HARGITA MEGYÉÉRT DÍJ
Hargita Megye Tanácsa a Hargita Megyéért Díjat évente egy alkalommal azoknak a személyeknek adományozza, akik kiemelkedő tevékenységükkel, helyi és országos szinten egyaránt, hozzájárultak a megye jóhírének öregbítéséhez.
Eddigi díjazottjaink:
2024:
Laudáció a Hargita Megyéért Díj Burus-Siklódi Botondnak való átadásakor
Tisztelt Vezetőség, tisztelt Meghívottak, kedves Burus-Siklódi Botond Igazgató Úr!
Megtiszteltetés számomra, hogy Burus-Siklódi Botond munkásságát, egy példaértékű, maradandó értéket képviselő életpályát méltathatok, egy pedagógust, akiről az igényesség, a helytállás és a kitartás jut eszembe.
Különleges ember, akit a sors, tanulmányai és nem egészen évtizednyi dicsőszentmártoni kémia tanári tevékenykedés után, visszasodort Hargita megyébe. Ekkor, 36 évesen, 1991-ben, röviddel újraalapítását követően, kinevezték a Hargita Megyei Pedagógusok Háza igazgatójának. Aztán 2 évig, párhuzamosan, főtanfelügyelő-helyettes is volt, de maradt Pedaház-igazgató. Javaslatára 1997-ben az intézmény felvette Apáczai Csere János nevét.
A Pedagógusok Háza, a romániai Tanügyminisztérium által kibocsájtott rendeletbe foglalt alapszabályzatából adódóan, szakmai erőforrásközpont, amelynek küldetése az innováció és az oktatási reform támogatása, valamint, hogy a pedagógus-továbbképzési, minőségbiztosítási standardoknak és nemzeti oktatáspolitikai stratégiáknak megfelelően keretet biztosítson a közoktatás szereplőinek szakmai és személyes kompetenciáinak fejlesztésére. Elsődleges célja a megye pedagógusainak, tanintézményvezetőinek, valamint a közoktatásban dolgozó kisegítő személyzetnek a szakmai továbbképzése.
A rendeletbe foglaltatott küldetésre kihívásként tekintve, azon munkálkodott, hogy mindazok számára, akiknek hivatásuk a tanítás és nevelés, egy szellemi bástyát építsen ki, egy befogadó, inspiráló közösséget, ahová ha betérsz, új motivációkkal felvértezve, szakmailag felfrissülve és megerősítve, újult lendülettel térhetsz vissza óvodádba- iskoládba, bárhol legyen is az, Maroshévíztől Tusnádfürdőig vagy Hidegségtől Szenterzsébetig és még azon is túl.
Hogy mit jelentett pontosan „keretet biztosítani a szakmai fejlődéshez”? Azt, hogy a csíkszeredai Taploca utca 20 szám alatti omladozó bentlakás-épületből (több, mint 2 évtizednyi kitartó építkezéssel) egy olyan infrastrukúrát alakított ki, ahol ízléses környezetben és 21. századi technológiával felszerelt modern intézmény várja a pedagógusokat.
A szervezett programok témaválasztásánál elsődleges volt a pedagógusok, szülők, gyermekek, a társadalom igényeihez való folyamatos alkalmazkodás, mintegy előrevetítve ezen igények alakulását, különösen tekintettel a digitális kompetenciák fejlesztésére. Eközben a résztvevők számára azonos esélyeket teremtő, minden tekintetben minőségi szolgáltatást biztosított, amely gyakorlat-orientált, a tanórákon akár már másnap alkalmazható, elgondolkodtat és cselekvésre, szakmai megoldások keresésére, együttműködésre késztet.
E törekvésekhez mindig sikerült támogatókra lelni, a partnerintézmények száma évről évre növekedett (a legfontosabb ezek közül a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, de nagyon sok egyetem, szakmai szolgáltató központ, civil szervezetek, tanintézmények, vagy éppen lelkes, különböző területeken számottevő tapasztalattal rendelkező, sikeres pedagógusok határainkon innen és túl). A partnerintézmények mögött pedig mindig emberi kapcsolatok, segítőkész emberek, pedagógusok voltak, akiket sikerült felsorakoztatni egy megyei intézmény ügyéért, hogy fáradhatatlan közös munkájukkal sokszorosan hozzájáruljanak ahhoz, hogy a Hargita megyei oktatás minősége fejlődjön, része legyen egy országos, vagy akár Kárpát-medencei vérkeringésnek.
Igazgatása idején a Hargita Megyei Pedagógusok Háza kisebb projektek mellett, részt vett néhány a Világbank, aztán az Európai Unió által támogatott projektben is, például a PHARE vagy a FORCE, COMPAS, AXE és a CRED.
Tapasztalatát tanintézményvezetők regionális képzőjeként osztotta meg, előadóként vagy meghívottként vett részt és szervezett konferenciákat, szimpóziumokat helyi, regionális, országos és nemzetközi szinten. Tagja volt a Román Tanügyminisztérium keretében működő ARACIP működési rendszabályzatát, a tanügyi minőségbiztosítási szakértők etikai kódját, az akkreditációhoz szükséges intézményi értékelés szabályzatát, az Országos Magyar Továbbképző Központ működési szabályzatát kidolgozó munkacsoportoknak. 2012-től pedig a Tanügyminisztérium továbbképző programokat elbíráló Akkreditációs Bizottságának tagja volt „állami kötelékből való” nyugdíjba vonulásáig.
2004-ben a román állam az Oktatásért Érdemrend lovagi rangot ítélte oda, 2005-ben Ezüstgyopár-dijat, 2014-ben Pro Educatione-díjat kapott, az erdélyi magyar közösség érdekében végzett szolgálatát a magyar állam a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetéssel honorálta 2015-ben.
… 29 év egy Hargita megyei tanügyi intézmény élén. Ezalatt az országnak 26 tanügyminisztere volt, van, aki három alkalommal is. Ennyi ideig kitartani, az úton végigmenni, a szerepet becsületesen végigjátszani, ahogy Dsida Jenő versében is elhangzott, ez igazán méltatandó és kétlem, hogy ismételhető.
Tisztelt Igazgató Úr! Kedves Botond! Az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza munkaközössége nevében szívből gratulálunk a Hargita Megyéért Díjhoz és kívánunk erőt, egészséget, hogy a tovább munkálkodhass családod körében és közösségünk szolgálatában!
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Csíkszereda, 2024. május 23.
A Hargita megyéért díjat 2001-ben alapította a megyei önkormányzat, és évről évre olyan személynek adományozzák, aki kiemelkedő tevékenysége által hozzájárult a megye jó hírének öregbítéséhez. Az elismerést idén Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke kapta. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, majd a díjazott kilétét Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke fedte fel Burus-Siklódi laudációját Erősdi Edit módszertanos pedagógus mondta. Beszédében kitért arra, hogy a díjazott munkássága, életpályája példaértékű és maradandó értéket képviselő. Kiemelte: olyan pedagógus, akiről az igényesség, a helytállás és a kitartás jut eszébe.
– Hosszú éveken át volt a Hargita Megyei Pedagógusok Házának igazgatója, melynek elsődleges célja a megye pedagógusainak, tanintézetvezetőinek, valamint a közoktatásban dolgozó kisegítő személyzet szakmai továbbképzése. Az intézmény az ő javaslatára vette fel 1997-ben Apáczai Csere János nevét és a díjazott az egykor omladozó bentlakásépületből több mint két évtizednyi kitartó munkával olyan infrastrukúrát alakított ki, ahol ízléses környezetben és 21. századi technológiával felszerelt, modern intézmény várja a pedagógusokat – fogalmazott Erősdi.
– Önbecsülésünkhöz elengedhetetlenül szükséges az a tudat, hogy ott, ahová a gondviselés helyezett, megtettük a lehető legtöbbet a lehető legjobban – fogalmazott a kitüntetett. Dsida Jenő szavait idézte: „megtettem mindent, amit megtehettem”, és hozzáfűzte: számára Hargita megye legrangosabb kitüntetése olyan visszajelzés, mely ezt a tudatot erősíti.
– Az egyén boldogulásának feltétele közösségben teljesedhet csak ki – zárta gondolatait Burus-Siklódi Botond.
A 2024-es Hargita megyéért díjat Borboly Csaba megyeitanács-elnök, BíróBarna Botond alelnök és Ferencz Salamon Alpár László megyei tanácsos adta át az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza nagytermében tartott ünnepi tanácsülés keretében.
Hargita Népe
2023:
Fazakas Szabolcs
Laudáció
Inspiráló emberekre mindig szüksége volt egy közösségnek, de ilyen nagy jelentősége mint napjainkban talán soha nem volt. Egy olyan világban, ahol a kritikus gondolkodás, az egyéniség felvállalása és kifejezésre juttatása nem örvend általános támogatottságnak mindazok, akik közösségi értéket teremtenek, egyben reményt is adnak számunkra, hogy lehet és érdemes.
Valamikor 2008 őszén ismertem meg egy székelyudvarhelyi fiatalembert, aki videósként járt el eseményekre és a megszokottól eltérő, új szemléletű vizuális tartalmakat gyártott a megrendelőinek. Már akkor látszott, mer más lenni, mint a többiek. Aki megismeri, már az első beszélgetéskor megállapíthatja, hogy tele van jobbnál jobb ötletekkel, foglalkoztatja a múltunk, az őseink által ránk hagyott örökségnek a megértése, és továbbadásának fontossága, mint a jövőt formáló és segítő feladat. Mindez megvalósítására ritka kreatív ötletei vannak. Mondhatnám azt is, hogy egy dolog megvalósítására végtelen számú és formájú ötlete is van, de ezt csupán csak azért nem mondom, mert még soha nem volt időm annyit beszélgetni vele, hogy megvárjam, amíg kifogy az ötletekből. Tíz perc vele való beszélgetés ad száz jó ötletet. Nem fukarkodik az ötletekkel, nem őrzi a párna alatt magának, nem fél attól, hogy ha más valósítja meg, abból más szerez dicsőséget. Azt hiszem, hogy róla mintázták azt a mondást: ritka, mint a fehér holló. Egy kis matematikai számigálás után, joggal kérdezhetnék tőlem, hogy ha ez így van, akkor miért nem látunk még magunk körül Tündérkertet a több millió jó ötletből, amit másokkal megosztott? Mondhatnám azt is, hogy mert belőle egy van. Hadd fejtsem ki kicsit bővebben. Tudják, a jó ötlet önmagában kevés a sikerhez. Szükség van hozzá erős hitre, elhivatottságra, optimista hozzáállásra és sok-sok év kitartó és következetes munkára. Amikor hallgatjuk elképzeléseit és az az első gondolatunk, hogy ezek valóban csodálatosak, de megvalósíthatatlanok, akkor tisztelt hölgyeim és uraim a hiba a mi készülékünkben van.
Hányan gondoltuk volna 2008-ban, hogy a pár székely mondát és legendát tartalmazó, kezdetleges, hiányos és első látásra talán nem is túlságosan trendi kiadványtól eljuthat valaki oda, hogy ma rajzfilmsorozat mutatja be ezeket a legendákat, és a főszereplő, a kis székely Zete, már egy klubba jár a nagy sztárokkal, Shrek, Horton, Ferdinánd, Pókember vagy éppen Gru-val? Talán sokan azt sem értettük feltétlenül, hogy egy ilyen átlagos taralmú, rongyosra nyitogatott füzetféléről hogyan beszélhet valaki ekkora lelkesedéssel, ennyire lázba esve, ilyen nagy terveket és célokat álmodva ennek alapján.
Egyáltalán mennyire hihető önmagában annak a feltételezése is, hogy a székelyudvarhelyi felső G kocsma ütött-kopott asztalainál esti sörözgetés közben elhangzó ötlet, egyszer majd érdemes lesz a világhírű DreamWorks stúdió figyelmére? Vagy, hogy Szejkefürdőn felépül egy múzeum, ami őrzi a legnagyobb székely örökségét, és mellette egy park, ami egyedülálló módon mutatja be a múlt időtálló értékeit? Megjegyzem, azon a Szejkefürdőn, ahol a helyiek szerint az idő nem megállt, hanem a visszájára fordult és mindennek mintha csak a fonákját mutatta volna az arra járóknak. Még ha ezt a parkot Mini parknak is nevezzük, valljuk be őszintén, nem sokan fűztünk volna hozzá nagy reményeket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mégis ma a székely legendák alapján készült rajzfilmeken keresztül tanítjuk meg a legkisebbeknek, hogy mit is jelent székelynek lenni, a Szejkefürdőn pedig ismét mérik az időszámítást és a szélrózsa minden tájáról sereglenek hozzánk a látogatók, hogy megcsodálják a Mini Erdély Parkot. Nincs megállás, hamarosan készül a bogárpark is. Sokan dolgoztak és segítettek azért, hogy ma itt ezt mondhassuk. Talán elég sem lenne az időm arra, hogy részletesen beszéljek az elmúlt másfél évtized viszontagságos munkájáról és azokról az emberekről és intézményekről, akik szívükön viselték ezt az ügyet. Köszönet érte nekik! Mégis a siker kulcsa végig egy embernél volt. Ezzel nem kisebbíteni kívánom más teljesítményét, hanem rámutatni arra, hogy a legtöbb jószándék és legnagyobb mértékű támogatás is kevés lett volna egy dolog nélkül. Ez az ember Fazakas Szabolcs. Aki nem adta fel az álmait, nem veszítette el a hitét és volt ereje előre menni még szembeszélben is. Aki a legnehezebb pillanatokban is képes volt optimista maradni és ezáltal reményt adni a kollégáinak is. Mert a siker soha nem a kudarcok hiányát jelenti, hanem a kudarcokból való talpráállás képességét. Az a pontja életünknek, ahonnan visszatekintve két dolog jut az eszünkbe: az egyik, hogy nem biztos újra belevágnánk, a másik meg most, hogy itt vagyunk, örülünk, hogy nem hagytuk abba, amikor nehéz volt. Minél többször tudunk így visszatekinteni életünk bizonyos szakaszaira, annál kevesebbszer gondolunk arra, hogy bele se kezdjünk valami nehéznek tűnő dologba.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Példaképek nélkül nincs jövő. Keresztény kultúránk alapját is a helyesen megválasztott példaképek alkotják. Napjainkban sokszor tévedünk, amikor csupán csak azt látjuk, hogy valaki sikeres, de az már elkerüli figyelmünket, ahogyan sikeressé vált. Pedig ez szolgál a legnagyobb tanítóerővel. Egyrészt reményt ad, hogy céljainkat nem szabad feladnunk, mert megvalósíthatjuk, másrészt pedig eszközöket ad hozzá. Fazakas Szabolcsnak ma Hargita Megye Tanácsa legrangosabb elismerését nyújtjuk át. Jelenti ez a nagyrabecsülésünket és köszönetünket azért az évtizedes munkáért, amivel időtálló értéket teremtett a jelenben. Példája mutatja az irányt a felnövő generációk számára: hogy a kitartó munkának mindig megvan az eredménye. De ahhoz, hogy eredményesek legyünk az életbe,n célokat kell kitűzzünk magunknak. Célokat pedig akkor tudunk meghatározni, ha olyan helyként tekintünk a világra, amiben jó élni, és amiben megvalósulhatnak álmaink. Egyszóval, reményteljesen. Fazakas Szabolcs, és minden eddigi megyedíjasunk példáján keresztül azt kívánjuk átadni a felnövő generációk számára, hogy lehet és érdemes itthon értéket teremteni.
