Gazdaságilag fontos beruházások vannak folyamatban Gyergyó – térségében

 

Hargita megye északi térségében és a Gyergyói – medencében zajló beruházásokat tekintették meg május 6-án, szerdán.

Mint azt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, Gyergyó – térségében több olyan munkálat már folyamatban van, amely a gazdaság és turizmus fellendítésével egész Hargita megyének előrelépést hoz majd. Az elöljáró kiemelte, hogy a gyergyószéki RMDSZ-nek is köszönhetően a térségben stratégiai fontosságú beruházások vannak folyamatban. Mindemellett pedig a biztonságos közlekedésen is dolgoznak, köszönhetően a megyei tanács járdaprogramjának, amelynek kezdeményezője Barti Tihamér alelnök volt.

Kántor Boglárka, Portik Erzsébet Edit és Kassay Lajos Péter megyei tanácsosok is részt vettek a terepszemlén. A megyei tanácsosok örömüket fejezték ki, hogy a gyergyószéki polgármesterek dolgoznak és együttműködve Hargita Megye Tanácsával az egész térségben látható a fejlődés, ennek nyertesei pedig a községek lakói.

Ion Proca, Hargita megye prefektusa is részt vett a terepszemlén. Mint mondta, közösen a megyei tanáccsal igyekeznek megoldást keresni a térség fontos beruházásaira.

Egyik fontos beruházás a Ditró – Tölgyes közötti 127-es megyei út felújítása, amelyre Hargita Megye Tanácsa évek óta igyekszik kormánytámogatást lehívni. A 21,5 kilométeres szakasz teljes felújítása ugyanis egy közel 41,5 millió lejes beruházás. A kivitelezésre már megkötötték a szerződést a Multipland Kft. céggel. A terepszemlén a megyei tanács vezetője és a prefektus megegyeztek, hogy a napokban közös levélben fordulnak a kormányhoz támogatásért. Egyelőre 4-5 millió lejre lenne szükség, amelyből három híd építését valósítanák meg.

Ehhez a megye északi részén épülő Bélbor – megyehatár közötti 174A, illetve 174C jelzésű megyei út felújítása is jó példa. Ezen út felújítása esetében ugyanis szintén úgy vágtak bele a beruházásnak, hogy a kivitelezési összeg nem állt rendelkezésére, később azonban sikerült EU-s forrásokat lehívni. Jelenleg jó ütemben haladnak a munkálatok. Az út alapozásával dolgoznak, heteken belül pedig elkezdik az első réteg aszfalt leterítését. A 6,3 kilométeres szakaszon szintén a Multipland Kft. dolgozik. Mint elhangzott, a Suceava megyei részen is dolgoznak. Az út megépítését követően gazdasági fellendülésre számítanak Székelyföld és Bukovina összekapcsolásának vonatkozásában. Számos turista érkezik ugyanis a moldvai megyékből, kihasználva a sízési lehetőségeket. Ezek mellett ugyanakkor a megye elöljárója arra számít, hogy a jelenleg épülő borszéki wellness központhoz is több turista érkezhet.

A két megyei elöljáró a fürdőközpont beruházását is körbejárta, amely számára múlt heti rendkívüli tanácsülésen a megyei testület újabb 600 ezer lejt hagyott jóvá. Az összeget a városi önkormányzat a beltéri bútorzat beszerzésére igényelte.

Ezt követően Várhegyen álltak meg, ahol a Marost átszelő, 153D jelzésű megyei úton egy híd tervezése zajlik. Jelenleg az építkezési engedély kibocsájtására van szükség, amelyhez engedélyre van szükség a vízügyi hatóságtól. Ezekre szükség van, hogy elindíthassák a közbeszerzési eljárást az új, szélesebb híd kivitelezésre. A beruházás becsült költségvetése 5,2 millió lej.

Újra kezdődtek az építkezési munkálatok az említett megyei úton, amely Várhegyet és Gyergyóremetét köti össze. A beruházás, amely a tejporgyár mellett is elhalad, fontos, mivel ez az útszakasz fogja kiszolgálni a remetei hulladéklerakót is. Jelenleg az átereszek cseréje zajlik. A közel 9,5 millió lejes beruházást várhatóan 2021-ben fejezik be.

Laczkó – Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere szerint kiemelten fontos, hogy az út minél előbb elkészüljön, és ne szüneteljen a munkálat. A technológiai folyamatok ezt indokolják, és a jelenleg zajló átereszek cseréje miatt forgalom elterelésére is szükség volt, ezt mielőbb vissza kell állítani. Mindemellett pedig a kornyéken zajló beruházások számára is fontos az útszakasz elkészülte.

Remetéről a megyei tanács járdaprogramja keretében zajló Ditró és Gyergyócsomafalva községek munkálatait is megtekintették.

Ditróban közel 4,5 kilométer hosszan kap térkőburkolatot a 153D és 127-es jelzésű megyei út melletti járda. Jelenleg a munkálatok felét végezték el.

Puskás Elemér, Ditró polgármestere szerint a községben nagy az autós forgalom tekintve, hogy két fontos út kereszteződésében fekszik, az európai és a megyei utak kereszteződésében. Mint mondta, az euróai út mentén is dolgoznak a járda kiépítésével, ez mellett azonban fontos volt, hogy a megyei utak mentén is járda épülhessen, hiszen eddig az úton közlekedtek az emberek, így megelőzhetőek a balesetek. A község saját forrásból kezdte el a beruházást, de sikerült a megyei tanács járdaprogramjából a szükséges összeget megpályázni a megyei útra a járdák kiépítésére.

Márton László Szilárd, Gyergyócsomafalva polgármestere örömét fejezte ki mondván, az őszi kihelyezett tanácsüléskor a megyei tanácsosokkal még csak a járda nyomvonalát tekintették meg, mára pedig már a 126-os megyei út mentén egy szakaszon már járdán lehet közlekedni. A község polgármestere úgy fogalmazott most „finom hangolásokkal“ a munkálatokat tökéletesíthetik, még inkább a lakosság igényei szerint alakítva azt.

A nyári karbantartások tekintetében az elkövetkező napokban elkezdik minden település ki- és bejáratánál felfesteni a rezgősávokat, amint a kivitelező a Csík-térségében végez. Az aszfaltozott utak kátyúzását a térségben már elvégezték. Márciusban a szalagkorlátok kihelyezését pedig szintén befejezték 138-as megyei út gyergyói szakaszán. Tavaly a Gyergyó-térségi szalagkorlátok kihelyezését már elvégezték Ditró és Cengellér között, Gyergyóremetén a 153C és 153D megyei utak mentén valamint Orotva irányába még 2018-ban.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke videóösszefoglalóban összegezte a tegnapi napot:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/265740094471202/

 

A Hargita Stúdió tudósítása alább tekinthető meg:

https://www.facebook.com/HargitaStudio/videos/653218751922620/

 

Csíkszereda, 2020. május 7.