Makkai Péter munkaügyi államtitkárral egyeztetettek a csíkszeredai megyeházán
A szociális hálózat újragondolására van szükség a működésüket és támogatásukat illetően, ezek lehetőségeiről egyeztetett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Bíró Barna Botond alelnök Makkai Péter RMDSZ-es munkaügyi államtitkárral február 26-án, pénteken, a csíkszeredai megyeházán.
Borboly Csaba az középiskolások foglalkoztatási rendszerének újragondolását szorgalmazza, a fiatalok és diákok számára elérhető munkalehetőségek fontosságára hívja fel a figyelmet.
Rámutatott, olyan szociális gazdaság kiépítésére van szükség, mely működtethető szociális szövetkezeteket foglal magába, melynek célja helyi közösségek fenntarthatósága, gazdasági, kulturális, oktatási, szociális, egészségügyi szükségleteinek kielégítése, valamint munkanélküli és szociálisan hátrányos helyzetben lévők számára munkafeltételek teremtése.
A megyei tanács elnöke szerint a hálózat megerősítésében a helyi önkormányzatok szerepvállalása is fontos. Erre pedig EU-s források is vannak.
A pályázati ötleteket, terveket gyűjtő oldalon, amelyet a megyei tanács hozott létre, továbbra is várják terveket ezen a területen is. Ezeket pedig előterjesztik. Az országos helyreállítási tervben (PNRR) a szociális szolgáltatások, beruházások támogatására is van lehetőség.
A szociális gazdaság, a gyerekek foglalkoztatása, a szolgáltatók akkreditálásnak könnyebbé tétele révén a teljes hálózatot erősíteni lehet. Ehhez azonban az érintett intézmények bevonása és együttműködésére van szükség.
Hargita Megye Tanácsa munkacsoportjain és szakigazgatóságán keresztül az elkövetkezőkben ezek mentén további lépéseket tesz, egyeztetve a lehetőségekről a polgármesteri hivatalokkal és civil szervezetekkel.
Csíkszereda, 2021. február 26