Szokták mondani, hogy minket, székelyeket, a Jóisten csavaros észjárással áldott meg. Jelentsen ez bármit is, az biztos, hogy furcsa szerzet vagyunk. Ha két út áll előttünk, akkor biztosan a göröngyösebben indulunk el, ha azt mondják, nem mered, a legnagyobb őrültségekre is képesek vagyunk, és ha azt mondják valamire, hogy nem lehet, azt csak azért is meg akarjuk csinálni. Talán soha nem tudjuk meg, hogy Szabolcsnak ki mondhatta, hogy egy Mini nem lehet óriás, de az biztos, jobb vigyázni velünk, mert néha nem ismerünk lehetetlent. Főleg, ha nem nézik ki belőlünk. Köszönjük Szabolcs!
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke
Székelyudvarhely, 2023. május 18.
Hargita Megye Tanácsa legrangosabb díját, a Hargita Megyéért Díjat évente egy alkalommal azoknak a személyeknek adományozza, akik kiemelkedő tevékenységükkel, helyi és országos szinten egyaránt hozzájárultak, illetve hozzájárulnak a megye jó hírnevének öregbítéséhez. Idén a rangos kitüntetést Fazakas Szabolcs székelyudvarhelyi vállalkozónak, a szejkefürdői Mini Erdély Park és az Orbán Balázs Látogatóközpont megálmodójának és kivitelezőjének ítélték oda, a XIX. Hargitai Megyenapok rendezvénysorozat részeként. A díjátadó ünnepséget a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István termében tartották május 18-án.
Az idei díjazottat Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke jelentette be, aki úgy fogalmazott, a kitüntetés ez alkalommal Hargita megye egyik legkiemelkedőbb nagykövetének jár, tevékenységének fontosságát senki nem vitatja el. Alkotóink munkássága értékmentés, ugyanakkor értékteremtés is, mondta a megyeelnök. Hozzátette: a Hargita Megyéért Díj a legfontosabb üzenettel bír, az eddigi 24 díjazott munkássága biztonságot, nyugalmat, otthont ad, motivál és inspirál. Fazakas Szabolcsnak további ígéretes tervei vannak, amihez kitartást és jó egészséget kívánt a megyei tanács elnöke.
A Hargita Megyéért Díj átadásának a célja évente a legnagyobb tanítást megfogalmazni, mondta Bíró Barna Botond, megfogalmazni, hogy ki mit tesz a hazáért, idézte John Fitzgerald Kennedyt. Hargita Megye Tanácsának alelnöke hozzátette: olyan embereket tüntetnek ki, akik tevékenységükkel értéket teremtenek nemcsak önmaguk, hanem a közösség számára. Úgy fogalmazott: az üzenjük, hogy ezek az emberek világosságot gyújtanak, példájukból erőt lehet meríteni, nálunk meg lehet pihenni és tovább menni.
„Fazakas Szabolcsnak ma Hargita Megye Tanácsa legrangosabb elismerését nyújtjuk át. Jelenti ez a nagyrabecsülésünket és köszönetünket azért az évtizedes munkáért, amivel időtálló értéket teremtett a jelenben. Példája mutatja az irányt a felnövő generációk számára: hogy a kitartó munkának mindig megvan az eredménye. De ahhoz, hogy eredményesek legyünk az életben, célokat kell kitűzzünk magunknak. Célokat pedig akkor tudunk meghatározni, ha olyan helyként tekintünk a világra, amiben jó élni, és amiben megvalósulhatnak álmaink. Egyszóval, reményteljesen. Fazakas Szabolcs, és minden eddigi megyedíjasunk példáján keresztül azt kívánjuk átadni a felnövő generációk számára, hogy lehet és érdemes itthon értéket teremteni” – mondott laudációt Bíró Barna Botond.
Fazakas Szabolcs megköszönte csapatának és támogatóinak munkájukat, és megerősítette, ötletekből továbbra sincs hiány.
A díjátadó ünnepség visszanézhető az alábbi linken:
https://www.facebook.com/hargitamegye/videos/815490319907721
Székelyudvarhely, 2023. május 18.
LAUDATIO
În onoarea Preasfințitului Părinte Andrei,
Episcopul Covasnei și Harghitei
Preasfințitul Părinte Andrei s-a născut la data de 22 noiembrie 1967, în localitatea Chețani, județul Mureș, fiind primul copil al părinților Nicolae și Maria. Cursurile școlii primare și gimnaziale le urmează în satul natal, iar cursurile liceale în Iernut. Preocupat de dezvoltarea personală intelectuală și duhovnicească, urmează în perioada 1996-2000 cursurile Facultății de Teologie Ortodoxă „Justinian Patriarhul” din București, fiind licențiat în Teologie. A urmat apoi studiile post-universitare ale Facultății de Teologie Ortodoxă din cadrul Universității Aristotel din Salonic, Grecia și cursurile Școlii doctorale ale Facultății de Teologie Ortodoxă „Andrei Șaguna” din Sibiu.
Parcursul monahal începe în anul 1990, la Mănăstirea Toplița, fiind hirotonit ierodiacon, apoi ieromonah al mănăstirii. În anul 1995 este numit stareț la Mănăstirea Făgețel, urmând ca în anul 2005 să fie numit Exarh al mănăstirilor din Episcopia Covasnei și Harghitei.
La 5 februarie 2005, vrednicia sa este recunoscută de Sfântul Sinod al Bisericii Ortodoxe Române, fiind ales Episcop al Episcopiei Ortodoxe a Covasnei și Harghitei. Păstorirea acestei eparhii ortodoxe nu este una ușoară, dar în timp, Preasfințitul Părinte Andrei și-a pus toată priceperea întru propășirea spirituală și culturală a românilor din aceste ținuturi.
De-a lungul timpului, a acordat o atenție sporită consolidării vieții monahale din eparhie, reușind ca prin învățături duhovnicești să îndrepte mulți tineri credincioși spre școlile teologice din țară.
Părintele Episcop a derulat o amplă activitate științifică, culturală și publicistică, fiind autorul a peste 70 de studii, articole, meditații și recenzii, participând totodată la sesiuni științifice de cultură și spiritualitate. Activitatea social-filantropică este bine-cunoscută fiind actorul principal privind bazele Asociației social-educative „Andrei Șaguna”, în cadrul Centrului Eparhial, continuând programul social de prevenire a abandonului școlar pentru copiii proveniți din familii defavorizate, în parteneriat cu Consiliul Județean Harghita și Inspectoratul Școlar Județean Harghita.
Cuvântul și faptele ierarhului nostru de zi cu zi, bunătatea și smerenia, corectitudinea și consecvența, au întărit credința enoriașilor în Biserica Ortodoxă, în care caută sprijin în momentele de bucurie dar și în cele de cumpănă.
Reprezentant și promotor al valorilor creștine, a primit de-a lungul timpului o serie de distincții bisericești și civile, distincția de azi – Premiul Pro Harghita al Consiliul Județean Harghita fiind o recunoaștere a personalității marcante a Părintelui episcop Andrei, „chip de lumină în mântuirea păstoriților”.
Să urmăm așadar cuvântul și exemplul preasfintiei sale, încununate în pastorala rostită cu prilejul Învierii Mântuitorului Isus Hristos – „să facem din anul 2023 un an sfânt, un an în care să-L preamărim pe Mântuitorul lumii, pe Hristos Domnul care luminează pe tot omul ce vine în lume, ziua şi noaptea cu faptele noastre, cu credinţa noastră şi cu dragostea noastră”.
Dumnezeu să vă răsplătească Părinte Episcop Andrei pentru binele adus viețuitorilor ortodocși din Harghita și Covasna și Bisericii Ortodoxe Române, pe care vă urăm să o slujiți în continuare cu cinste și devotament.
Întru mulți ani cu sănătate, Părinte Episcop Andrei!
2022:
Kisné Portik Irén méltatás
Milyen jó, hogy annak idején édesapja elhozta Szászrégenből Gyergyószékre, hogy megmutassa neki, hol is nevelkedett. Milyen jó, hogy Irénke szinte azonnal szerelmes lett a gyergyói hegyekbe, tájakba, és mennyire csodálatos, hogy meghallotta térségünk hívó szavát. Erről korábban a következőképpen vallott:
„A 18. születésnapom alkalmából, édesapámtól azt az ajándékot kaptam, hogy elhozott Gyergyóba, megmutatta, hogy hol született, hol élte gyermekkorát. Amikor a Bucsinon átjöttünk esős idő volt, a jövő gazdagságának a jelképe. Erre kisütött a nap, és amikor a Gyergyói medence szépségét megláthattam, egy olyan érdekes fényjelenségben történt, ami gyakori volt ezen a vidéken, de nekem akkor új volt. Valahogy úgy éreztem magam, mint a bibliai Mózes, amikor meglátta az Ígéret Földjét – éreztem, hogy ide fogok kötődni.”
Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves jelenlévők, elképesztő folyamatot, és egy olyan örökséget kaptunk a fentebb írt látogatásnak köszönhetően, amivel kapcsolatban sokszor azt érzem, szinte meg sem érdemeljük. Irénke családot alapított Gyergyóban, és olyan gyergyóivá, olyan Hargita megyeivé vált, amilyenek mindannyian lenni akarunk. Szomjazta, és mind a mai napig szomjazza a tudást, amit olyan minőségi formában ad át, hogy egyrészt minden korosztály megérti, másrészt olyan érdeklődést kelt hallgatóságában, amit csak a legnagyszerűbb pedagógusok képesek előhívni. Azt is mondhatnánk, hogy olyan „Irénkésen”: alázattal, szépen, nem megfeledkezve mindannak az értéknek a súlyáról, amit épp továbbörökíteni igyekszik.
De hogyan is indult, majd miként bontakozott ki ez a nem mindennapi életút? Kisné Portik Irén néprajzkutató 1955. szeptember 2-án született, Szászrégenben. Elemi is középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, 1977-től pedig Gyergyószentmiklóson él. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészkarán diplomázott, dolgozott textil-technikusként a gyergyószentmiklósi bútorszövetgyárban, néprajzos volt a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban, valamint a Salamon Ernő Gimnáziumban.
Három évig a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár igazgatója volt, majd a város polgármesteri hivatalának kulturális felügyelőjeként, illetve a Hargita Megyei Művészeti Népiskola oktatójaként tevékenykedett. Szakíróként több mint négyszáz cikk fűződik a nevéhez, kötetben pedig 12 munkája jelent meg. Kisné Portik Irén bármihez is adta a nevét, bármit is szervezett, valamennyi általa vezetett program a helyi hagyományokban gyökerező, népnevelő, önazonosság erősítő, értékteremtő, ugyanakkor megőrző tevékenység volt. Az, hogy mindezeket egyben képviseli ugyanaz a személy, sok mindent elárul arról, miért is vagyunk ma itt, és miért is kívánjuk megköszönni azt a munkát, azt az örökséget, amit Kisné Portik Iréntől kaptunk.
Generációk beszélnek Gyergyószentmiklóson arról, hogy a Húsvét nem igazán volt az, ha gyermekként nem írtunk tojást a Népművészeti Alkotóházban – gyermekzsivalytól telített tér, kiváncsiskodó tevékenységek várták és várják mind a mai napig a foglalkozást, aztán egyszer csak megjelenik Irénke, onnantól kezdve pedig a gyermek kiszakad a hétköznapokból, majd úgy megy haza, hogy maradandót alkotott. Az alkotóházban jelenleg 2.758 hímestojás szemlélteti a hagyományos Kárpát-medencei és moldvai húsvéti tojások szinte teljes jelképtárát.
Az Ethnographia Gyergyóiensis Alapítvány élén szintén a hagyományőrzés frontvonalában vitte a zászlót, aztán 2012-ben megalapította a Gránátalma Egyesületet, amely olyan örökséget hagy nekünk, amelyre még dédunokáink is büszkék lesznek majd. A „Gránátalmás asszonyok” – ahogy mi nevezzük őket – Kisné Portik Irén vezényletével olyan szintre emelték az úrihímzések alkotását, ahogy azt azelőtt és azután sem érte el senki. Sajnos a létszámot tekintve egyre inkább fogyatkozva, viszont töretlen lelkesedéssel készítenek magas minőségű munkákat, amelyeknek egy töredékét többek között a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban is megcsodálhatjuk.
Kisné Portik Irén 2012 és 2019 között a Hargita Megyei Művészeti Népiskola oktatója, a hét év alatt pedig 150-en váltak képesített hímző-, viseletkészítő-, szövő szakemberekké, életformaként vállalták fel a kézművességet. 2015-ben megjelent a Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte című kötete, amely Hargita megye és az Európai Unió értéktárába is bekerült. 2019-től, a gyergyószentmiklósi iskolákban közel ezer diáknak tanítanak alapöltéseket, a kiemelkedően ügyeseknek pedig nyaranta Irénke egyhetes, díjmentes tábort szervez. A cél ebben az esetben is egyértelmű: gyarapítani, gazdagítani a tudást.
Bizony, Kisné Portik Irén nemcsak egy térség, egy szék, hanem egy teljes megye értékes büszkesége. Tudom, ismerem, hogy alázata és szerénysége ugyanazon méreteket ölti, viszont engedje meg nekem, hogy kimondjam a szót, amit sokkal többször kellene hallania: köszönjük!
