Dévai gyerekek látogattak el Gyimesbe és Csíkszeredába a római katolikus egyház szervezésében

Több mint ötven gyerek tartózkodott Gyimesben Déváról, a római katolikus egyház által szervezett táborban. A gyermekek Csíkszeredába is ellátogattak az elmúlt napokban Főcze Imre Bonaventura atya, dévai plébános vezetésével. Kedden a Kájoni János Megyei Könyvtárban várták őket és a Csíki Székely Múzeumba is ellátogattak, szerdán délután pedig megnézték a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes műsorát, a János Vitézt.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Csíksomlyón találkozott a gyerekekkel, akiket arra bíztatott, jöjjenek minél többször Hargita megyébe, építsék baráti kapcsolataikat:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/

„Kapcsolatokat létrehozni és ápolni, minden korosztálynak értéket jelent. Hargita Megye Tanácsa részéről mindig fontosnak tartottuk a szórvánnyal való kapcsolattartást, az együttműködések körének bővítését, és hogy ezeket a kapcsolatokat úgymond élővé tegyük. Civil szervezetek számára kiírt pályázataink a szórvány magyarság civil szervezetei számára is nyitottak, ily módon is támogatjuk a szórvány közösségeket”

– nyilatkozta Borboly Csaba.

Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk címmel indította útjára 2009-ben közösségfejlesztési programját, amely a szórványban élő magyarság identitástudatának erősítése érdekében kínál együttműködést a székelyföldi tömbmagyarsággal. (A programról bővebben: https://www.facebook.com/osszetartozunk )

A program keretében alakítottak ki sokoldalú együttműködési kapcsolatokat Temes és Beszterce-Naszód megyékkel, később pedig Aranyosszékkel, majd Krassó-Szörény megye szórványmagyarságával. A kapcsolatok skálája igen sokrétű: kulturális együttműködések, szakmai konferenciák, tanulmányi kirándulások, továbbképzések, gyerektáborok, együttműködések a vidékfejlesztés terén, ezekben az együttműködésekben részt vesz Hargita Megye Tanácsa és alintézményei. 2009 óta számtalanszor látogattak el a szórványból Székelyföldre, és vitték el előadásaikat, szakmai tapasztalatukat a székelyföldiek a szórványba, vagy ünnepeltek közösen egymás rendezvényein. De időközben megalakult az Összetartozunk munkacsoport is.

Hargita Megye Tanácsa civil pályázataira idén is pályázhatnak más megyékből is, ezzel is teret adva és lehetőséget teremtve a szórvány és a székelyföldi közösségek együttműködésének fenntartására és kiszélesítésére. A kitét csupán annyi minden pályázat esetében, hogy a megpályázott program kapcsolódjon Hargita megyéhez.

“Nyitottak vagyunk minden olyan együttműködésre, amely által segíthetünk az identitás megőrzésében, a számbeli kisebbségben élők számára erős támasz lehetünk. Számos olyan kulturális programunk van, amely még színesebbé válhat egy másik térség, egy másik vidék részvételével”

– mondta a pályázati kiírás kapcsán Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A pályázatokról itt tájékozódhatnak: https://hargitamegye.ro/palyazatok/

Csíkszereda, 2024. február 23.