Társulási szerződést kötött Hargita Megye Tanácsa és Borszék önkormányzata

 

Lehetővé vált, hogy a megyei tanács támogassa a borszéki kezelő- és wellnessközpont befejezésének munkálatait, miután november 19-én, csütörtökön Hargita Megye Tanácsa és Borszék önkormányzata aláírta a társulási szerződést. Az elmúlt években Hargita Megye Tanácsa erőfeszítést tett annak érdekében, hogy a borszéki kezelő- és wellnessközpont mihamarabb megnyíljon a látogatók előtt.

A kezelőközpont beruházását 2011-ben kezdték el. Sajnos a kezdeti lendület után elapadtak a kormányforrások, aztán a helyi fiatalok és támogatók segítségével folytatták a munkát.

– A panziók hálózatát kiépítenénk a városban. Borszék a következő időszakban akár a turizmus kiemelkedő pontja is lehet, amely révén munkahelyek jönnek létre és vonzó környezetével a turisták elsődleges látogatóhelyévé válhat – fejtette ki Mik József polgármester.

– Hosszú folyamat volt, amíg megszületett a társulási szerződés. De a közös munka meghozta gyümölcsét, aminek köszönhetően közel kétmillió lejjel társul Hargita Megye Tanácsa Borszék városával. A megyei tanácsnak 5,23%-os tulajdona lesz. A támogatásból a központ bútorzatát fogják finanszírozni. Mindemellett fontos, hogy a kormányzat és az Európai Unió szintjén is képviselve legyünk, hogy a helyi munkálatok támogatva legyenek. Ezért fontos, hogy december 6-án támogassuk képviselőinket, a hatékonyabb munkavégzés érdekében, továbbá kövessék figyelemmel az RMDSZ járványkezelési és gazdaságélénkítő programját is, ami a bizonytalanságot szüntetné meg. A járványhelyzet következtében, Hargita megyében fontosnak tartjuk a megfelelő orvosi ellátás biztosítását és a lakosság tájékoztatását egyaránt..– mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A járványkezelési és gazdaságélénkítő program 12 pontját megismerhetik az alábbi linken:

https://www.facebook.com/watch/?v=750248132501678

A már említett borszéki épület egy kezelőbázisnak és egy wellnessközpontnak is helyet ad. Nyáron ezer, télen pedig 700 személyt tud fogadni naponta. Az épületben egy kezelőközpont és egy wellnessközpont található. A hidroterápiás és az elektroterápiás kezelések mellett lesz masszázs, mofetta és borvízfürdő. A wellnessrészlegen lesz kinti és benti medence, finn és infraszauna, illetve gőzfürdő.

A beruházás részletei az alábbi oldalakon érhetőek el:

http://investitii.hargitamegye.ro/node/14816/slide

 

Csíkszereda, 2020, november 19.