Azt hihetnénk, hogy jelen méltatás egy lezártnak tekintett munkásság előtt hajt főt, azonban tisztelt jelenlévők, az a helyzet, hogy Kisné Portik Irén nem az a típus, aki lehúzza a rolót és hátradől. Nem is ő lenne, ha így tenne. Kész kötetek várnak kiadásra: A Hungarikum értékű verecselt borsika nyelvű kenderostor múltja és jelene az egyik, amelyet már tavaly nyáron átadott kiadásra, a másik kész kötet pedig Az őstojástól húsvétig – a tojás kultúrtörténeti monográfiája. Érték, érték hátán kedves jelenlévők. Kisné Portik Irén az alkotásnak szentelte életét, annak a hivatásnak, hogy minél többet tanítson nekünk és az utánunk következő nemzedékeknek – tanítson bennünket a saját értékeinkről, mintegy fogva a kezünket annak érdekében, hogy megismerjük magunkat, néprajzi értékeinket.
Előkészületben lévő munkái a következők:
- Állatok a hiedelemvilágban
- Népi időjárásjóslás a Kárpát-medencében
- Lakástextilek a székely házban
- A népi szőttes készítés újratanítási módszere, egyezményes textiltechnikai rendszerben
- Ezer székely házon ezerféle kereszt – tetőszerkezetek
Hamarosan megjelenő legújabb kötete a Fűrészelt anyanyelv címet viseli, amelyhez 42 év alatt, 1.100 erdélyi településről, 15.000 deszkába fűrészelt mintázat adatolását végezte el. Mindez számos azonos és hasonló mintázattal történt, amelyekből 7.000 mintát foglalt kötetbe. Irénke munkája a fa csodálatos kultuszát tárja elénk, amely az élet minden területén megnyilvánul. Egyelőre nincs olyan néprajzi munka, ami a szembetűnő deszkakivágásokat erdélyi viszonylatban felsorakoztatná.
Tisztelt jelenlévők, biztosak lehetünk benne, hogy ez a díj a legjobb gazdára talált, hisz Kisné Portik Irén egy olyan ékköve megyénknek, amilyenről máshol csak álmodnak. Az a tudás, amivel rendelkezik évek hosszú és fáradtságos kutatómunkájának az eredménye, így minden morzsát, minden cseppnyi információt ebben a szellemben kell értékelnünk.
Hargita megyének, Gyergyószéknek van egy Kisné Portik Irénje, én pedig azt hiszem, a világ sokkal jobb hely lenne, ha minden térségnek lenne egy Irénkéje. Köszönjük, hogy van nekünk!
2021:
LAUDÁCIÓ
Excellenciás és Főtisztelendő Tamás József Madéfalván, 1944. november 12-én kezdődött életútja bizonyítja, hogy aki bátran kitart elhatározása, ígérete mellett, az a megkezdett hivatást minden akadály és nehézség ellenére Istennek tetszően teljesíti. Az állhatatosság nem látványos, hasonlít a gyökerekhez, amelyek nem látszanak, de amelyek nélkül nincs élet – vallotta róla egyik paptársa.
Buzgó, vallásos családban született, ahol a naponta végzett közös imádság, a vasárnapi szentmise sosem maradt el. „Kisgyermekként sokszor játszottam paposdit. Hivatásom úgy bontakozott ki, mint ahogy a magból kicsírázik és kifejlődik a növény. Istennek különleges kegyelmét abban is látom, hogy korai elhatározásomban sosem inogtam meg, hivatásom töretlen maradt, pedig a kísértés nem hiányzott az én életemben sem, sőt voltak akadályozó körülmények is” –emlékezett hivatása kibontakozására Tamás József.
A jó Isten papi hivatást adott neki, és ő ezt hűen követte a kis- és nagyszemináriumban Gyulafehérváron, majd a papi életben. Isten szolgája Márton Áron püspök hitvalló szentelte pappá 1968. április 21-én, Fehérvasárnap. Akiket a püspök úr szentelt, azokat az ő életpéldája lelkesített. Tamás József is ebbe az irányba haladt: volt káplán, plébános a szórványban, majd 18 évig a gyulafehérvári papneveldében a kispapok vezetője, nevelője, spirituálisa és bizalmasa. Személyes példája, hiteles papi szolgálata és figyelmes lelki vezetése meghatározta, illetve jelentősen hozzájárult több papi nemzedék képzéséhez és formálásához.
Szent II. János Pál pápa 1996. december 18-án nevezte ki Valabria címzetes püspökévé és a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspökévé. Saját elmondása szerint kinevezése két évig húzódott, mivel vonakodott a feladattól, nem tartotta magát alkalmasnak, de végül engedelmességből elfogadta. Mekkora szerénységre és alázatra vall ez a törtető világban! Sőt, évekkel később, amikor a Szentszék a megüresedett nagyváradi püspöki széket is felkínálta neki, határozottan visszautasította – a bukaresti nuncius igen nagy meglepetésére.
Püspökké dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentelte – magától értetődően Csíksomlyón, hisz a Madéfalván született, Csíkszentsimonban felnőtt csíki gyermek a Csíksomlyói Szűzanya oltalma alatt áll. Püspökké szentelése után Csíkszereda lett a székhelye, mivel a főegyházmegye híveinek kétharmada a Székelyföldön él. A Segédpüspöki Hivatal földszinti terme a Szent József kápolnának ad otthont, ahol napi rendszerességgel bemutatta a legszentebb áldozatot, jelen volt az éjszakai virrasztásokon, a főplébánián pedig vasár- és ünnepnapokon egy vagy két szentmisét celebrált. A hívek örömmel fogadták, ragaszkodó tisztelettel vették körül, ez pedig lelkesítette őt is mint embert. Szívesen látogatta a bebörtönzötteket is, a csíkszeredai börtönben évente két alkalommal celebrált szentmisét.
Püspöki méltósága nem szakította el testvéreitől, könnyen szót értett és ért mindenkivel, kölönösen az egyszerű emberekkel. Szavai, gondolatai egyszerűek, tiszták, mindenki számára érthetőek. Mindig elérhető, sokan keresik tanácsért, segítségért.
Ferenc pápa 2019. december 24-én fogadta el lemondását. A nyugdíjba való vonulás nem jelentette számára a munkától való elszakadást. Most sem futamodik meg a munkától. A „non recuso laborem” Márton Áron püspöknek is főpásztori jelmondata volt. Az ő kései tanítványa, Tamás József az eredetileg Tours-i Szent Márton által megfogalmazott programot gyakorlatilag ugyancsak magáévá tette, s azt nem akárhogyan, hanem alázattal, hűséggel teljesítette és teljesíti.
Tamás Józsefet 25 évvel ezelőtt, 1996. december 18-án nevezték ki Valabria címzetes püspökévé és a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspökévé. Számára a Mennyei Atya akarata volt a fontos. Rábízta magát a Gondviselésre. Tudta, hogy Isten, aki őt erre a tisztségre kiválasztotta, ad kegyelmet és segítséget annak tisztességes hordozására.
Ma a Hargita Megyéért Díj adományozásával köszönjük meg a hittel és hűséggel végzett negyedszázados püspöki szolgálatát, és azt, hogy továbbra is szívén viseli főegyházmegyénket, imádkozik értünk és igény szerint rendelkezésre áll.
Püspök Atya továbbra is áldja meg minden lépésében a Mindenható Isten!
Csíkszereda, 2021. december 20.
Oklevél
Galéria
2020:
LAUDÁCIÓ
Hálát adhat az az ember, akit olyan erős hittel, konok akarattal és közösség iránti elhivatottsággal áldott meg a Teremtő, hogy mindez nemcsak az illető életére van hatással, hanem közösségi lámpásként sok ember életét világítja be, utat mutat és reményt ad egy bizonytalanságokkal teli világban. Kincses Kálmán ilyen ember. Egy igazi közösségi ember, aki szavaival, tetteivel, életvitelével, jellemével igazi alappillért jelent közösségeink számára.
Nem csupán mondja, de megéli mindennap azt, hogy magyarnak lenni hivatásunk, és az évek során bebizonyította, hogy ha nehéz feladat is ez, de nem lehetetlen, sőt, gyökereihez ragaszkodva is lehet sikeres az ember, és még jó kedélyű is.
Kálmánnal mi rég ismerjük egymást, de igazi baráttá a néptánc szeretete tett bennünket. Ha röviden, a székely emberre jellemző szűkszavúsággal kell jellemeznem őt, azt mondom, hogy egy jó ember. Ezt nem csak mondom, tudom is. Fizimiskánk hasonlósága miatt sokszor összetévesztenek minket az emberek, és bizony sokszor kaptam az idők során elismerő köszöneteket, számtalanszor jutott így hozzám köszönet és elismerés, amit az emberek neki szántak. Így lettem én neki fogadott öccse, s ő nekem fogadott bátyám, amit mai napig vér szerint tartunk.
Szükség van jó emberekre. Több kellene belőlük. Olyanokból, akik a gyökereinkből merítenek az élethez szükséges táplálékot, és olyan tisztán és egyértelműen adják ezt tovább, mint egy gyümölcsfa a termésében. Mert mindig a termésnek örül a gazda, de minden termés a gyökértől indul. Nemzeti hagyományaink, viseletünk, a népi szokásainkból való ihletmerítés teszi számunkra világossá, hogy kik vagyunk, és mi a feladatunk. Kálmán, amit tesz, azt hittel teszi. Csillogó szemmel beszél az Isten iránti szeretetről, a nemzet iránti hűségről, az embertársaink iránti odafigyelésről. És nem csak beszél, teszi is. Példát mutat református lelkipásztorként, székely csaladfőként és közösségi vezetőként. Megvan benne minden, ami a népmesékben megszemélyesített székely legényt jellemzi. Jóságos, segítőkész, alázatos, hithű, humoros de lázadó, konok és furfangos is egyben. Egyszóval hiteles. Ez az oka annak, hogy a közösség felnéz rá, az emberek adnak a szavára. Sok olyan ember van, aki az ő hatására választotta a papi pályát, vagy aki megszerette a népi hagyományok művelését, vagy aki barantázásra adta a fejét.
Lázadása az emberek egymás iránti közömbössége, Istentől való elfordulása, a modern világ értéktelen csábításai ellen irányul. Ezzel szemben hirdeti és teszi a jót, ami megtart, ami megerősít, ami emberként és magyarként felemel.
Azt mondom, hogy hálásak lehetünk mindannyian, hogy vannak ilyen lámpás-emberek a közösségünkben, megtisztelő vele ismeretségben lenni, tőle tanulni, és tapasztalatból mondom: igazán kiváltságos az, akit vele összetévesztenek az utcán.
Józsa Levente
Székelyudvarhely, 2020. december 2.
Oklevél
Galéria
2019:
2018:
Laudáció
Lászlófy Pál István annak a pedagógusnemzedéknek a tagja, amely még hitte és vallotta, komolyan vette, hogy a tanári munka nem szakma, hanem hivatás, ugyanakkor tetteivel igazolta, hogy a tanár nem pusztán az osztályteremben kell hogy végezze feladatát, hanem felelős értelmiségiként a mindennapjait is pedagógusként kell hogy élje. Az ő nemzedéke még hitte és vallotta a József Attila-i gondolatot, amelyet születésnapomra című versében fogalmazott meg: „Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / taní- / tani.” Számukra a munka nem két vonat- vagy autóbuszjárat közötti tanításra szorítkozott, hanem a gyermekek nevelése is szívügyük volt, emellett a szülők, az egész település közössége művelődési életének és közéletének kovászai voltak.
Lászlófy Pál István ezt a hitét, a belőle fakadó magatartását azzal indokolta, hogy annak idején, a Bolyai Egyetemen, amelynek ő is hallgatója volt, ezt látta professzoraitól, ezt sulykolták a hallgatókban gondolattal, szavakkal és példamutató tettekkel. A pedagógusi hivatás egyszerű szakmává, szolgáltatássá alakulását, a hivatástudatnak a tárgyi ismeretek átadása mögé sorolását s e hivatás társadalmi megbecsülésének romlását éppen annak tudja be, hogy a magyar tannyelvű egyetem megszűntével együtt megszűnt az értelmiségi lét felelősségének átadása is a leendő pedagógusoknak.
Lászlófy Pál 1939. december 6-án született a Brassó megyei Alsórákoson. A kicsi magyar világban édesapja szülőfalujában, Baróton éltek. Itt kezdte az elemi iskolát, de Alsórákoson fejezte be. 1953-ban bekerült a brassói, akkor sztálinvárosi 4-es számú magyar középiskolába, ahol érettségi diplomát szerzett, majd beiratkozott a Bolyai Egyetemre. 1959-ben megélte az egyetem egyesítésének fájdalmas korszakát. Saját bevallása szerint élete egyik nagy tanulsága azon az aktívaülésen való részvétel, amelyen Ceauşescu egy órán keresztül verte az asztalt, s mondta, vitatkozva Balogh Edgárral meg Nagy Istvánnal: csak szocialista kultúra van, más kultúra nincs.
Nagyon megviselte az eset, majdnem összeroppant hatására, szülei haza is akarták vinni az egyetemről. Később így vallott erről az élményéről: „Nem tudom, 19 évesen miként tudtam ezt ennyire átérezni, de a mai napig ez az axiómám: kultúránkat önállóan alapozhatjuk meg, önálló intézményeinkben. Ezt nem értik meg – illetve értik nagyon jól! – azok, akik nem akarnak nekünk önálló intézményt biztosítani. Ha ez megvan, lehet multikulturalitásról meg interkulturalitásról beszélni. Mikor már vannak kultúrák, amelyek egymás mellett megélnek, megértik egymást…”
Egyetemi tanulmányait már az egyesített Babeş–Bolyain fejezte be. Ez után Szentkeresztbányára, a középiskolába került tanárnak, majd az intézmény aligazgatója lett. A reál-humán gimnázium megszűntével létrejött szakközépiskola első igazgatójává nevezték ki, ezt a tisztséget töltötte be 1975-ig. Véleménye szerint a szentkeresztbányai évek voltak az inasévek, ott tanulta meg, hogyan kell bánni az emberekkel.
Kedvencei a középiskolások voltak, s a tudáson kívül szeretetet adott és kapott viszonzásként, mint vallja: „a gyakorló pedagógusnak semmi nem pótolja azt az élményt, amit a volt növendékek szeretete sugároz”.
