Forrás: Hargita Népe

https://hargitanepe.ro/atadtak-a-felujitott-budai-nagy-antal-utcat-szekelykereszturon

Ünnepélyes keretek között adták át a felújított Budai Nagy Antal utcát Székelykeresztúron, csütörtökön.

A Székelykeresztúrról a Solymosok felé vezető út felújítását a Hargita Megye Tanácsa által fenntartott Hargita Útkezelő Vállalat végezte el, és bár év végéig kellett volna elkészüljön a szakasz, jóval idő előtt sor kerülhetett az átadására. Az avatóünnepségen Nagy Lajos, Románandrásfalva polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, aki felidézte, hogyan indult el az útfelújítás 2012-ben, és mennyi munka előzte meg a mostani kész szakasz átadását. Az elöljáró beszédében Borboly Csaba egy korábbi mondatát idézte, miszerint a Solymosokat vissza kell kötni Keresztúrhoz, ugyanis a megye nyugati része teljesen leszakadt. Ez az összekötés valósult meg az útszakasz felújításával.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki közreműködött az útszakasz felújításának folyamatában, ami nem volt egyszerű, rengeteg akadály és kihívás gördült a megvalósítás útjába. „A világon nem létezik olyan akadály, ami ennek az útnak valamelyik szegmensében ne fordult volna elő, mégis ma itt állhatunk, az út elkészült, jó állapotban van, és olyan minőségben, ami bármilyen terhet, forgalmat el fog tudni viselni”, fogalmazott az elnök.

Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, bár a megyei önkormányzatnak nem jogköre beleszólni a helyi ügyek alakításába, mégis felülírta ezt az útszakasz helyzete, ugyanis fontos, hogy összekapcsolják a kisebb településeket a városokkal, ennek elősegítése érdekében nagy erőkkel dolgoznak a Székelykeresztúr és Székelyudvarhely közötti útszakasz felújításán is.

Az utat megáldotta id. Szombatfalvi József unitárius lelkész, aki felszólalásában kiemelte, már a rómaiak kétezer évvel ezelőtt is tudták, mennyire fontos az út és az útépítés, valamint örömét fejezte ki, hogy most már nem kell gödörből gödörbe járjanak az emberek Székelykeresztúr és a Solymosok között. Az átadó végén a jelenlévők közösen fejezték be a felújítást, utolsó mozzanatként felszereltek egy hiányzó darabot a szalagkorlátra.