KERESZTES LAJOS-DÍJ

Hargita Megye Tanácsa kiemelkedő sportteljesítményért kiosztandó díja, a Keresztes Lajos-díj azoknak az aktív vagy a versenyzéstől visszavonult sportolóknak adományozható, akik kiemelkedő sporteredményt értek el, valamint azoknak, akik sportvezetői, sportoktatói munkájukat magas színvonalon végezték.

A Keresztes Lajos-díj kör alakú, 42,5 mm átmérőjű, 4 mm vastagságú, egyoldalas vert érme, amelyet emléklap és pénzjutalom kíséretében adományoz a megyei önkormányzat vezetője egy erre az alkalomra szervezett ünnepségen.

Eddigi díjazottjaink:

2024:

Keresztes Lajos-díjjal jutalmaztunk idén is Hargita Megye Tanácsa részéről 🧗‍♀️🏃‍♂️ Hargita megyei sportolókat a Székelyudvarhelyen megtartott sportgálán.
🤝Támogatjuk a 🏆profi sportot, melynek képviselői térségünk jó hírnevét öregbítik, és támogatjuk a 👥 tömegsportot, mivel a mozgás az egészséges életmód része, és a célunk az, hogy ezt gyerekeinkkel, fiataljainkkal minél hamarabb megismertessük.
💻Sportpályázati programunkat ennek érdekében dolgoztuk ki, a jelenlegi kiírás ⏰határideje március 10., éljenek a lehetőséggel!
🤝Ezúton is gratulálok minden sportolónak!

Két olimpiai bajnok birkózót adott Székelyföld a magyar sportnak. Mindketten Sóvidéken születtek: az 1928-ban aranyérmes Keresztes Lajos Alsósófalván, az 1936-ban diadalmaskodó Lőrincz Márton pedig a szomszédos Korondon.

Keresztes Lajos orvosi javaslatra kezdett el birkózni. 1919-től 1921-ig a HSC (Húsos Sport Club) birkózója volt. 1921-től 1924-ig Svédországban, Finnországban, majd Németországban élt. 1924-ben hazatért és a Magyar AC birkózója lett. Mindvégig kötöttfogású birkózás könnyűsúly súlycsoportjában versenyzett. 1924-től 1928-ig szerepelt a magyar válogatottban. Két olimpián vett részt, az 1924. évi nyári olimpiai játékokon ezüstérmet, az 1928. évi nyári olimpiai játékokon olimpiai bajnoki címet szerzett. Weisz Richárd 1908. évi nyári olimpiai játékokon szerzett aranyérme után ő nyerte a magyar birkózósport második olimpiai bajnoki címét.

Az ő nevét viselő, Hargita Megye Tanácsa kiemelkedő sportteljesítményért kiosztandó díja, a Keresztes Lajos-díj, azoknak az aktív vagy a versenyzéstől visszavonult sportolóknak adományozható, akik kiemelkedő sporteredményt értek el, valamint azoknak, akik sportvezetői, sportoktatói munkájukat magas színvonalon végezték.

Fontos az, hogy a megye fiataljai számára egyenlő esélyt tudjunk biztosítani a fejlődésre.

Hargita Megye Tanácsa a Keresztes Lajos-díj adományozásával ismeri el a sportolók kiemelkedő teljesítményeit, amellyel hozzájárultak Hargita megye, a székely közösség jó hírének öregbítéséhez.

2023:

Bereczky Szilárd-József, Biró Gergő, Császár Hunor-Róbert, Csiszer Ádám, Daradics Csaba, Demeter Arnold, Fejes Nándor, Gál Csaba, Goga Attila, Györfy Tihamér-László, Horváth Márta, Imre Patrik-István, Kozma Zsolt, Lokodi Mátyás, Haaranen Matias-Petteri, Olaru Alex, Rinne Juha-Rasmus, Sándor-Székely Ottó, Sárpátki Tamás-Róbert, Sillo Arnold, Szakács Szabolcs ,Székely László, Szigeti Ákos, Szilveszter Károly, Todor Csaba-Rajmond, Trancă Daniel, Vincze Gergő, Vincze Péter.

Hargita Megye Tanácsa Keresztes Lajos-díjjal ismerte el a Gyergyói Hoki Klub játékosai és a szakmai stáb kiemelkedő teljesítményét

Hargita Megye Tanácsa kiemelkedő sportteljesítményért kiosztandó díja, a Keresztes Lajos-díj azoknak az aktív vagy a versenyzéstől visszavonult sportolóknak adományozható, akik kiemelkedő sporteredményt értek el, valamint azoknak, akik sportvezetői, sportoktatói munkájukat magas színvonalon végezték.

Hajrá Gyergyó! – több ezer szurkoló szájából hangzott a biztatás és nem volt hiábavaló!Ma díjaztuk az ErsteLiga győztes csapatát, a Gyergyói Hoki Klubot.

Történelmi jelentőségű győzelem volt és nemcsak a csapat, hanem egész Gyergyó-térség és Székelyföld számára jelentős győzelem. A díj által fejeztük ki elismerésünk az általuk nyújtott teljesítmény iránt.

Bereczky Szilárd menedzser szerint az utánpótlás nevelésben nagyon fontos, hogy egy igazi példakép csapat álljon a fiatalok előtt, de nekünk döntéshozóknak is felelőssége és feladata van, hiszen nem megoldás ebben a sportágban, hogy a gyerekek edzések előtt sokat utazzanak.

Minél több kisebb jégpálya kellene legyen megyeszerte, a medencében legalább 4-5 látná el a keresletet, ezzel is kiküszöbölve az utazással elveszített időt és energiát.

A most készülő sportstratégia erre is megoldást és javaslatot fog nyújtani.

A JégViHar mozgalom által is az a célunk, hogy a falvakon élő gyerekek számára is biztosítsuk a feltételeket a jégkorongozáshoz, hiszen a egy kisebb pálya is elég a kezdetekben az alapok elsajátításához.

Gratulálunk a játékosoknak, edzőknek, személyzetnek, köszönet a szurkolóknak és támogatóknak.

További kitartó munkát és jó eredményeket kívánunk!

2022:

A 100–110 centiméter magas akadályok kategóriájában – Keresztes Lajos-díj:

Bajkó Kriszta, a gyergyószentmiklósi Krigel Sportklub lovasa és lovasedzője, a Zara nevű lóval

Bajkó Kriszta, a gyergyószentmiklósi Krigel Sportklub lovasa és lovasedzője, az Athena nevű lóval

A magyarság történetében kezdetektől fogva kulcsszerepet játszott a ló és a lovaglás. Ezer évvel ezelőtt az egész nyugati világ fejet hajtott az ősmagyarok virtuóz lovas harcmodora előtt, s az ősi magyar könnyűlovasságból alakult ki a legmagyarabb fegyvernem, a világ 34 országában elterjedt és utánzott huszárság.

A lovak iránti hűség, a mélyen gyökerező lószeretet máig fennmaradt, ezt igazolja a lovassportok iránti érdeklődés.

Hargita megyében nagy népszerűségnek örvend a lovassport, a lovas rendezvények is a teljesítménysportok iránti érdeklődés növekedését szolgálják, illetve a lovas hagyományok ápolását, átörökítését.

A lovassport nemcsak egészséges életmódot biztosít az ezt művelők számára, hanem kiegyensúlyozott, felelősségtudatos személyeket is kovácsol a sport gyakorlása során.

Egyre több gyermek és fiatal pattan nyeregbe, gyakorolja versenyszerűen a lovaglást, és válik elkötelezetté a lovak iránt. Mint minden sportágat, ezt is fiatalon érdemes elkezdeni, mert több idő áll a lovas rendelkezésére ahhoz, hogy képezze magát, illetve hogy közeli kapcsolatot alakítson ki az állattal. A megyei tanács évről évre bővülő költségvetése lehetővé teszi, hogy a gyermekek is eljussanak a versenyekre és egyre jobb eredményeket érjenek el, amelyek a 2021-es esztendőben sem maradtak el.

A gyergyószentmiklósi Székelyföldi Lovas Ünnep 2021-es kiírásának pénteki nyitónapján rendezték meg az idei Székelyföldi Regionális Díjugrató-bajnokság utolsó és egyben döntő fordulóját, amelyen hagyományosan három megye – Kovászna, Maros és Hargita – fiatal lovasai szálltak nyeregbe, hogy újra megmutassák tehetségüket, valamint rátermettségüket erre a sportra. A Krigel lovaspályán ezúttal is színvonalas és szemkápráztató viadalt láthatott a nagyérdemű, ahol a következő sportolók értek el kiemelkedő eredményeket, és amelyeket a megyei önkormányzat az Ígéret Díj és a Keresztes Lajos-díj adományozásával ismer el.

BODÓ ZOLTÁN – Keresztes Lajos-díj

A csíkszentmártoni BODÓ ZOLTÁN többszörös országos négyesfogathajtó bajnok életében a lovak központi szerepet játszanak. Ezt az életérzést igyekszik átadni kislányának is. Sporteredményei is számottevőek: a Székely Vágta fogathajtó abszolút győztese, idén szeptemberben pedig  akadály, díjhajtás és maraton versenyszámban mérettette meg magát Budapesten a négyesfogathajtó Európa-bajnokságon.

A magyarság történetében kezdetektől fogva kulcsszerepet játszott a ló és a lovaglás. Ezer évvel ezelőtt az egész nyugati világ fejet hajtott az ősmagyarok virtuóz lovas harcmodora előtt, s az ősi magyar könnyűlovasságból alakult ki a legmagyarabb fegyvernem, a világ 34 országában elterjedt és utánzott huszárság.

A lovak iránti hűség, a mélyen gyökerező lószeretet máig fennmaradt, ezt igazolja a lovassportok iránti érdeklődés.

Hargita megyében nagy népszerűségnek örvend a lovassport, a lovas rendezvények is a teljesítménysportok iránti érdeklődés növekedését szolgálják, illetve a lovas hagyományok ápolását, átörökítését.

A lovassport nemcsak egészséges életmódot biztosít az ezt művelők számára, hanem kiegyensúlyozott, felelősségtudatos személyeket is kovácsol a sport gyakorlása során.

Egyre több gyermek és fiatal pattan nyeregbe, gyakorolja versenyszerűen a lovaglást, és válik elkötelezetté a lovak iránt. Mint minden sportágat, ezt is fiatalon érdemes elkezdeni, mert több idő áll a lovas rendelkezésére ahhoz, hogy képezze magát, illetve hogy közeli kapcsolatot alakítson ki az állattal. A megyei tanács évről évre bővülő költségvetése lehetővé teszi, hogy a gyermekek is eljussanak a versenyekre és egyre jobb eredményeket érjenek el, amelyek a 2021-es esztendőben sem maradtak el.

A gyergyószentmiklósi Székelyföldi Lovas Ünnep 2021-es kiírásának pénteki nyitónapján rendezték meg az idei Székelyföldi Regionális Díjugrató-bajnokság utolsó és egyben döntő fordulóját, amelyen hagyományosan három megye – Kovászna, Maros és Hargita – fiatal lovasai szálltak nyeregbe, hogy újra megmutassák tehetségüket, valamint rátermettségüket erre a sportra. A Krigel lovaspályán ezúttal is színvonalas és szemkápráztató viadalt láthatott a nagyérdemű, ahol a következő sportolók értek el kiemelkedő eredményeket, és amelyeket a megyei önkormányzat az Ígéret Díj és a Keresztes Lajos-díj adományozásával ismer el.

Tisztelt meghívottak!

A hoki olyan, mint az élet, ha keményen dolgozol, megkapod a jutalmad. – mondja egy finn jégkorongedző

Ugyanezt vállja Csata Székely Attila is, akit szintén a kitartás és a fanatizmus jellemez a munkájában, a hoki iránti elkötelezettségében. Az ő nagy álma az, hogy egyszer még egy igazi székely csapatnak drukkolhasson, ahol a játékosok legalább 90 százaléka hazai nevelésű gyerek. Farkas Csaba Leventével együtt már több mint 20 éve folyamatosan támogatja a kis hokisokat.

