Szakmai tapasztalatcserén vett részt a CAPactivities munkacsoport

A CAPactivities Európai Unió által társfinanszírozott projekt fontos megállója volt Dél-Tirol.

A projekt munkacsoportja február 20-22. között kapott betekintést a helyi jó gyakorlatokba több területen.

Első nap a Schluderns-Glurns Energie Genossenschaft energiaszövetkezet telephelyén vizsgálták a biogáz üzem létrehozásának lehetőségeit. Mint elhangzott a cél nem a nyereség generálása, hanem megfizethető áron energiát előállítani a fogyasztóknak.

A Burgeis-i tejfeldolgozó szövetkezet 40 taggal működik. A tagok mindegyike átlag 15 tehénnel gazdálkodik. A szövetkezet két sajtgyártó üzem egyesüléséből jött létre, amely ma 14 féle sajtot készít, többek között bio sajtot is, amely közel felét Németországba exportálják.

Földalatti kis vízerőmű volt a szakmai látogatás egy másik állomása, amely a helyi öntözőberendezéseket látja el.

Mals polgármestere a helyi hulladșkudvart mutatta be, amely 2017-es megépülése óta tíz település 5300 lakosának biztosítja a szelektív hulladékgyűjtést a költséghatékonyság fejében.

A második nap a látogatók a fagyöntözés módszerével ismerkedtek. A Vineschgau-i vízgazdálkodási konzorcium 76 öntözőcsoportot fog össze, amelyek téli öntözésre is alkalmasak, a fagyöntözésnek ugyanis védő szerepe van.

A dél-tiroli helyi termékek, mint a bor, sajt, hús és alma népszerűsítési gyakorlatai a Székely termék mozgalomban is hasznosítható lehet.

A CAPactivities program célja, az EU Közös Agrárpolitikáját közérthetőbbé tenni és közelebb hozni a helyi kisgazdákhoz. Ebben a projektben Hargita Megye Tanácsa és Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége közösen vesz részt.

#IMCAP #CAPactivities