Szentkeresztbányai tanárkodása után kilenc évet töltött a tanfelügyelőségen szakfelügyelőként, majd főtanfelügyelőként: 1979 novemberétől 1984. április 1-jéig volt Hargita megye főtanfelügyelője. Munkáját a nyíltság, a következetesség jellemezte, sokáig nem tudott mit kezdeni szokatlan magatartásával a hatalom. Végül egy, Sütő Andrással annak sikaszói nyaralójában folytatott beszélgetés lehallgatása nyomán menesztették tisztségéből, az ő leváltásával kezdődött az az évi tisztogatási hullám, amikor tömegesen bocsátották el a felelős beosztást betöltő magyarokat.
Tisztségéből való eltávolítása után, 1984-től a csíkszeredai matematika-fizika líceumban, a mai Márton Áron Gimnáziumban tanított 1999-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig. Pályafutása utolsó öt évében a gimnázium igazgatója volt. Negyven évet töltött a pedagógusi pályán: „Pontosan negyven év után mentem nyugdíjba. Szeptembertől szeptemberig tartott ez a negyven év: 1960. szeptember 1-jétől 1999. szeptember 1-jéig.”
A nyugdíjazás azonban nem jelentett nyugalomba vonulást, ugyanis immár teljes erőbedobással szolgálta a hazai magyar pedagógustársadalmat az 1991-ben a kezdeményezésére létrehozott és vezetett Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) élén, elnöki tisztségéből 2011-ben vonult vissza. De mindmáig aktívan részt vesz a szövetség mindennapjaiban, immár hét éve a szakmai szervezet tiszteletbeli elnöki tisztségét látja el.
Vezetési elve mindvégig változatlan maradt: „Én úgy tudtam vezetni iskolaigazgatóként és főtanfelügyelőként is, hogy bíztam az emberekben. Sokszor csalódtam, de csak ez maradt: a hitem.”
E díjra felterjesztő kollégái szerint Lászlófy Pál István: „Szolgálja a szakmát, a pedagógustársait és főként a népét. Életműve példaértékű, a minőséget teremtő anyanyelvű oktatás érdekében hosszú évtizedeken keresztül elkötelezettséggel és önfeláldozással végzett munkája méltán vívta ki a szakma elismerését nemcsak Romániában, hanem az egész Kárpát-medencében. Keményen és tekintet nélkül játszott, nemhiába választotta példaképül Márton Áront.” S felterjesztésüknek idézik Márton Áront, Erdély boldog emlékű püspökét, akivel együtt vallja díjazottunk is: „Mind az egyén, mind a közösség fejlődése veszélybe kerül, ha az emberek felfogásában megbomlik az értékek igazi rangsora”.
Lászlófy Pál mindvégig megtartotta az értékek igazi rangsorát. S tette ezt azzal a hittel és meggyőződéssel, hogy a tanári munka nem szakma, hanem hivatás, cselekedeteivel igazolta, hogy a tanárnak nem pusztán az osztályteremben kell végeznie feladatát, hanem felelős értelmiségiként a mindennapjait is pedagógusként kell élnie.
Sarány István
Csíkszereda, 2018. május 17.
Oklevél
Sajtóközlemény
Több évtizedes hivatás Székelyföld szolgálatában
Hargita Megyéért Díjjal tüntették ki Lászlófy Pál Istvánt
Hargita Megye Tanácsa dísztanácsülése keretében adták az idei Hargita Megyéért Díjat május 17-én a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium dísztermében. Ez évben Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének örökös tiszteletbeli elnöke, a Márton Áron Gimnázium volt igazgatója részesült a kitüntetésben.
– A sok évtizedes fáradozást, hogy nem csak tudását adta át, nem csak versenyképességre nevelt, hanem emberségre is, nehéz lenne megköszönni, viszonozni – méltatta a díjazottat Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
A megyeelnök kifejtette, Lászlófy Pál vérbeli pedagógus a mai napig, akinek a nevelés sosem szorítkozott a munkaprogram idejére, és egy életen át szívén viselte Székelyföld értelmi és szellemi fejlődését.
– Nemzedékeknek segített megtalálni a helyes utat, intő szavai mindig a legjobbkor találtak célba – tette hozzá Borboly Csaba.
Lálszlófy Pál István példamutató érdemeit Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsos méltatta. A díjat Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Bíró Barna Botond alelnök adták át.
A nyugalmazott matematika-fizika szakos tanár köszönőbeszédében elmondta, az összes pedagógus kollégájával osztozik a kitüntetésben, hisz nem önálló érdeme, hanem mindnyájuké.
A továbbiakban Dr. Farkas Balázs, első beosztott konzul, Burus Siklódy Botond, az RMPSZ elnöke, Ferencz Salamon Alpár, Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója, illetve Zalai Mihály, Békés Megye Önkormányzatának elnöke méltatta a díjazottat.
Az esemény ünnepi hangulatát a Mercurium vonóstrió előadásai, valamint Iochom Zsolt szavalata fokozta. A rendezvényen részt vett Hargita megye két testvérmegyéje, a magyarországi Békés és Pest megye küldöttsége is.
A dísztanácson készült fotóalbum itt tekinthető meg.
Csíkszereda, 2018. május 17.
2017:
Laudáció
Haáz Sándor neve ma már fogalom. Akárcsak a Gyermekfilharmónia megnevezés. A kettő összefonódott… végérvényesen. Mert Haáz Sándor és a fili egy és oszthatatlan, elválaszthatatlan egymástól. A kettő együtt pedig nem más, mint a megtestesült zene: ártatlan gyermekek hangján megszólaló, ajkán felcsendülő mennyei muzsika, egyszerűségében parádés hangszerkísérettel. A filis gyermekek nagyszülei ilyennek képzelik az angyalok karát, ezért lábad könnybe a szemük, mikor az unokák szereplését nézik-hallgatják.
Haáz Sándor neve ma már fogalom. Neki sikerült elérnie a zeneoktatás terén azt, amit József Attila híressé vált Születésnapomra című versében mintegy tanári magatartáskódexként így fogalmazott meg: „Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / taní- / tani!” A zene ugyanis a legtöbb iskolában – mondhatni az iskolák túlnyomó többségében – amolyan fölösleges tantárgy, arra jó csupán, hogy a gyermekek kikapcsolódjanak, pihenjenek a matematika és a románóra között, s úgy végzik el az iskolát, hogy a legelemibb zenei ismeretekkel sem rendelkeznek, a klasszikus zene valamiféle úri flanc, a kottaolvasás pedig fura emberkék még furább elfoglaltsága marad számukra. Ezzel szemben Szentegyházán 1982-től kezdve majd’ minden iskolás megtanult énekelni, hangszeren játszani, kottát olvasni. Az első tanítványok ma már szülők, akiknek gyermekei ugyancsak Haáz tanár úr karmesterpálcája irányításával képezik hangjukat, szoktatják ujjukat a húrok lefogására, a vonó kezelésére, ajkukat a fúvós hangszerek megszólaltatására, torkukat a szép hangképzésre. S közben lelkük szépül, csiszolódik, amint átitatódik a zenével.
A mai szentegyházi gyermekek zöme olyan családban nőtt fel, amelyben a szülők is muzsikáltak, muzsikálnak vagy énekeltek, énekelnek. Olyan családban, ahol kéznél van az ünnepi viselet, a színpompás székely ruha, ahol becsben áll a hegedű, a klarinét, ahol nem úri huncutság és haszontalanság a kottaolvasás meg a zene klasszikusai nevének és műveinek ismerete, ahol a zene szeretete megtalálja a közös hangot a népzenében és a klasszikus muzsikában.
Haáz Sándor működése a Néri Szent Fülöpéhez hasonlatos: maga köré gyűjtötte a fiatalokat, értelmet adott mindennapjaiknak, s lelkükben elültette a szép iránti vágyat, igényt, közösséggé formálta őket. S tette, teszi ezt vidáman, ha kell, bohóckodva… Népszerűsége kitartó munkájának, következetességének, a gyermekek ezeken alapuló sikerének köszönhető, s nem utolsósorban fülöpi erényeinek: humorának és bolondos egyéniségének.
Haáz Sándornak nem volt könnyű dolga egy olyan családban, amelynek tagjai sokat tettek a közért: nagyapja, Haáz Rezső még a monarchiabeli békeidőkben költözött az egyik végről a másikra, a ma a szlovákiai Felvidékhez tartozó Szepességből a Székelyföldre. Sokrétű tanári, művészi, néprajzi tevékenységének eredménye a város múzeuma, amely jelenleg a nevét viseli. Apja a Sándor nevet viselte, ő is a nagyapa rajztanári mesterségét tanulta, gyakorolta hivatásszerűen. Az ő nevéhez is kötődik a népi értékek feltárása és megőrzése: idősebb Haáz Sándor szervezte meg a frissen alakult Maros művészegyüttes tánckarát és látta el a táncmesteri teendőket.
Ilyen háttérrel kezdte zenepedagógusi pályáját Haáz Sándor 1978-ban. Marosvásárhely és Székelyudvarhely után Szentegyháza lett a harmadik hely, ahol otthon érzi magát. Kezdetben kórust hozott létre, zenekart verbuvált. A kettő egyesítésével harmincöt évvel ezelőtt létrehozta – Nagy Eszter magyartanár kollégája szavaival élve – szokatlanul szép vállalkozását, a Szentegyházi Gyermekfilharmóniát.
Az erdélyi magyar kórusmozgalom kiemelkedő egyénisége, Guttman Mihály zenetanár, karnagy, zenepedagógus varázslónak, varázsló-pedagógusnak nevezte Haáz Sándort, aki nem tesz „Semmi mást, mint azt, hogy tanít és nevel a zene erejével!”. Guttman szerint Haáz Sándor Szentegyházán „tapasztalja, hogy egész lelki és szellemi életünknek, kultúránknak, vissza kell hajolnia a néplélek mélységeibe, és onnan kell öntudatra hoznia, kiművelnie és a világ előtt is megmutatnia mindazt, amire joga van élni a magyarságnak. Mindannyiunk, de főleg tanáraink-tanítóink kötelessége a nép öntudatának emelése.” Ebben a nem ördöngös cselekedetben áll Haáz Sándor munkájának, varázslatának titka, s ez sikerének kulcsa is. Abban, hogy végzi a dolgát, eleget tesz választott hivatásának.
De a fili nem minden. Az ének, a zene szeretete, ismerete arra késztette a közösség tagjait, hogy mentoruk vezetésével rezesbandát verbuváljon, prímásképző tábort szervezzen, fúvóstáborba küldje tanítványait, népzenei vetélkedőket rendezzen, kottás kiadványokat jelentessen meg gyermekek számára, tojásfestő kalákát, tavaszi vakációban bútorfestő tábort, nyári vakációban tájképfestő tábort tartson, az anyagi háttér biztosítására alapítványt tegyen és működtessen, Múzeum Szállót grundoljon, s közben megszervezze a lehetetlent: évente egyszerre százötven gyermeket utaztasson hangszerestől, fellépőruhástól az országban, az anyaországban, Európa közelebbi és távolabbi országaiban vagy nemsokára éppen a tengerentúl.
Régen a kapukon szerszám jelezte, hogy a portán önkéntes tűzoltó lakik, s azt is, hogy bevetéskor mit visz magával. A szentegyházi kapukon időnként kis zászló jelzi, hogy ott filis lakik. Hajdani vagy jelenlegi. Mert a filis generációk szervesen összefonódva követik egymást, a csapathoz tartozás hagyománya apáról fiúra száll. Ezért van az, hogy Haáz Sándor neve ma már fogalom. Akárcsak a Gyermekfilharmónia megnevezés. S a kettő összefonódott, immár végérvényesen.
Székelyudvarhely, 2017. május 25.
Sajtóközlemény
Hargita Megyéért Díjat kapott Haáz Sándor
A Szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetőjét tanító és nevelő munkájáért tüntette ki Hargita Megye Tanácsa
Haáz Sándort, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia karvezetőjét tüntette ki idén legrangosabb díjával, a Hargita Megyéért Díjjal Hargita Megye Tanácsa. A díjat a XIII. Hargitai Megyenapok rendezvénysorozat keretében megtartott dísztanácsülésen nyújtották át, amelyet a székelyudvarhelyi művelődési ház koncerttermében tartottak május 25-én. Hargita Megye Tanácsa büszke a megye kiemelkedő személyiségeire, a Hargita Megyéért Díjat évente egy alkalommal azoknak a személyeknek adományozza, akik kiemelkedő tevékenységükkel, helyi és országos szinten egyaránt, hozzájárultak a megye jó hírének öregbítéséhez.
A dísztanácsülés résztvevőit elsőként Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere köszöntötte, beszédében közös feladatnak nevezte a biztonságos jövő megteremtését Székelyföldön. A Hargita Megyéért Díj idei és korábbi díjazottainak is megköszönte azt a munkát, amellyel térségünk jó hírét viszik a világban, mondta az elöljáró.
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke is köszöntötte a jelenlevőket, és megnyitotta a dísztanácsülést. Hargita Megye Tanácsa a Hargita Megyéért Díjjal példát kíván mutatni a közösségeknek, hogy azokat, akik tesznek a közösségért, akik lámpásként utat mutatnak egy közösség számára, megfelelően meg kell becsülni és elismerni őket, fogalmazott az alelnök.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke üdvözölte a jelen levő korábbi díjazottakat, majd bejelentette az idei díjazottat. A Szentegyházi Gyermekfilharmóniát Székelyföld kulturális nagykövetének nevezte, és bizalmát fejezte ki, hogy Haáz Sándor és csapata ezt a munkát továbbra is becsülettel végzi, ami nagyban hozzájárul a megye kulturális életéhez. Haáz Sándor korábbi megyei tanácsos munkája sokak számára példaértékű és követendő kell legyen, tette hozzá a megyeelnök.
Haáz Sándor neve ma már fogalom, akárcsak a Gyermekfilharmónia megnevezés. A kettő pedig végérvényesen összefonódott, hangzott el a karvezető laudációjában. „Mert Haáz Sándor és a fili egy és oszthatatlan, elválaszthatatlan egymástól. A kettő együtt pedig nem más, mint a megtestesült zene: ártatlan gyermekek hangján megszólaló, ajkán felcsendülő mennyei muzsika, egyszerűségében parádés hangszerkísérettel. (…) Szentegyházán 1982-től kezdve majd’ minden iskolás megtanult énekelni, hangszeren játszani, kottát olvasni. Az első tanítványok ma már szülők, akiknek gyermekei ugyancsak Haáz tanár úr karmesterpálcája irányításával képezik hangjukat, szoktatják ujjukat a húrok lefogására, a vonó kezelésére, ajkukat a fúvós hangszerek megszólaltatására, torkukat a szép hangképzésre” – áll a laudációban. Haáz Sándor tanít és nevel a zene erejével, vélik kollégái.