A Jég-Vi-Har mozgalom egyik kezdeményezője, amely elsősorban a gyerekeket szólítja meg, vallja, hogy az a gyerek hokizzon, aki kiharcolja a lehetőséget, ne az, akinek a családja megengedheti magának. Azokat a községeket segítik, amelyek szeretnének ismét büszkék lenni gyerekeik teljesítményére a jégkorong terén is, és olyan eredményeket elérni, amelyek a térség jó hírnevét viszik határokon túl is!

Lendületük, akár az egykori gyergyói Lendület csapatának, töretlen! Múlt, jelen és jövő fonódik össze a Jég-Vi-Har mozgalom által. Csata Székely Attilának erénye, de sokszor akár hátránya is őszintesége, makacssága és kitartása megkérdőjelezhetetlen eredményeket hoz! Nagy az igazság érzete, soha nem hagyja szó nélkül, ha valaki igazságtalan.

A sportot, a jégkorongot is úgy látja, mint a világot, ahogyan van, és nem ahogyan mások szeretnék láttatni. Igencsak szívén viseli a gyerekeket, akinek csak tud, szeretne lehetőséget adni, úgy a sport területén, mint a magánéletben. Kiemelkedő tevékenységének elismeréseként, amellyet a sport, a gyerekek támogatására fordított és fordít, Hargita Megye Tanácsa részéről ma Keresztes Lajos-díjat adományozunk neki.

További kitartást és eredményes munkát kívánunk!

Tisztelt meghívottak!

Mondhatjuk, hogy a jégkorong ma székelyföldi brand, és ezért a kiváló eredményért sokan sokat tettek. A Jég-Vi-Har Mozgalom a Hargita megyei falusi általános iskolai jégkorong újraindítását kezdeményezte, és ennek keretében bátran mondhatjuk, hogy Farkas Csaba Levente kitartásának köszönhetően jelenleg is van utánpótlás Gyergyó térségében.

A sportág iránti elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, nem kevés kitartással és ambícióval edzi a fiatalokat, sokszor úgy, hogy minden egyéb a háttérbe szorul.

Szakmai elhivatottságáról akkor is tanubizonyságot tett, amikor pályafutása elején Gyergyószentmiklós csapatát, az akkori Lendületet fizetés nélkül edzette, majd később Csomafalván, ahova torna tanárként helyezték ki, a gyerekek edzője lett.

További erénye, hogy mindig a szakma volt az első számára, és nem az anyagiak. Saját pénzből, sőt, hitelből képezte magát, ami igen kevés edzőre jellemző.

Bátran mondhatjuk, hogy az élete a hoki Farkas Csaba Leventének, és egy kiváló edzőnek pont ilyen fanatikusnak kell lennie! Szakmai teljesítménye jelenleg messze kimagasló az erdélyi ifjúsági edzők között.

Nem kevés gyereket győzött meg és hozott vissza a jégre, közülök ma is a jégen van Kozma Zsolt, a Gyergyói Hoki Klub védője, de ő edzette Sára Tibort, Székely Lászlót, vagy a Rokaly testvéreket, csak hogy néhány nevet említsünk. Mindig is szívén viselte a Gyergyó medencei hokit, aminek meg van az eredménye.

Sportoktatói, sportvezetői munkáját magas színvonalon végezte és végzi, ezért, tevékenysége elismeréseként Hargita Megye Tanácsa részéről ma Keresztes Lajos-díjat adományozunk neki.

További kitartó és eredményes munkát kívánunk neki!

A 100–110 centiméter magas akadályok kategóriájában – Keresztes Lajos-díj:

Keresztély Beáta, a gyergyószentmiklósi Krigel Sportklub lovasa, a Trias nevű lóval

A magyarság történetében kezdetektől fogva kulcsszerepet játszott a ló és a lovaglás. Ezer évvel ezelőtt az egész nyugati világ fejet hajtott az ősmagyarok virtuóz lovas harcmodora előtt, s az ősi magyar könnyűlovasságból alakult ki a legmagyarabb fegyvernem, a világ 34 országában elterjedt és utánzott huszárság.

A lovak iránti hűség, a mélyen gyökerező lószeretet máig fennmaradt, ezt igazolja a lovassportok iránti érdeklődés.

Hargita megyében nagy népszerűségnek örvend a lovassport, a lovas rendezvények is a teljesítménysportok iránti érdeklődés növekedését szolgálják, illetve a lovas hagyományok ápolását, átörökítését.

A lovassport nemcsak egészséges életmódot biztosít az ezt művelők számára, hanem kiegyensúlyozott, felelősségtudatos személyeket is kovácsol a sport gyakorlása során.

Egyre több gyermek és fiatal pattan nyeregbe, gyakorolja versenyszerűen a lovaglást, és válik elkötelezetté a lovak iránt. Mint minden sportágat, ezt is fiatalon érdemes elkezdeni, mert több idő áll a lovas rendelkezésére ahhoz, hogy képezze magát, illetve hogy közeli kapcsolatot alakítson ki az állattal. A megyei tanács évről évre bővülő költségvetése lehetővé teszi, hogy a gyermekek is eljussanak a versenyekre és egyre jobb eredményeket érjenek el, amelyek a 2021-es esztendőben sem maradtak el.

A gyergyószentmiklósi Székelyföldi Lovas Ünnep 2021-es kiírásának pénteki nyitónapján rendezték meg az idei Székelyföldi Regionális Díjugrató-bajnokság utolsó és egyben döntő fordulóját, amelyen hagyományosan három megye – Kovászna, Maros és Hargita – fiatal lovasai szálltak nyeregbe, hogy újra megmutassák tehetségüket, valamint rátermettségüket erre a sportra. A Krigel lovaspályán ezúttal is színvonalas és szemkápráztató viadalt láthatott a nagyérdemű, ahol a következő sportolók értek el kiemelkedő eredményeket, és amelyeket a megyei önkormányzat az Ígéret Díj és a Keresztes Lajos-díj adományozásával ismer el.

TAMÁS ADRIENN lovasedző – Keresztes Lajos-díj

A ló hátán van a földi mennyország – vallja a csíkszeredai Tamás Adrienn, aki külföldön elvégzett tanulmányait követően hazatért, és lovasedzőként kamatoztatja tudását. A lovasedzéseket korosztálytól függetlenül bárkinek ajánlja a fiatal edző. Szívügye, hogy a hosszú évek során a magasan képzett, hiteles edzőktől tanultakat átadja az itthoni lovasoknak. Nagyon fontosnak tartja az utánpótlás nevelését, hogy majd a későbbiekben ők is továbbvihessék a tanultakat.

A magyarság történetében kezdetektől fogva kulcsszerepet játszott a ló és a lovaglás. Ezer évvel ezelőtt az egész nyugati világ fejet hajtott az ősmagyarok virtuóz lovas harcmodora előtt, s az ősi magyar könnyűlovasságból alakult ki a legmagyarabb fegyvernem, a világ 34 országában elterjedt és utánzott huszárság.

A lovak iránti hűség, a mélyen gyökerező lószeretet máig fennmaradt, ezt igazolja a lovassportok iránti érdeklődés.

Hargita megyében nagy népszerűségnek örvend a lovassport, a lovas rendezvények is a teljesítménysportok iránti érdeklődés növekedését szolgálják, illetve a lovas hagyományok ápolását, átörökítését.

A lovassport nemcsak egészséges életmódot biztosít az ezt művelők számára, hanem kiegyensúlyozott, felelősségtudatos személyeket is kovácsol a sport gyakorlása során.

Egyre több gyermek és fiatal pattan nyeregbe, gyakorolja versenyszerűen a lovaglást, és válik elkötelezetté a lovak iránt. Mint minden sportágat, ezt is fiatalon érdemes elkezdeni, mert több idő áll a lovas rendelkezésére ahhoz, hogy képezze magát, illetve hogy közeli kapcsolatot alakítson ki az állattal. A megyei tanács évről évre bővülő költségvetése lehetővé teszi, hogy a gyermekek is eljussanak a versenyekre és egyre jobb eredményeket érjenek el, amelyek a 2021-es esztendőben sem maradtak el.

A gyergyószentmiklósi Székelyföldi Lovas Ünnep 2021-es kiírásának pénteki nyitónapján rendezték meg az idei Székelyföldi Regionális Díjugrató-bajnokság utolsó és egyben döntő fordulóját, amelyen hagyományosan három megye – Kovászna, Maros és Hargita – fiatal lovasai szálltak nyeregbe, hogy újra megmutassák tehetségüket, valamint rátermettségüket erre a sportra. A Krigel lovaspályán ezúttal is színvonalas és szemkápráztató viadalt láthatott a nagyérdemű, ahol a következő sportolók értek el kiemelkedő eredményeket, és amelyeket a megyei önkormányzat az Ígéret Díj és a Keresztes Lajos-díj adományozásával ismer el.

2021: 

LAUDÁCIÓ

A magyarság történetében kezdetektől fogva kulcsszerepet játszott a ló és a lovaglás. A hosszú vándorlások és a honfoglalás utáni lovas életmód általánossá tette a ló sokoldalú használatát, az évszázadok során lovas nemzetté vált a magyar. Ezer évvel ezelőtt az egész nyugati világ fejet hajtott az ősmagyarok virtuóz lovas harcmodora előtt, s az ősi magyar könnyűlovasságból alakult ki a legmagyarabb fegyvernem, a világ 34 országában elterjedt és utánzott huszárság.

A lovak iránti hűség, a mélyen gyökerező lószeretet máig fennmaradt, ezt igazolja a lovassportok iránti érdeklődés.

Hargita megyében is nagy népszerűségnek örvend a lovassport,  a  lovas rendezvények is a teljesítménysportok iránti érdeklődés növekedését szolgálják, illetve a lovas  hagyományok ápolását, átörökítését.

Egyre több gyermek és fiatal pattan nyeregbe és gyakorolja versenyszerűen a lovaglást és válik elkötelezetté a lovak iránt. Tamás Csaba is ezek sorába tartozik már több éve,  a farkaslaki Lófő Lovas Hagyományőrző és Sportegyesület tagjaként számos lovasversenyen vesz részt és egyre jobb eredményekkel tér haza szülőfalujába. Kölönösen büszke legutóbbi eredményére, hisz október elején kitartó munkájának köszönhetően megnyerte a középfutamot és felálhatott a dobogó harmadik fokára a 14. Nemzeti Vágtán.

 A fiatal lovas 2018 óta rendszeres résztvevője a versenynek, ekkor nyerte meg először az Óriáspince-tetőn rendezett Székely Vágtát, és kvalifikálta magát először a budapesti versenyre, ekkor még Fiber névre hallgató lova hátán.

Mostani eredménye történelmi siker, székely lovas eddig soha nem állt dobogón nemzeti vágtán, döntőbe is csupán ketten jutottak az elmúlt tizennégy évben.

Ambiciózus, bátor, célratörő, így jellemezhetnénk röviden Csabát, aki nagyfokú teherbírásának köszönhetően érte el a legutóbbi sporteredményét. Kitartása, tenni akarása és lelkesedése követendő példa a fiatalok számára.

Ezúton kívánjuk, hogy továbbra is legalább ugyanilyen lendülettel versenyezzen. Ugyanennyit és még több sikert!

Tamás Csaba kiemelkedő sportteljesítményét Hargita Megye Tanácsa ma a Keresztes Lajos-díj átadásával ismeri el.

Farkaslaka, 2021. október 15.

2019: 

Laudáció:

Néhány évvel ezelőtt még teniszezett, ma már a squashban ér el kiemelkedő eredményeket. Azt mondja, szívből csinálja, és annak is tudatában van, hogy sok fiatal játékos tartja őt példaképnek.

Szász Kincső több mint három éve fallabdázik, és mivel igen komolyan veszi, az eredmények sem maradnak el. Tulajdonképpen az édesapja, Szász László honosította meg ezt a sportot Csíkszeredában, ő foglalkozik első perctől Kincsővel is.

Két és fél éve az országban a felnőttranglista első helyezettje. Novemberben zárta le az U19-es junior éveit, akkor az európai ranglistán negyedik volt, a világranglistán pedig szintén ebben a korcsoportban a hatodik. Elkezdett a felnőtt profi ligában játszani, és nemrég megverte a világranglista 116. helyezettjét.

