A probléma helyi szintű aktualitása miatt Hargita Megye Tanácsa a megfelelő gyakorlatok és közreműködések jópéldája.
2019-ben Hargita megyében kezdte meg tevékenységét a nagyragadozókkal foglalkozó regionális platform, amelynek tagjai megoldást kívánnak találni a nagyragadozók okozta problémákra Európa szerte.
A nagyragadozókkal foglalkozó regionális platformok tevékenysége jelentős mértékben hozzájárulhat a nemzeti, makroregionális platformok tevékenységéhez, hozzájárulva az akció- és közbelépési tervek elkészítéséhez.
Erre a témára hivatkozva került sor ma, február 12-én egy online munkaülésre, amelyen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, a Régiók Európai Bizottságának jelentéstevője, valamint az ADELPHI képviselői (Európa független klíma-, környezet- és fejlesztési agytrösztje).
A találkozó kiemelkedő témája Hargita megye újraválasztása volt, így az Európai Bizottság projektjei keretében, a megyei tanács lesz a házigazdája a nagyragadozókkal foglalkozó regionális platformnak.
Becslések szerint a platform munkája március-április között fog elkezdődni, ami kedvező abban az összefüggésben, hogy Borboly Csabát választották az Régiók Európai Bizottsága előadójának a biológiai sokféleség védelméről, valamint az emberek és a nagyvadak közötti együttélésről szóló új véleményhez.
A regionális platformról szóló aktuális információk elérhetőek itt: Arhivum
Az Adelphivel kapcsolatos információk a következő linken olvashatók: https://adelphi.de/en/projects/
Borboly Csaba kifejtette, a platform célja feltárni a nagyragadozók jelenléte okozta konfliktusok kezelésének megfelelő módjait az aktuális problémák közös megoldásával, valamint az összes érintett szereplő közötti kommunikáció elősegítése.
Ugyanakkor céljuk, hogy ezen a platformon keresztül olyan finanszírozási forrásokat azonosítsanak, amelyek hozzájárulnak a tanulmányok elvégzéséhez és az életképes módszerek megtalálásához.
Csíkszereda, február 12.