A Hargita Megyéért Díjat a megyei tanács részéről Borboly Csaba elnök, valamint Bíró Barna Botond és Barti Tihamér alelnökök adták át.
Haáz Sándor megköszönte a bizalmat, és azt mondta, szerencsés embernek érzi magát, ennek egyik kézzelfogható bizonyítéka a most átvett díj. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik a zenei pályára terelték, és mindenkinek azt kívánta, énekeljen jó sokat.
Az esemény ünnepélyes hangulatát a székelyudvarhelyi Quartetto vonósnégyes előadása emelte, fellépésükre a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont közreműködésével került sor.
Székelyudvarhely, 2017. május 25.
Sajtóhírek
http://hargitatv.ro/2017/hargita-megyeert-dijat-kapott-haaz-sandor/
http://mihir.ro/ujabb-elismeres-haaz-sandor-zenetanarnak
http://www.rmdsz.ro/sajtoszoba/hir/hargita-megyeert-dijat-kapott-haaz-sandor
http://www.maszol.ro/index.php/kultura/81263-hargita-megyeert-dijat-kapott-haaz-sandor
https://szekelyhon.ro/aktualis/elismertek-haaz-sandor-munkassagat
http://hargitamegye.ro/hirek/hargita-megyeert-dijat-kapott-haaz-sandor.html
2016:
Laudáció
„Csak az erős ember ismeri a szeretetet, csak a szeretet érti meg a szépséget, csak a szépség teremti meg a művészetet.” Richard Wagnernek, a nagy német operaszerzőnek – mellékesen Liszt Ferenc vejének – tulajdonítják ezt a kijelentést. Ma erős emberről, szeretetről, szépségről és művészetről esik szó a Hargita Megyéért Díj odaítélése kapcsán.
A történet angol lányregényekbe illő: egy jeles székelyföldi főúri család – s főként Csík-, Gyergyó- és Kászonszéken oly csekély a számuk, hogy nem esik nehezünkre számon tartani őket! – a labanc hadak gyújtogatása, majd egy véletlen tűzeset rombolása folytán kénytelen elhagyni ősi fészkét, történelemmel telített otthonát, a szárhegyi kastélyt. Később a család férfiágon kihal, a vér szerinti leszármazottak immár más, történelmi és kulturális életünkben jelentőséggel bíró történelmi családok nevét viselik. Az első világháború után összeomlott a régi, békebeli világ, helyén egy új világ jött létre. Bár megfogyatkozva s anyagi javaikban alaposan megnyirbálva, de még helyet kaptak a régi úri világ képviselői, a második világháborút követően azonban alóluk is kihúzták a talajt. A néptelen kastély hajdani lakóinak leszármazottjai szétszóródtak a nagyvilágban.
Az arisztokrácia azonban nemcsak gazdagságot, címet és rangot jelent, hanem felelősséget, a közért való szerepvállalást is jelent, a kultúra megtartását és gyarapodását segítő magatartást is jelent. Vagyon, cím és rang nélkül is az arisztokraták megmaradtak arisztokratának, a szellem felsőbbrendűségét, szupremáciáját hirdetve és megvalósításáért munkálkodva. Hittel és felelősséggel.
Aztán jött az 1989-es váltás. Egy újabb váltás, amely a változás, a hagyományos értékekhez való visszatérés reményét is magában hordozta. A váltás többek között a hajdani birtokosok újbóli birtokba helyezését is magával hozta, még akkor is, ha az ímmel-ámmal kiötölt és megvalósított restitúció felemásra sikeredett.
De míg máshol a történelmi családok a funkcionális, utolsó percig lakott, berendezett kastélyok helyett kifosztott épületeket, lelakott romhalmazokat kaptak vissza, Szárhegyen – éppen erős, szeretetgyakorlásra képes, így szépet értő és művészetet teremtő embereknek, az ugyancsak megyedíjas Zöld Lajos újságírónak, valamint Gaál András és Márton Árpád képzőművésznek köszönhetően – a Lázárok örökösei a múlt század harmincas éveinek romhalmaza helyett egy részben újraépített, berendezett, funkcionális épületegyüttest kapott vissza. S a páratlan szépségű reneszánsz kastélyban Erdély egyik legjelentősebb művészeti intézménye, az elmúlt közel fél évszázad hazai képzőművészeti életének reprezentatív keresztmetszetét adó szárhegyi művésztelep, az annak a vázán létrejött művészeti és kulturális központ működött.
Erős, így a szeretetet értő és művészetet teremtő emberek birtokába került vissza a kastély – hangsúlyozom, hogy talán ez az egyetlen az országban, ahol lelkes embereknek köszönhetően nem lerombolták, hanem gyarapították az elkobzott, majd jogos tulajdonosainak visszaszolgáltatott vagyont. Erősségüket, szeretetüket és művészetteremtő igyekezetüket példázza az a tény, hogy frissen visszaszerzett régi birtokukat a szeretet jegyében a műteremtés szolgálatába kívánták és kívánják állítani. Merkantil világunkban nem egy mindennapi, elfogadott és megértett magatartás ez. De a szellem arisztokratái felülemelkednek a mindennapi hívságokon, a vagyonnál, a rangnál és a címeknél fontosabbnak tartják a szolgálatot: a szeretetet, a szépet, a művészetteremtést.
Ma egy erős embert díjazunk.
Isten éltesse és segítse jó szándéka megvalósításában!
Csíkszereda, 2016. augusztus 12.
Emléklap
Sajtóközlemény
Hargita Megyéért Díjjal tüntették ki Lipthay Antalt
A Lázár-kastély többségi tulajdonosa Hargita Megye Tanácsa legrangosabb elismerésében részesült
Hargita Megyéért Díjjal tüntette ki Hargita Megye Tanácsa Lipthay Antalt, a gyergyószárhegyi Lázár-kastély többségi tulajdonosát a csíkszeredai megyeházán augusztus 12-én megtartott dísztanácsülésen. Hargita Megye Tanácsa a Hargita Megyéért Díjat évente egy alkalommal azoknak a személyeknek adományozza, akik kiemelkedő tevékenységükkel, helyi és országos szinten egyaránt, hozzájárultak a megye jó hírének öregbítéséhez.
Hargita megye büszke személyiségeire, és 2001 óta a legrangosabb kitüntetésével, a Hargita Megyéért Díjjal ismeri el azok munkásságát, akik öregbítik a megye hírnevét, hangzott el a dísztanácsülésen.
A jelenlevő korábbi díjazottakat, polgármestereket, intézményvezetőket, elöljárókat és meghívottakat Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntötte és nyitotta meg az ülést. Köszönetet mondott Zsombori Vilmos korábbi megyeelnöknek, hiszen a Hargita Megyéért Díjat ő alapította az akkori testülettel. Borboly Csaba beszédében úgy fogalmazott: mondhatni a díjazottakra támaszkodik a megye, hiszen ők azok, akik munkájukkal gazdagabbá teszik a térséget, és hiteles, követendő példát állítanak elénk. A mai díjazott is hozzáadott értékkel gazdagította térségünket – mondta a megyeelnök.
Czimbalmos Attila, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetője bemutatta az intézmény munkáját, amely több mint negyven éve viszi jóhírét a nagyvilágba Hargita megyének és Székelyföldnek. Felelevenítette a szárhegyi alkotóközpont kezdeményezőjének és megalapítójának, a szintén Hargita Megyéért Díjas Zöld Lajosnak a munkásságát, illetve vázolta a művésztelep kezdeteit, és a Lázár-kastély kapcsolódását ennek tevékenységébe.
Az idei díjazott mecénási tevékenységével hozzájárul ahhoz, hogy Hargita megye kulturális és turisztikai szempontból fejlődjön, mondta Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke. A Lázár-kastély többségi tulajdonosa részét a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak adományozta, amellyel feloldhatja a több éves jogi hercehurcát, fogalmazott az alelnök. Mint mondta, biztos benne, hogy a helyi polgármesteri hivatal a továbbiakban is segíteni fogja a kastély ügyét, majd bejelentette az idei díjazottat, Lipthay Antalt.
– Erős, így a szeretetet értő és művészetet teremtő emberek birtokába került vissza a kastély – hangsúlyozom, hogy talán ez az egyetlen az országban, ahol lelkes embereknek köszönhetően nem lerombolták, hanem gyarapították az elkobzott, majd jogos tulajdonosainak visszaszolgáltatott vagyont. Erősségüket, szeretetüket és művészetteremtő igyekezetüket példázza az a tény, hogy frissen visszaszerzett régi birtokukat a szeretet jegyében a műteremtés szolgálatába kívánták és kívánják állítani. Merkantil világunkban nem egy mindennapi, elfogadott és megértett magatartás ez. De a szellem arisztokratái felülemelkednek a mindennapi hívságokon, a vagyonnál, a rangnál és a címeknél fontosabbnak tartják a szolgálatot: a szeretetet, a szépet, a művészetteremtést. Ma egy erős embert díjazunk – hangzott el Lipthay Antal laudációjában.
A Hargita Megyéért Díjat Borboly Csaba és Barti Tihamér nyújtották át Lipthay Antalnak.
Lipthay Antal megköszönte a kitüntetést és a megható gondolatokat, amelyek, mint mondta, tovább erősítik Székelyföld iránti elkötelezettségét. Céljuk az, hogy gyarapítsák Székelyföld kulturális értékeit, ezért családja nevében is megköszönte a díjat. Úgy fogalmazott, a Lázár-kastély Székelyföldről üzen a nagyvilágnak, ezért a továbbiakban is legyen kulturális központ, szolgálva a térség hagyományait.
Farkas Balázs konzul Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében Zsigmond Barna Pál főkonzul gratulációját tolmácsolta, illetve szintén gratulált a díjazottnak a közösség érdekében végzett munkájához.
Verestóy Attila szenátor a díj üzeneteként a minket túlélő értékek teremtésének fontosságát fogalmazta meg.
Az esemény ünnepélyességét a Codex régizene-együttes és a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekotthon növendékeinek előadása emelte.
Csíkszereda, 2016. augusztus 12.
Sajtóhírek
http://kisujsag.ro/hargita-megyeert-dijjal-tuntettek-ki-a-lazar-kastely-tobbsegi-tulajdonosat/
http://hargitanepe.eu/hargita-megyeert-dij-a-mecenasnak/
http://csikirmdsz.ro/hu/nd/10475/hargita-megyeert-dijjal-tuntettek-ki-lipthay-antalt
2015:
Laudáció
Körülbelül 1 kilométer lehet – légvonalban! – a csíkszentkirályi Kultúrotthon és a Hargita Gyöngye Rt. tárgyalóterme közötti távolság. Akár át is sétálhatnánk tehát a Hargita Gyöngyé Rt-hez, megcsodálni azt az elképesztő mennyiségű elismerő oklevelet, ami az említett tárgyalóterem falait díszíti. Ha valamiféle szerencsétlenség folytán csak ez a tárgyalóterem maradna épségben, a jövő történészei már ezen elismerő oklevelek alapján is fogalmat alkothatnának régiónk elmúlt évekbeli gazdaság- és kultúrtörténetéről!
Kurkó Árpád a megye északi részén fekvő Gyergyóhollón született 1948. október 1-jén. 1966-ban érettségizett Gyergyóditróban, majd Dicsőszentmártonban és Nagyszebenben folytatta tanulmányait. Rövid, a közigazgatásban vállalt munka után a borszéki ásványvíz-palackozót vezette.
Mindannyiunk nagy szerencséje, hogy Borszékről való távozása után Kurkó Árpád folytatta azt, amihez legjobban értett, magyarán: tette a dolgát! Mintha megfogadta volna a fiatal Vörösmarty Mihály tanácsát, aki egyik disztichonjában a következőket mondja:
„Amit jól kezdtél, jól folytasd, vissza ne bámulj:
A gyakran pihenő dolga pihenni szokott.”
A kilencvenes évek közepétől Kurkó Árpád Alcsíkot jelölte ki új munkapontként, s szívós, kitartó munkával fölépítette az ország harmadik legnagyobb ásványvíz-palackozóját (vagy ahogy mi, székelyek mondjuk: borvíztöltődéjét), otthont, valóságos kishazát teremtve nemcsak önmaga, hanem szűkebb pátriája lakói számára is. Talán nem ildomos ilyen ünnepi alkalommal adólejekről beszélni, de azért feltétlenül megemlítendő, hogy Kurkó Árpád még véletlenül sem a fővárosban jelölte ki gazdasági vállalkozása székhelyét, hanem itthon, Hargita megyében, Alcsíkon, Csíkszentkirályon és Tusnádon – példát mutatva a gazdasági élet szereplőinek arra, hogy itthon is lehet boldogulni, legyen szó vállalkozásokról, régiónk kultúrájáról, és a sort még hosszan folytathatnánk.
Mondják, boldogabb országokban gazdaság és mecenatúra kéz a kézben jár. Egyre többet hallunk az egységesülő Európáról, egyre gyakrabban halljuk, hogy a globalizált tőkének nincsen nemzetisége, ennek ellenére mégis azt látjuk, hogy minden nemzet elsősorban saját nemzeti vállalkozásait igyekszik megerősíteni. Talán mert minden nemzet abban reménykedik, hogy egy ilyen gazdasági vállalkozás hajlandóbb közösségi, nemzeti célokra is áldozni. Nos, aki alaposan szemügyre veszi a Hargita Gyöngye Rt. tárgyalótermének falain lévő elismerő okleveleket, az egykettőre meggyőződhet, hogy Kurkó Árpádban korunk egyik legbőkezűbb mecénását tisztelheti. Egyáltalán nem csoda, hogy Magyarország nemrég Pro Cultura Hungarica-díjjal ismerte el mai díjazottunk eme kultúraközvetítő tevékenységét – amely elismeréshez utólag is tiszta szívből gratulálunk!
