Újabb elismerések az élvonalban dolgozóknak

Az Európai Uniós projektek ötlet adatbázisát megnyitottuk és várjuk, hogy minden magán és állami szereplő, civil szervezet, önkormányzat képviselője, akinek van ötlete töltse fel – mutatta be a május 20-i rendkívüli tanácsülésen a felületet Borboly Csaba megyeitanács-elnök.

– Próbáljuk összehangolni azt, hogy Hargita megyében az Európai Uniós pályázatok a következő 9 évben, a 2020-2030-as időszakban egyfele húzzanak, egymást erősítsék, és akár nyújtsunk ötleteket is. Ezért fontos a projekt aloldal kitöltése, erre bátorítok mindenkit! – emelte ki a megyeelnök.

Az oldal az alábbi linken érhető el:

https://ideideproiecteue.judetulharghita.ro/

Ion Proca prefektus kezdeményezésére, a megyei tanácsos kollégák javaslatára a rendkívüli tanácsülésen jóváhagyták a Maroshévíz által igényelt összeget.

– A három térség közti aranyokat betartva, a megyén belüli etnikai arányok szerinti súlyozással történt a költségvetés kiegészítése. Örvendünk, hogy a mai nap vita nélkül tovább tudtunk lépni. Szükség van továbbra is a térségek közti együttműködésre és szolidaritásra – jegyezte meg Borboly Csaba.

Az elkövetkező hetekben kiírásra kerül Hargita megye újabb infrastrukturális beruházásának kivitelezése. A május 20-i rendkívüli tanácsülésen a testület jóváhagyta 249 ezer lej lehívását az év elején elfogadott hitelkeretből, kommunikációs költségek fedezésére. Ebből az összegből többek között a tervek véglegesítését fizetik ki, ezt követőn pedig elindíthatják a dokumentációk előkészítését a közbeszerzés elindítására. A beruházás a 137A jelzésű megyei út Bikafalva és Brassó megye határa közötti szakaszát, a 133-as út Kányád – Városfalva közötti szakaszát, és a 131-es Városfalva – Oklánd – Kovászna megye szakaszát érintik. Ez közel 50 kilométer út teljeskörű felújítását jelenti, amelyet három szakaszban (lot) valósul meg.

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház és fenntartója, Hargita Megye Tanácsa EU-s pénzalapokra fog pályázni. A Nagy Infrastrukúra Operatív Program (POIM) keretében védőeszközök beszerzésére és eszközfejlesztések finanszírozására pályázhatnak az egészségügyi intézmények. Ugyanezen programban a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósággal is pályázni fog a megyei tanács.

A megyeelnök a különféléknél a digitális oktatás terén tett újabb lépésekről számolt be. A digitális oktatás bevezetésére pályáznának Hargita megyében, Hargita Megye Tanácsa és Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsos, a megyei tanács oktatási szakbizottságának elnöke kezdeményezésére az elsődleges egy 82 millió eurós projekt lenne, illetve más, kiegészítő projektekbe is részt vennének. A megyei tanács létrehozott egy munkacsoportot az érintett felekkel: Hargita Megyei Tanfelügyelőség, az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza, helyi önkormányzatok képviselőivel, és két hónapja szakértők bevonásával a projekten dolgoznak.

Önzetlenség díj az élvonalban dolgozóknak

A tanácsülés keretében mentősök, rohammentősök és polgárőrök tevékenységét ismerte el Önzetlenség díjjal Hargita Megye Tanácsa. A csíkszeredai Szabó Lenke főasszisztens és a székelykeresztúri Szali Mózes mentősofőr laudációját dr. Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója mondta el kisfilmben.  A Hargita Megyei „Oltul” Sürgősségi Esetek Felügyelősége részéről díjazták Oltean Gheorghe Vasile, csíkszeredai rohammentőst, a székelyudvarhelyi Sándor Zsolt rohammentőst, valamint a gyergyószentmiklósi Antal László Leventét. A kisfilmben Dudu Ovidiu ezredes és Cimpoeșu Stelian főfelügyelő, első helyettes laudálta a díjazottakat. Godra Venczel homoródalmási polgárőrt Bíró Barna Botond térségi alelnök méltatta. Gergely István zetelaki polgárőr laudációját Sándor Barna tanácsos olvasta fel.

 

A díjazottakról készült filmek itt tekinthetők meg:

https://www.youtube.com/watch?v=uSD3iHuyxiM&feature=youtu.be

https://www.youtube.com/watch?v=jHvQAA9j42A&feature=youtu.be

 

A tanácsülés itt nézhető vissza:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/292804768396397/

Csíkszereda, 2020. május 20.