Kincsőnek jelenleg a tanulást kell összeegyeztetnie a sporttal, a jelek szerint ez kitűnően sikerül. Sokat tesz a sportág népszerűsítéséért, próbál minél több gyereket ösztönözni a fallabdázásra.

Az Ifjúsági  Napok és az Európa Nap alkalmával szervezett rendezvénysorozaton Hargita Megye Tanácsa a Keresztes Lajos-díjjal ismeri el Szász Kincső kiemelkedő sporttevékenységét.

Csíkszereda, 2019. május 9.

Sajtóközlemény:

Hargita Megye Tanácsa kiáll az úzvölgyi temető mellett

Csík térségéből Szász Kincsőt és Simon Norbertet, Udvarhely térségéből Szőke Dórát és Székely Kincsőt, míg Gyergyó térségéből Péter Gellértet és Varga Róbert Dánielt díjazta Hargita Megye Tanácsa kiemelkedő sport, művészeti, karitatív, vagy szervezői tevékenységéért a május 9-én tartott soros testületi ülésen. A csíszeredai megyeháza márványtermében tartott díjazást követően Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke örömét fejezte ki, hogy az Ifjúság Napján olyan fiatalokat tüntetnek ki, akik példaképei lehetnek társaiknak, és felkérte a testület tagjait, de más szervezeteket, civileket is, hogy jelezzék, ha környezetükben hasonló fiatal tevékenykedik, jelöljék díjazásra azt, aki megérdemli.

A napirend előtt aláírták a Hargita Kiadó új menedzsere, Borsodi László szerződését, aki Lövétei Lázár László helyét veszi át mostantól.

A napirendre térve számos határozatban döntött a testület. Így például elfogadta azt az együttműködési szerződést, melyet az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társasággal kötnek meg, továbbá eldöntötte, hogy Hargita Megye Tanácsa részt vesz a Székely Fesztiválon, idén Udvarhelyszék lesz a kiemelt szereplő.

Elfogadták továbbá a kulturális és fellebbezési bizottságok összetételét, amelyek a május 16-án 12 óráig, illetve a területi irodákban 10 óráig leadott pályázatokat bírálják el.

– Az elmúlt hetekben több tájékoztató karavánt szervezetünk Gyergyószentmiklóson, Maroshévízen, Csíkszeredában, Székelykeresztúron és Székelyudvarhelyen, ahol civil szervezetek képviselőit tájékoztattuk a pályázatokkal kapcsolatos tudnivalókról. Nagy öröm, hogy az első pályázat már beérkezett, kérem mindenki biztassa civil szervezetben dolgozó ismerőseit, hogy időben tegyék le pályázataikat – hangsúlyozta Bíró Barna Botond, a pályázatokért felelős alelnök.

 Internship néven gyakornoki programot is elfogadott a testület, amely felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok számára nyújt lehetőséget arra, hogy hat hónapig hatórás munkaidővel alkalmazza őket Hargita Megye Tanácsa. Erre az időszakra bérezést is kapnak a fiatalok, célja, hogy „belekóstoljanak” a közigazgatási munkába. A gyakornoki idő letelte után a fiatalok bevizsgázhatnak meghirdetett állásokra.

            Költségvetést is módosított a testület, többek között települések számára ítéltek meg összegeket.

–        Nagyon fontosnak tartom, hogy a mai tanácsülésen több mint félszáz olyan települési beruházás – iskolák, hidak, utak, játszóterek, orvosi rendelők – kapott támogatást, amelyeket most a településfejleszt tűzte ki célul, és szüksége van kiegészítő forrásra. Bízom benne, most, hogy végre eljött a jó idő, tudnak dolgozni, tudják folytatni az elkezdett munkálatokat.

Az úzvölgyi helyzet kapcsán Borboly Csaba elmondta:

– Most a jogi helyzet rendezése a legfontosabb, ennek érdekében különböző szinteken történtek egyeztetések, megbeszélések. Találkoztam a dormánfalvi jegyzővel, később telefonon egyeztettünk a pogármesterrel is. Ma kiderült, hogy az építkezési felügyelőség szerint sincs rendben a temetőben végzett építkezés, hat pontban foglalták össze a törvénysértéseket. Hargita Megye Tanácsa munkatársaival eindítottuk az uz.hargitamegye.ro oldalt, ide mindent feltöltünk ami arra vonatkozik, hogy mit tettünk az elmúlt években az úzvölgyi táborért, temetőért és a megyehatárért. Rengeteget dolgoztunk az elmúlt években is, éppen ezért határozottan elutasítom azokat a vádakat, hogy nem tettünk semmit. Ami azonban most történik, hogy betonkereszteket állítanak honvéd katonák sírjaira, az minden elképzelést meghalad, az sírgyalázás. Remélhetőleg, ennek kapcsán kimozdul a holtpontról a határvita ügye is. Ígéretet tett a dormánfalvi polgármester, a Hargita megyei prefektus és a Bákó megyei prefektus, hogy megoldást keresnek a határvita rendezésére. Cél: megállítani az építkezést és elhalaszttatni a május 17-i avatóünnepséget, valamint a megyehatárt tisztázni.

A testület elvi határozatot fogadott el, amely alapján felhatalmazzák az elnököt és Hargita Megye Tanácsának apparátusát, hogy fellépjen ebben az ügyben, illetve dolgozzon a megoldáson. A megyehatár rendezésére bizottságot hoztak létre, ennek tagjai Barti Tihamér alelnok, Becze István és Kolozsvári Tibor tanácsosok. A megyei tanács elnöke mindenkit meghívott a május 12-én 15 órától, az úzvölgyi temetőben tartandó tábori ökumenikus istentiszteletre.

A tanácsülés végén Ferencz Salamon Alpár tanácsos tett két javaslatot: egyrészt a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége keretében javasolta egy részleg létrehozását, amely kimondottan a pályaorientációval foglalkozna, másrészt felhívta a figyelmet és cselekvésre buzdította a testületet az ellen, hogy a Hargita megyei fiatalok is nagyon könnyen hozzájutnak a cigarettához, az alkoholhoz és nem utolsó sorban a dizájnerdrogokhoz.

Csíkszereda, 2019. május 9.

2017:

Laudáció

2001 október 21.-én született Csíkszeredában. Előbb úszott, meg 3 évet gokartozott, ebben vett részt Balkán bajnokságon is. Az idéntól autóversenyzik a Richy Racing Team-nél, edzője Cseh Vajk Imre. Az idén az országos bajnokságon a junioroknál 2. lett, míg a felnőtteknél bajnok lett az I.-es géposztályban (1600 köbcentiméter felett).

Oklevél

Sajtóközlemény

Keresztes Lajos-díjjal ismerték el Csíki András munkáját

Díjazták a 2017-es év legjobb Hargita megyei sportolóit

– Általában, ha van sportfejlesztési igény azt mindig támogatjuk a megyei tanácsos kollégákkal, hisz számunkra a sport az egyik prioritás – hangsúlyozta Borboly Csaba megyeelnök a Hargita Megyei Sportgálán, amelyet december 23-án, szombaton tartottak meg Csíkszeredában, díjazva Hargita megye legkiválóbb sportolóit.

A Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, valamint Hargita Megye Tanácsa által szervezett rendezvényen az elöljáró felhívta az érintettek figyelmét arra, hogy ha bárhol fejlesztésre, befejezésre váró sportlétesítmény van, minél előbb közöljék a polgármesteri hivatalokon keresztül, hogy a megyei tanács, ahol tud, segíthessen.

Az eseményen a 2017-es év legjobb sportolóit és csapatait díjazták. Ebben az évben az ifjúsági sportolók díjazása rangsor szerint, illetve sportáganként történt, a csapatok esetében rangsorolás alapján díjaztak, így lehetőség teremtődött arra, hogy több sportolót, valamint csapatot részesítsenek elismerésben. A díjakat Hargita Megye Tanácsa részéről Borboly Csaba elnök, Becze István, Rácz Árpád, Szentes Antal és Ion Proca megyei tanácsos, Vasile Bicăjanu, Szőcs-Mátyás István és Zonda Erika vezérigazgató adta át.

A megye legjobb sportolója kitüntetést idén Stoica Márk kapta, aki a Csíkszeredai Sportklub judósaként Albu Botond tanítványaként jeleskedett. (Mellékeltük a díjazottak teljes listáit.) A díjazásról második feléről készült több mint félórás videófelvétel megtekinthető Borboly Csaba megyeelnök közösségi oldalán.

Ugyanakkor idén is szavazást indított a Hargita Népe napilap és a Hargita Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság, amely során a közönség kiválaszthatta a megye legjobb sportolóit. A szavazatok alapján Hargita Megye Tanácsa Keresztes Lajos-díjában részesült Stoica Márk, Kenéz Aletta Zselyke, Erőss Nóra, Csató Roland, Sinka Szabolcs és Laczkó Edit (Leírás a csatolmányban). Az ünnepség végén meglepetésként Keresztes Lajos-díjat nyújtott át Borboly Csaba megyeitanács-elnök Csíki Andrásnak, a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság vezetőjének. „Aki sporttal szeretett volna foglalkozni Hargita megyében az elmúlt három évtizedben, annak útja egy emberhez vezetett. Ő Csíki András, a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság vezetője. Csíki András jellemzői: következetesség, munkabírás, kitartás, segítő szándék, ugyanakkor jó kapcsolatokat ápol minden helyi és országos intézménnyel, amely a sporttevékenységeket közvetlenül vagy közvetve befolyásolhatta” – fogalmazott laudációjában Ábrahám Előd. További fotókat a sportgáláról itt találnak.

Csíkszereda, 2017. december 25.

Laudáció

Aki sporttal szeretett volna foglalkozni Hargita megyében az elmúlt három évtizedben, annak útja egy emberhez vezetett.
Ő Csíki András, a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság vezetője.
1954. március 24-én született Salamáson, iskoláit Salamáson, Maroshévízen, Gyergyószentmiklóson, Bukarestben és Szebenben végezte. 1989 óta a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság vezetője, 2 év megszakítással, amikor is a Maroshévízi Országos Sportkomplexumnak Igazgatója volt.
Romániában az egyik legismertebb és legtapasztaltabb igazgatóként tartja számon a Sportminisztérium, vezetése alatt számtalan országos, nemzetközi és világversenyt szerveztek megyénkben. A versenyek és a résztvevő országok sokaságát az jelzi leginkább, hogy az Igazgatóság zászlókészletét sürgös esetekben még a Sportminisztérium is kölcsönkéri 😉
A Székelyföldi Kerékpáros Körverseny főszervezője és versenyigazgatója. Ez a verseny, mint sok más sportesemény megyénkben, az ő törvényismerete, aprólékossága és problémamegoldó képessége nélkül nagyon nehezen jöhetett volna létre.
Az edzők, versenyszervezők sokszor utolsó esélyként tekintettek rá a versenyhez szükséges anyagi fedezet megteremtésében, pedig a megyei sportigazgatóság költségvetése az elmúlt években még a nevetségeshez képest is kevés volt.
Fiatalkorában labdarúgóedző volt Gyergyószentmiklóson, ezért az edzők által végzett munkára is szakmai szemmel tekinthetett. Csíkszeredában a jégkorong mindig is központi szerepet játszott a sportok terén, ezért szervezési, jogszabályi és bíráskodási problémákban mindenki nála állt meg. Jégkorong terén munkásságát a Román Jégkorongszövetség nagyra értékelte és értékeli most is, jelenleg is a fegyelmi bizottság elnöke.
A Hargita megyei olimpiai mozgalom egyik alapszemélyisége, nemcsak a Hargita Megyei Olimpiai Akadémia keretében szervezett események és az Olimpiai Konferenciák miatt, hanem azért is, mert Kiss Jánossal közösen, könyvet írt az általa begyűjtött romániai magyar olimpiai játékok díjazottjairól. Sajnos Kiss János,  a Magyar Olimpiai Mozgalom egyik vezéregyénisége, az idén tragikus körülmények között elhunyt. A kötet címe Kárpát-medencei magyar olimpiai érmesek, amely több mint száz magyar olimpiai érmes fényképes életrajzát tartalmazza.
Amint mondani szokás, csak akkor lehetsz igazán jó a szakmában, ha a mestered már az. Ezért nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy az elmúlt 12 évben együtt dolgozhattunk, tőle tanulhatom a sportszervezés hivatalos és rejtett oldalát.
Csíki András jellemzői: következetesség, munkabírás, kitartás, segítő szándék, ugyanakkor jó kapcsolatokat ápol minden helyi és országos intézménnyel, amely a sporttevékenységeket közvetlenül vagy közvetve befolyásolhatta.
Ábrahám Előd
Csíkszereda, 2017. december 23.