Mitől válik valaki sikeres emberré? Hogyan lesz egy vállalkozás huzamos ideig sikeres és piacvezető? Mi a nemzetközi hírnév titka? Határozott elképzelés, saját erőnkbe vetett hit és bizalom, illetve ama meggyőződés, hogy helyi erőket mozgósítva is lehet jelentőset alkotni. Talán elég lesz egyetlen példa is a fentiek illusztrálására: a 2012-es debreceni úszó-Európa bajnokság résztvevői csíkszentkirályi borvizet ihattak. Mennyivel jobb dolgunk van nekünk, akik naponta Hargita Gyöngyét ihatunk! Jékely Zoltán egyik versében „Isten lábnyomá”-nak nevezte a Hargitát, Kosztolányi Dezső szerint a „gyöngy” szavunk a magyar nyelv tíz legszebb szavának egyike. Isten éltesse Kurkó Árpádot, s adja Isten, hogy majdan egy olimpia résztvevői is Hargita Gyöngyét ihassanak. Akkor bizony már nemcsak külön-külön lesz szép a „Hargita” és a „gyöngy” szavunk, hanem a „Hargita Gyöngye” lesz a magyar nyelv legszebb szóösszetétele!
Lövétei Lázár László
Csíkszereda, 2015. május 20.
Emléklap
Videó
Sajtóközlemény
Kurkó Árpád vállalkozó az idei Hargita Megyéért díjas
Csíkszentkirályon tartották a 2015-ös megyei dísztanácsülést
Kurkó Árpád vállalkozó kapta az idei Hargita Megyéért díjat, a Hargita Megye Tanácsa által alapított kitüntetést. Az elismeréssel járó aranygyűrűt, oklevelet és díszutalványt Borboly Csaba megyeelnök adta át május 20-án, szerdán délelőtt a csíkszentkirályi kultúrotthonban, ahol a 2015. évi dísztanácsülést szervezték, a hagyományokhoz híven ezúttal is a megyenapok keretében. Hargita Megye Tanácsa a Hargita Megyéért Díjat évente egy alkalommal azoknak a személyeknek adományozza, akik kiemelkedő tevékenységükkel, helyi és országos szinten egyaránt, hozzájárultak a megye jó hírének öregbítéséhez.
Az eseményen jelen voltak polgármesterek, helyi és megyei tanácsosok, egyházi elöljárók, megyei és kormányzati intézmények vezetői, Andrei Jean-Adrian prefektus és Tánczos Barna szenátor is. Borboly Csaba külön köszöntötte valamennyiüket, elismerően szólva a megye érdekében folytatott intézményközi együttműködésről.
– Kurkó Árpád gazdag, szerteágazó, nagylelkű és önzetlen mecénási tevékenységéből hadd ragadjak ki pár kiemelkedő fegyvertényt, mint a kultúrház felújítása, a százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozat anyagi alapjainak megteremtése, a Munkácsy-kiállítás támogatása, több jeles képzőművészünk – többek között Berszán Zsolt, Részegh Botond és Botár László – támogatása. Nem elhanyagolható az egyháznak nyújtott segítsége sem: a szentkirályi egyházközség támogatása mellett jelentős összegekkel járult hozzá a Szent Ágoston- és a Millenniumi templom építéséhez. Akkor még nem szóltunk a tantárgyversenyeken nyertes diákok jutalmazásáról, a sportesemények finanszírozásáról, különböző sportegyesületek, csapatok támogatásáról – mondta méltató beszédében a megyeelnök, aki ezzel zárta gondolatait: – A szinonimaszótár szerint a mecénás azonos vagy hasonló jelentésű szavai: védelmező, mentor, pártfogó, támogató, oltalmazó, óvó, jóakaró, patronáló, védő, segítő. Kurkó Árpádra igaz valamennyi. (Mellékeltük Borboly Csaba beszédének teljes, szerkesztett változatát.)
Kurkó Árpád díjazás utáni beszédében elmondta, soha nem kívánkozott más vidékre vagy más országba, pedig lett volna alkalma elvándorolni, és itt akarja folytatni tevékenységét. Hozzátette: a gyerekeit is itthon maradásra, a szülőföld szeretetére nevelte.
– Mindig igyekeztem hasznára lenni a falunak, a megyének, az országnak és népemnek. Örülök, hogy itt élhetek, és ígérem, hogy ezentúl is a szülőföldemet szolgálom – jelentette ki a kitüntetett, aki a Szent Ferenc Alapítványnak ajánlotta fel a díjjal járó, 1500 eurónak megfelelő lej összeget.
Az ülés elején köszöntötte a jelenlévőket Székely Ernő polgármester, Andrei Jean-Adrian prefektus és Csató Béla pápai káplán. A községvezető ismertette Csíkszentkirály múltját és jelenét, a prefektus pedig úgy fogalmazott: jelenlétével a szolidaritásra, a kölcsönös tiszteletre, valamint a békés együttélésre való törekvést üzeni, és külön üdvözölte a XI. Hargitai Megyenapok megszervezését. Csató Béla ember és közösség kapcsolatáról fejtette ki gondolatait, melyek szerint „az ember csak szeretetközösségben ember”, a többi lehet érdek- vagy gazdasági közösség, hadsereg vagy más intézmény, de egyik sem örök ezek közül.
Csíkszereda, 2015. május 20.
Sajtóhírek
http://www.kronika.ro/erdelyi-hirek/elismeres-a-szekely-mecenasnak
http://www.maszol.ro/index.php/gazdasag/47755-kurko-arpad-vallalkozo-az-idei-hargita-megyeert-dijas
http://www.marosvasarhelyiradio.ro/hirek/kurko_arpad_kapta_az_idei_hargita_megyeert_dijat.html
2014:
Laudáció
Hermann Gusztáv Mihály történész, egyetemi adjunktus, Bukarestben született 1955. december 8-án, de ízig-vérig székelyudvarhelyi. Itt él gyerekkorától és itt fejti ki tevékenységét napjainkban is.
Elemi és középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte, történész-képzést a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen kapott, ahol 1980-ban végzett.
Tevékenységét az egyetem elvégzése után a Székelyudvarhelyi 6. sz. (ma Bethlen Gábor) Általános Iskolában kezdte, ahol 1990-ig történelem tanárként dolgozott. 1990-től 2000-ig Székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársa, 2001–2007 között a városi könyvtár igazgatója, majd rövid ideig, 2007–2009 között, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont székelyudvarhelyi hivatalának igazgatója. Közben, 2001-tól, felsőfokú oktatói tevékenységet is folytat: 2001–2009 között a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Székelyudvarhelyi Tanítóképző Kollégiumának, 2003–2009 között pedig a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának óraadó tanára. 2009-től egyetemi oktató a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Székelyudvarhelyi Tagozatán, mint egyetemi adjunktus. Rátermettségével, tudományos alapokon nyugvó felkészültségével kiváló oktatói tevékenységet végez, hathatósan hozzájárulva a diákok magas szintű szakképzéséhez.
Tudományos munkássága 1990-ben, történész-muzeológusi tevékenysége idején kezdett kibontakozni. Múzeumi munkatársként jó kiállítás tervezőnek és kivitelezőnek bizonyult. Itteni tevékenysége alatt körvonalazódott kutatási területe is, amely a székelység újkori, főként a 18–19. századi története lett. Ezen belül előnyben részesítette mentalitástörténeti kérdéseket, főképpen a székely rendi öntudat és a székelység magyarságtudata közti párhuzam tükröződéseit. Ez utóbbi kérdéskörhöz kapcsolódik a 2000-ben megvédett doktori disszertációja is, amelynek címe: A székely rendi öntudat a 18. században és a 19. század elején.
A székely identitás-történetre vonatkozó kutatásai mellett tanulmányozta a széki intézmény és a közélet történetét Udvarhelyszéken. Kutatásai eredményeit tudományos ülésszakokon elhangzott előadások, szakmai és népszerűsítő kiadványokban közölt írásai révén tette nyilvánossá, amelyek felsorolása messze túllépné ezen alkalom adta körülményeket.
Könyvtárigazgatóként a könyvállomány színvonalának emelését, folyamatos minőségi frissítését szorgalmazta. Arra törekedett, hogy a Városi Könyvtár – az alaptevékenységét kiegészítő civil szerveződések segítségével – a település és régió egyik alapvető, tág értelemben vett közművelődési- és tudományos központja legyen.
Hermann Gusztáv Mihály már 1990-től aktív szerkesztői tevékenységet folytatott.
1990-1991-ben felelős szerkesztője volta a Székelység című történelmi-néprajzi ismeretterjesztő lapnak. 1990-től 1999-ig részt vett a Székelyudvarhelyen megjelenő Múzeumi Füzetek című sorozat szerkesztésében. Ő kezdeményezte és vezette a Székelyföldre telepedett románok történetét feltáró kutatóprogramot, amely A többség kisebbsége (Csíkszereda, 1999) című tanulmánykötet megszerkesztésében konkretizálódott. 1999 szeptemberében, több székelyudvarhelyi fiatal humán-értelmiségivel közösen létrehozta az „Areopolisz” Történelem- és Társadalomtudományi Kutatócsoportot, melynek tudományos tanulmányokat tartalmazó évkönyvét éveken át szerkesztette.
Szakmai hozzáértésének, szervezői és szerkesztői tevékenységének kimagasló eredménye a 2012-ben megjelent „székely-tankönyv” (A székelység története. Kézikönyv és tankönyv az általános iskola VI. és VII. osztályai (valamint minden érdeklődő) számára.). Ennek a kisebbségi létünk viszonyai között megvalósított rendkívül fontos műnek nemcsak főszerkesztője, hanem több fejezetének szerzője is, és tudományos megalapozottságú replikáival kitartóan védelmezte azt a sok irányból érkező támadásokkal és vádaskodásokkal szemben.
Visszatekintve Hermann Gusztáv Mihály több évtizedes oktatói, szervezői és tudományos munkásságára megelégedéssel megállapíthatjuk, hogy az rendkívül eredményesnek bizonyult, hathatósan hozzájárult Hargita megye, a székelység és az egész magyarság tudományos és művelődési életének gyarapodásához.
A megyei tanács díjmegállapító kuratóriuma bölcsen cselekedett, amikor Hermann Gusztáv Mihály egyetemi adjunktust a Hargita Megyéért Díjra érdemesítette, hiszen egész munkásságával elsősorban a megye jó hírnevét öregbítette. E díj átvétele alkalmával kívánok neki jó egészséget és további eredményes munkát.
Marosvásárhely, 2014. június 3-án
Pál-Antal Sándor
Emléklap
Videó
Sajtóközlemény
Elismerés a megye hírnevét öregbítőknek
Hermann Gusztáv Mihály történész és Dorin Sîngeorzan orvos kapta az idei Hargita Megyéért díjat
Kihelyezett rendkívüli és dísztanácsülést tartott Hargita Megye Tanácsa június 3-án, kedden Székelyudvarhely polgármesteri hivatalában. Az első ülésen döntöttek arról, kinek ítélik a Hargita Megyéért díjat, a dísztanácsülésen pedig méltatták és átadták a kitüntetést. Ezúttal két személyt díjaztak: Hermann Gusztáv Mihály székelyudvarhelyi történészt és Dorin Sîngeorzan csíkszeredai urológust. A megyedíjat 2001 óta évente olyan személyiségnek adományozzák, aki munkásságával hozzájárult a megye hírnevének öregbítéséhez, és közösségét szolgálta, és négyévente román személyiséget is kitüntetnek, az arányosság elve alapján.
Hermann Gusztáv Mihály történész, egyetemi adjunktus Bukarestben született 1955. december 8-án, de ízig-vérig székelyudvarhelyi. Itt él gyerekkorától és itt fejti ki tevékenységét napjainkban is. 2009-től egyetemi oktató a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Székelyudvarhelyi Tagozatán. A székely identitás-történetre vonatkozó kutatásai mellett tanulmányozta a széki intézmény és a közélet történetét Udvarhelyszéken. Kutatásai eredményeit tudományos ülésszakokon elhangzott előadások, szakmai és népszerűsítő kiadványokban közölt írásai révén tette nyilvánossá, amelyek felsorolása messze túllépné a jelen alkalom adta körülményeket. Szakmai hozzáértésének, szervezői és szerkesztői tevékenységének kimagasló eredménye a 2012-ben megjelent „székely tankönyv” (A székelység története. Kézikönyv és tankönyv az általános iskola VI. és VII. osztályai – valamint minden érdeklődő – számára.). (A laudáció szövege megtalálható a mellékletben.)
Dorin Sîngeorzan urológus a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház urológiai osztályának főorvosa, az első Hargita megyei urológiai magánorvosi és extrakorporális vesekőtörő központ, az Uropraxis orvos igazgatója. 1993-ban kezdett endoszkópos műtéteket végezni, az eljárást a későbbiekben továbbfejlesztette. 1996-ban létrehozta az urológia részleget az általános sebészeti osztályon belül, amely 2007-ben külön osztály lett, elsőként Hargita megyében. Csapatával eddig több mint 15 ezer beavatkozást végzett el a megyei kórházban. A 2007-től indított magánpraxisában a megyében egyedülálló eljárást alkalmaz, éspedig az extrakorporális vesekőtörést. Idén a laparoszkópiás eljárást szeretné beindítani a kórház urológiai osztályán. (A laudáció szövege megtalálható a mellékletben, román nyelven.)
Az ünnepi tanácsülésen Bunta Levente polgármester, Andrei Jean-Adrian prefektus, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Incze Csongor, a megyei tanács alelnöke köszöntötte a megjelenteket. A meghívottak között voltak polgármesterek, egyházi méltóságok, intézményvezetők, valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviselője, Szarka Gábor konzul is. Borboly Csaba köszöntőjében azt mondta, a megyedíj átadása mindig is kiemelkedő esemény volt a megyében, és olyanoknak adjuk át, akikre büszke a közösség, akik példát mutatnak.
– Mindig azokat díjazzuk, akik alkottak, tettek a közösségért. Mindkét idei díjazottunk tevékenysége többletet jelent a megye számára. Bízom benne, hogy Hargita megyében a párbeszéd és az alkotás lesz az első helyen, és azért dolgozunk, hogy mindenki érezze, törődnek vele. Legyünk pró, ne kontra! – jelentette ki a megyeelnök.
Dorin Sîngeorzan köszönő beszédében azt mondta, szereti Hargita megyét, és örül annak, hogy a vezetők odafigyelnek az orvosokra. Kérte, hogy ez a figyelem ne szűnjön meg, és folytatódjon az a munka, amelynek célja az orvosok idevonzása, hogy azok jöjjenek a megyébe, ne a betegeknek kelljen más megyébe utazniuk problémáikkal. Hermann Gusztáv Mihály kijelentette, azoknak az elődeinek ajánlja a díjat, akik a Székelyföldre jöttek kenyeret keresni. Szerinte akkor lesz valaki tagja egy közösségnek, ha valamit tesz érte. Munkája során arra törekszik kutatótársaival együtt, hogy az igaz múltat tárja fel „magasztosságon és kritikán innen és túl”.
