Kolozsi Tibor is elindul hittel, alkotói pályáján. „Földanya” ölelte szorosan gyermekét a szellem csúcsainak csendes, szerény hódítgatása alatt.
Művelődési életünk e kimagasló egyénisége a maga kiegyensúlyozott módján egy sikeres pályát tudhat maga mögött, talán kissé messze a szülőföldtől, de Kolozsvár, ahol alkot, teremt, nevel és felbecsülhetetlen tettekkel szolgálja közösségét, az erdélyi főváros!
Kolozsi Tibor mindenekelőtt szobrász. Egy nagy múltú hagyomány belső lényegének összegzője, továbbfejlesztője. Egy különleges egyéniség, akinek vizuális, formai álmai lényegre törő, erősen leegyszerűsített tér-struktúrák. A láttatás igényével archaizáló témákat választ, visszamegy kultúrtörténetünk vagy akár a Biblia világa által kínált motívumokig. Művei kivétel nélkül egyedi üzenetek, álmait pedig mindig bronzban, a végleges anyagban láttatja.
Sok szobra áll belföldi és külföldi városok, települések közterein, egyéni és csoportos kiállítások nyugtázzák gazdag munkásságát szerte a világban. Szimpóziumok, alkotótáborok résztvevője, egyetemi előadótanárként, a kolozsvári Képzőművészeti Egyetem Szobrászati Tanszékén pedig számtalan székely diák (és nemcsak) büszkélkedhet az indíttatástól a befejezésig adott tanácsaival, Kolozsi Mester útravalójával.
Ő vezette nemzetünk két nagy szimbólumának, az aradi Szabadság-szobornak és a kolozsvári Mátyás-szobornak a restaurálását. Nevét ezután joggal emlegethetjük a Zala Györgyével és a Fadrusz Jánoséval együtt, hiszen az ő szakmai tudása és konok kitartása hozta vissza szimbólumainkat a romlásból.
Az évek során csendben, de következetesen munkálkodó Mestert a következő díjakkal tüntették ki:
1992 A Román Képzőművészeti Szövetség ECCE HOMO NAGYDÍJA
1997 A BARABÁS MIKLÓS CÉH DÍJA
1997 ARTEXPO DÍJ
2000 EMKE – KOLOZSVÁRI TESTVÉREK DÍJ
2011 A legmagasabb magyar képzőművészeti kitüntetés, a MUNKÁCSY-DÍJ
Kolozsi Tibor, kérünk, fogadd Hargita Megye Tanácsa elismerését, és adjon az Isten Neked erőt és kitartást további munkádhoz,
Márton Árpád és
Kassay L. Péter
Laudáció
Szellemi honvédelemnek nevezi Komoróczy György nyelvművelői munkásságát az ugyancsak Székelyudvarhelyen élő Lőrincz György író. Mint megállapítja egyik írásában, „Komoróczy György életének nagy része a nyelvünk pusztuló, forgácsként elhulló szavaink szerelmében és védelmében telt el. Évtizedek óta írja nyelvművelő cikkeit, harcol az egységes magyar nyelvhasználatért, emeli föl szavát a fölösleges idegen kifejezések ellen. És volt amitől őriznie nyelvünk foszló sajátos szövetét, mert nyelvünk utolsó nyolcvan éve örökös utóvédharcban telt el, a trianoni utódállamok állandóan „nyelv-hazánkra” törtek, tudták amit mi is, azt, hogy nyelvünk utolsó mentsvárunk, maradék óvóhelyünk megmaradásunknak tányéraknákkal aláaknázott útjain.”
Komoróczy György nyelvművelő, közíró, újságíró 1970 óta folyamatosan jelen van a hazai magyar sajtóban anyanyelvápoló cikkekkel, interjúkkal, publicisztikai írásokkal. Közel harminc éve állandó – heti rendszerességgel megjelenő – nyelvművelő rovatot vezet/ír, 1989 előtt a Hargita napilapban, a fordulat után a Hargita Népében. Ezzel a témával számos hazai magyar napi- és hetilapban is jelen volt és jelen van mindmáig alkalomszerűen, írásai az Erdélyi Napló, a Romániai Magyar Szó, a Krónika, az Ifi Fórum, a Valóság, a Székely Hírmondó, a Polgári Élet hasábjain jelentek meg. Magyarországi lapokba is ír anyanyelvi kérdésekről, rendszeres szerzője az Édes Anyanyelvünk, a Nyelvünk és Kultúránk, a Köznevelés periodikáknak. Évekkel ezelőtt a Duna Televízió nyelvművelő műsoraiban is szerepet kapott, a Kossuth rádióban szintén.