Oklevél

Sajtóközlemény

Keresztes Lajos-díjjal ismerték el Csíki András munkáját

Díjazták a 2017-es év legjobb Hargita megyei sportolóit

– Általában, ha van sportfejlesztési igény azt mindig támogatjuk a megyei tanácsos kollégákkal, hisz számunkra a sport az egyik prioritás – hangsúlyozta Borboly Csaba megyeelnök a Hargita Megyei Sportgálán, amelyet december 23-án, szombaton tartottak meg Csíkszeredában, díjazva Hargita megye legkiválóbb sportolóit.

A Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, valamint Hargita Megye Tanácsa által szervezett rendezvényen az elöljáró felhívta az érintettek figyelmét arra, hogy ha bárhol fejlesztésre, befejezésre váró sportlétesítmény van, minél előbb közöljék a polgármesteri hivatalokon keresztül, hogy a megyei tanács, ahol tud, segíthessen.

Az eseményen a 2017-es év legjobb sportolóit és csapatait díjazták. Ebben az évben az ifjúsági sportolók díjazása rangsor szerint, illetve sportáganként történt, a csapatok esetében rangsorolás alapján díjaztak, így lehetőség teremtődött arra, hogy több sportolót, valamint csapatot részesítsenek elismerésben. A díjakat Hargita Megye Tanácsa részéről Borboly Csaba elnök, Becze István, Rácz Árpád, Szentes Antal és Ion Proca megyei tanácsos, Vasile Bicăjanu, Szőcs-Mátyás István és Zonda Erika vezérigazgató adta át.

A megye legjobb sportolója kitüntetést idén Stoica Márk kapta, aki a Csíkszeredai Sportklub judósaként Albu Botond tanítványaként jeleskedett. (Mellékeltük a díjazottak teljes listáit.) A díjazásról második feléről készült több mint félórás videófelvétel megtekinthető Borboly Csaba megyeelnök közösségi oldalán.

Ugyanakkor idén is szavazást indított a Hargita Népe napilap és a Hargita Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság, amely során a közönség kiválaszthatta a megye legjobb sportolóit. A szavazatok alapján Hargita Megye Tanácsa Keresztes Lajos-díjában részesült Stoica Márk, Kenéz Aletta Zselyke, Erőss Nóra, Csató Roland, Sinka Szabolcs és Laczkó Edit (Leírás a csatolmányban). Az ünnepség végén meglepetésként Keresztes Lajos-díjat nyújtott át Borboly Csaba megyeitanács-elnök Csíki Andrásnak, a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság vezetőjének. „Aki sporttal szeretett volna foglalkozni Hargita megyében az elmúlt három évtizedben, annak útja egy emberhez vezetett. Ő Csíki András, a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság vezetője. Csíki András jellemzői: következetesség, munkabírás, kitartás, segítő szándék, ugyanakkor jó kapcsolatokat ápol minden helyi és országos intézménnyel, amely a sporttevékenységeket közvetlenül vagy közvetve befolyásolhatta” – fogalmazott laudációjában Ábrahám Előd. További fotókat a sportgáláról itt találnak.

Csíkszereda, 2017. december 25.

Laudáció

Csíkszeredai, 12 éves, a Művészeti Líceum 6. osztáyos tanulója. 4 éve uszik, a VSK leigazolt sportolója, edzője Trandafir Norbert. Az idén a korosztályos országos bajnokság regionális szakaszán Bákóban 3. helyezett volt 100 méter mellúszásban.

Csíkszeredában született 1999 janúár 6.-án. 4 éves korától korcsolyázik, végig a helyi ISK sportolója. Pályafutása során mindig, minden korcsoportban országos első volt. Sok nemzetközi versenyen vett részt. Az idén felnőtt országos bajnok. Nevelőedzője, egészen az idén őszig Bogyó-Löffler Mária, azóta Simon Mária. A Művészeti Líceum 12. osztályos tanulója, a marosvásárhelyi Színművészetire készül.

Oklevél

Sajtóközlemény

Keresztes Lajos-díjjal ismerték el Csíki András munkáját

Díjazták a 2017-es év legjobb Hargita megyei sportolóit

– Általában, ha van sportfejlesztési igény azt mindig támogatjuk a megyei tanácsos kollégákkal, hisz számunkra a sport az egyik prioritás – hangsúlyozta Borboly Csaba megyeelnök a Hargita Megyei Sportgálán, amelyet december 23-án, szombaton tartottak meg Csíkszeredában, díjazva Hargita megye legkiválóbb sportolóit.

A Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, valamint Hargita Megye Tanácsa által szervezett rendezvényen az elöljáró felhívta az érintettek figyelmét arra, hogy ha bárhol fejlesztésre, befejezésre váró sportlétesítmény van, minél előbb közöljék a polgármesteri hivatalokon keresztül, hogy a megyei tanács, ahol tud, segíthessen.

Az eseményen a 2017-es év legjobb sportolóit és csapatait díjazták. Ebben az évben az ifjúsági sportolók díjazása rangsor szerint, illetve sportáganként történt, a csapatok esetében rangsorolás alapján díjaztak, így lehetőség teremtődött arra, hogy több sportolót, valamint csapatot részesítsenek elismerésben. A díjakat Hargita Megye Tanácsa részéről Borboly Csaba elnök, Becze István, Rácz Árpád, Szentes Antal és Ion Proca megyei tanácsos, Vasile Bicăjanu, Szőcs-Mátyás István és Zonda Erika vezérigazgató adta át.

A megye legjobb sportolója kitüntetést idén Stoica Márk kapta, aki a Csíkszeredai Sportklub judósaként Albu Botond tanítványaként jeleskedett. (Mellékeltük a díjazottak teljes listáit.) A díjazásról második feléről készült több mint félórás videófelvétel megtekinthető Borboly Csaba megyeelnök közösségi oldalán.

Ugyanakkor idén is szavazást indított a Hargita Népe napilap és a Hargita Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság, amely során a közönség kiválaszthatta a megye legjobb sportolóit. A szavazatok alapján Hargita Megye Tanácsa Keresztes Lajos-díjában részesült Stoica Márk, Kenéz Aletta Zselyke, Erőss Nóra, Csató Roland, Sinka Szabolcs és Laczkó Edit (Leírás a csatolmányban). Az ünnepség végén meglepetésként Keresztes Lajos-díjat nyújtott át Borboly Csaba megyeitanács-elnök Csíki Andrásnak, a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság vezetőjének. „Aki sporttal szeretett volna foglalkozni Hargita megyében az elmúlt három évtizedben, annak útja egy emberhez vezetett. Ő Csíki András, a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság vezetője. Csíki András jellemzői: következetesség, munkabírás, kitartás, segítő szándék, ugyanakkor jó kapcsolatokat ápol minden helyi és országos intézménnyel, amely a sporttevékenységeket közvetlenül vagy közvetve befolyásolhatta” – fogalmazott laudációjában Ábrahám Előd. További fotókat a sportgáláról itt találnak.

Csíkszereda, 2017. december 25.

Laudáció

Gyergyóremetei születésű (1972), elemi iskoláit otthon, majd középiskolát a csíkszeredai Matematika-Fizika Líceumban végezte. Gyerekkora óta sportol. 1990-1994 a Budapesti BEAC-MAFC leigazolt atlétája. Majd próbálkozott jégkoronggal, snowboarddal. A gyerekei  Vivien-biatlonista, Larissza és Zólya- műkorcsolya) miatt kezdett el újból komolyabban sportolni (atlétika és sífútás). Az idén veterán atlétikai OB-n 1500 méter 3. hely, 3000 méteren 4. hely.

Oklevél

Sajtóközlemény

Keresztes Lajos-díjjal ismerték el Csíki András munkáját

Díjazták a 2017-es év legjobb Hargita megyei sportolóit

– Általában, ha van sportfejlesztési igény azt mindig támogatjuk a megyei tanácsos kollégákkal, hisz számunkra a sport az egyik prioritás – hangsúlyozta Borboly Csaba megyeelnök a Hargita Megyei Sportgálán, amelyet december 23-án, szombaton tartottak meg Csíkszeredában, díjazva Hargita megye legkiválóbb sportolóit.

A Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, valamint Hargita Megye Tanácsa által szervezett rendezvényen az elöljáró felhívta az érintettek figyelmét arra, hogy ha bárhol fejlesztésre, befejezésre váró sportlétesítmény van, minél előbb közöljék a polgármesteri hivatalokon keresztül, hogy a megyei tanács, ahol tud, segíthessen.

Az eseményen a 2017-es év legjobb sportolóit és csapatait díjazták. Ebben az évben az ifjúsági sportolók díjazása rangsor szerint, illetve sportáganként történt, a csapatok esetében rangsorolás alapján díjaztak, így lehetőség teremtődött arra, hogy több sportolót, valamint csapatot részesítsenek elismerésben. A díjakat Hargita Megye Tanácsa részéről Borboly Csaba elnök, Becze István, Rácz Árpád, Szentes Antal és Ion Proca megyei tanácsos, Vasile Bicăjanu, Szőcs-Mátyás István és Zonda Erika vezérigazgató adta át.

A megye legjobb sportolója kitüntetést idén Stoica Márk kapta, aki a Csíkszeredai Sportklub judósaként Albu Botond tanítványaként jeleskedett. (Mellékeltük a díjazottak teljes listáit.) A díjazásról második feléről készült több mint félórás videófelvétel megtekinthető Borboly Csaba megyeelnök közösségi oldalán.

Ugyanakkor idén is szavazást indított a Hargita Népe napilap és a Hargita Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság, amely során a közönség kiválaszthatta a megye legjobb sportolóit. A szavazatok alapján Hargita Megye Tanácsa Keresztes Lajos-díjában részesült Stoica Márk, Kenéz Aletta Zselyke, Erőss Nóra, Csató Roland, Sinka Szabolcs és Laczkó Edit (Leírás a csatolmányban). Az ünnepség végén meglepetésként Keresztes Lajos-díjat nyújtott át Borboly Csaba megyeitanács-elnök Csíki Andrásnak, a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság vezetőjének. „Aki sporttal szeretett volna foglalkozni Hargita megyében az elmúlt három évtizedben, annak útja egy emberhez vezetett. Ő Csíki András, a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság vezetője. Csíki András jellemzői: következetesség, munkabírás, kitartás, segítő szándék, ugyanakkor jó kapcsolatokat ápol minden helyi és országos intézménnyel, amely a sporttevékenységeket közvetlenül vagy közvetve befolyásolhatta” – fogalmazott laudációjában Ábrahám Előd. További fotókat a sportgáláról itt találnak.

Csíkszereda, 2017. december 25.

2014:

Laudáció

Brassói sikere után nyilatkozta Buzás Dorottya: „Pályafutásom eddigi legjobb eredményét értem el, s büszke vagyok edzőimre, akik ilyen jól felkészítettek.” Gecse Izabella edzőként sikeres versenyzői karrierjét folytatja: 1985-től sífutásban jeleskedett az ISK-nál, többszörös korosztályos országos bajnok volt. 1990-től edzőként tevékenykedik az ISK-nál, ahol nagyon sok korosztályos országos bajnokot készített fel, sportolói szereztek már korosztályos Balkán-bajnoki érmeket is.
A megyei önkormányzat ma a Keresztes Lajos-díjjal tünteti ki.

