Székelyudvarhelyen tartott kihelyezett ülést Hargita Megye Tanácsa

 

Folytatódnak a fejlesztések Hargita megyében, prioritást jelentenek a már elkezdett beruházások. Hargita megye idei költségvetése felelős költségvetés, amely az ágazati fejlesztési stratégiákra épül. A megye mindhárom térségében meghatározták a legfontosabb beruházásokat, a többi tervre az év folyamán további összegeket csoportosítanak át. Részvételi költségvetést is meghirdettek egymillió lejjel, amelynek célja a közösségi összefogások támogatása, erre várják bárki részéről a javaslatokat.

Ambiciózus költségvetést fogadott el idénre Hargita Megye Tanácsa, prioritást jelentenek azok a beruházások, amelyek folyamatban vannak. Kisebb összegekkel foglalták be az új beruházási terveket, abban bízva, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhetően több beruházás nyer támogatást az Anghel Saligny településfejlesztési programban, és az így felszabaduló összegeket átcsoportosítják. Több egyeztetés révén a megye mindhárom térségében meghatározták a három legfontosabb beruházást, így például a Székelyudvarhely-Székelykeresztúr közötti útszakasz, a 123-as megyei út, vagy a tölgyesi út munkálatait.

Hargita megye költségvetése jelen pillanatban több mint 100 millió euró, 504 millió lej a bevétel, illetve 532 millió lej a kiadás.

„Számos egyeztetés előzte meg az idei költségvetés kidolgozását, a megyei stratégiák mentén haladunk, ezek értelmében határoztuk meg a céljainkat. Ambiciózus költségvetést fogadtunk el, amelyben többek között a fejlesztésekre, az ifjúságra, az együttműködésekre teremtünk lehetőséget. Azt mondtuk, hogy biztonságos Hargita megyét építünk, ezért többek között felújítjuk a hegyimentő bázisainkat és újakat építünk. De támogatjuk településeinket EU-s pályázataik lebonyolításában, meghatároztuk a prioritást a beruházásainknál, és reméljük, hogy év közben át tudunk csoportosítani összegeket azokra a tervekre, amelyeket egyelőre kisebb összegekkel foglaltunk be” – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Hargita Megye Tanácsa belépett abba a fejlesztési társulásba, amely továbbá Székelyudvarhely és a környező önkormányzatok társulásával alakul meg a metropoliszövezet fejlesztése érdekében.

A február 18-i rendkívüli ülésen a megyei tanács pályázati programjait, illetve egyéb saját programokat is elfogadtak.

„A mai tanácsülésen olyan döntések születtek, amelyek megsokszorozzák Udvarhelyszék, Székelyudvarhely lehetőségeit, ilyen például a metropoliszövezet fejlesztésére irányuló társulás. Pályázati programunkon keresztül idén is támogatjuk a civil szférát, a sportegyesületeket, az önkéntes tűzoltó alakulatokat. Egyes kiírásoknál növeltük a keretösszeget, mint az ifjúsági pályázatoknál, illeszkedve az Európai Ifjúság Évéhez, és elsősorban az ifjúsági házakat és tevékenységeket támogatjuk. De növeltük a turisztikai pályázatok keretösszegét is, ugyanis Gasztro Évet hirdettünk idénre Hargita megyében, amellyel elsődleges célunk a helyi gasztropontok népszerűsítése, tematikus kiadványok támogatása” – foglalta össze Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke.

Hargita Megye Tanácsa idénre részvételi költségvetést hirdet egymillió lejjel, erre a keretösszegre bárki tehet javaslatot, célja a közösségi összefogások támogatása.

A megyei tanács céljai között szerepel a biztonságos Hargita megye építése, ennek érdekében, többek között hegyimentő bázisokat újítanak fel, illetve újakat építenek.

De számos más programot is elfogadott a testület, brüsszeli, testvérmegyei együttműködéseket, újra indul a Székelyföldi Akadémia program, a Hargita Megye Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságon keresztül folytatódik többek között a falugondnokság, az idősek nappali foglalkoztatása, de támogatják a mozgássérültek egyesületeinek pályázatait is.

Hargita Megye Tanácsának rendkívüli ülése visszanézhető az alábbi linken:

https://www.facebook.com/hargitamegye/videos/634050564552755

Borboly Csaba közösségi oldalán is összefoglalta az idei költségvetés prioritásait:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/198506389144146

Székelyudvarhely, 2022. február 18.