A szelektív hulladékgyűjtés célja az újrahasznosítható hulladék arányának növelése és a lerakókba kerülő vegyes hulladék mennyiségének csökkentése

Újabb fontos szakaszához érkezett Hargita megye integrált hulladékgazdálkodási rendszerének bevezetése. Elkezdődik a lakossági szerződések megkötése és a hulladékgyűjtő edények kiosztása. A részleteket október 12-én, hétfőn Hargita Megye Tanácsának ideiglenes székhelyén ismertette Incze Csongor, a Hargita Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Társulás (ADI SIMD Harghita) elnöke, Vesselényi István és Koszta Attila a Szolgáltató konzorcium részéről.

A közbeszerzést elnyerő szolgáltatói társulás az elmúlt időszakban előkészítette a szükséges járműveket és hulladékgyűjtő edényeket, így megkezdődhet a háztartásokkal való szerződéskötés.

Első lépésként a lakosok előre meghirdetett helyszíneken köthetik meg a szerződéseket, ezt követően a szolgáltatók munkatársai házról házra is felkeresik a háztartásokat, amennyiben nem sikerül megjelenni az előre meghirdetett időpontban. A tömbházak esetében a szerződéskötés a lakástulajdonosi társulásokon keresztül történik.

Csíkszéken az alábbi helyszíneken és időpontokban lehet szerződést kötni:

  • Csíkmadarason október 13–16. között, 10 és 17 órák között a polgármesteri hivatalnál;
  • Madéfalván október 14–17. között, a polgármesteri hivatal parkolójában, szerdától péntekig 10 és18 órák között, szombaton pedig  9 és 15 órák között;
  • Csíkrákoson a futballpályán valamint Göröcsfalván a kultúrotthonnál október 20–24. között;
  • Csíkkarcfalván szintén október 20–24. között, a polgármesteri hivatal udvarán;
  • Csíkszentirályon október 13–17 között a polgármesteri hivatalnál;
  • Csíkszentsimonban szintén október 13–17. között;
  • Csíkszentmártonban október 15–21. között;
  • Csíkszentgyörgyön október 20–24. között;
  • Csíkkozmáson pedig október 22–27. között vehetik át a hulladékgyűjtő edényeket és köthetik meg a szerződéseket.

Közszolgáltatásról lévén szó, a szerződéskötés kötelező, és az új rendszer működésének egyik alapfeltétele. Ennek alapján azonosítják a háztartásokat, osztják ki a megfelelő gyűjtőedényeket, és szervezik meg a hulladék rendszeres elszállítását. A cél, hogy november végéig lezáruljon a szerződéskötési folyamat, és decemberben elindulhasson az új szolgáltatás.

Az új hulladékgazdálkodási rendszer azonban nem csupán a szerződésekről és a hulladék elszállításáról szól. A legfontosabb változás, hogy a hulladékot már a háztartásokban külön kell válogatni, így nagyobb mennyiség kerülhet újrahasznosításra vagy más módon történő hasznosításra, és kevesebb hulladék jut a lerakókba. Az egyéni gyűjtőedények, a komposztálóládák és az új gyűjtőpontok ehhez teremtik meg a szükséges feltételeket.

Tavalyi adatok alapján a gyergyóremetére került hulladéknak csupán 5 százaléka újrahasznosítható, Hargita megyében a szelektíven gyűjtött hulladék aránya Gyergyóalfaluban a legmagasabb, viszont ott is csupán 15 százalék. Az új rendszerben a cél, hogy a gyergyóremetei lerakóba kerülő hulladék 60 százaléka újrahasznosítható legyen. Ehhez pedig már a háztartásokban kell kezdődjön a megfelelő szelektálás. A gyakori tévhit ellenére a szelektíven gyűjtött hulladékot a szolgálta autói nem vegyesen fogják elszállítani, a járművek megfelelően vannak felszerelve a szelektíven gyűjtött hulladék szállítására.

Egy másik lakossági felvetésre válaszolva, miszerint a gyűjtőedényeket esetleg a szemétszállítók rongálnák meg, Incze Csongor felhívta a figyelmet, hogy a járművek kamerával vannak felszerelve, így ellenőrizhető lesz.

Városon a gyűjtőszigeteket körbekerítik és kamerával látnak el, az esetleges rongálások elkerülése, illetve ellenőrzése érdekében.

Azok számára is biztosítják a szerződéskötés lehetőségét, akik külföldi munkavállalás, tartós távollét vagy egyéb ok miatt nem tudnak részt venni a meghirdetett helyszíni szerződéskötéseken. Ők a későbbiekben állandó ügyfélszolgálati pontokon intézhetik a szerződéskötést. Csíkszeredában két helyszín áll majd rendelkezésükre: az RDE Huron Bolyai utca 31. szám alatti székhelye, valamint a Taploca utcai tömörítő-átrakóállomáson (az önkormányzati kutyamenhely szomszédságában). Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson az RDE jelenlegi székhelyén lehet majd szerződést kötni.

A konzorcium folyamatos tájékoztatást nyújt Facebook-oldalukon is:
https://www.facebook.com/colectare.simd.hr

Még több információ az új hulladékgazdálkodási rendszerről Hargita Megye Tanácsának weboldalán érhető el:

https://hargitamegye.ro/hargita-megye-integralt-hulladekgazdalkodasi-rendszere/

Csíkszereda, 2026. október 12.