Interjúval, publicisztikával számos hazai magyar lapban jelentkezik ma is, leggyakrabban a Polgári Életben (annak vagyok évek óta főmunkatársa).
Önálló kötetei, illetve más szerzőkkel együtt jegyzett könyvei: Anyanyelvünk művelése (társszerző, Kriterion, 1975); Beszélni kell! (társszerző, Dacia, 1996); Magyar szavaink nyomában (nyelvművelő cikkek, Erdélyi Gondolat, 1994); Évtizedek viharában (turistakalauz, Infopress, 1991); Meg kell maradni! (Komoróczy Zsolttal közösen, interjúk írókkal, művészekkel, tudósokkal, politikusokkal, Scripta, 1999); Az udvarhelyi polihisztor (portré-kötet, Székelyudvarhelyért Alapítvány, 2002); Maszelka János festőművész (portré-kötet, Székelyudvarhelyért Alapítvány, 2003); Jókedvű udvarhelyiek (humoros történetek, Demaco, 2004); Édes anyanyevünk (Pallas-Akadémia Könyvkiadó, 2009).
Minkásságát eddig számos díjjal jutalmazták, így 2002-ben Polgármesteri Díszoklevélet kapott nyelvművelő munkásságért; 2004-ben Nyelvőrzés Díjat az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségétől (amelynek elnöke Péntek János nyelvész-akadémikus, egyetemi tanár). Ezt a sor egészíti ki Hargita Megye Tanácsának díja.
Komoróczy György szerint „anyanyelvünk szeretete, hozzá való ragaszkodásunk éppoly fontos, mint édesanyánk iránti vonzalmunk és tiszteletünk”.
Reméljük, hogy e díj is a magyar nyelvvel foglalkozó ismeretterjesztő, a nemzeti tudatot ébren tartó és erősítő rövid írásokra ráirányítja az olvasók figyelmét és felkelti a nyelvi kérdések iránti érdeklődését. Komoróczy Györggyel és a már idézett Lőrincz Györggyel együtt valljuk, szükség van minderre, mert jó, ha az anyanyelvet is tanuljuk, nemcsak tudjuk!
Karácsonyi Zsigmond
M. Ú. R. E. elnök
Kovács Piroska
Dr. Kraft Géza
Kristó Tibor
Laudáció
Leopold Anna több generációs tanárnemzedékből született 1951-ben Fogarason. Nagyapja, Baktai Béla görög-latin szakos tanára volt a gyergyószentmiklósi Gimnáziumnak, édesapja, Parászka Lajos, biológus, ugyanitt tanított.
Leopold Anna a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem Biológia szakán szerzett tanári diplomát és 13 éves gyergyóalfalvi tanári munka után 1990 és 1994 között a Hargita Megyei Tanfelügyelőségen irányította eredményes munkával a biológiaoktatást.
1994-től a Salamon Ernő Gimnáziumban folytatta tanári pályáját, egyre nagyobb sikerrel. Csaknem 20 éve alapította az iskolánkban a Tudományos Diákkutatók Körét és azóta is nagy lelkesedéssel vezeti. A Csűrös István emlékverseny kezdeményezője és szervezője ,a Naturland Alapítvány alapító és azóta is egyik legaktívabb tagja tanítványaival együtt.
A színvonalas, lelkes tanórák mellett vállalta szabad idejében az érdeklődő, tehetséges tanulók továbbtanítását, felkészítését. Munkájának eredményeként több mint 100 orvos , sok biológus tanár és kutató, gyógyszerész, állatorvos szerezhetett diplomát. Sikeres, lelkes munkájának eredményét bizonyítják a tantárgyversenyekről és vetélkedőkről sok éven át szerzett diákoklevelek.
