Böjte Csaba atya kezdeményezésére zarándokoltak és imádkoztak nemzetiségtől függetlenül Csíkszentmártontól Dormánfalváig

Szent Márton napján, november 11-én indult útnak az az 55 zarándok, akik Böjte Csaba atya kezdeményezésére megemlékeztek a két világháborúban elesett katonákról, nemzetiségtől függetlenül, akik emlékhelyei Csíkszentmárton és Dormánfalva között találhatóak meg.

https://www.facebook.com/bojte.csaba

A szervezők célja felhívni a figyelmet a békés, méltóságteljes megemlékezésre a és kiszorítani Úz-völgyéből minden olyan megnyilatkozást, eseményt, amely az Úz-völgyében elhunyt katonák emlékét nem tiszteli.

A megemlékezők Csíkszentmártonról indulva a Rugát-tetőn, a Huszárkeresztnél Aklosban, az úzvölgyi haditemetőben, végül pedig a Dormánfalvához tartozó Coada Lacului-on felállított emlékműnél helyeztek el virágot, gyújtottak mécsest és imádkoztak az elhunyt katonák nyugalmáért.

https://www.facebook.com/bojte.csaba2

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, ezt a napot folytatni kell, ha a politikum, az igazságszolgáltatás és a rendfenntartás nem tudja végezni a dolgát. Mint mondta, az eseménnyel is kezdeményezik, hogy közösen emlékezzenek meg az elhunyt katonákról ezen a vidéken, kiszorítva azokat az eseményeket, amelyek nem a békés megoldást szolgálják.

https://fb.watch/ogge4DzjbR/

Csíkszereda, 2023. november 12.