5 állás elfoglalására az Internship program keretén belül, a 176/2018-as törvény értelmében

 

A program célja:

 

Szakmai és személyi fejlődés, mind egyénileg, mind pedig egy szakmai közösség tagjaként;

• Szakmai tapasztalat szerzése, valamint gyakorlati készségek és kompetenciák fejlesztése;

• Az oktatási rendszerről a munkaerőpiacra való áttérés megkönnyítése;

• Karrierépítési lehetőség Hargita Megye Tanácsánál;

• Hargita Megye Tanácsa tevékenységi körének és kötelezettségeinek megismerése

 

Kinek ajánljuk?

• Olyan fiataloknak, akik friss egyetemi végzettséggel rendelkeznek és teljesítik az elvárt szakterületekre vonatkozó feltételeket.

• 5 olyan egyetemi végzettnek, aki szívügyének érzi, hogy segítse Hargita Megye Tanácsának gazdaságélénkítéssel kapcsolatos igyekezetét a koronavírus terjedésének megfékezése céljával bevezetett korlátozások időszakát követően. Szakembereket keresünk kiemelten a gazdaság, turizmus, de akár más területeken is, annak érdekében, hogy a vállalkozások tudjanak újra indulni, új vállalkozások jöhessenek létre. Kiemelt területeknek tekintjük turizmust, a mezőgazdaságot, az állattenyésztést és a kézműves tevékenységeket.

 

Hasznos tudnivalók:

• Az internship program egymást követő 5 hónapot foglal magába, a munkaprogram a gyakornoki szerződés alapján legfeljebb heti 30 óra és napi 6 óra lehet;

• A program ideje alatt a gyakornokok havi bruttó 2043 lejes javadalmazásban részesülnek (napi 6 órás munkaprogram esetén), ami módosul a ledolgozott munkaórák függvényében;

• A gyakorlati idő munkarégiségnek és szakmai tapasztalatnak számít;

• A program végén a gyakornokok bizonylatot kapnak.

 

A jelentkezők a következő követelményeknek kell megfeleljenek:

• Állandó lakhely Romániában;

• Román nyelv ismerete;

• Jelenleg nem aktív a munkaerőpiacon és nem rendelkezik felsőfokú végzettségnek megfelelő szakmai régiséggel;

• Rendelkezik egyetemi végzettségű záróvizsgával;

• Középszinten ismer legalább egy idegen nyelvet az Európai Unió hivatalos nyelvei közül;

• Középszintű számítógép kezelői ismeretek;

• Teljes cselekvőképesség;

• Munkavégzéshez szükséges megfelelő egészségügyi állapot;

 

A jelentkezési iratcsomó a következő dokumentumokat kell tartalmazza (a dokumentumok román nyelven szükségesek):

a. kézzel írott beiratkozási kérés az intézmény vezetőjéhez címezve;

b. a személyi igazolvány, vagy bármilyen más irat másolatát, ami törvény szerint a személyazonosságot tanúsítja;

c. a tanulmányi végzettség szintjét igazoló bizonylatok és szakképesítést igazoló iratok, valamint más iratok másolatait, amelyek bizonyítják, hogy a jelölt szakmai felkészültség szempontjából megfelel az intézmény által megállapított követelményeknek;

d. büntetlen előéletet bizonyító okiratot, vagy egy saját felelősségre tett nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy nincs olyan büntetése, amely összeférhetetlenséget okozna a megpályázott állással;

e. családorvos, vagy egy illetékes egészségügyi intézmény által kiállított orvosi bizonyítványt, amely előzetesen legtöbb 6 hónappal a vizsga napjától számítva volt keltezve, és igazolja, hogy az egészségi állapota megfelelő;

f. szakmai önéletrajzot;

g. motivációs levél, amelyben a jelentkező kifejti, hogy miért akar részt venni a programban, és az hogyan járul hozzá a szakmai fejlődéséhez.

 

A vizsga helyszíne Hargita Megye Tanácsának székhelye (Csíkszereda, Szabadságtér 5 szám).

 

A vizsga időpontja:

• 2020. szeptember 3., 12 óra: írásbeli vizsga, valamint

• 2020. szeptember 7., 10 óra: szóbeli vizsga.

Tekintettel a Covid-19 koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetre, és figyelembe véve a járványmegelőzési intézkedéseket, a jelentkezéshez szükséges iratcsomót a hr@hargitamegye.ro és másolatot garbekinga@hargitamegye.ro címre kell elküldeni, 2020. augusztus 31-én 15.00 óráig, külön-külön szkennelve az okmányokat. A levélben fontos megjelölni, hogy az Internship program keretén belüli gyakornoki állás elfoglalására kívánnak jelentkezni.

 

A gyakornoki program részvételi feltételeit és könyvészeti anyagát az intézmény székhelyén függesztjük ki, illetve az intézmény weboldalán – https://hargitamegye.ro/allashirdetes.html – tesszük közzé