Oklevél

Sajtóközlemény

Sportolókat díjaztak

A tanácsülés elején Hargita megye élsportolóit díjazták Hargita Megye Tanácsa Keresztes Lajos- és Pro Civitate-díjával. Utóbbi elismerésben részesült Suciu Simion tájfutó, edzőjét, Csúcs Andrást edig a Keresztes Lajos-díjjal tüntették ki. Keresztes Lajos-díjat kapott továbbá Papp Róbert-Flórián, a Csíkszeredai Sportklub dzsúdósa, illetve Albu Botond és Sinka Szabolcs edző, Búzás Dorottya biatlonista és edzői, Márton Simon és Gecse Izabella, valamint Imre Emil gyorskorcsolyázó és Bogyó Mária edző vehette át.
A Keresztes Lajos- és a Pro Civitate-díjat Hargita Megye Tanácsa a kiemelkedő eredményeket elérő sportolóknak adományozza.
Csíkszereda, 2014. szeptember 24.

Laudáció

A februári sajtóban megjelent, hogy az idei Európai Ifjúsági Téli Olimpiai Fesztiválon a Hargita megyei sportolók történelmet írtak.
A fellengzősnek tűnő cím valóban történelmi eseményt jelez: a történelmet író sportoló a rövidpályás gyorskorcsolya 500 méteres számában ezüstérmet szerzett, majd az 1000 méteres számban aranyérmes lett. A helyezés eddigi sportpályafutásának kiteljesedése, s azt mindannyian reméljük, hogy nem ez volt a csúcspont, hanem egy minőségi szempontból új szint első lépcsőfoka.
Az 1996-ban, Csíkszeredában született sportoló sikerlistája nagyon hosszú, így csak pár jelentős eredményét említjük meg: a 2009-es Danubia-sorozat hollandiai versenyén a harmadik helyen végzett korcsoportjában; 2011-ben, az országos rövidpályás gyorskorcsolya-bajnokságon az első helyen végzett mind egyéniben (a kisifjúságiak korcsoportjában), mind pedig a felnőtt váltó tagjaként. Az idei  Téli Olimpiai Fesztiválon kiharcolt ezüst- és aranyérme az első arany meg ezüstérem volt, amelyet romániai sportoló szerzett az 1993 óta megszervezett játékokon. Ez a sportoló, aki megtanult becsületesen győzni és emelt fővel veszíteni nem más, mint Imre Emil. Legnagyobb sajnálatunkra ma nem veheti át a jól megérdemelt kitüntetést, mert a sanghai-i Világkupán vesz részt edzőjével együtt.

Oklevél

Sajtóközlemények

Sportolókat díjaztak

A tanácsülés elején Hargita megye élsportolóit díjazták Hargita Megye Tanácsa Keresztes Lajos- és Pro Civitate-díjával. Utóbbi elismerésben részesült Suciu Simion tájfutó, edzőjét, Csúcs Andrást edig a Keresztes Lajos-díjjal tüntették ki. Keresztes Lajos-díjat kapott továbbá Papp Róbert-Flórián, a Csíkszeredai Sportklub dzsúdósa, illetve Albu Botond és Sinka Szabolcs edző, Búzás Dorottya biatlonista és edzői, Márton Simon és Gecse Izabella, valamint Imre Emil gyorskorcsolyázó és Bogyó Mária edző vehette át.
A Keresztes Lajos- és a Pro Civitate-díjat Hargita Megye Tanácsa a kiemelkedő eredményeket elérő sportolóknak adományozza.
Csíkszereda, 2014. szeptember 24.

Laudáció

Márton Simon, a női biatlon-válogatott vezetőedzője. Több évtizedes edzői karrier áll mögötte, munkáját olyan neves tanítványainak sikerei dicsérik mint Tófalvi Éva, Xántus Bíborka vagy Rusu Alexandra és még folytathatnánk a sort.
Márton Simon edzői tevékenysége mellett a Csíkszeredai Sportiskolát vezeti. Edzői pályafautását az ő esetében is aktív sportolói karrier előzte meg: 1972-től kezdett el sífutni az ISK-nál, többszörös korosztályos országos bajnok volt, majd ugyanott biatlonozott, ebben a sportágban felnőtt országos bajnok volt. 1983-tól edző az ISK-nál, majd az ifjúsági és felnőtt válogatott felkészítője.
A megyei önkormányzat ma a Keresztes Lajos-díjjal tünteti ki.

Oklevél

Sajtóközlemény

Sportolókat díjaztak

A tanácsülés elején Hargita megye élsportolóit díjazták Hargita Megye Tanácsa Keresztes Lajos- és Pro Civitate-díjával. Utóbbi elismerésben részesült Suciu Simion tájfutó, edzőjét, Csúcs Andrást edig a Keresztes Lajos-díjjal tüntették ki. Keresztes Lajos-díjat kapott továbbá Papp Róbert-Flórián, a Csíkszeredai Sportklub dzsúdósa, illetve Albu Botond és Sinka Szabolcs edző, Búzás Dorottya biatlonista és edzői, Márton Simon és Gecse Izabella, valamint Imre Emil gyorskorcsolyázó és Bogyó Mária edző vehette át.
A Keresztes Lajos- és a Pro Civitate-díjat Hargita Megye Tanácsa a kiemelkedő eredményeket elérő sportolóknak adományozza.

Csíkszereda, 2014. szeptember 24.

Laudáció

Nemrégiben zajlott Csíkszeredában a judo Balkán-bajnokság, ahol pályafutása legjobb eredményét érte el a csíkszeredai Papp Róbert Flórián. A Sportklub cselgáncsosa ezen a megmérettetésen nyerte meg a 73 kilogrammos súlycsoport versenyét. A siker értékét növeli, hogy az elődöntőben és a döntőben ipponnal nyert, sikere vitathatatlan, és ezt a csíkszeredai sportcsarnokot zsúfolásig megtöltő nézők felállva, hosszú tapssal köszönték meg.
Papp Róbert Flórián 1986. november 18-án született Csíkszeredában. 1993 őszén kezdte a cselgáncsozást és 1994-től már versenyzett is. Több felnőtt csapat- és egyéni bajnokságon. Illesse elismerés tehát a szeptemberi balkán bajnokság hősét, Papp Róbert Flóriánt.

Oklevél

Sajtóközlemény

Sportolókat díjaztak

A tanácsülés elején Hargita megye élsportolóit díjazták Hargita Megye Tanácsa Keresztes Lajos- és Pro Civitate-díjával. Utóbbi elismerésben részesült Suciu Simion tájfutó, edzőjét, Csúcs Andrást edig a Keresztes Lajos-díjjal tüntették ki. Keresztes Lajos-díjat kapott továbbá Papp Róbert-Flórián, a Csíkszeredai Sportklub dzsúdósa, illetve Albu Botond és Sinka Szabolcs edző, Búzás Dorottya biatlonista és edzői, Márton Simon és Gecse Izabella, valamint Imre Emil gyorskorcsolyázó és Bogyó Mária edző vehette át.
A Keresztes Lajos- és a Pro Civitate-díjat Hargita Megye Tanácsa a kiemelkedő eredményeket elérő sportolóknak adományozza.

Csíkszereda, 2014. szeptember 24.

Laudáció

Sinka Szabolcs sportpályafutása 2007 szeptemberében kezdődött, 2012-ig aktív sportolóként tevékenykedett, azóta veterán-versenyeken vesz részt. Edzői pályafutását 2007-ben kezdte a Csíkszeredai Sportklub felnőtt csapatánál. Nagy kihívásnak tekintette a hat éven át végzett munkát, jelenleg az utánpótláscsapat edzője. Tanítványai sikerei közül büszke a 2012-es felnőtt csapatbajnokságon szerzett ezüstéremre és öt bronzéremre.
A megyei önkormányzat ma a Keresztes Lajos-díjjal tünteti ki.

Oklevél

Sajtóközlemény

Sportolókat díjaztak

A tanácsülés elején Hargita megye élsportolóit díjazták Hargita Megye Tanácsa Keresztes Lajos- és Pro Civitate-díjával. Utóbbi elismerésben részesült Suciu Simion tájfutó, edzőjét, Csúcs Andrást edig a Keresztes Lajos-díjjal tüntették ki. Keresztes Lajos-díjat kapott továbbá Papp Róbert-Flórián, a Csíkszeredai Sportklub dzsúdósa, illetve Albu Botond és Sinka Szabolcs edző, Búzás Dorottya biatlonista és edzői, Márton Simon és Gecse Izabella, valamint Imre Emil gyorskorcsolyázó és Bogyó Mária edző vehette át.
A Keresztes Lajos- és a Pro Civitate-díjat Hargita Megye Tanácsa a kiemelkedő eredményeket elérő sportolóknak adományozza.

Csíkszereda, 2014. szeptember 24.

2013:

Laudáció

Albu Botond 1981-ben kezdett cselgáncsozni és 1999-ig judózott aktívan, ez idő alatt több román és magyar országos bajnoki érmet szerzett. Edzői pályafutását 2000-ben kezdte, tanítványai több országos bajnoki aranyat szereztek egyéni és csapat-versenyben. Sportolóinak sikerei közül a legbüszkébb a 2000-ben szervezett országos csapatbajnokságon elért második helyezésre, 2001-ben az Európa-bajnokságon szerzett kilencedik helyre, no meg idén Papp Róbert Flórián első helyezésére.

Oklevél

Sajtóközlemény

Sportolókat díjaztak
A tanácsülés elején Hargita megye élsportolóit díjazták Hargita Megye Tanácsa Keresztes Lajos- és Pro Civitate-díjával. Utóbbi elismerésben részesült Suciu Simion tájfutó, edzőjét, Csúcs Andrást edig a Keresztes Lajos-díjjal tüntették ki. Keresztes Lajos-díjat kapott továbbá Papp Róbert-Flórián, a Csíkszeredai Sportklub dzsúdósa, illetve Albu Botond és Sinka Szabolcs edző, Búzás Dorottya biatlonista és edzői, Márton Simon és Gecse Izabella, valamint Imre Emil gyorskorcsolyázó és Bogyó Mária edző vehette át.
A Keresztes Lajos- és a Pro Civitate-díjat Hargita Megye Tanácsa a kiemelkedő eredményeket elérő sportolóknak adományozza.

Laudáció

Brassóban és környékén megrendezett Európai Ifjúsági Téli Olimpiai Fesztiválon  a sport világában történelmet írtak.
Búzás Dorottya ezen a rangos sporteseményen szerzett ezüstérmet egy Csíkban közkedvelt és világszinten jó eredményekkel büszkélkedő sportágban, a sílövészetben. Ezüstlánynak nevezték a siker után a sajtóban, holott a hatalmas sikert egy törékeny lány érte el: alig 48 kilót nyom, és 4,5 kilós fegyvert cipel, majd remegés nélkül lő vele célba.
Azt reméli, hogy Tófalvi Éva méltó utódja lesz. 2002-ben kezdte a  sífutájfutást, később a sílövést tanulta az ISK-nál Gecse Izabella tanítványaként. Az elmúlt három esztendőben felkészítésében részt vállalt Márton Simon a román biatlon válogatott edzője is. Díjazottunk többszörös korosztályos országos bajnok, Balkán Kupa-bronzérmes, idén januárban részt vett az ifi Világbajnokságon, és az Ifjúsági Olimpián a már említett ezüstérem mellett 12. helyet szerzett hosszúpróbában és 8. lett a váltó tagjaként.

Oklevél

Sajtóközlemény

Sportolókat díjaztak
A tanácsülés elején Hargita megye élsportolóit díjazták Hargita Megye Tanácsa Keresztes Lajos- és Pro Civitate-díjával. Utóbbi elismerésben részesült Suciu Simion tájfutó, edzőjét, Csúcs Andrást edig a Keresztes Lajos-díjjal tüntették ki. Keresztes Lajos-díjat kapott továbbá Papp Róbert-Flórián, a Csíkszeredai Sportklub dzsúdósa, illetve Albu Botond és Sinka Szabolcs edző, Búzás Dorottya biatlonista és edzői, Márton Simon és Gecse Izabella, valamint Imre Emil gyorskorcsolyázó és Bogyó Mária edző vehette át.
A Keresztes Lajos- és a Pro Civitate-díjat Hargita Megye Tanácsa a kiemelkedő eredményeket elérő sportolóknak adományozza.

Csíkszereda, 2013. szeptember 24.