A szakmai tevékenysége mellett a Gimnázium minden fontos eseményén, rendezvényén szervező munkát vállalt, nagy hozzáértéssel zsürizett a Karácsonyi énekversenyen és legutóbb példás lelkesedéssel és eredményességgel irányította a Hagyományőrző napon az 5 órán át tartó népdaléneklést. Iskolánk életének nincs olyan eseménye, ahol Leopold Anna tanárnő ne lenne jelen.
A gyergyószentmiklósi közösségi életben is fontos szerepe van. Tagja a Békás-szoros/Nagyhagymás Nemzeti Park Tudományos Tanácsának és a Naturland Alapítvány kereteiben több éve szervez környezetvédelmi szaktáborokat. A Domokos Pál Péter Női Dalkórus tagjaként nem egyszer szerzett hírnevet városunknak.
Meg vagyunk győződve, hogy Leopold Anna Mária tanárnő megérdemli az életműdíjat és ez alkalomból is kívánunk Neki jó egészséget és hosszú boldog életet!
Patek Mária-Anna Lakatos Mihály
Aligazgató igazgató
Gyergyószentmiklós,
Márton Árpád, Páll Lajos, Platon Ion
Maszelka János
Mátéffy Béla
Dr. Mátyus András
Dr. Medgyes Tibor
Mohácsek János
Nagy Antal
Nagy György
Nagy P. Zoltán
Novák Károly Eduárd
Oláh István
Péter Attila
Petres Lajos
Dr. Puskás Károly
Sarány István
Silló Géza
Sturtzu Maria Lucreția
Dr. Tiboldi István
Tófalvi Éva, Márton István
Vaipan Florina
Valeria Pop
Dr. Venczel László
Vitos László
Zsigmond Márton
Hargita Megye Tanácsának Pro Communitas Díját az alábbi kategóriákban osztják ki szakmai és reprezentatív szervezetek előterjesztése alapján:
- mezőgazdaság
- képzőművészet
- közoktatás
- egészségügy
- újságírás
- sport
Az év folyamán a megyei reprezentatív szakmai és érdekképviseleti szervezetek javaslatára soron kívül is odaítélhető a Pro Communitas Díj.
A Pro Communitas Díj kör alakú, 50 mm átmérőjű, 3 mm vastagságú, egyoldalas vert érme, amelyet emléklap és pénzjutalom kíséretében adományoz a megyei önkormányzat vezetője egy erre az alkalomra szervezett ünnepségen.
Ambrus Imre
Antal István (post mortem)
Dr. Asztalos László
Bajna György
Balázs Imre
Bálint Ferenc
Dr. Balla Árpád
Dr. Barabás Dénes
Barabás Vilmos
Basilidesz Csaba
Bedő Imre
Borbáth István Áoston, Urzica Marius
Borbély László
Borsodi László
Borsos Gábor
Czáka Zoltán
Ferncz Imre
Gaál András
Hecser Zoltán
Hoffman Ferenc
Dr. Huszár György
Ilyésné Miklós Magda
Ion Micu
Dr. Kelemen József
- SZÉKELYFÖLDI ORBÁN BALÁZS-DÍJ
- HARGITA MEGYÉÉRT DÍJ
- PRO COMMUNITAS DÍJ
- PRO CIVITATE DÍJ
- BETHLEN GÁBOR-DÍJ
- VITOS MÓZES-DÍJ
- KERESZTES LAJOS-DÍJ
- KÁJONI JÁNOS-DÍJ
- MAJLÁTH GUSZTÁV KÁROLY-DÍJ
- ÖNZETLENSÉG DÍJ
- MÁRTON ÁRON-EMLÉKÉREM
- SZENT IMRE-DÍJ
- ÍGÉRET DÍJ
- HEURÉKA DÍJ
- HŰSÉGDÍJ
- ÖSSZETARTOZÁS JELVÉNY
- ÖNKORMÁNYZATI DÍJAK
- HÍRESSÉGEK SÉTÁNYA
- MIHAI EMINESCU-DÍJ
- GEORGE SBÂRCEA-DÍJ
- HARGITA MEGYE TANÁCSA – EMLÉKÉREM
- HARGITA MEGYE TANÁCSA ÉLETMŰ DÍJ