Fenntartható mezőgazdaság

A CAPactivities2022 Európai Unió által társfinanszírozott projekt első konferenciájára Farkaslakán került sor december 16-án. A megvitatott témák között a fenntartható fejlődés, biodiverzitás, környezettudatosság és a Farm to Fork stratégia szerepelt többek között.

A program általános célja, az EU Közös Agrárpolitikájának intézkedéseit ismertté tenni, valamint bátorítani a fiatalokat a mezőgazdaságban elhelyezkedni.

A konferenciák és kerekasztalok révén a szervezők fel szeretnék hívni a figyelmet a Közös Agrárpolitikára, ugyanakkor felszínre hozni a helyi gazdák kihívásait annak érdekében, hogy megkönnyítsék az átállást a fenntartható és alkalmazkodó gazdaságra.

Az agrár-élelmiszeripari ágazat ilyen szempontból sok odafigyelést igényel, ugyanis a bio termelés nagyban függ a mezőgazdasági területek megművelésének módjától.

Cilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének vezetője szerint a fiatal generációnak bátorításra van szüksége, hogy lássák a mezőgazdaságban rejlő lehetőségeket és annak fontosságát. Hargita Megye Tanácsa és alintézménye, Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége ebben az évben is sikeresen pályázott a mezőgazdaságot fókuszba helyező Európai Uniós projektre. A kisgazdák számára igyekeznek közérthetőbbé tenni az EU-s politikákat. Ugyanakkor a rövid élelmiszerlánc fejlesztése kapcsán az online értékesítést szeretnék kiépíteni a Székelytermék védjeggyel.

A Közös Agrárpolitika (KAP) az EU egyik legfontosabb szakpolitikája. A KAP a mezőgazdaság és a társadalom, valamint Európa és a mezőgazdasági termelők közötti partnerséget jelenti. Ez a politika az EU valamennyi országa és polgára számára közös, és többféle módon is előnyös.

A CAPactivities program célja, közérthetőbbé tenni az EU Közös Agrárpolitikáját és közelebb hozni a helyi kisgazdákhoz.

#IMCAP #CAPactivities