Laudáció

Suciu Simion edzője Csúcs András, aki mögött ugyancsak gazdag sportkarrier áll. 1960-ban született Gyergyószentmiklóson, 1975-ben a sífutással, majd 1981-ben a tájfutással jegyezte el magát. Tájfutóként 11 felnőtt országos bajnoki címet szerzett, részt vett hat felnőtt világbajnokságon, két felnőtt  Európa bajnokságon és 27 világ kupa futamon. Edzői munkáját 1991-ben kezdte a Brassói CSU-nál, majd a csíkszeredai VSK-nál teljesítette ki. Tanítványai mindeddig 42 felnőtt országos bajnoki címet szereztek. Négy évig az ifjúsági válogatott edzőjeként tevékenykedett, három szezont a felnőtt válogatott élén töltött.

Oklevél

Sajtóközlemények

Sportolókat díjaztak

A tanácsülés elején Hargita megye élsportolóit díjazták Hargita Megye Tanácsa Keresztes Lajos- és Pro Civitate-díjával. Utóbbi elismerésben részesült Suciu Simion tájfutó, edzőjét, Csúcs Andrást edig a Keresztes Lajos-díjjal tüntették ki. Keresztes Lajos-díjat kapott továbbá Papp Róbert-Flórián, a Csíkszeredai Sportklub dzsúdósa, illetve Albu Botond és Sinka Szabolcs edző, Búzás Dorottya biatlonista és edzői, Márton Simon és Gecse Izabella, valamint Imre Emil gyorskorcsolyázó és Bogyó Mária edző vehette át.
A Keresztes Lajos- és a Pro Civitate-díjat Hargita Megye Tanácsa a kiemelkedő eredményeket elérő sportolóknak adományozza.

Csíkszereda, 2013. szeptember 24.

2012:

Laudáció

A sportoló sikere a leglátványosabb, ugyanis ő küzd a lelátók alatt, neki drukkol a közönség, s őt tapsolja, amikor a dobogó legmagasabb fokán áll. A sikerhez vezető út azonban a sportoló és edzője közös munkájának eredménye.
Imre Emil edzője Bogyó Mária tíz évvel ezelőtt egy iskolai válogatóversenyen fedezte fel  Emilt, aki akkor húzott életében először korcsolyát a lábára, de annyira magabiztosan mozgott, hogy érezte, ez a gyerek nagyon sokra viheti.  A gyermekekben rejlő tehetséget, amit sok munkával, kitartással sikerré lehet kovácsolni csak szakavatott edző képes felfedezni. De a tehetség felfedezése nem elegendő, kemény munkára, sok-sok befektetett időre, energiára, esetenként lemondásra, meggyőző erőre, bátorításra és együttérésre van szükség ahhoz, hogy a tehetség beérjen. S nem egy gyermekkel, fiatallal foglalkozik az edző, hanem egyszerre többel is: kiben a tehetséget, a szemben és szívben rejlő szikrát keresik, kiben az elhatározást és a kitartást érleli, kinek-kinek a sikerre vezető útját egyengeti. Számára egyformán kedves az aranyérmes bajnok és a csetlő-botló kezdő egyaránt. Ilyen edző Bogyó Mária.
A sport fitten tart és fiatalít, mondhatjuk ránézve, nem is sejtve, hogy már betöltötte 60. életévét. 1977-ben diplomázott, azóta edzősködik a csíkszeredai sportiskolánál és a sportklubnál, gyorskorcsolyások nemzedékeit nevelve, bajnokok karrierjét alapozva. Köszönet illeti érte.
Bogyó Mária edzőnőt a megyei önkormányzat ma a Keresztes Lajos-díjjal tünteti ki.

Oklevél

Sajtóközlemény

Sportolókat díjaztak
A tanácsülés elején Hargita megye élsportolóit díjazták Hargita Megye Tanácsa Keresztes Lajos- és Pro Civitate-díjával. Utóbbi elismerésben részesült Suciu Simion tájfutó, edzőjét, Csúcs Andrást edig a Keresztes Lajos-díjjal tüntették ki. Keresztes Lajos-díjat kapott továbbá Papp Róbert-Flórián, a Csíkszeredai Sportklub dzsúdósa, illetve Albu Botond és Sinka Szabolcs edző, Búzás Dorottya biatlonista és edzői, Márton Simon és Gecse Izabella, valamint Imre Emil gyorskorcsolyázó és Bogyó Mária edző vehette át.
A Keresztes Lajos- és a Pro Civitate-díjat Hargita Megye Tanácsa a kiemelkedő eredményeket elérő sportolóknak adományozza.

Csíkszereda, 2013. szeptember 24.

Laudáció

1940. augusztus 28-án született Csíkszentmártonban. 1966-ben szerzett oklevelet  a Bukaresti Testnevelési Főiskolán.
1966-68 között sí edző a Petrozsényi Sportiskolában, 1968-71 között sífutó-sílövő edző a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban, majd a Csíkszeredai Iskolás Sportklubban tevékenykedik a  2003-as nyugdíjazásáig. A mai napig edz, ugyanakkor a község művelődési életébe is bekapcsolódik hiszen a helyi Labdarózsa gyermek néptáncegyüttes oktatója. A több mint négy évtized alatt növendékei számos hazai és nemzetközi rangos díjat nyertek, ezekkel is öregbítve a megye, Székelyföld hírnevét.
Kiváló érdemeiért a megyei önkormányzat ma a Keresztes Lajos-díjjal jutalmazza, amelyet azoknak a személyeknek adományoz, akik sportvezetői, sportoktatói munkájukat magas színvonalon végezték.

Oklevél

Sajtóközlemény

Hagyományőrzés hagyományteremtéssel
Díjazott a megyei tanács Csíkszentmártonban

Az első alkalommal megszervezett Alcsíki Fúvóstábor záróeseményét tartották július 25-én a tábornak helyet adó csíkszentmártoni kultúrházban. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ennek alkalmával díjazta a község kiemelkedő személyiségeit.
Az Alcsíki Fúvóstábor záróünnepségét tartották július 25-én Csíkszentmártonban. Az érdeklődő lakosok és szülők mellett részt vett Korodi Attila parlamenti képviselő, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint a megyei tanács testülete, amely aznap tartotta kihelyezett ülését a községben.
A tíznapos, 82 ifjú zenésznek szakmai elmélyülést biztosító tábor megrendezésének apropójáról Gergely András polgármester számolt be. Mint elmondta, az elmúlt öt évben jelentős fúvósmozgalom bontakozott ki a térségben, aminek eredményeként már nyolc fúvószenekar működik Alcsíkon. A mozgalom tartósságát hathatós helyi és megyei önkormányzati támogatás biztosította, miután nyilvánvalóvá vált a kezdeményezők komoly hozzáállása. A támogatás révén folyamatosan javultak a fúvószenekarok körülményei, és hangsúlyt fektettek az elengedhetetlen utánpótlás-nevelésre is.
Hasonló véleményen volt Péter Csaba, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola vezetője is, hangsúlyozva, hogy reneszánszát éli a fúvósmozgalom, és a megye ifjú fúvósainak csaknem 90 százaléka a népiskolában tanul.
– Nagy a versengés a szakágon belül, de nem kell féltenünk e hagyományt a kihalástól – mondta Péter Csaba.
Borboly Csaba megyeitanács-elnök szerint a fúvószenekarok és a hagyományőrzés többi formájának teret biztosító programok támogatása nem lenne lehetséges a helyi tanácsok pozitív hozzáállása nélkül.
– E táborok nemcsak a hagyományőrzést szolgálják, hanem a kapcsolatteremtést is akár a különböző szakágak között is, és jó példával szolgálnak a közösség tagjainak, illetve színesebbé teszik a települések mindennapjait – fejtette ki a tanácselnök.
Korodi Attila parlamenti képviselő arról beszélt: szükség van arra, hogy felnézzünk valakire.
– Még a kis művészekre is fel lehet nézni, hiszen odaadásuk odáig terjed, hogy nyári vakációjukból áldoztak fel tíz napot. Ez az odaadás jelenleg öncélú, de valamikor majd a közösség javát fogja szolgálni. Jómagam is nyolc évig tanultam harmonikázni, ami a későbbiekben is hasznomra vált. A jelen levő kis művészek élete is gazdagabb lesz minden egyes ilyen táborral, ugyanakkor ez a gazdagság biztosítja a hagyományokra épülő jövőt is – mondta a képviselő.
A kis zenészek továbbtanulását megkönnyítendő, Hargita Megye Tanácsa jóvoltából kottafüzeteket is kiosztottak a táborzárón.
– Egy közösségen belül a példaértékű munkának vannak előfutárai is. Ezeket az embereket is méltatni kell, és biztatni a folytatásra – mondta Borboly Csaba, mielőtt a táborzáró eseményen munkásságukért kitüntette ft. Vakaria Béla szentszéki tanácsost, Salló Ferenc közigazgatási referenst, Bajkó István tanárt, népművelőt, Borbáth István Ágoston biatlonedzőt, illetve Szabó Cecilia zenetanárt, akik Csíkszentmártonért, Csíkszentmárton lakosaiért alkottak maradandót.

Csíkszentmárton, 2012. július 25.

Laudáció

Hargita Megye Tanácsa kiemelkedő sportteljesítményért és sportevékenységért kiosztandó díja, a Keresztes Lajos-díj azoknak az aktív vagy a versenyzéstől visszavonult sportolóknak adományozható, akik kiemelkedő sporteredményt értek el, valamint azoknak, akik sportvezetői, sportoktatói, sportszervezői munkájukat magas színvonalon végezték.
Ma ezzel a díjjal Lukács Istvánt tünteti  ki a megyei önkormányzat.
A csíkszentsimoni születésű Lukács István a Csíkszentsimoni Fiatalokért Egyesület elnöke, amelyet hivatalosan 2004-ben jegyeztek be az ő kezdeményezésére. A helyi ifjúsági és sporttevékenységek fellendítője.  Oroszlánrészt vállal minden évben a csíkszentsimoni Szent László Napok lebonyolításában, valamint a község fotbal-életének szervezésében:
17 tagú focicsapatot vezet, amellyel a körzeti bajnokságokon vesznek részt.  A szentsimoni fotbal fejlesztéséért pályázatok lehívásával, ezek benyújtásával foglalkozik. A jövőben a község sportéletét a jégkorong sportág elindításával szeretné kibővíteni.
Lelkes sportszervezői tevékenységét mindenki elismeri.