Az eseményt András Ildikó (ének) és Filtner Tünde (zongora) produkciója tette ünnepélyesebbé.
Székelyudvarhely, 2014. június 3.
Sajtóhírek
http://www.erdely.tv/hirek/hargita-megyeert-dijak?page=870
http://www.varoshaza.ro/wp-content/uploads/2013/08/szekelyudvarhely_maj_jun2014.pdf
http://www.szekelyhon.ro/aktualis/udvarhelyszek/disztanacsules-es-dijatado
http://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/30311-kiosztottak-az-idei-hargita-megyeert-dijakat
Laudatio
Într-o lume în care, din păcate, respectul pentru adevăratele valori nu prea mai funcţionează, într-o lume în care agitaţia superficială şi culorile stridente răzbesc, recunoaşterea profesionalismului discret, a abnegaţiei în lupta cu boala, cu suferinţa, a răbdării şi a dedicaţiei, e un act reparator pentru care alegerea premiatului este mai mult decât binevenită, este onorantă. Este onorantă, la fel ca şi cunoştinţa cu omul Dorin Sîngeorzan, a cărui vecinătate inspiră mereu şi mereu, speranţa că prietenia nu e doar o vorba în vânt şi că meseria nu e doar un simplu loc de unde îţi câştigi existenţa.
Nu sunt eu în măsura să vorbesc despre performanţele profesionale ale domnului Dr. Dorin Sîngeorzan, au făcut-o alţii şi o vor mai face, desigur, în continuare. Eu vreau doar să adaug efortul pe care omul Dorin Sîngeorzan l-a făcut, având atât de puţin timp în afara sălilor de operaţii şi a cabinetelor de consultaţii, pentru sănătatea cetăţii, a urbei, a concetăţenilor săi. Doctorul Sîngeorzan a înţeles, la fel ca şi alţii dintre noi, că e o datorie să încercăm cu tenacitate să nu lăsăm răul să ne subjuge, să nu uităm că, întinzându-ne mâna ne putem vindeca de rele, că uitându-ne unii în ochii celorlalţi vom putea vedea împreună cum să ne clădim un viitor senin.
Dr. Sîngeorzan este, cu siguranţă, unul dintre cei a căror viaţă nu e numai a lui, a minunatei sale familii, ci e parte din lupta continuă pe care trebuie să o ducem pentru ca oamenii să înţeleagă că fără educaţie, fără voinţa, fără înţelegere, fără iubire, suntem ireversibil pierduţi.
Domnul dr. Dorin Sîngeorzan este coordonatorul activităţilor cu caracter medical şi administrativ în cadrul Secţiei de Urologie a Spitalului Judeţean de Urgenţă Miercurea Ciuc, director medical la Centrul Medical de Urologie şi ESWL Uropraxis din Miercurea Ciuc şi din anul 2011 coordonator al unui proiect de achiziţie de aparatură medicală de înaltă tehnologie, selectat şi cofinanţat de Uniunea Europeana prin Fondul European pentru Dezvoltare.
Din anul 1993 a început operaţiile endoscopice minim invazive, nesângerânde pentru afecţiunile urologice (prima operaţie endoscopică pentru bolile prostatei, vezicii urinare).
A dezvoltat în timp operaţiile endoscopice pentru bolile rinichilor şi căilor urinare inferioare şi superioare astfel că azi 2/3 din totalul operaţiilor efectuate în spital sunt nesângerânde.
În anul 1996 înfiinţează compartimentul de urologie în cadrul secţiei de chirurgie generală, iar în anul 2007 organizează pentru prima dată în judeţul Harghita o secţie de urologie.
Începând cu anul 2003 a instalat în premieră în Spitalul Judeţean de Urgenţă Miercurea Ciuc un aparat de tratamente cu unde de şoc a calculilor renali, echipament obţinut printr-o donaţie a unei clinici de urologie din Germania, iar în anul 2007 organizează pentru prima dată în judeţul Harghita o secţie de urologie.
De la data angajării în Spitalul judeţean a efectuat în echipă cu medici şi asistenţi peste 15.000 de intervenţii chirurgicale.
Anul 2007 a însemnat totodată începerea unei activităţi susţinute private într-un serviciu specializat de urologie unde a dezvoltat o procedură chirurgicală unică în judeţ, şi anume litotriţia extracorporală.
La Centrul Medical Uropraxis a desfăşurat anual activităţi gratuite de screening pentru depistarea precoce a cancerului de prostată şi vezică urinară.
Pentru anul 2014 îşi doreşte a fi anul în care va implementa în secţia de urologie a spitalului – laparoscopia urologică.
Momentul în care suntem acum, e unul special. E timpul să repunem la locul lor adevăratele valori, adevăratele motive pentru care am fost creaţi şi să nu uităm că frumosul, binele şi înţelegerea au fost mereu partea luminoasă şi caldă a vieţii şi că pentru a le ajunge nici-un efort nu e prea mare.
Domnul dr. Dorin Sîngeorzan s-a aşezat de partea luminoasă a existenţei şi ne dovedeşte asta în fiecare clipă.
Felicitări Domnule doctor Sîngeorzan, felicitări dragă prietene!
Ion Proca
Miercurea Ciuc, la 3 iunie 2014
Diplomă
Comunicat de presă
Premiul Pro Harghita s-a acordat doctorului Dorin Sîngeorzan și istoricului Hermann Gusztáv Mihály
Ședința festivă și extraordinară a consiliului județean la Odorheiu-Secuiesc
În cursul zilei de 3 iunie, la sediul Primăriei municipiului Odorheiu-Secuiesc, a avut loc ședința extraordinară și cea festivă a consiliului județean. Ședința festivă a consiliului județean a fost deschisă în mod oficial de Borboly Csaba, președintele Consiliului Județean Harghita. „Acordarea premiului Pro Harghita a fost întotdeauna un eveniment special și s-a conferit acelor personalități care sunt un model pentru societatea noastră și de care noi suntem mândri. Ședința festivă și acordarea acestui premiu se desfășoară în cadrul celei de a zecea ediții a Zilelor Județului Harghita. De-a lungul timpului laureații acestui premiu au fost personalități care prin munca lor au contribuit la făurirea de lucruri notabile pentru comunitate. Mă aflu în postura privilegiată de a-i cunoaște pe ambii laureați, mă leagă de dânșii activitatea profesională zilnică”, a afirmat Borboly Csaba. Acesta a mai adăugat că este încrezător în ceea ce privește viitorul județului Harghita, bazat pe dialog și creație. Îndemnul lui a fost acela: „să fim pro și nu contra”. Președintele consiliului județean le-a urat laureaților continuarea cu succes a activități întreprinse în același mod în care au făcut-o până acum.
Primarul municipiului Bunta Levente a vorbit despre onoarea care se aduce odată cu organizarea în localitate a ședinței consiliului județean. Acesta a continuat prin a-i felicita pe cei nominalizați să primească premiul Pro Harghita, afirmând că acestea sunt personalități remarcabile ale județului.
În acest an premiul Pro Harghita s-a oferit doctorului Dorin Sîngeorzan și istoricului Hermann Gusztáv Mihály. În discursul său dr. Dorin Sîngeorzan a mulțumit pentru premiu și a continuat prin a afirma că iubește județul Harghita. Se bucură de asemenea că medicii nu au fost uitați și și-a exprimat speranța că preocupările față de aceștia vor continua astfel ca să nu părăsească locurile de aici, iar persoanele care au nevoie de ajutorul lor să nu trebuiască să se deplaseze în alte orașe pentru a-și rezolva problemele medicale.
După cum s-a putut auzi și la festivitatea de premiere, „dr. Dorin Sîngeorzan este coordonatorul activităţilor cu caracter medical şi administrativ în cadrul Secţiei de Urologie a Spitalului Judeţean de Urgenţă Miercurea-Ciuc, director medical la Centrul Medical de Urologie şi ESWL Uropraxis din Miercurea-Ciuc şi din anul 2011 coordonator al unui proiect de achiziţie de aparatură medicală de înaltă tehnologie, selectat şi cofinanţat de Uniunea Europeană prin Fondul European pentru Dezvoltare”.
La rândul său Hermann Gusztáv Mihály a spus: „Le dedic acest premiu înaintașilor mei care au venit pe aceste meleaguri să-și câștige existența. Devii membru al unei comunități în momentul în care faci ceva pentru aceasta. Bunicul meu era nelipsit de la repetițiile corului, tatăl meu a fost un neobosit istoric și cercetător al culturii locale. Mi-am dorit să servesc această comunitate, având la bază acest trecut. Îmi face o plăcere deosebită să lucrez cu actuala echipă de autori, împreună cu care ne străduim să relevăm adevărul trecutului și să-i explorăm măreția, dincolo de critici. Îmi exprim speranța că timpul îmi va permite să răsplătesc această onoare.”
Despre istoricul Hermann Gusztáv Mihály în laudatio s-a spus: „Hermann Gusztáv Mihály istoric și profesor universitar, s-a născut la București în data de 8 decembrie 1955, însă este get beget odorheian. Locuiește aici din copilărie și tot aici își desfășoară și activitatea. Din anul 2009 este profesor universitar în cadrul Universității Babeş–Bolyai, sucursala Odorheiu-Secuiesc. Pe lângă cercetările istoriei identității secuilor, a făcut și cercetări referitoare la instituțiile și viața publică din Scaunul Odorhei. Rezultatul înaltelor sale cunoștințelor profesionale se reflectă și în volumul Istoria secuilor, apărut în 2012, fiind redactorul principal al acestuia.”
Atmosfera a fost întregită și cu un scurt moment artistic al interpretei András Ildikó, acompaniată la pian de Filtner Tünde.
Miercurea-Ciuc, 3 iunie 2014
Știri de presă
2013:
Laudáció
Egy arra méltó ember dicsérete
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Nagyra nőttek 1997 óta, hazakerülése óta a kolostor melletti oldalban elültetett fenyők. Ő csaknem ugyanazzal a lendülettel teszi a dolgát, hogy felújított templom, kijavítgatott hajlék várhassa a fiatal ferences testvéreket.
1920. május 10-én Gyergyószárhegyen született. 10 testvére közül 4-en érték meg a felnőtt kort, de a világháború után egyedül maradt. Tanulmányait itthon, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában folytatta. A szerzetesrendbe 1938. október 6-án lépett be Szászmedgyesen. A teológiát 1939 és 1944 között Vajdahunyadon végezte. 1943. június 20-án boldog emlékű Márton Áron szentelte pappá Gyulafehérváron. A nagy püspök szavai, amivel útjukra bocsátotta: a „Vértanúkká szentellek titeket”, a nagy püspök tiszta jövőlátásáról vallottak.
A háború után Fogarason a magyar élet elindítói között találjuk. Tanítói képesítést szerez, majd a Bolyai Egyetemen latin-görög-magyar szakos tanári oklevelet.
1944-ben letartóztatták, majd kényszerlakhelyre küldték, ami egy évet tartott. 1947-ben a székelyudvarhelyi szerafikumba került, ahol a kispapok oktatásával bízták meg.
1948-ban a zetelaki plébánián teljesített papi szolgálatot.
1951. augusztus 20-án a szerzeteseket elhurcolták kolostoraikból. Ezt követően Máriaradnán töltött el hat évet egy másik rendtársával. Ez alatt az idő alatt ismerkedett meg Szoboszlai Aladárral, a későbbi ’57-es kirakatper fővádlottjával. Ebben az ügyben, 1957. december 4-én letartóztatták és kilenc hónapi vizsgálati fogság után halálra ítélték, majd ezt életfogytiglani kényszermunkára változtatták.
1964. augusztus 2-án közkegyelemmel szabadult. Félév után a temesvári egyházmegyében talált egy kis plébániát, ahol 12 évet töltött el. A papi szolgálat mellett templom- és plébániajavításokból is kivette a részét.
Ez után Kolozsvárra került. 1980-ban újra letartóztatták, ezúttal a rózsafüzér gyártásával és azzal való üzérkedéssel, mint közbűntényest vádolták meg. Két évre ítélték el. 1982-ben szabadult.
Kisgyermek korában rajtakapták a szárhegyi barátok a vackorfa lombjai között, ahonnan nem tudott észrevétlenül megszabadulni. Az azt követő ministrálás egész életét meghatározta. Mintha annak a vackorfának az ágai az égből nyúltak volna le, hogy örökre karjaikba vegyék Ferenc Bélát, akit Ervin atyaként ismer a világ, s aki ebben az évben tartja rubinmiséjét, amely 70 éves papi szolgálatot jelent.
Hazatérése óta munkája nyomán más hangulata lett a kolostornak, úgy kapta vissza eredeti rendeltetését, hogy azért a közösséggé is maradjon.
Amikor a megye legmagasabb díjára jelölnek valakit, az példakép is kell legyen. Olyan embert emelni példaképül, aki Áron püspök szellemiségét, magatartását, választotta életre szóló erőt adó forrásnak, s aki hajlíthatatlan be is tartotta e néma fogadalmát, amit a boldog emlékű életvitele követésére tett, megtisztelő azok számára is, akik díjazhatnak.
Aki szóba áll Ervin atyával, vele azonnal szembesül nagy tudásával, klasszikus műveltségével, emberségével, hajlíthatatlan igazságszeretetével, éles látásával, amivel azonnal észreveszi a settenkedő fondorlatot is, s nem restelli azt nevén nevezni.
Páter Ervint Isten ajándéknak küldte nekünk, a közösségnek. Miniszter is lehetett volna, ám megmaradt népe hűséges ministránsának.
Felénk, ha valakit megszeretnek, becenévvel illetik. Nem véletlen tehát, hogy az atyát legalább annyian emlegetik szerte a világban, ahova példás életének híre eljutott Turbó atyának, mint Ervin atyának. Nincs ebben a becenévben gúny, de van elismerő szeretet.
Sokszor tüntették az utóbbi években ki, sok elismerést kapott megérdemelten. A Hargita megye-díj csak ráadás ezekre azzal, hogy ebben ott dobog a szülőföld szíve, ott rejlik benne e föld lelke is.
