A helyi kisgazdákat segítenék az új EU-s programmal

Újabb, a mezőgazdaságra fókuszáló Európai Uniós projektben vesz részt Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége és Hargita Megye Tanácsa. A CAPactivities program célja, ezúttal az EU Közös Agrárpolitikáját hivatott közérthetőbbé tenni és közelebb hozni a helyi kisgazdákhoz.

A projekt részeként Gyergyóremetén tartottak farmlátogatást, ahová a gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Technikai Kollégium állategészségügyi technikus szakosztálya látogatott el.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, a farmlátogatásokkal szeretnének lehetőséget biztosítani a fiatalok számára, hogy már az oktatás ideje alatt mérjék fel az itthoni lehetőségeket.

https://fb.watch/g8QrzVLI1f/

Mint mondta, a legfontosabb cél, hogy pályázatokkal, tanácsadással, képzésekkel és a bürokráciai útvesztőkön átsegítve kell irányt mutatni a fiataloknak, akik a mezőgazdaságban képzelik el jövőjüket, ezáltal segíteni  az itthoni elhelyezkedésben.

Cilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének vezetője a projekt kapcsán kiemelte, második alkalommal pályáztak sikeresen és egyedüli kezdeményezőkként sikerült lehívni a támogatást az országban. Hozzá tette, a kisgazdák számára igyekeznek közérthetőbbé tenni az EU-s politikákat. Ugyanakkor a rövid élelmiszerlánc fejlesztése kapcsán az online értékesítést szeretnék kiépíteni a Székelytermék védjeggyel. Mint mondta, a járványidőszak alatt kezdtek el foglalkozni a problémával, hiszen jó volt látni, hogy sikerült megtartani a termelők és vásárlók közötti szoros kapcsolatot, ezt pedig az online értékesítéssel cask erősíteni lehet.

A programban folytatják a farmlátogatások sorát, és  igyekeznek Hargita megye minden térségét lefödni és bemutatni a szakoszályok tanulóinak a helyi gazdák tevékenységeit.

Csíkszereda, 2022. október 14.

#IMCAP #CAPactivities