Oklevél

Sajtóközlemény

Csatószegen ülésezett a megyei tanács

Csíkszentsimon községében, a csatószegi kultúrotthonban tartotta havi ülését Hargita Megye Tanácsa február 17-én. Az ülést megelőzően a tanácsosok meglátogatták az alcsíki önkormányzati tulajdonban levő Eco-Csík csíkszentsimoni székhelyű hulladékgazdálkodási vállalatot, amelyben közel 40 százalékos részvényes a megyei tanács.
– Fontosnak tartjuk, hogy a megye érdekében döntéseket hozó tanácsos kollégák egy-egy program, beruházás eredményét is megtekintsék. A hulladékgazdálkodás a jövőben gondot, de ugyanakkor lehetőséget is jelenthet a megye számára, ezért különösen fontosnak tartom ezt a csíkszentsimoni létesítményt. Szeretnénk elérni azt, hogy minél olcsóbban lehessen a hulladékot összegyűjteni a háztartásokból, ehhez pedig ilyen beruházásokra van szükség. Hulladékgazdálkodás tekintetében sok döntést kell, hogy meghozzon a jövőben a megyei tanács, és azt szeretném, ha minden döntés legalább ennyire eredményes lenne, mint amennyire eredményes a csíkszentsimoni Eco-Csík Kft. – nyilatkozta Borboly Csaba a látogatás alkalmával.
Az Eco-Csík Kft. eredményességét bizonyítja az a diploma is, amely szerint a hulladékgazdálkodási vállalat első helyet ért el a 2011-es évi romániai vállalkozói topban. A vállalkozást 2009 augusztusa óta sikeresen irányító Mihályfalvi Gábor ügyvezető mutatta be a megyei tanácsosoknak a csíkszentsimoni létesítményt. Mint ismertette, a létesítmény az Alcsík Kistérség Fejlesztási Társulásnak az Európai Unió PHARE programjára benyújtott pályázatából valósult meg. A száz százalékban önkormányzati tulajdonban levő vállalat részvényei tíz alcsíki település és a megyei tanács között oszlik meg. Hargita Megye Tanácsa múlt év végén emelte meg a részesedését, így jelenleg közel 39 százalékban részvényes a vállalkozásban. A többségi részvényes közel 59 százalékkal Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a fennmaradó részvényeken pedig Csíkszentlélek, Csíkszentkirály, Csíkszentsimon, Csíkszentimre, Tusnád, Csíkkozmás, Csíkszentmárton, Kászonaltíz és Csíkszentgyörgy önkormányzata osztozik. Az alcsíki települések háztartásaiból kéthetente összegyűjtött háztartási hulladékot a csíktaplocai lerakóba szállítja a vállalkozás három szállítóeszköze, az előválogatott hulladékot pedig a tanácsosok által meglátogatott csíkszentsimoni ipari csarnokba. A vállalat szelektíven gyűjti a nyomdaipari hulladékot, a papírt, a kartont, a textíliákat, a különböző méretű és színű PET-palackokat és sörösdobozokat, illetve egyéb háztartási vegyszereket és csomagolóanyagokat.
Hargita Megye Tanácsának csatószegi kihelyezett tanácsülésére meghívást kaptak a helyi lakosok, akik szép számban jelentek meg a nemrég felújított kultúrotthonban. Amint azt Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke az ülés megnyitóján hangsúlyozta, a megyei tanács közelebb szeretné vinni a döntéseket a lakossághoz, ugyanakkor szeretnék, hogy a megyei tanácsosok is több helyismerettel rendelkezzenek, ezért rendszeresen tartanak kihelyezett üléseket a megye különböző településein.
Csíkszentsimon községét Fábián László polgármester mutatta be a megyei tanácsosoknak, majd a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar előadása teremtett jó hangulatot a kultúrotthonban.
A csíkszentsimoni tanácsülés alkalmával a megyei tanács nevében Borboly Csaba kitüntette a település néhány jelentős közéleti szerepet vállaló lakóját, így Hargita Megye Tanácsának a közoktatásban nyújtott kimagasló teljesítményért járó díját, a Majláth Gusztáv Károly-díjat Boér Irma tanítónőnek adta át. Kiemelkedő művészeti tevékenységéért az iparművész kategóriában Cseh Csaba fafaragó Hargita Megye Tanácsának Kájoni János-díját nyerte el. A megyei önkormányzat a kiemelkedő vidékfejlesztési tevékenységéért Vitos Mózes-díjjal tüntette ki Fazakas Imrét. Lukács István, a Csíkszentsimoni Fiatalokért Egyesület elnöke a kiemelkedő sportteljesítményért és sporttevékenységért járó kitüntetést, a Keresztes Lajos-díjat kapta. Hargita Megye Tanácsa Márton Áron-emlékérmét adományozott Sándor Árpádnak, a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar karnagyának kiemelkedő közösségépítő tevékenysége elismeréseként. Szamosközi Csilla fiatalok körében végzett tevékenységét a megyei tanács az Ígéret Díjával jutalmazta.
A megyei testület a pénteki ülésén 54 határozattervezetet fogadott el. Így döntöttek arról, hogy a nagy havazások miatt nehéz helyzetbe került Vrancea megyeiek megsegítésére 100 ezer lejes gyorssegélyt utal ki Hargita Megye Tanácsa Vrancea Megye Tanácsának. Borboly Csaba szerint szolidárisaknak kell lennünk, hiszen bármikor lehetne fordítva is a havazás okozta súlyos helyzet.
A megyei tanács döntött a tej-kifli program helyi önkormányzatokkal való közös megvalósításáról, így biztosítva a kiosztandó élelmiszerek minőségét. A megyei tanács testülete elfogadta azoknak a mezőgazdasági termékeknek az átlagárát a 2012-es évre vonatkozóan, amelyek a mezőgazdasági javak megadózásából származó jövedelem megállapítások alapját képezik. Borboly Csaba tanácselnök szerint ezeket az átlagárakat oly módon határozták meg, hogy azok az adófizetők számára a lehető legkedvezőbbek legyenek. A megyei tanács egyre növekvő számú beruházásainak és vagyoni tárgyainak hatékony működtetése és megőrzése érdekében a beruházási, valamint a vagyonkezelési igazgatóság átszervezéséről döntött a tanács. A pénteki döntés értelmében az önkormányzat idén is támogatja az önkéntes tűzoltócsoportok vetélkedőinek megszervezését.
A modern körülményeknek megfelelő kiállítási felületek hiányából adódó űrt szeretné betölteni a megyei tanács azáltal, hogy a csíkszeredai megyeháza előcsarnokát – amely nem rendeltetésszerűen jelenleg is kiállítófelületként szolgál – művészeti kiállítóteremmé alakítja. Erről a beruházásról is pozitívan döntött a megyei tanács Csíkszentsimonban.
– Annak érdekében, hogy a Hargita megyei, a székelyföldi művészet felkerüljön a nemzetközi kulturális térképre intézményes feltételeket kell, hogy teremtsünk a kulturális értékek bemutatásának. Meg szeretnénk valósítani azt az elképzelést, hogy országos szinten az egyik legjobb kiállítási és előadói lehetőséget biztosítsuk, ahol a civil, a kulturális, a tudományos, a közéleti és a gazdasági szereplők egymás munkáját segítve és kiegészítve erősítsék a térséget is – nyilatkozta Borboly Csaba a galéria tervére vonatkozóan.
A tanácsülések alkalmával Hargita Megye Tanácsának egy-egy alintézményét mutatja be annak vezetője. Csíkszentsimonban Péter Csaba igazgató az általa vezetett Hargita Megyei Művészeti Népiskolát mutatta be.
A csatószegen tartott tanácsülés során a település lakói is lehetőséget kaptak arra, hogy előterjesszék problémáikat. Ilyen problémaként merült fel a jelenlegi csatószegi iskola épületének leromlott állapota, miközben az új iskola építése leállt az alapoknál. A helyiek a nyílászárók felújítását kérték. Egy másik problémaként a településen áthaladó, az elmúlt időszak legnagyobb alcsíki megvalósításaként számon tartott DJ 123A számú megyei út a lakosság számára nem megfelelő módon történő téli karbantartása merült fel, míg egy másik lakos az út nem megfelelő kivitelezését nehezményezte. A helyiek a víz-, csatorna- és gázvezetékek hiányára is panaszkodtak. Mint elhangzott, letették a pályázatot a ravatalozó építésére a megyei tanácshoz, ennek pozitív elbírálását kérték a testülettől, ugyanakkor támogatást is kértek egy kisvágóhíd megvalósításához is.
A megyei tanács részéről Borboly Csaba tanácselnök szerint az elhangzott kérések fontosak és a lehetőségek függvényében támogatni fogják a csíkszentsimoniakat a problémák megoldásában. Emlékeztette a jelen levőket a DJ 123A számú megyei út építésének megkezdése előtt szintén a csatószegi kultúrotthonban tartott megbeszélésről, ahol felkérte a lakosságot, hogy tanulmányozzák a terveket, és még idejében tegyék le a módosítási javaslataikat. A megbeszélést követően a megyei tanácshoz érkezett kérések közül többet sikerült megoldaniuk. Mint elmondta, mivel uniós pályázatról van szó egy-egy módosítás eszközlése félévet is igénybe vett, amíg sikerült az összes illetékes szervvel elfogadtatni. Kiemelte, fontos a lakossággal való párbeszéd, és kérte a helyieket, hogy problémáikat mindig időben jelezzék, hogy megoldásokat találjanak rájuk.

Csíkszereda, 2012. február 19.

2011:

Laudáció

PÁL LÁSZLÓ ÉS PÁL DEZSŐ VÁLLALKOZÓK – SZENTÁBRAHÁM
Hargita Megye Tanácsa  Keresztes Lajos-díjjal jutalmazza kiemelkedő sporttevékenységükért

Pál László 1975. szeptember 21-én, Pál Dezső pedig 1973. január 21-én született Szentábrahámon. A sport minden korban és minden időben hozzátartozott a közösség életének kiteljesedéséhez. Célja az egészséges élet ápolása, a tömegsport viszont a közösség életének jobbá tételét, a szülőfalu szeretetét is erősíti. Pál László és Pál Dezső sportszerető ember. Mindketten mindig azon fáradoztak, hogy a sportsikerek révén a falu hírnevét öregbítsék, ezáltal megszerettessék a fiatalabb nemzedékkel is a sportot, jelenleg éppen a labdarúgást. Anyagi áldozatot hoznak azért, hogy a csapat működjön, személyes példával bizonyítják, hogy a sport jó, fontos és a siker örömet hoz az ember életébe. No meg azt, hogy mindezt csak összefogással, egymást bátorítva lehet elérni, együtt lehet a vereséget elszenvedni és örvendeni a győzelemnek. Pál László aktív futballistája volt a székelykeresztúri egyesülésnek 1993–2005 között. Pál László és Pál Dezső 2005-ben létrehozta, pontosabban újraindította az időközben megszűnt szentábrahámi focicsapatot, mert a településen mindig nagy népszerűségnek örvendett a labdarúgás. Komoly hozzáállást igényelt a sikerekhez vezető út: a barátok meggyőzése a játék fontosságáról, a működéshez szükséges anyagi alapok előteremtése, a csapat népszerűsítése. 2009-ben az általuk bérelt földterületen kialakítottak egy új futballpályát. 2010-ben Szentábrahám labdarúgócsapata győzedelmeskedett az udvarhelyszéki körzeti bajnokság teremlabdarúgó-tornáján. Ezen a sikeren felbuzdulva megnyerte a körzeti bajnokság 2010–2011-es idényének nagypályás bajnoki címét is. E sikereket nem lehetett volna elérni Pál László és Pál Dezső hozzáállása nélkül, szükség volt arra az ösztönző erőre, amely összefogta a lelkes kis csapatot és a népes szurkoló közönséget, mindazokat, akik hisznek a sport örömében, a siker szépségében és abban, hogy a sport összekötő erő és a barátság helye is. Együvé tartozásunkkal küzdhetünk a közös sportsikerekért, amelyek egyben egy közösség életét teszik szebbé, gazdagabbá és az életet teljessé.

Oklevél

Sajtóközlemény

Székelyföldi Akadémia: a párbeszéd intézménye
Kistelepülések személyiségeit díjazta a megyei tanács Csíkszeredában

