Hargita Megye Tanácsa partner két európai finanszírozású projektben

Hargita Megye Tanácsa november 23-án, szerdán tartotta rendes havi ülését, ahol napirenden volt Hargita megye költségvetésének kiigazítása, az inkluzív oktatási központok ösztöndíjainak és szociális rendszer támogatása, valamint a megyei tanács részvétele két európai finanszírozású projektben.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, versenyt futnak az idővel az EU-s pályázatokat, főként az országos helyreállítási tervet illeti. Mint mondta, a kórházi fejlesztésekhez további támogatásokat igyekeznek lehívni. Ugyanakkor a tömegközlekedés újra szervezését is szeretnék idén lezárni. A szociális rendszerre pedig bíznak benne a kormány részéről lesz kiegészítés.

Ami a költségvetés kiigazítását illeti, az összegeket a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság támogatására és beruházásokra fogják fordítani.

Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke elmondta, hogy a költségnormák aktualizálásával, az RMDSZ támogatásának köszönhetően remélik, hogy jövőre megszűnik a szociális szolgáltatások finanszírozásának problémája.

Az Oklándi Inkúzív Oktatási Központ 31 diák számára szociális támogatásban, a Bélbori Inklúzív Iskolaközpont 28 szociális és tanulmányi támogatásban, a csíkszeredai Szent Anna Speciális Iskola pedig 19 szociális és tanulmányi ösztöndíjban részesül.

A testület megszavazta Hargita megye részvételét két európai finanszírozású projektben is, a „Zöld ifjúsági szerepvállalás: zöld munkahelyek a zöldebb Európáért” című projektben, amelynek célja a zöld Európa jövőjéről és a zöld munkahelyekről szóló döntéshozatalban való vita és részvétel előmozdítása helyi, nemzeti és nemzetközi szinten. A második projekt pedig a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházzal való partnerséget célozza az orvosi infrastruktúra fejlesztésére, felszerelve azt a nozokomiális fertőzések kockázatának csökkentését célzó berendezésekkel és anyagokkal.

Ami a projektet illeti, Hargita Megye Tanácsa jóváhagyta a megyeháza energiahatékonyságának növelésére irányuló pályázatot az országos helyreállítási programban, amelyből 41 millió lej támogatást nyert el a megyei tanács.

Az ülés végén Kolumban Dávid megyei tanácsos, a Hargita megyei Területi Közrendi Hatóság elnöke rövid tevékenységi beszámolót tartott, amelyben részletezte a két érintett témát, a közbiztonságot és a megyei iskolai drogfogyasztást. Ezek mentén pedig nagyobb szerepet vállalna a hatóság. Mint elhangzott többek között szeretnék, ha a drogprevenciós tájékoztatások két nyelven történnének a megyében.

Bajkó Kriszta a gyergyószentmiklósi Krigel Sport Klub versenyzője és oktatója a tanácsosok jelenlétében beszámolt versenyeiről, amelyet Hargita Megye Tanácsa is támogatott pályázati programjából. A Hargita megyei sportoló hat versenyen vett részt, többek között nemzetközi versenyen is indult egyéni versenyzőként. Bajkó Krisztát Hargita Megye Tanácsa Keresztes Lajos-díjjal is kitüntette idén tevékenységéért.

A tanácsülést Hargita Megye Tanácsa Facebook-oldalán nézhetik vissza:

https://fb.watch/gZZjmmGjQQ/

Csíkszereda, 2022 november 23.