Főhajtásként adjuk át, azzal a hittel, hogy Ervin atyánál méltatlanabb soha nem kapja meg ezt a díjat. Három emberöltönyi, mások hasznára eltöltött idő köszöntése is e díj.
Isten éltesse még sokáig a kitüntetettet!
Bajna György
Oklevél
Videó
Sajtóközlemény
„Megmaradt népe hűséges ministránsának”
A szárhegyi Ferencz Ervin ferences szerzetes kapta az idei Hargita Megyéért Díjat
A hagyományhoz illően, idén is Gyergyószárhegyen tartotta ünnepi ülését Hargita Megye Tanácsa. Május 16-án, csütörtökön a Lázár-kastély lovagtermében a 93 éves Ferencz Ervin ferences szerzetest tüntették ki a Hargita Megyéért Díjjal, amelyet Petres Sándor és Birtalan József, Hargita Megye Tanácsának alelnökei adtak át, a jelenlévők vastapsa kíséretében.
A dísztanácsülést Petres Sándor nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta, hogy a megyedíj tulajdonképpen hazatért, hiszen évente a településen szoktak dönteni a kitüntetett személyéről, ezúttal viszont helybélinek is ítélték oda. Gábor László, a község polgármestere példaértékűnek nevezte Ervin atya életpályáját, mint mondta, jár neki ez az elismerés, és megköszönte a megye tanácsosoknak, hogy szárhegyi személyiséget díjaznak. Portik-Hegyi Kelemen főesperes a pünkösdi készülődés jegyében a Szentlélek erejéről beszélt, valamint arról, hogy Istennek mindenkivel van egy terve, és Ervin atyánál nagyon jól látszik az isteni terv megvalósulása.
Csata Orsolya moderátor felolvasta a Bajna György által megírt laudációt. „Aki szóba áll Ervin atyával, vele azonnal szembesül nagy tudásával, klasszikus műveltségével, emberségével, hajlíthatatlan igazságszeretetével, éles látásával, amivel azonnal észreveszi a settenkedő fondorlatot is, s nem restelli azt nevén nevezni. Páter Ervint Isten ajándéknak küldte nekünk, a közösségnek. Miniszter is lehetett volna, ám megmaradt népe hűséges ministránsának” – fogalmazott Bajna György. (Mellékeltük a laudáció teljes szövegét.)
Ervin atya beszédében azt mondta, a szárhegyi Kájoni Akadémia Alapítványnak ajánlja fel az 1500 eurónak megfelelő lejjel járó díjat, a helyi szorgalmas és szegény családból származó gyermekek megsegítésére.
Az ünnepi ülésen a beszédek mellett szavalatok hangzottak el, és a helyi iskolások blockflötecsoportja előadta a Reneszánsz táncok című műsort.
Rendkívüli ülés a dísztanácsülés előtt
A dísztanácsülést megelőzően a lovagterem fölötti helyiségben rendkívüli ülést is tartott a megyei testület. Titkos szavazással elfogadták azt a határozati javaslatot, hogy Ábrahám Emma töltse be a Hargita Megyei Agrárkamara ügyvezető igazgatói tisztségét. A második és egyben utolsó napirendi pontnál megszavazták, hogy Hargita Megye Tanácsa részéről Petres Sándor alelnök írja alá a megyeelnök helyett a Görgény–Kelemen Közösségi Fejlesztési Társulás alapító okiratát, ami a jövő héten esedékes. Birtalan József alelnök biztosított mindenkit arról, hogy a hivatal működni fog addig is, amíg Borboly Csaba nem láthatja el teendőit – a megyeelnök távolléte hivatalosan szabadságnak számít, és addig az alelnökök vezetik az intézményt.
Csíkszereda, 2013. május 16.
Sajtóhírek
http://itthon.ma/erdelyorszag.php?cikk_id=810
2012:
Laudáció
„1938-ban születtem Korondon, a későbbi vallomások szerint nem reménytelenül, mondja magáról, a rá jellemző, sajátos iróniával Páll Lajos. Szüleim, nagyszüleim, rokonaim – a foghíjas emlékezet szerint – mind fazekasok voltak. Bizonyára nekem is ez a sor tartatott volna, ha egy kevéssel keményebb csontozatú, vagy gyengébb tanuló vagyok. Így kerültem középiskolába, egyetemre, börtönbe, s amolyan hazai prófétának Korondra.”
A kilenc gyermekes fazekas édesapja már kiskorában kemény munkára fogta, 80 medvét és kis szarvasokat kellett naponta elkészítenie és eladnia a piacon.
„Én olyan kicsi meg sovány vagyok, hogy a doktor azt mondta, belőlem nem lehet sohasem szobrász. Mert a szobrásznak nagy köveket kell faragnia, emelgetnie”, ez az édesanyjának elpanaszolt mondat győzte meg a szigorú apát, hogy festészeti osztályba engedje és folytathassa tanulmányait Marosvásárhelyen. Verseket ír és fest. Festményeit már ekkor megvásárolják tanárai.
Első próbálkozásra nem vették fel a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetbe, a nyári munkában feltört a tenyere, ami nagyon zavarta a rajzolásban „Abban az évben Kolozsvárott négy magyar és hét román volt az előírt norma. Nem vettek fel. Akkor éltem meg Vásárhelyen a nyomor legmélyebb bugyrait. Munkát kellett szereznem, de amíg nem találtam, az állomáson aludtam egészen addig, míg fölvettek a Bábszínházhoz díszletfestőnek” – meséli egy beszélgetésben. A második évben felvették, pedig ekkor a numerus clausus már három magyar – hét román volt. Rövid ideig volt csak egyetemi hallgató, Az 56-os forradalom leverése után 1959-ben letartóztatják, három napig étlen-szomjan tartják fogva, bírói úton államellenes összeesküvés koholt vádjával súlyos börtönbüntetésre ítélik.
Bűne? Verseket írt és olvasott, barátaival beszélgetett. Odaadta barátnőjének Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című költeményét, aki lemásolta és terjesztette.
A huszonéves Páll Lajos megjárja a kommunista diktatúra szörnyű börtöneit, éhezik, fázik, megalázzák, sokszor megverik, sötét magánzárkába zárják, mert szappanból Krisztusfejet gyúrt. Kibírta. Vérhast, tífuszt kapott. Túlélte. A Duna szigetek egyik lágerében homokgátat építtettek velük, amit elmosott a Duna. Oly korban élt, amikor
„ Fegyveres őr parancsolt a merev ártatlannak,
Tán az Úr elaludt, elköltözött, vagy meghalt.”
A börtönben a hatalmas szabadságvágy íratta vele a verseket, nem volt papírja, a fejében írta és őrizte meg a költeményeit. Ezt a befelé menekülést, a vershez menekülési tudományát mindvégig megtartotta. Talán ez mentette meg az összeroppanástól. Erővel, lélekhittel legyőzte félelmét: Mi lesz, ha Isten kiejt a markából?
1962-ben, szabadulása után – az ígéretek ellenére – nem folytathatta tanulmányait, hazatért szülőfalujába, Korondra, amely sok versének és festményének ihlető forrásává vált. Verseire közlési tilalmat adtak ki, még álnéven sem jelenthette meg költeményeit, kiállításokon ritkán vehetett részt. „Olyan feljelentések mentek ellenem, hogy az egyik festményemen az ég piros-fehér-zöld. Egy kiállításomat azért zárták be, mert feljelentettek, hogy az egyik képemen egy gyermek hintázik, s a többi nézi, ami azt jelenti, hogy a kommunistákat fel kell akasztani. Egy másik képemen egy templom látható, kerítéssel körülvéve, erről azt jelentették: Páll Lajos szerint nincs vallásszabadság. Amikor kint a szabadban rajzoltam, meg-megállt mellettem egy-egy kocsi, ilyenkor mindig arra gondoltam: most visznek.”
Sorsa sok szenvedés, megpróbáltatás, de a szenvedések tűzkohójában teljesedik ki csodálatos és egyedi költői és festőművészi tehetsége, sajátos képi világa.
„Vidékünkön – szól a költő vallomása – az ezeregy íratlan törvény közepette úgy él a költő, mint galamb a tövis között. Hiszem, hogy a dal szüli énekesét, mégsem ment fel semmi. Se a csorba falvak, a köves, suvadásos domboldalak, a csontként kifehéredő gyökerek, a kora ősztől párás szemmel hunyorgó házak, sem az ülő-álló emberek, kiknek serétre töltött apró szeme kísért.” Ez a hűség íratja vele torokszorító verseit, amelyek a sorsképek megrázó erejével hatnak ránk. Szűkszavúan és drámaian.
Fülledt szürkületkor
megnémult villámok,
halott ősök ragadnak el
járni panasztáncot.
Nagyapámért, nagyanyámért,
Kontyon koppant fakanálért,
Lányért, földért, Szűzanyáért,
Hulló kőért, szép halálért.
Nekem nincs menekvés,
Törvénytartó népem
ajkán én már ki nem mondott
káromkodás lettem.
Ebből a hűségből fakadnak festményei, a messziről felismerhető és félreérthetetlenül erdélyi képei. Akinek ma a szobája falán Páll Lajos festmény függ, büszke lehet rá, féltett kincsként őrzi, éljen akár Erdélyben vagy a világ bármely részén, Amerikától Ausztráliáig.
Versköteteit forgatva összeszorul a szívünk. Költészet és látvány, a székelység jövője miatti féltő aggodalom és népszeretet, fohász, átok és áldás, szenvedés- és lázadás költészet övé. De festményein ragyog a fény, szikrázik a téli fehérség, ég a nyár, és tündököl a tavasz, átölel az ősz, a színes hajnal és az alkony melegsége. Megszépül a korondi, sóvidéki táj, amelyet vigyáznak a kis templomok, kisimul az egyszerű emberek konok, kemény arca.
Hazatalál képein és mi is hazaérkezünk vele.
A Hargita megyéért díj a szülőföld főhajtása Páll Lajos emberi nagysága és művészete előtt.
Kedves Lajos! Isten óvjon és oltalmazzon, tartson meg erőben és egészségben, alkotói kedvben, éltessen még sokáig!
Papp Kincses Emese
Emléklap
Sajtóközlemény
Dísztanácsülés a korondi katolikus templomban
Páll Lajos korondi költő és festőművész a Hargita Megyéért Díj 2012-es évi kitüntetettje
Páll Lajos költőt és festőművészt tüntette ki május 23-án Hargita Megye Tanácsa nevében Borboly Csaba megyeitanács-elnök a III. Székelyföldi Napok keretében a korondi római katolikus templomban tartott dísztanácsülésen.
– Akkor is szükség van ilyen ünnepi eseményekre, amikor a politikai helyzettől függően a központi hatalom döntései nem az erdélyi magyarság érdekeit szolgálják – mondta Borboly Csaba hozzátéve: – A politikai konjunktúrának az erdélyi magyarság érdekeit nem igazán szolgáló döntései közepette szükség van a maihoz hasonló lélekerősítő cselekményekre. Számunkra kedvezőtlen időszakot élünk meg, de díjazunk is. Az élet rendje, hogy túllépjünk a pillanatnyi bosszúságon, és a lehetőségekhez mérve megtegyük azt, ami közösségünk szempontjából fontos. Páll Lajos is ezt tette. Élete során több alkalommal volt olyan helyzetben, amikor az emberileg elfogadható csüggedésen felülkerekedve, a fenyítő és kedvezőtlen körülmények ellenére a szépségre és a művészi értékre alapozott, székely emberhez illően nem tört meg, hanem felállt, a lehetőségekhez mérve tette, amit ősei példája által vezérelve tennie kellett, és festményei, költeményei révén elmondta, amit az adott körülmények között nem szabadott volna.
A tanácsülésen Páll Lajost Papp Kincses Emese megyei tanácsos és Ferenczes István, a Székelyföld kulturális folyóirat volt főszerkesztője méltatta. Előbbi rövid életrajzban mutatta be a dísztanácsülésen kitüntetett költő és festő érdemeit, míg Ferenczes István barátként értékelte a kitüntetett életművét. Mindketten elmondták, milyen erővel kerekedett felül Páll Lajos az életpályáját derékba törő külső hatásokon, és az adott körülmények között is egyedülálló lélekként megtalálta módját mondanivalója kinyilvánítására. Festményeiben a szülőföld tájait dicsérte, költeményeiben pedig közössége, a székelység sorsa iránt érzett aggodalma talált utat, miközben megmaradt megértő, a hasonló érzelműek számára támaszt nyújtó székely atyafinak. Maga a kitüntetett a díj átvétele után mondhatni az egész székely közösséget méltán képviselő két személynek, édesanyjának és édesapjának mondott köszönetet saját költeményeivel.
A dísztanácsülés másik, immár hagyományosnak mondható része a leggondozottabb és legtisztább településnek járó díjak kiosztása volt. A kiértékelő bizottság szerint a városok kategóriában a legtisztább városnak járó díjat Csíkszereda kapta, második helyezett Székelykeresztúr, illetve különdíjat kapott Maroshévíz.
– A városvezetés, a városháza alkalmazottjait, illetve a csíkszeredai polgárok hozzáállását dicséri az a tény, hogy jó néhány éve sorra a megyeszékhely viszi el a leggondozottabb és legtisztább városnak járó díjat – mondta Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, hozzátéve, örömet jelent számára, hogy értékelik az igyekezetet, ezt a messze földről hazatérők véleménye is tükrözi.
A községek közül a fődíjat Parajd vitte el, őt követte a sorban Csíkszentkirály, Gyergyóremete, Csíkszépvíz, Oroszhegy és Gyergyóditró.
Az elmúlt év alatt legnagyobb fejlődést elért települések kategóriában Csíkszentimrét és Máréfalvát illette kitüntetés.
Csíkszereda, 2012. május 23.
2011:
Barabási Albert-László – fizikus, akadémikus
2010:
Ferenczes István – költő
2009:
Hajdu Menyhért Gábor – ügyvéd, politikus
2008:
Post mortem – Dr. Vofkori László – egyetemi tanár
2007:
Dr. Torró T. Tibor – akadémikus
Suciu Petru – tanár
2006:
Dr. Vencser László – kanonok
2005:
Berszán Lajos – római-katolikus plébános
2004:
| Szabó Gyula – író |
2003:
Zöld Lajos, Gaál András, Márton Árpád – a gyergyószárhegyi alkotótábor alapítói
2002:
Dr. György Antal – egyetemi docens, agrármérnök
2001:
| Kányádi Sándor – költő |