A Székelyföldi Akadémia évzáró eseményét rendezte meg Hargita Megye Tanácsa december 13-án Csíkszeredában, a megyeházán. A rendezvénysorozatot 2010 nyarán indította a megyei tanács azzal a céllal, hogy bevonja a közéletbe, valamint a politikai döntéshozatal előkészítésébe a vidéki értelmiséget, és az előadás-sorozat már a második köréhez érkezett. A záróünnepségen – amelyen részt vettek polgármesterek, önkormányzati képviselők, közéleti személyiségek, egyházi elöljárók – díjazták az akadémia előadóit és a községekben kiemelkedő, eredményes tevékenységet folytató személyiségeket, utóbbiaknak Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, az RMDSZ szövetségi elnöke adta át a kitüntetést. (A díjazottak névsorát mellékeltük.) Beszédében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kijelentette: Székelyföld ügyét érdemben akkor lehet kezelni, ha elfogadjuk, hogy gondjainkra nekünk kell megtalálnunk a megoldást.
– Fel kell ismernünk, hogy óriási értékekkel rendelkezünk, és lehet bármekkora gazdasági válság, ha odafigyelünk egymásra, ha segítjük egymást, akkor képesek leszünk a megmaradásra – mondta a tanácselnök, aki szerint a Székelyföldi Akadémia a párbeszéd, a kapcsolattartás intézménye. – Úgy gondolom, a helyi értelmiségiek és a közéleti szereplők között hidat tudtunk építeni, amely mindkét irányban átjárható; a Székelyföldi Akadémiának köszönhetően sikerült a helyi értelmiség véleményét jobban figyelembe venni, szaktudását hasznosítani a helyi, megyei, de akár országos döntésekben is. Ugyanakkor a mai díjazással arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a most kitüntetettek nem tízperces sztárok, akik a tévéből ismertek, és akiket falunapokra elhoznak Magyarországról, hanem azok az emberek, akik nap mint nap településükön dolgoznak közösségükért, és ezáltal fejlesztik a térséget, Székelyföldet. Ezeket az embereket be kell mutatni a nyilvánosságnak, mert csakis felnézhetünk rájuk.
Kelemen Hunor szövetségi elnök felszólalásában hangsúlyozta: azok a közösségek lesznek sikeresek, amelyeken belül erős a bizalmi tőke.
– A gazdasági válság nem kerülte el ezt az országot, Székelyföldet sem, és minden közösség keresi a kiutat a jelenlegi helyzetből, amelyet egy morális válság előzött meg. Nézetem szerint ezt kell nekünk mihamarabb orvosolnunk. Ez mindannyiunk közös felelőssége, az értelmiség szerepe pedig ebben a helyzetben sokkal fontosabb, mint bármikor máskor – mondta megnyitóbeszédében. – Közös felelősségünk a bizalom, a hit visszaadása az emberek számára, e feladat elől nem tud elmenekülni sem a politikus, sem a helyi vezetők, sem a városi és vidéki értelmiség.
Az RMDSZ elnöke úgy látja, a válság és a mindennapi problémák ellenére Székelyföld fejlődik, épül és erősödik, az önkormányzati vezetők és közösségek is tudják, hogy dolgaikat más nem oldja meg helyettük, ezért szükség van minden székelyföldi, tenni akaró és tenni tudó ember segítségére és tapasztalatára.
– A Székelyföldi Akadémia is ehhez járult hozzá, a közös tervezést és a közös cselekvést szorgalmazta, ezt kell nekünk tovább vinnünk – jelentette ki Kelemen Hunor.
A Hargita megyei családok helyzetéről készült, Hargita Megye Tanácsa által megrendelt felmérés eredményét mutatta be Sólyom Andrea, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. A kutatás adatait a 2011. június 18 –  július 10. közti időszakban vették fel 876 fős mintán, a célpopuláció Hargita megye 18 év fölötti állandó lakossága volt. Az eredményekből többek között kiderül, hogy országos átlag alatti egy főre eső jövedelem jellemző a megyében 588 lej, míg a romániai átlag 795 lej. A háztartások átlagosan 1526 lejt költenek havonta, 33%-át élelmiszerre, 18%-át lakásfenntartásra. A megkérdezettek a legsúlyosabb problémának a munkanélküliséget (főként falun), a pénztelenséget, az alacsony kereseteket, a szegénységet és a létbizonytalanságot tartják, míg általában az egyház tevékenységével, valamint az alap- és középfokú oktatási intézményekkel a leginkább elégedettek. (Mellékeltük a bemutatót.)
Zonda Erika programigazgató a megyei tanács családprogramját ismertette, majd Borboly Csaba az előadókat az Összetartozás jelvényével tüntette ki, ezt követően pedig a helyi személyiségeket díjazták.

A díjazott előadók listája, illetve előadásuk témája:
Biró A. Zoltán professzor, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánja, a minőségi oktatás és kutatás egyik székelyföldi meghonosítója – a fiatalok itthon maradása
Csíki Csongor onkológus osztályvezető orvos, szakpolitikus – családorvosi ellátás, orvosi ügyelet, kórházak decentralizációja a gyakorlatban
Csutak István régiófejlesztési szakember, a regionális politikák szakértője – a székelyföldi vidékfejlesztés
Duda Tihamér Attila közgazdász, az egészségügyi biztosító pénztár vezetője, az egészség és gazdaság közötti összefüggések ismerője – családorvosi ellátás, orvosi ügyelet
Elekes Zoltán szociológus, a Hargita Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője, a kiskorúak védelmét szolgáló intézkedések kiötlője és kivitelezője – Hargita megye szociális problémái
Ferencz András, a biogazdálkodás szakértője, a Hargita Megyei Agrárkamara munkatársa – biogazdálkodás
Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő, a minőségi, gyermekközpontú oktatás szorgalmazója, a pedagógusi szakma társadalmi elismertsége növelésének következetes művelője – tanügy és oktatás
Gászpor István, a turisztikai pályázatok projektmenedzsere – agrárfejlesztés Székelyföldön
Hermann Gusztáv Mihály egyetemi oktató, történész, tankönyvszerző, a székely múlt szakavatott kutatója – vidéki értelmiség és a tudomány
Horváth Alpár, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatának tanára – székelyföldi turizmus
Márton István, Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének vezetője – székely konyha, székely termékek, erdőgazdálkodás és vadkárok
Máthé Emma, a Hargita Megyei Agrárkamara vezetője – biogazdálkodás
Mihály János történész, a székely múlt kutatója, Hargita Megye Tanácsáa jelképeink újrafelfedezését szorgalmazó Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoportjának vezetője – székely történelmi zászlósor
Süveg Éva, Hargita Megye Tanácsa Műemlékvédelmi Közszolgálatának munkatársa – székely kapuk
Szép Róbert, Hargita Megye Tanácsa Fejlesztési igazgatóságának vezetője – EU-s pályázati lehetőségek
Túros Eszter művészettörténész, Hargita Megye Tanácsa Műemlékvédelmi Közszolgálatának vezetője – virtualisszekelyfold.ro honlap
Vargyas Lehel, a Hargita Megyei Egészségügyi Biztosító Pénztár igazgatóhelyettese – családorvosi ellátás, orvosi ügyelet
Zólya Zoltán, Hargita Megye Tanácsa Helyi Közigazgatási Vezérigazgatóságának munkatársa – polgárvédelem

A települések díjazottjainak listája:
1. Hargita Megye Tanácsának Vitos Mózes-díja a kiemelkedő vidékfejlesztési tevékenységért jár, és azoknak a személyeknek adományozható, akik a megye és Székelyföld mezőgazdaságának fejlesztésével, az új technológiák elterjesztésével, a termelés hatékonyságát javító kutatásokkal, az agrárium európai uniós csatlakozását elősegítő tevékenységükkel hozzájárultak a mezőgazdaságból élők életminőségének javításához.
Hargita Megye Tanácsának Vitos Mózes-díja: kiemelkedő vidékfejlesztési tevékenységéért:
– Bajkó László, javasolta Gyergyóditró polgármestere;
– Barta Gábor, javasolta Kászonaltíz polgármestere;
– Lőrincz András gazdaegyesületi elnök, javasolta Felsőboldogfalva polgármestere;
– Szőcs Béla agrármérnök, javasolta Szentábrahám polgármestere.

2. Hargita Megye Tanácsának Kájoni János-díja azoknak a személyeknek adományozható, akik a kulturális élet, az irodalom, a művészetek (zene, tánc, színház, iparművészet, építőművészet, népművészet, film- és fotóművészet) terén kiemelkedő művészi színvonalú alkotó tevékenységet, valamint a közművelődésben hosszú időn  keresztül maradandó értéket teremtő, kimagasló munkát végeztek.
Hargita Megye Tanácsának Kájoni János-díja: kiemelkedő közművelődési tevékenységéért – András Lóránd néptáncoktató, javasolta Máréfalva polgármestere;
Hargita Megye Tanácsának Kájoni János-díja: kiemelkedő kulturális tevékenységéért – Farkas Aladár sporttanár, javasolta Borszék polgármestere;
Hargita Megye Tanácsának Kájoni János-díja: kiemelkedő kulturális tevékenységéért – Portik-Bakai Ádám művelődésszervező, javasolta Gyergyóremete polgármestere;
Hargita Megye Tanácsának Kájoni János-díja: kiemelkedő kulturális tevékenységéért – Dr. Sata Attila, javasolta Homoródszentmárton polgármestere.

3. Hargita Megye Tanácsának Majláth Gusztáv Károly-díja azoknak a személyeknek adományozható, akik huzamosan kiemelkedő nevelő és oktató munkát végeztek a gyermekek, a tanulók személyiségformálásában, képességfejlesztésében, tehetséggondozásában, iskolateremtő munkásságuk elméleti és gyakorlati eredményeit a megye többi oktatási intézményében hasznosítják.
Hargita Megye Tanácsának Majláth Gusztáv Károly-díja: kiemelkedő nevelő és oktatási tevékenységéért:
– Berei Enikő logopédus, javasolta Szentábrahám polgármestere;
– Fülöp László fizika-kémia szakos tanár, javasolta Csíkkarcfalva polgármestere;
– Mincsor Erzsébet tanítónő, javasolta Gyergyóremete polgármestere;
– Pál Ákos pedagógus, javasolta Oroszhegy polgármestere;
– Pál Zoltán történelemtanár, javasolta Csíkszentmárton polgármestere;
– Péter László történelemtanár, javasolta Csíkszentdomokos polgármestere;
– Szávai Márton nyugalmazott tanító, javasolta Énlaka polgármestere;
– Zöld Ilona tanítónő, javasolta Csíkpálfalva polgármestere;

4. Hargita Megye Tanácsának Önzdetlenség-díja azoknak a személyeknek adományozható, akik önzetlen tevékenységükkel hozzájárultak emberi életek megmentéséhez vagy biztosításához és/vagy értékteremtéséhez Hargita megyében.
Hargita Megye Tanácsának Önzdetlenség-díja: kiemelkedő közösségépítő tevékenységéért – Györffy Zsolt katasztrofavédelmi felelős, javasolta Gyergyószárhegyi polgármester.

5. Hargita Megye Tanácsának Márton Áron-díja, azoknak a személyeknek adományozható, akik a tudományos, kulturális és sportéletben, a közigazgatásban, a megye nemzetközi kapcsolatainak építésében vagy más területeken kimagasló eredményeket értek el, vagy tevékenységükkel méltóvá váltak az elismerésre.
Hargita Megye Tanácsának Márton Áron-díja: kiemelkedő közösségépítő tevékenységéért – Antal Zoltán református lelkész, javasolta Székelykeresztúr polgármestere;
Hargita Megye Tanácsának Márton Áron-díja: kiemelkedő közigazgatási tevékenységéért – Becze Enikő, javasolta Csíkszépvíz polgármestere;
Hargita Megye Tanácsának Márton Áron-díja: kiemelkedő közösségépítő tevékenységért – Bíró Endre református lelkész, javasolta Agyagfalva polgármestere;
Hargita Megye Tanácsának Márton Áron-díja: kiemelkedő közösségépítő és kulturális tevékenységéért – Erdős Ágnes, javasolta Gyergyóalfalu polgármestere;
Hargita Megye Tanácsának Márton Áron-díja: kiemelkedő közösségépítő tevékenységéért – Kedves Róbert alpolgármester, javasolta Csíkszenttamás polgármestere;
Hargita Megye Tanácsának Márton Áron-díja: kiemelkedő közösségépítő tevékenységéért – László Szilveszter Sándor székelyszentkirályi vállalkozó, javasolta Oroszhegy polgármestere;
Hargita Megye Tanácsának Márton Áron-díja: kiemelkedő közösségépítő tevékenységéért – Lukács Áron egyházi megyebíró, javasolta Fenyéd polgármestere;
Hargita Megye Tanácsának Márton Áron-díja: kiemelkedő közigazgatási tevékenységéért – Pál Gizella anyakönyvvezető,  javasolta Gyergyóremete polgármestere;
Hargita Megye Tanácsának Márton Áron-díja: kiemelkedő közösségépítő tevékenységéért – Varga Attila István vállakozó, javasolta Tusnádfürdő polgármestere;
Hargita Megye Tanácsának Márton Áron-díja: kiemelkedő közösségépítő tevékenységéért – Varga János plébános, javasolta Csíkszentsimon polgármestere.

6. Hargita Megye Tanácsának Keresztes Lajos-díja azoknak az aktív vagy a versenyzéstől visszavonult sportolóknak adományozható, akik kiemelkedő sporteredményt értek el, valamint azoknak, akik sportvezetői, sportoktatói munkájukat magas színvonalon végezték.
Hargita Megye Tanácsának Keresztes Lajos-díja: kiemelkedő sporttevékenységükért – Pál László és Pál Dezső vállalkozók, javasolta Szentábrahám polgármestere.

Csíkszereda, 2011. december 13.

Sztojka Márk